megszorítások

címke rss

A haszonleső képviselőket győzködte Gyurcsány

Itthon2006.09.27, 16:12

A kormányfő közzétette az MSZP-frakciónak májusban mondott balatonőszödi beszéd első részét, amelyben ismertette a megszorítások és a tervezett reformok részleteit. Emellett arról győzködte a képviselőket, hogy a saját anyagi haszonszerzésük helyett a reformokra koncentráljanak. Piszkálta az SZDSZ-t is. A Fidesz szerint újabb Gyurcsány-csomag olvasható ki a szövegből.

A Népszabadságnál volt Gyurcsány-féle felkészítés

Itthon2006.09.19, 12:08

Gyurcsány Ferenc a májusi MSZP-frakcióról kiszivárgott felvételen beszél arról is, hogy fel kell készíteni a legbefolyásosabb lapok szerkesztőit, publicistáit, hogy milyen reformokra számíthatnak. Megkerestünk több politikai lapot, ezek közül a Népszabadság főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy Gyurcsány járt náluk még a megszorítások részleteinek nyilvánosságra kerülése előtt, a Népszava főszerkesztője pedig azt mondta, szoktak háttérbeszélgetésre járni.

Gyurcsány: "Végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet"

Itthon2006.09.18, 13:03

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" - mondta Gyurcsány Ferenc az előző másfél év kormányzásáról májusban, az MSZP frakció alakuló ülésén. A vasárnap délután több médiumhoz - köztük elsőként az [origo]-hoz is - eljutott hangfelvételen a meglehetősen trágár hangot megütő miniszterelnök világossá teszi: szándékosan nem számoltak be a választási kampányban arról, hogy milyen megszorításokat terveznek. Gyurcsány először azzal magyarázta beszédét, hogy van, amikor az embert elkapja a hév, később kijelentette: nem bánja, hogy kikerült a felvétel, a magyar politika katartikus ponthoz érkezett.

Nagycsaládosok tüntettek a megszorítások ellen

Itthon2006.09.16, 17:10

A kormány megszorító intézkedései ellen tüntetnek több ezren Budapesten a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által szervezett szombati demonstráción. A tiltakozók szerint a nagycsaládosokat különösen súlyosan érinti a Gyurcsány-csomag.

Kételkedik a megszorítások sikerében az IMF

Gazdaság2006.09.14, 12:31

Az nemzetközi Valutaalap (IMF) kételyeit fejezte ki a magyar államháztartás rendbetételével kapcsolatban. Az IMF szerint az államháztartási hiány egy év alatti négy százalékos csökkentése "kihívást jelent" ráadásul az intézkedések főként adózási vonzatúak. Az IMF Közép-Európáról szóló jelentésében Magyarországot a lassuló gazdasági növekedésű országok közé sorolta. A szervezet ugyanakkor felfelé módosította a világgazdaság-növekedési várakozásait.

Nem nő az étkezési utalvány felső határa

Gazdaság2006.09.13, 08:05

A hidegétkezési utalványok 4500, illetve a melegételjegyek 9000 forintos adómentes határa jövőre - 2002 óta először - nem emelkedik, a Napi Gazdaság értesülései szerint. A megszorítások nyomán az utalványok szerepe felértékelődött: azok ugyanis valamelyest mérsékelhetik a reálbércsökkenést.

Ötezer tanári állás szűnhet meg

Állás 20112006.09.08, 09:00

A megszorítások és a csökkenő gyermekszám miatt legalább ötezer pedagógus állása szűnhet meg a következő években. Európai összehasonlításban Magyarországon a legmagasabb a 100 diákra jutó pedagógusok száma - írja a hirado.hu.

Erősödő szélsőségesektől tart Gyurcsány

Itthon2006.09.05, 14:47

A megszorítások, a bérek csökkenése miatt erősödhetnek a szélsőséges erők Magyarországon - mondta egy külföldi hírügynökségnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc, aki utalt a lengyel és a szlovák példára. A miniszterelnök pár hónapja még arról beszélt, az ország elég bölcs ahhoz, hogy megértse a kiigazításokat.

Megint országot jár Gyurcsány és Orbán

Itthon2006.09.05, 11:49

Gyurcsány a megszorításokat magyarázza, míg Orbán támadja azokat a helyhatósági választási kampányban. A héten mindkét politikus országjáró körútra indul, nagyjából heti húsz településen tartanak majd beszédet a pártjaik által sikeresnek, esélyesnek tartott jelöltjeik társaságában.