megkérdezett szakértő

címke rss

A trükkökről megfeledkezik a büszke pénzügyminiszter

Soha nem titkoltak el semmit - hangoztatta Veres János pénzügyminiszter a napokban is. Ennek ellenkezőjét az általunk megkérdezett szakértők sem gondolják, de szerintük azért voltak furcsa dolgok, ahogy maga Gyurcsány is beszélt trükkökről korábban.

Álomkormányt hirdetett egy Fidesz-közeli intézet

Itthon2006.09.25, 18:31

Elméletben lehet, a gyakorlatban kizárt - így vélekednek az általunk megkérdezett szakértők arról, van-e esély Orbán Viktor javaslatára, amely szerint szakértői kormány váltsa le Gyurcsányékat. Egy Fideszhez közel álló intézet ugyanakkor már meg is nevezte egy ilyen kormány névsorát. Miniszterelnöknek Bihari Mihály alkotmánybírósági elnököt javasolják, igaz, őt erről nem kérdezték meg.

Veszélyesebb helyre küldik a magyarokat Afganisztánban

Itthon2006.06.28, 17:20

Októbertől egy afganisztáni tartományi újjáépítési csoport vezetését vállalta Magyarország. A 180 katona mellett civilek is részt vesznek majd a misszióban. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint az új hely veszélyesebb, mint ahol eddig tartózkodtak a magyarok.

Előző
  • 1
Következő