megjelenés

címke rss

Kiemelte az első anyagmintát a Phoenix

Archívum2008.06.03, 10:28

A Phoenix kiemelte a Mars felszínéről az első anyagmintát, amely a megjelenése alapján szulfátsókat vagy kevés jeget is tartalmazhat. A részletes elemzés még csak ezután következik.

Munkában a kóbor kiskutya

Archívum2008.05.07, 16:33

A magyar Buksi Records csapata, úgy tűnik, nem aludt téli álmot: Reecoba, Cartridge és az Asa & Max páros tavasszal újabb megjelenésekkel gazdagította a nemzetközi elektronikus szcénát.

GTA IV: balegyenes a Wii-nek

Archívum2008.05.05, 16:58

A Grand Theft Auto múlt héten megjelent negyedik epizódjának megjelenése jelenti az első komoly csapást, amit a Nintendo eddig legnépszerűbbnek számító játékgépére, a Wii-re mértek - véli a Forbes szakírója.

Gőzerővel készül az új Firefox

Archívum2007.12.20, 12:38

A fejlesztők már megkapták a megjelenés előtt álló webböngésző második tesztváltozatát. Az új Firefox kényelmesebbnek és biztonságosabbnak ígérkezik elődeinél.

A barázdazárás titkai

Archívum2007.11.27, 18:26

Az első őrlőfogak megjelenése szinte észrevétlen folyamat, mégis nagy figyelmet igényel. Néhány egyszerű eljárással sokat tehetünk gyermekeink fogainak megőrzéséért. De mi is valójában a  barázdazárás; hogyan készül és mi célt szolgál?

Elkapkodták az Amazon e-könyves kütyüjét

Archívum2007.11.22, 18:54

Kiürültek az Amazon raktárkészletei, miután a hétfői megjelenését követően nem várt sikert aratott a Kindle, az Amazon új elektronikuskönyv-olvasó eszköze. Várhatóan decemberben lehet újabb példányokat vásárolni a kütyüből.

Chi: flyerekről a lemezboltokba

Archívum2007.08.31, 23:18

Partyk szórólapjai helyett a lemezboltokban találkozhatunk a hétéves Chi Recordings nevével. Egyebek mellett azért, mert a korábbi sikeres partysorozat, az Ablak-A-Dubra az utóbbi másfél évben már az egykori Chi-alapító dj, Naga újabb kiadójához, a Hairyhez köthető.

Gabriel Miller a trance-csúcsokra tör

Archívum2007.08.21, 19:48

Gabriel Millernek csak az elmúlt napokban három különböző kiadónál öt zenéje jelent meg. A videóklip folyamatban van, és úgy tűnik egyhamar nem fog leállni, amíg mindenki nem őt hallgatja.

Megszűnhet a Mercedes A-osztály

Archívum2007.07.03, 10:56

Az A-osztályból 1997-es megjelenése óta közel 1,5 millió darabot adtak el, de egyes hírek szerint a Mercedes mégis leállhat a gyártásával. A gyártó szerint pusztán csak feltétezésről van szó, de többet nem voltak hajlandóak elárulni.

Nemzetközi mozicég léphet a BÉT-re

Archívum2007.06.20, 09:23

A moziüzemeltetéssel foglalkozó Cinema City International (CCI) - amely mintegy tíz éve van jelen Magyarországon - vizsgálja a Budapesti Értéktőzsdén való megjelenés lehetőségét - tudta meg a Napi Gazdaság.

Minta a cikk megjelenésére

Archívum2007.05.16, 13:30

Etiam purus magna, varius eget, faucibus sed, tristique sed, quam. In dapibus consectetuer augue. Quisque eget ipsum ac enim luctus sollicitudin. In varius posuere mauris. Suspendisse potenti. In volutpat. Vivamus sed ante. In hac habitasse platea dictumst. Morbi mattis mi non sapien. Nam vel metus et justo laoreet eleifend.

Negyvenmilliót adtak el eddig a Vistából

Archívum2007.05.16, 10:11

A Microsoft bejelentése szerint a legújabb Windowsból a cég megjelenést követő 100 nap alatt világszerte közel 40 millió darabot értékesített.

Mikor kóros a soványság?

Archívum2007.04.02, 10:36

Pszichiáter szakértőnk egy hónappal ezelőtt cikket írt az evészavarok hátterében meghúzódó pszichés okokról. A megjelenést követően rengeteg levelet kapott, melyben az anorexiával és a bulimiával kapcsolatban tettek fel kérdéseket az olvasók. Íme három, a beérkezett levelek közül.

Húszmillió fogyott a Vistából

Archívum2007.03.27, 12:07

A Microsoft bejelentése szerint az új Windowsból január 30-i megjelenése óta húszmillió darab licencet értékesített, azaz az új operációs rendszer jobban fogy, mint annak idején az XP premierjét követően.

Két év múlva lecserélik a Vistát

Archívum2007.02.13, 11:11

Míg a Windows Vista megjelenésére több mint öt évet kellett várni, az alig néhány hete megjelent operációs rendszert már  2009-ben leváltaná a Microsoft a Vienna kódnevű utóddal.

Fehér fogak mindenáron

Archívum2007.02.12, 23:55

Mivel a hófehér fogsor ma már ugyanúgy a tökéletes megjelenés része, mint a karcsú alak vagy a hibátlan bőr, várható volt, hogy előbb-utóbb a fogfehérítésnek is lesznek megszállottjai. A "betegesen fehérítőkre", Amerikában már szakkifejezés is született: ők a "bleachorexiások".

2014-ig tovább él a Windows XP

Archívum2007.01.25, 17:08

Bár a Windows Vista megjelenéséig már csak napok vannak hátra, a  Microsoft bejelentése szerint a jelenleg elterjedt XP verzió komponenseit 2009-ig frissítik, kritikus hibajavításokat pedig 2014-ig adnak ki az operációs rendszerhez.

Beyoncé tökéletes megjelenésének titkai

Archívum2006.11.09, 18:54

Beyoncé Knowles amerikai énekesnő végre megosztotta hibátlan megjelenésének titkát a nagyközönséggel : egy egész csapat szakember segít neki abban, hogy mindig tökéletesen nézzen ki.

Még két napig szavazhat a legjobb netboltra

Archívum2006.10.13, 16:54

Október 15-ig (azaz még cikkünk megjelenésétől számítva két napig) jelölhetnek olyan hazai netes áruházat az internetezők, amelyet a legjobbnak tartanak.

Enyhítette az EU a romániai baromfiimport-tilalmat

Archívum2006.09.05, 18:30

Az ország egész területéről annak csupán egy részére korlátozta Romániának a madárinfluenza megjelenése miatti kiviteli tilalmát az Európai Unió - jelentette be az Európai Bizottság közleményben kedden.

Idén 75 éves Babar

Archívum2006.07.13, 14:46

Hetvenöt éves lett Babar, a kiselefánt, akinek kalandjai igazi klasszikussá váltak az első kiadás 1931-es megjelenése óta. Babar a gyerekek életének részévé vált és a történetet több mint 17 nyelvre fordították le.

Cím nélkül...

Archívum2006.03.27, 12:19

 

Utolsó órák az online felvételi jelentkezésre

Archívum2006.02.14, 11:00

Cikkünk megjelenésekor már csak 37 óra van hátra a felvételi jelentkezési határidőből. Akárcsak tavaly, idén is el lehet intézni a továbbtanulásra jelentkezést sorbanállás nélkül, az interneten.

Megerősítették a madárinfluenza megjelenését Bulgáriában

Archívum2006.02.03, 18:42

Bulgáriában péntek délután hivatalosan is megerősítették a madárinfluenza megjelenését az ország területén. Szakértők a vándormadarakat okolják a kór megjelenéséért.

2007-re tolódhat az új Windows megjelenése

Archívum2006.01.30, 14:15

A Microsoft módosította a fejlesztés alatt álló Windows Vista tesztverzióinak kiadását, és a cég alelnöke beismerte: akár 2007-re is áttolódhat az operációs rendszer megjelentetése.

Magabiztosan az üzleti tárgyalásokon

Archívum2006.01.19, 15:53

A megfelelő megjelenés az üzleti élet elengedhetetlen összetevője. Épp oly fontos a jó benyomáskeltésben, mint a határozott, magabiztos kézfogás. Egy megbeszélésen főnökei, kollégái és partnerei véleményt alkotnak külsejéről és viselkedéséről. Amennyiben személyisége, pozíciója és öltözködése összhangban van, nem kell bánnia, ha észreveszik.

Mónika, az istennő

Archívum2005.08.26, 12:54

A Mónika nevet viselő nők általában már megjelenésükben, temperamentumukban is sokszor magukon viselik nevük jelentését: istennő. Ők az ok a hölgyek, akik rendkívül nőiesek, de mégis igen határozott véleménnyel és igen erős akarattal rendelkeznek. Tisztában vannak azzal, hogy könnyen felhívják magukra környezetük figyelmét.

Szépséges születésnapot!

Archívum2005.08.11, 10:32

Éva, aki soha nem festi magát, és a laza öltözködés híve, gondolt egy nagyot és úgy döntött, hogy a születésnapján meglepi saját magát - és barátait is - a szokásos megjelenésétől teljesen eltérő új, gondosan kisminkelt külsővel! Ezen ötlettől vezérelve kereste fel imázstanácsadónkat.

Én is tudok szép lenni!

Archívum2005.08.08, 14:32

Gáspár Erzsi az idén töltötte be a 33. életévét. Bár munkájában nincs szükség csinos és reprezentatív megjelenésre, Erzsi mégis szeretett volna már kivetkőzni a farmerból, és megtudni, mi az, ami jól áll neki, ami megkülönbözteti másoktól, és egyedivé teszi.

Akár 2007-ig is késhet az új Playstation

Archívum2005.08.05, 13:00

Elemzők szerint lehet, hogy a Sony csak egy évvel az Xbox megjelenése után vág vissza a Microsoftnak, mivel az új gépek játékellátásának biztosításához idő kell. Amíg a PS3 várat magára, a PS2 még mindig elég profitot termelhet a japán cégnek.

A franciák elégedettek a külsejükkel

Archívum2005.07.26, 11:54

A francia férfiak túlnyomó többsége elégedett a megjelenésével, és a nők sem panaszkodnak egy-két kiló fölösleg miatt - derül ki egy nemrégiben végzett országos felmérésből. A franciák nagy része szeret gyakran tükörbe nézni.

Késni fog az új Firefox böngésző

Archívum2005.07.22, 12:16

A nyílt forráskódú webbrowser következő főverziójának megjelenését néhány hónappal későbbre halasztották, egy korábban tervezett verziót megjelentetését pedig teljesen törölték a tervek közül.

Legyél olyan barna mint Jennifer Lopez!

Archívum2005.07.12, 11:09

Egy napozószerek gyártó cég kihasználja az emberek dicsvágyát és létrehozott egy olyan terméket, amely segítségével egy fokkal közelebb kerülhetnek külső megjelenésükben kedvelt sztárukhoz.

Feloszolhat a Cure

Archívum2005.05.30, 10:45

Jó esély van arra, hogy feloszlik a legendás brit rockegyüttes, a Cure. A múlt héten a különcködő megjelenéséről is híres Robert Smith kirúgta a csapat két tagját: a billentyűs Roger O'Donnell után a gitáros Perry Bamonte-nak is távoznia kellett.

Eszter, a csillogó

Archívum2005.05.24, 10:15

Az Eszter nevet viselő nők rendkívül figyelemre méltó hölgyek, akik vagy az eszükkel, vagy a megjelenésükkel, a magabiztosságukkal, esetleg olyan tulajdonságukkal hívják fel környezetük figyelmét személyükre, amely különbbé teszi őket az áltagtól.

Alapfunkciós mobillal hódítana a Vodafone

Archívum2005.05.23, 17:19

Az mp3-lejátszásra képes kamerás mobilok megjelenésével párhuzamosan a Vodafone két alapfunkciós készülékkel kívánja meghódítani a felhasználókat: a cég egyik új mobiljai csupán hívásra és sms-ezésre használható, ugyanakkor kezelésük rendkívül egyszerű.

A diákkörök növekvő szerepe

Archívum2005.04.07, 16:36

A tömegoktatás megjelenése és a gyakorlati oktatás háttérbe szorulása óhatatlanul a diákkörök szerepét növeli - véli Freund Tamás akadémikus agykutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, akit a nemrég lezajlott Országos Tudományos Diákköri Konferenciák kapcsán kérdeztünk.

Egy üzletasszony ruhatára

Archívum2005.03.31, 15:00

A megfelelő megjelenés az üzleti élet elengedhetetlen összetevője. Éppoly fontos a jó benyomás keltésében, mint a határozott, magabiztos kézfogás. Egy megbeszélésen például a főnökeink, kollégáink és partnereink véleményt alkotnak külsőnkről és viselkedésünkről. Amennyiben személyiségünk, pozíciónk és öltözködésünk összhangban van, nem kell félnünk attól, hogy észrevesznek.

Videó a robot-recepcióslányról

Archívum2005.03.29, 13:29

Japánban az Aichi Expon a Koroko és az Advanced Media cégek olyan robot-recepcióst mutatottak be, aki megdöbbentően élethű megjelenése mellett élőszóban kommunikál a vendégekkel.

Júniusban érkezik az új BMW K 1200 R

Archívum2005.03.10, 16:54

Az új GS megjelenése óta a BMW egyre elvetemültebb formatervekkel bombázza a nagyközönséget. Úgy tűnik, hogy korántsem sikertelenül.

Konkrét időpont a Juiced megjelenéséről

Archívum2004.12.20, 17:16

Végre egy konkrét időponttal is előálltak a THQ illetékesei azzal, kapcsolatban, hogy mikor kerül forgalomba a Juice Games autóversenyes programja, a Juiced. Az Acclaim csődje után beindult, a Juicedért folytatott verseny győztese a következő esztendő májusát nevezte meg a kiadás dátumaként.

10 millió letöltés a Firefoxból

Archívum2004.12.13, 13:49

 A nyílt forráskódú Firefox webböngésző 1.0-s változatát a megjelenést követő egy hónapban 10 millió példányban töltötték le a fejlesztő Mozilla Alapítvány honlapjáról. A piacvezető Microsoft továbbra sem tekinti komoly ellenfélnek az alternatív browsert.

Letölthető az új Thunderbird levelező

Archívum2004.12.08, 11:04

Néhány nappal a legutolsó tesztváltozat megjelenése után a Mozilla Alapítvány megjelentette Thunderbird nevű levelezőjének 1.0-s verzióját, amely többek közt blog- és hírolvasót, s megújult keresési funkciókat tartalmaz.

Új kényelmi funkciókkal bővült a [freemail]

Archívum2004.11.19, 13:56

2004. november 19-én az Axelero Internet kényelmi funkciókkal bővítette a [freemail] ingyenes levelezőrendszert, amelyek a levelezési felület megjelenésében és a praktikus használatban egyaránt újat nyújtanak a felhasználóknak.

Konzervatív kislányból csábító nagylány

Archívum2004.11.16, 12:01

Mielőtt a konzervatív neveltetést kapott 23 éves Piroska hozzám fordult, addigi egész életében a klasszikus, ápolt megjelenés volt az ismertetőjegye, most azonban úgy érezte, végre itt az ideje, hogy egy kicsit kirúgjon a hámból és egy kihívóbb, szexisebb külsőt varázsoltasson magának.

BloodRayne 2 előrendelés

Archívum2004.09.23, 07:36

Előzetesen is megrendelhető a BloodRayne második része a GameStop-on, valamint az Electronics Boutique-on keresztül. A megrendelők egyfelől biztosak lehetnek benne, hogy a következő hónapban esedékes megjelenéskor megkapják a programot, másfelől értékes ajándékokban is részesülnek.

Ismét csúszik a Matrix Online

Archívum2004.09.23, 13:15

Elcsúsztatta a Matrix Online legutóbb novemberre meghirdetett megjelenését a Sega, valamint a Warner Bros. Interactive Entertainment. A népszerű filmtrilógia alapján készülő online játékkal legkorábban a következő év elején, egészen pontosan január 18.-án találkozhatunk.