megjelenés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Microsoft
- külső
- Windows
- bejelentés
- könyv
- legfrissebb
- legrégebbi
Még a héten elkészülhet a Windows 10
A Microsoft operációs rendszere nemsokára gyártásra kerülhet. Olyan azonban, hogy végleges Windows 10, sosem lesz.
Megjelent az új Office
Megjelent a Windows 10-es Office programcsomag. Az alkalmazásokat az új operációs rendszer tesztelői tölthetik le.
Európába jön a frissített csúcsmobil
A vásárlók nem voltak maradéktalanul elégedettek a HTC tavasszal kiadott csúcstelefonjával, így a gyártó készített egy javított változatot.
Nem jelenik meg lemezen az utolsó Windows
A Windows 10 nem kap lemezes változatot, helyette pendrive-okat találnak majd a dobozban a vásárlók.
Több millióan rendelték elő a kínai csúcstelefont
A Honor 7-ből 2 perc leforgása alatt több százezer darab fogyott el. A rendelések azóta is özönlenek a gyártóhoz.
Kisebb, vékonyabb, könnyebb az új csúcstablet
Kisebb lett a Samsung csúcskategóriás táblagépe, amely kétféle méretben várja a luxusra vágyókat.
Öt apróság teszi kényelmesebbé az új Androidot
Alkalmazások közti keresés, energiamegosztás, apptörlés a főmenüből, új menük és gyorsabb működés. Ezt is tudja az Android M.
Gyönyörű és elegáns a kínai okosóra
Kevés okosóra néz ki olyan jól az ember kezén, mint a ZTE újonnan bejelentett modellje. Nem elég, hogy kerek, de bőrszíjat is kapott.
- címkék:
- karóra
- bejelentés
- megjelenés
- okosóra
- ZTE
- Címkefelhő »
Augusztusban startol a csúcsmobilok idei gyilkosa
Bemutatkozott a OnePlus 2, melytől mindenki azt várta, hogy árban aláássa, tudásban pedig felülmúlja a jelenlegi csúcstelefonokat. Így is történt.
Csak egy nagy gond van a Windows 10-zel
A Microsoft minden reménye az új oprendszerben van, de egykettőre ez sem oldja meg a redmondiak problémáit.