megfélemlítés

címke rss
Donald Tusk folytatja a brutális leszámolást Lengyelországban

Donald Tusk folytatja a brutális leszámolást Lengyelországban

Lábbal tiport minden alkotmányos szabályt a baloldali kormány Lengyelországban a köztévé elleni támadása során. A Donald Tusk vezette kabinet nemcsak a médiában, hanem a bíróságokon is eltávolítja azokat, akik nem szolgálják ki őket. az ő kottájukból játszanak. A jogállam lengyelországi felszámolása ellen Brüsszelnek persze egyetlen szava sincs, mert Tusk feltétel nélkül hajtja végre az brüsszeli utasításokat.  

Szexelt a rábízott gyerekkel egy szociális munkás az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.10.30, 11:47

Egy szociális munkás azzal vádolnak az Egyesült Államokban, hogy szexelt a rábízott 13 éves gyerekkel, emellett pedig egy tanú megfélemlítésével is meggyanúsították.

Használtál, kizsákmányoltál, eltapostál, én mégsem hagytalak el - ma már tudom, miért

She2023.08.16, 15:37

Sokat, sokféleképpen írtunk már arról, milyen egy bántalmazó kapcsolat. Arról is, hogyan lehet felismerni a ragadozókat. Sőt, arról is, hogyan lehet kilépni, meggyógyulni, új életet kezdeni. Úgy tűnik, a bántalmazás valamilyen szinten átszövi az egész életünket.

Élete végéig küzdött Rákosi, a bukott diktátor, hogy hazatérhessen

Tudomány2021.02.07, 13:12

Az ország közvéleménye a Magyar Távirati Iroda 1971. február 5-én kiadott szűkszavú közleményéből tudta meg, hogy Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának egykori főtitkára 78 éves korában meghalt. A 20. századi magyar történelem egyik leggyűlöltebb alakját csaknem tizenöt évig tartó száműzetés után a Szovjetunióban, az utolsó tartózkodási helyének kijelölt Gorkijban (ma: Nyizsnyij Novgorod) érte a halál. Rákosi Mátyás neve egybeforrt az 1945 után kiépülő, százezreket és milliókat megnyomorító kegyetlen kommunista zsarnoksággal; az általa szimbolizált korszak a magyar történelem legsötétebb fejezetei közé tartozik. Rákosi Mátyás éélete ...

Elítéli a kárpátaljai képviselők ellen hazaárulás címén indított eljárást a KMKSZ

Nagyvilág2020.12.14, 12:53

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hétfőn nyilatkozatban ítélte el azt, hogy hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt.

Félelemben tarthat egy színházi társulatot egy 50 kilós nő?

She2020.03.24, 11:29

"Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni."

Miért érne véget a pasik élete, csak mert megházasodtak?

She2020.02.07, 12:06

Sokan előszerettel mondogatják, hogy egy pasi élete pont addig tart, amíg nem házasodik meg. Már az eljegyzésünk után is ezt hallgattam egyesektől, hogy én megfojtom a vőlegényemet, sőt: megölöm őt!

Így törte meg az egyházat a kommunista diktatúra

Tudomány2019.11.12, 21:33

Az 1956-os októberi felemelő forradalmi események után november és december a félelem, a bosszú és visszarendeződés napjait, heteit hozta. A nemzetközi közvélemény és egy egész ország figyelte lélegzetvisszafojtva Kádár János és tettestársai cselekedeteit. Az egyházpolitika az 1957-től 1959-ig tartó időszak alatt az elnyomás erejét, technikáját tekintve kontinuitást mutatott a Rákosi-rendszerrel. Ennek ellenére fel kell tenni a kérdést: változott-e a politika szemléletmódja, legalábbis volt-e szándék az 1956-os forradalom és szabadságharc által felvetett problémák átgondolására? Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet ttudományos ...

A körözési lista élére került a férfi, aki meg akart félemlíteni egy rendőrt

Itthon2019.10.31, 17:59

A rendőrség körözési toplistájának élére került az a férfi, aki azzal bízott meg két férfit, hogy félemlítsenek meg egy szabolcsi rendőrt.

Koszorúval akartak ráijeszteni egy rendőrre

Itthon2019.10.30, 12:34

Egy ukrán férfi megbízott két magyart, hogy ijesszenek rá egy rendőrre, aki korábban megbüntette őt, és a cigaretta csempészést is akadályozta.

Szomszédjait és családját is verte, fenyegette egy vámospércsi férfi

Itthon2019.09.16, 15:04

Betört nyugdíjas szomszédai kertjébe, aztán ököllel ütötte és késsel a kezében megfenyegette őket, ezenkívül családját is rendszeresen bántotta egy részeg férfinek, akinek most kezdődik a pere Debrecenben. 

Egy jó vezetőtől rettegnek a beosztottak?

She2019.08.04, 21:13

- Régóta vártál már erre a pillanatra és most elérkezett. Keménynek és határozottnak kell lenned, hogy tiszteljenek. Fontos, hogy érezzék: te vagy a főnök, ők pedig a beosztottjaid, és követniük kell az utasításaidat.

Munkahelyi megfélemlítés: "Klárika, maga buta, mint egy tyúk!"

She2019.05.10, 08:41

Dóri vidáman, cseverészve indult el az irodájából a kolléganőjével munkaügyben az épület másik szárnyába. Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülüket a folyosó végéről.

Az online gyűlölet világában élünk – Nincs kiút?

Archívum2019.04.17, 22:41

A cyberbullying, azaz az internetes zaklatás az egyik legkárosabb zaklatási forma, amely egy fiatalt érhet. Az iskolai agressziótól, bántástól és szekálástól az otthoni lét megnyugvást hozhat. Van ideje a gyermeknek feltöltődni, más pozitív ingerekkel töltekezni. Ám a cyberbullying 0–24 órában jelen van az életében, ráadásul nem csupán egy osztálynyi, hanem gyakran több száz tanúja is lehet. Ráadásul ami egyszer az internetre felkerül, az ott is marad.

Itt tanulhat a gyerek a biztonságos netezésről

Techbázis2019.01.15, 10:21

Útmutató weboldal és tanácsadó vloggerek támogatják a gyerekek biztonságosabb netezését.

Újabb 200 kárpátaljai magyart listáztak Ukrajnában

Nagyvilág2018.10.12, 08:12

Tovább bővült a Mirotvorec hírhedt listája: már 500 kárpátaljai magyar van a halállistán. Szerdán hiába kérették be a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövetet, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta: Ukrajna folyamatosan megsérti a nemzetközi jogszabályokat és egyezményeket.

A budapesti iskola félrenéz, miközben 8 éves tanulóját kórházba juttatta osztálytársa

Life.hu2018.06.06, 08:44

Mit tehet a szülő, ha a második osztályos gyermeke fojtogatási nyomokkal a nyakán jön haza az iskolából, ha azt meséli, hogy osztálytársa megfenyegette, megöli őt? Az iskolai megfélemlítés, zaklatás már Magyarországon is komoly problémát jelent. A következőkben egy megdöbbentő esetről fogunk beszámolni, melyben egy budapesti iskola egyetlen hatékony eszközzel sem kíván fellépni, hogy megvédje 8 éves tanulóit.

Az önismeret lehet a fegyvered, a szekálással és a zaklatással szemben; videó

Archívum2017.11.07, 21:10

Brooks Gibbs remekül bemutatja, hogy az iskolai szekálás lényege csupán az erőegyensúly megtörése. De ez az élet bármely területére ráhúzható, nem csupán a fiatalok konfrontálódására. Remek példákat mutat arra, hogy miként lehet leállítani egy zaklatót. Ám fontos, hogy a gyermek/felnőtt valódi önbizalmat nyerjen, hogy valóban ne számítsanak mások lealacsonyító és gúnyos megjegyzései. Ehhez pedig elengedhetetlen az önismeret.

Mi az erősebb: a szeretet vagy a félelem?

She2017.09.22, 11:19

Volt már olyan érzésed, hogy ha jól bánsz az emberekkel, sokkal könnyebben átgázolnak rajtad, mintha kemény vagy velük?

Bárki célponttá válhat: még a legnagyobb sztárokat is zaklatták az iskolában

Life.hu2017.01.18, 10:42

Gazdagok, szépek és sikeresek, egy világ hever a lábaik előtt – nem is gondolnád róluk, hogy gyerekkorukban az iskolatársaik terrorizálták őket. Bizony, a legnagyobb világsztároknak is meg kellett küzdeniük az iskolai zaklatással, de volt, aki a gyerekkori sérelmeiből merített erőt későbbi sikeres karrierjéhez.

A te gyereked mit csinál a neten? Lehet, hogy éppen másokat zaklat? – Interjú dr. Kósa Évával

Life.hu2016.10.21, 11:56

Egy nyolcéves kisgyereknek általában már ott lapul az okostelefon a zsebében. A mobilját pedig a legkevésbé telefonálásra használja: csetel, szelfizik, lájkokat gyűjt – vagy éppen más gyerekeket terrorizál. Magyarországon az elmúlt hónapokban minden harmadik fiatalt zaklatták a kortársai, amiről az esetek többségében a szüleiknek fogalmuk sem volt. És talán a mai napig sincs. 

Terror a neten – halálba hajszolt gyerekek tragikus történetei

Life.hu2016.09.15, 13:34

Az iskolai kiközösítések, csúfolódások és fenyegetések egyáltalán nem számítanak új keletű dolognak, biztosan neked is volt olyan osztálytársad – esetleg te magad voltál az – akit valamilyen, sokszor mondva csinált ürüggyel piszkáltak a társai. A folytonos csúfolódás jobb esetben csak a kipécézett gyerek iskolai pályafutására nyomja rá a bélyegét, rosszabb esetben akár az életébe is kerülhet. 

Te jó ég! Mi történt Zimány Linda szájával?

Archívum2015.10.07, 07:39

A modell egészen megijesztett minket, amikor kiposztolta ezt a furcsa képet Instagram-oldalára.

Sokkoló történetek, rettegő gyerekek: a cybermegfélemlítés nem ismer határokat

Life.hu2015.05.21, 15:56

„Sajnálom, hogy meg akartad ölni magad. Legközelebb fejezd is be!" „Nincsenek barátaid, menj és öld meg magad, hahaha." – Nem, ezek a mondatok nem egy akció-, esetleg horrorfilm egyik sötét jelenetében hangzottak el. Ezeket a megdöbbentő, egyben félelmetes sorokat egy gyerek írta, fenyegetésképp egy másik fiatalnak.

A BKV cáfolja, hogy megfélemlítené a dolgozóit

Itthon2015.03.05, 18:16

A BKV visszautasítja a szakszervezetek vádjait, amelyek szerint életveszélyes a 3-as metróvonal, a dolgozókat pedig megfélemlítik. 

Törd meg a csendet - "Azt mondta, legközelebb ne merjek bőgni!"

Life.hu2014.10.23, 20:11

Diána története rendkívül beszédes: bizalmat szavazott valakinek, akinek nem kellett volna. A férfi azon az éjszakán azonban nemcsak fájdalmat okozott a lánynak, de borzasztóan meg is alázta. Szavai és viselkedése pedig azt sugallta, a kínok folytatódnak majd. Nincs vége az erőszaknak, az agresszor tulajdonának tekinti a lányt, akivel kénye-kedve szerint bánhat.  

Gyilkos dinnyelékelés: ez is a rejtett agresszió jele lehet a párkapcsolatokban

Life.hu2014.07.31, 07:29

Néhány hete Amerikában egy nő feljelentést tett párja ellen, aki agresszív módon lékelte meg a vacsorára szánt dinnyét. Nem tudjuk, lett-e bármilyen következménye a feljelentésnek, a hír hangulata azonban meglehetősen cinikus volt, és minimális együttérzést sem tanúsított a segítséget kérő nő irányába.

Nem nyugodhat békében a poplegenda! Lányát folyamatosan terrorizálják

Life.hu2012.06.12, 10:22

Paris Jackson saját bevallása szerint ugyazokat a dolgokat éli meg, mint más tinédzserek, és ezekbe a megfélemlítés is beletartozik.

Félmillió forintra büntette a PSZÁF az ügyfelét megfélemlítő Intrum Justitia Zrt.-t

Gazdaság2011.06.29, 12:06

A havi törlesztőrészletet akarta beszedni a pénzügyi vállalkozás úgy, hogy késve fizetés esetére rendőrségi büntetőeljárással fenyegette ügyfelét.

Rászálltak a brit lapokat megvásárló KGB-sre Oroszországban

Nagyvilág2010.11.08, 16:47

Ki akarják szorítani Oroszországból - állítja Alexander Lebegyev orosz médiamágnás, aki szerint több fenyegetést is kapott, hogy ha nem hagyja el az országot, életével fizet. Az oligarcha úgy véli, az orosz politikai elit nem nézi jó szemmel korrupcióellenes harcát.

Budaházyt is okolja a focibotrányért az Új Szó

Nagyvilág2008.11.05, 14:09

A magyarországi radikálisok adják a lovat a szlovákiai magyarellenesség alá - írja szerdai számában a pozsonyi Új Szó a dunaszerdahelyi futballbotrány kapcsán. A szlovákiai magyar napilap szerint Budaházy György és a szlovák kormány ugyanazt csinálja: gyűlölettel és megfélemlítéssel élhetetlenné teszik Szlovákiát a magyarok számára.

Egyre több lehet a megfélemlített sajtós

Itthon2007.12.18, 13:29

A sajtó elleni erőszak visszaszorítására és hatékonyabb nyomozói munkára szólította fel kedden a magyar hatóságokat az EBESZ sajtószabadság-képviselője. Haraszti Miklós szerint a tétlenség az újságírók mind gyakoribb megfélemlítéséhez vezethet.

Kedveskedik titok-ügyben a rendőrség

Itthon2007.08.09, 13:13

Hangnemet váltott a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéből ellopott államtitok ügyében, állítják ugyanis, hogy nem az újságírók megfélemlítése volt a céljuk, amikor börtönbüntetést emlegettek. A rendőrség közlése szerint több szerkesztőség is jelezte, hogy eljutott hozzájuk a szóban forgó titkos dokumentum.

SISMI: Olaszországban nőtt a terrorfenyegetés

Nagyvilág2006.02.17, 18:13

Olaszországban a múlt év második felében csökkent a terrorcselekmények száma, fenyegetésekből és megfélemlítésekből viszont több volt, mint az esztendő első hat hónapjában - számolt be a római parlamentnek féléves jelentésében az olasz hírszerzési és biztonsági szolgálat (SISMI). Az év első felében 88 merénylet történt, míg a másodikban 25.

Sok menedzser utasítás helyett inkább hízeleg

Archívum2001.12.05, 09:56

Megbeszéléseiken a sikeres menedzserek nem mondják meg az embereknek, mit kell csinálniuk, inkább hízelegnek, meggyőznek, sőt még megfélemlítéshez is folyamodnak. A Harvard Business Review című kiadványban közölt felmérés szerint (melynek magyar változata a Humánpolitikai Szemlében jelent meg) a vezetők magatartására nagyfokú bizonytalanság jellemző.

Előző
  • 1
Következő