megemlékezés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
A Magyar Nemzeti Gárda a kitörés napjának évfordulójára, az antifasiszták szövetsége pedig a fasizmus áldozatainak emlékére szervezett megemlékezést vasárnap Budapesten. A budai turulszobornál mintegy 30 gárdista és ugyanennyi érdeklődő, a pesti Duna-parton két-háromszáz ember koszorúzott.
Csillagot kap Hollywoodban Michael Jackson
Az elhunyt énekes kéz- és lábnyomát jelképező cipőt, valamint híres gyémántberakásos kesztyűjét három gyermeke préseli majd a Hollywood Boulevard sétányába.
Elszabaduló pokolról beszélt Vona Gábor
A Jobbik elnöke szerint a világban, Európában és Magyarországon zajló folyamatoknak "csúnya vége lesz", amelytől a kormány nem tudja megvédeni az embereket, ezért hamarosan a Jobbiknak Horthy Miklóshoz hasonlóan minden településre be kell vonulnia, és meg kell majd védenie az embereket.
Magyarokért miséznek az egyiptomi kopt templomokban
Vasárnap délelőtt kopt templomokban emlékeznek meg az egyiptomi buszbaleset halálos és sérült áldozatairól.
Meg lehet nézni az Apple honlapján Steve Jobs búcsúztatását
Az október elején elhunyt társalapító, Steve Jobs nyilvános búcsúztatójának hiányát pótolva az Apple videót tett közzé honlapján a vállalat alkalmazottainak tartott múlt heti megemlékezésről, amelyre a cég kaliforniai főhadiszállásán került sor.
- címkék:
- Steve Jobs
- megemlékezés
- Apple
- Címkefelhő »
Megemlékezés és tüntetések a fővárosban - október 23-a képekben
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóján, vasárnap reggel, a Himnusz hangjaira felvonták a 22 évvel ezelőtt ezen a napon kikiáltott Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament épülete előtt. Délután több kormányellenes tüntetés is kezdődött Budapesten. Több ezren vettek részt az Egymillióan a sajtószabadságért nevű szervezet rendezvényén, ahol felszólalt Kulka János színész is, a "nem tetszik a rendszer" kifejezésre tapssal válaszolt a tömeg. A jobbik a József nádor téren rendezett nagygyűlést "Kimentek a tankok, bejöttek a bankok" címmel. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a vasárnapi brüsszeli tanácskozásonn, ...
Hírességek és politikusok emlékeztek Steve Jobsra
Szilícium-völgyi hírességek, politikusok és vállalatvezetők emlékeztek vasárnap Steve Jobsra, az Apple nemrég elhunyt társalapítójára a Stanford Egyetem kampuszán lévő templomban tartott zártkörű megemlékezésen.
Gyermekei is emlékeztek a popkirályra
Michael Jackson-ra emlékezett Wales.
- címkék:
- Michael Jackson
- pop
- megemlékezés
- Címkefelhő »
Michael Jackson emlékére flashmobozott Budapest
Hírességek és Jacko rajongók gyűltek össze a Bazilika előtti téren a pop királyának születésnapja alkalmából, egy össznépi táncolásra. Bár, a flashmob kezdése kicsit balul sült el, de a hangulat fergetegesre sikeredett.
Délben egy perce megállt az élet Berlinben megemlékezés miatt
A németek a berlini falnál menekülő áldozatokra emékeztek szombaton.