megegyezés

címke rss

Nincs egyezség a bérajánlásról

Gazdaság2007.12.14, 15:30

Péntek délutánig nem sikerült megállapodni a jövő évi keresetemelési mértékről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). A szociális partnerek az 5-6,5 százalék, illetve a 7-8,5 százalék között keresik a megegyezés lehetőségét.

Gyóntatással lábalt ki az EU a válságból

Nagyvilág2007.06.23, 13:11

Hajnalban kemény tárgyalások után megállapodás szültetett az új EU-s minialkotmányról. Pedig késő este még úgy tűnt: a lengyel ellenálláson elbukik a megegyezés lehetősége, és ezzel az unió történetének legmélyebb válságába kerül. A minialkotmány létrejötte pontot tehet a két éve tartó bizonytalanság végére, amelyet az okozott, hogy két népszavazáson is elutasították az EU évek óta készülő alkotmányát.

Franciaországban épül fel a magfúziós reaktor

Tudomány2007.02.20, 11:58

2005 júniusában Moszkvában megegyezés született arról, hogy nemzetközi összefogással a dél-franciaországi Cadarache-ban épül fel a világ legnagyobb fúziós berendezése, az ITER.

Újra Topolánek lehet a cseh kormányfő

Nagyvilág2006.11.06, 15:46

A cseh államfő ismét Topoláneket, a júniusi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnökét akarja újra kormányfőnek kinevezni. Václav Klaus azzal indokolta döntését, hogy a pártok képtelenek a megegyezésre.

Villámegyeztetést tartanak Koszovóról

Nagyvilág2006.07.24, 17:06

Először találkoznak egymással Szerbia és Koszovó vezetői, hogy tárgyaljanak a tartomány jövőbeli sorsról. A felek álláspontja jelenleg olyan távol áll egymástól, hogy nem várható megegyezés az egynapos bécsi tanácskozáson.

T-Online: megegyezés az érdekvédőkkel extrém letöltésről

Techbázis2005.08.24, 16:24

Az ötven elbocsátott ügyfél kapcsán a Nemzeti Hírközlési Hatóság hírközlési fogyasztói jogok képviselője, a NETÉRT, az LME, az Internet Fejlesztési Alapítvány és a T-Online a hét elején egyeztettek.

Nincs megegyezés a bolgár kormányfő személyéről

Nagyvilág2005.07.11, 18:56

Megtartotta alakuló ülését hétfőn Szófiában a júniusban megválasztott bolgár parlament, a képviselők kijelölték a házelnök személyét, a miniszterelnökéről azonban továbbra sincs megegyezés.

Franciaországban épül fel a magfúziós reaktor

Mindentudás egyeteme2007.02.19, 18:40

2005 júniusában  Moszkvában megegyezés született arról, hogy nemzetközi összefogással a dél-franciaországi Cadarache-ban épül fel a világ legnagyobb fúziós berendezése, az ITER.

A Microsoft az európai uniós megegyezésről

Archívum2005.06.15, 09:33

Az új Windows-verziók megjelenési időpontjának publikálását követően.a Microsoft részletesen is nyilatkozott az európai uniós együttműködéssel kapcsolatos megállapodás-tervezetről, valamint az új jogdíj-struktúráról.

F1: nincs megegyezés az új időmérőről

Gphírek2005.04.26, 13:42

Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren-istálló főnöke kételkedik abban, hogy a csapatok közös nevezőre tudnak jutni az új időmérőről.