megcsalás

címke rss

Agyonszúrta gyönyörű barátnőjét a féltékeny férfi, miután belenézett a telefonjába

Nagyvilág2022.09.08, 09:40

A 22 éves Bruno Magalhaes Venceslau biztos volt benne, hogy barátnője megcsalja őt, ezért elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Miután átkutatta a telefonját, késsel esett neki a lánynak, és halálra szúrta. Ezután megpróbált öngyilkos lenni, ami azonban nem sikerült neki, így a rendőrök a szülei házában fogták el, és letartóztatták.

Neked ennyi tényleg elég...?

She2022.09.02, 07:44

Tegnap beszélgettem egy srác ismerősömmel, aki szégyenkezve vallotta be, hogy megcsalta a barátnőjét. A szeretőjével teljesen őszinte, azt is elmondta neki, hogy nem tervezi elhagyni a párját, a lánynak azonban még ez is jobb, mint a semmi.

Nagy döntést hozott Solti Ádám sokáig eltitkolt gyerekével kapcsolatban

Tévé2022.09.01, 20:51

Idén tavasszal derült fény Solti Ádám féltett titkára, miszerint megcsalta feleségét és az afférból egy gyerek is született. A botrány az egész családot megviselte, ezért is fontos a színész számára, hogy minél előbb tisztázzák a helyzetet.

Az utolsó órákban tett vallomás

She2022.08.29, 13:10

Nem tartom magam jó embernek, jó feleségnek, jó társnak, jó anyának. Abszolút nem vagyok jó. Hogy miért látom magam ennyire negatívan? Hadd meséljem el a történetemet.

Rátámadt a feleségére egy hűtlen férj Ajkán

Itthon2022.08.31, 16:58

Felfüggesztett börtön várhat arra az ajkai férfira, aki rátámadt a feleségére, amikor tetten érte egy másik nővel - írta meg a Veszprém megyei hírportál.

Nyertél, tiéd lett a férjem...

She2022.08.27, 16:58

Idegesen szorongatta a kormányt. A parkoló néptelen volt, de tudta, hogy hamarosan megjelenik, akire vár: a nő, akivel a férjének viszonya van.

Piqué nem rejtegeti tovább: nyilvánosan csókolózott új szerelmével

Life.hu2022.08.23, 13:52

Idén júniusban bombaként robbant a hír, hogy több mint tíz év együttélés és két közös gyermekük után a szakítás mellett döntött Piqué és Shakira. A pletykák már kezdetben arról szóltak, hogy a sztárfocista megcsalta az énekesnőt, de később olyan információk is napvilágra kerültek, miszerint az anyagiak vezettek a kenyértöréshez.

Újabb furcsa ügy bontakozhat ki Majka körül

Tévé2022.08.23, 21:02

Érdekes felvételek keringenek Majkáról egy hazai sztárokkal és influenszerekkel foglalkozó közösségi oldalon, melyen az látható, hogy a rapper hivatalos Instagram-oldaláról írtak fiatal lányoknak kétes üzeneteket. A felvételek hitelességét viszont még nem igazolták, az is elképzelhető, hogy hamisítványokról van szó.

Szeretőként sosem fognak tisztelni a férfiak?

She2022.08.21, 18:34

- Miért vagyok mindig szerető? - tette fel Anita hangosan a kérdést, miközben kavart egyet a frappéján. - Nem azért, amiért mindenki hiszi. Nem érdekből és nem önzőségből. Bár talán az utóbbi mégis igaz lehet. Nem akarok sérülni, ez elég önző dolog, nem?

A Molnár Gusztáv-ügy margójára: a szexchat is megcsalásnak számít?

She2022.08.15, 22:02

Az elmúlt néhány hónap egyik legmegdöbbentőbb celebszakításának lehettünk szemtanúi, mikor napvilágra került, hogy Molnár Gusztáv és kedvese, Fazekas Vivien elválnak.

Az esküvőn állt bosszút a vőlegény: a menyasszony összefeküdt a sógorával

Life.hu2022.08.14, 11:19

Életük legszebb napja lehetett volna, helyette a násznép szeme láttára szembesült tettei következményével az a nő, aki leendő férjét annak testvérével csalta meg.

Mással szexelt a menyasszony - a vőlegény csaknem belehalt

Sport2022.08.06, 14:25

Az ausztrál rögbisztár, Michael Lichaa kis híján életét vesztette, miután szexuális aktus közben kapta rajta menyasszonyát korábbi csapattársával.

Szia! Nős vagyok, de azért lefekszel velem?

She2022.08.05, 15:24

Te hogy fogadnád egy olyan személy közeledését, akiről tudod, hogy kapcsolatban él? Vajon van ebben különbség a két nem között? Szerintem a nők általában másképp reagálnak, mint a férfiak.

Molnár Gusztáv lebukott: a felesége szeme láttára szexchatelt vadidegen nőkkel

Life.hu2022.08.05, 08:49

Molnár Gusztáv felesége nem bírta tovább az őt ért megaláztatásokat, és úgy döntött, elválik férjétől. 

Azahriah megcsalt barátnője már a koncertekre is elkíséri az énekest

Life.hu2022.08.04, 22:06

Luna nemrég kijelentette, hogy mindent mebocsátott szerelmének, a rajongóknak azonban feltűnt valami.

Volt férje többször, több nővel megcsalta a bombázó Emily Ratajkowskit, most visszakönyörögné magát

Tévé2022.08.04, 17:08

Emily Ratajkowski végleg a válás mellett döntött miután megtudta, hogy férje megcsalta, így sok esély nincs a békülésre. 

Megcsalt barátnője a koncerteken is szemmel tartja a rajongójával egy mobilvécénél szexelő magyar énekest

Tévé2022.08.04, 12:39

Megcsalt barátnője minden fellépésére elkíséri Azahriah-t, miután az énekest egy fesztiválon, egy mobilvécé mögött kapták rajta egy másik nővel.

Csak egy ösztönös kielégülés volt a ToiToi melletti szex: Azahriah barátnője így gondol a félrelépésre

Life.hu2022.08.02, 21:39

Érdekes szösszenetet kapott fel a Reddit Luna Joanna egyik közelmúltbeli TikTok-live-jából, melynek láttán szinte szétalázták a kommentelők a gyönyörű influenszert.

Vajon véletlen lenne? Emily Ratajkowski lájkolja a férje hűtlenségéről szóló híreket

Life.hu2022.07.29, 15:25

Az elmúlt pár hétben kapott szárnyra a pletyka, hogy Emily Ratajkowski kidobta a férjét, aki hűtlen volt hozzá.

Emily Ratajkowskinak tetszenek a megcsalásával kapcsolatos hírek

Tévé2022.07.28, 21:44

Ahogy korábban megírtuk, Emily Ratajkowski nemrég kidobta a férjét, és hosszú idő után újra szingli. A szupermodell az után maradt magára egyéves kisfiukkal, hogy kiderült: a párja megcsalta.

Férjes asszony szeretőt keres - Jelige: elvek harca

She2022.07.22, 16:42

Nagyon sokáig úgy tartottam, hogy ha valaki megcsalja a párját, annak csak az lehet az oka, hogy otthon nem kap meg valamit. Szegény - gondoltam.

Hódi Pamela sem hagyta szó nélkül a megcsalásáról szóló pletykákat

Life.hu2022.07.21, 09:46

Napokkal ezelőtt megjelent egy fotó Hódi Pamela férjéről, melyen Bence egy másik hölgy társaságában látható. Az internetezők körében pedig viharos sebességgel kezdett terjedni az a pletyka, hogy a labdarúgó megcsalja influenszer feleségét.

Kiderült, ki lehet a titokzatos nő Hódi Pamela férjének oldalán

Tévé2022.07.19, 17:25

Családja nélkül utazott Görögországba Tóth Bence, akit szemfüles civilek lefotóztak, érkezésekor egy titokzatos szőke nővel az oldalán. Ahogy korábban mi is megírtuk, rögtön elterjedt a pletyka, hogy Hódi második házassága is tönkre mehetett.

Megcsalhatták Hódi Pamelát - fotó

Tévé2022.07.19, 14:46

Hódi Pamela boldog focista férje, Tóth Bence oldalán, ám lehet, hogy ez most megvátozik, ugyanis a sportolót egy másik nő társaságában fotózták le.

A testemet akartad, de a lelkemet is megkaptad - Beleszerettem a szeretőmbe

She2022.07.16, 13:42

Igen, tudom, elítélendő a megcsalás, a hűtlenség árulás, de van, amikor az embert elviszi a vágy. Azt is mondhatod, hogy megérdemeltem a sorsomat, és csak azt kaptam, amit megigéztem: játszottam a tűzzel, az pedig egy idő után megégetett. Mégis meglepődtem, hogy fáj és sebet hagyott.

"Mekkora képmutatás"- kikezdték a rajongók Solti Ádámot, aki felesége meddőségéről panaszkodott

Life.hu2022.07.13, 21:34

Nem kímélik a hozzászólok Solti Ádámot egy két évvel ezelőtti felvétel miatt, amiben a színész felesége sikertelen lombikjáról és méhen kívüli terhességéről beszél.

Újra együtt láthatták Azahriah-t és Lunát - Fotó

Life.hu2022.07.11, 21:03

Az utóbbi hetekben vírusvideóként terjedt a neten az a felvétel, melyen Azahriah, azaz Baukó Attila egy rajongójával közösül egy mobilvécé mögött a Szolnoki Palacsintafesztiválon.

Vele minden tökéletes volt, addig a bizonyos napig...

She2022.06.28, 17:04

Meleg, nyári éjszaka volt, és alig vártam, hogy megérkezzen a hajnal hűs fuvallata. Kint álltam a hatalmas rendezvényterem bejáratánál, bámultam a csillagokat, és vártam, hogy megérkezzen értem a szerelmem.

A férfiak mind hazudnak! - És a nők is

She2022.06.27, 17:31

"A férfiak mind hazudnak!" - olvastam a 7-es buszon, egy földön fekvő szórólapon, ami másodpercenként eltűnt a sáros cipőtalpak alatt.

Miért baj az, hogy mással fekszik le a párod?

She2022.06.24, 16:17

"Megcsalt, ezért köztünk mindennek vége!" Sokszor lehet hallani ezt egy szakítás indokaként. Így határozottan, elvágólagosan kijelentve. De ez tényleg ennyire magától értetődő?

Kikezdték a netezők Azahriah megcsalt barátnőjét, Lunát: válaszolt a kritikákra

Life.hu2022.06.21, 08:10

Egy hónapja már annak, hogy Azahriah szexvideója kiszivárgott. A fiatal énekes a Szolnoki Palacsintafesztiválon, a színpad mögötti vécéknél közösült az egyik rajongójával. Azahriah azonban kapcsolatban volt, a barátnője, Luna éppen külföldön tartózkodott. Úgy tűnt, a lány megbocsát a zenésznek, emiatt pedig kapott hideget-meleget a kommentelőktől.

30 évnyi hűtlenség - Még jó, hogy a viagra lebuktatott!

She2022.06.19, 17:52

Úgy megverném! Nem, ilyet nem illik mondani, de gondolni sem. Nem tehetek róla, őszinte vagyok. Legalább magammal hadd legyek már az! Mintha bűn lenne a másiknak rosszat kívánni...

Ha szereted, hazudj neki!

She2022.06.18, 22:53

Régebben azt hittem, az a tökéletes kapcsolat, amiben meztelenre vetkőzünk kívül-belül, és kendőzetlenül megosztjuk egymással minden gondolatunkat. Ezt ma már nagyon másképp látom.

Megszólalt a lány, akivel Azahriah megcsalta barátnőjét: így kerültek a mobilvécék mögé

Life.hu2022.06.14, 09:40

Mint ismert, Azahriah egy palacsintafesztiválon csalta meg barátnőjét Szolnokon, a mobilvécék mellett, melyről videó is készült. Most megszólalt a lány, aki azt állítja magáról, vele csalta meg az énekes a szerelmét azon az estén.

Egyszer vétkeztem, azóta is rettegek, mikor kapom vissza az élettől

She2022.06.10, 16:31

Mindössze egyszer fordult elő, hogy hibáztam, hogy félreléptem és visszafordíthatatlan dolgot tettem. Azóta is cipelem a súlyát a vállamon, attól félve, hogy ma lesz az a nap, amikor kamatostul visszakapom az élettől...

Videóra vette a nő, ahogy bevallja a megcsalt feleségnek, hogy lefeküdt a férjével

Life.hu2022.06.12, 13:36

Igen meglepő videó látott napvilágot a TikTokon. Egy nő kiposztolta, ahogy bevallja a megcsalt feleségnek, hogy viszonyt kezdett a férjével.

Férfivélemény: Ne hazudd, hogy szereted azt, aki megcsalt téged! Babám, te félsz attól, hogy újra szingli legyél

She2022.06.10, 03:03

Ha internetezés közben elfeledkezem magamról, és elkezdem görgetni a hírfolyamot, szinte biztos, hogy legalább egy olyan cikk szembejön velem, ami a párkapcsolati válságokra kínál könnyű megoldást. Ha viszont nem egy ilyen megmentő recept, akkor egy kvíz ugrik fel a szemem előtt, hogy letesztelhessem, mikor ér véget a mostani kapcsolatom.

Kiderült, kivel csalta meg Shakirát Gerard Piqué

Tévé2022.06.08, 07:10

Múlt héten robbant a hír, hogy egy újabb sztárpár hosszú kapcsolata ért véget. Shakira és híres focista párja 12 év után hagyták el egymást a férfi félrelépése miatt. Az énekesnő korábban közleményben erősítette meg szakításuk hírét.

Kövéren is szerettem a férjem, de edzeni kezdett. Megcsal?!

She2022.06.04, 18:38

Nagy a nyüzsgés mostanában a szerelmem baráti körében. Igazi csajos dolog - az egyik barátnőjének a problémájára próbálnak gyógyírt találni. És mivel ő és én mindent megbeszélünk, persze nekem is elmondta, mi a gáz Adri házasságával...

Kiderült, kivel csalhatta meg Gerard Piqué Shakirát

Life.hu2022.06.03, 17:16

Ahogy megírtuk, újabb sztárpár szakított: Gerard Piqué lebukott egy másik nővel Shakira előtt. 

Itt az újabb sztárszakítás: Shakira férje lebukott, megcsalta a világsztárt

Life.hu2022.06.02, 14:26

Gerard Piqué egy másik nővel bukott le Shakira előtt. A páros már nem él együtt.

Solti Berni: Nem vagyok életem formájában, és vélhetőleg jó ideig nem is leszek

Tévé2022.05.31, 16:24

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy Solti Ádám évekig szeretőt tartott a felesége mellett, aki 2020-ban terhes is lett tőle és tavaly megszületett a gyerekük. Solti Berni megbocsátott, a férje mellett maradt, és most együtt szerepelnek a TV2-n a Drágám, add az életed!-ben. Az első adás után az influenszer külsejét is kritizálták, aki visszaírt egy kommentelőnek.

A tévében vallott házasságáról Solti Ádám megcsalt felesége

Life.hu2022.05.31, 10:57

Solti Ádám május elején drámai vallomással állt nyilvánosság elé. Az ismert énekes-színész elárulta, hogy felesége mellett éveken át szeretőt tartott, akitől nemrég gyermeke született. A botrány akkor vert nagyobb hullámokat, amikor kiderült, hogy Ádám édesapja rendszeresen látogatja is az unokáját, sőt kedvese, Berni pedig megbocsátotta a félrelépést.

"Hagyjatok már engem..." - Közösségi oldalán akadt ki Azahriah megcsalt barátnője

Life.hu2022.05.26, 08:44

A  Szolnoki Palacsintafesztiválon történtek körül még nem csillapodnak a kedélyek. Azahriah megcsalt barátnője közösségi oldalán akadt ki.

Egy okos nő csak egyszer kezd viszonyt nős férfival

She2022.05.25, 19:25

Úgysem fog elválni - bár lenne annyi ezresem, ahányszor ezt a mondatot hallottam... Nem volt jóképű, mégis volt benne valami. Valami, ami megfogott. Tudod, mikor egész egyszerűen képtelen vagy kiverni valakit a fejedből. Talán a humora, a nyugodtsága - csak ő maga. Mire észbe kaptam úgy bele voltam esve egy nős kollégámba, mint ló a gödörbe. Azt, hogy ő sem közömbös irántam, rögtön észrevettem. Érezzük mi nők ezt azonnal.

"Drasztikus változások lesznek a zenekar életében...”- Azahriah apja megtörte a csendet

Life.hu2022.05.23, 20:12

Napok óta Azahriah szexbotrányától hangos a sajtó. A népszerű énekes a vécé mögött szexelve csalta meg barátnőjét egy fesztiválon, most pedig édesapja is megszólalt.

Majka és Curtis is reagált Azahriah szexbotrányára - Videó

Life.hu2022.05.23, 09:05

Curtis és Majka képtelen volt szó nélkül elmenni az Azahriah körül kialakult botrány mellett. Videóban reagáltak a történtekre.

Így reagált a magyar zenész barátnője a kiszivárgott szexvideóra: "Mindketten összetörtünk és megsemmisültünk"

Life.hu2022.05.23, 08:31

Egyelőre nem csitul a botrány Azahriah körül, akiről kiszivárgott egy videó, melyen az látható, hogy egy rajongójával közösül. Az énekes barátnője, Luna reagált a történtekre, és bár csalódott, mégis védi párját.

Egy toitoi mögött közösült rajongójával a magyar énekes - Le is videózták (18+)

Life.hu2022.05.23, 07:55

Baukó Attila, művésznevén Azahriah megdöbbentő videót tett közzé közösségi oldalán, reagált a róla keringő felvételre, melyen egyik rajongójával közösül. 

Két férfi ostoba háborúja egy nőért

Film2022.05.21, 15:07

Hatvan évvel ezelőtt mutatták be Roman Polanski első játékfilmjét, a Kés a vízben című lélektani kamaradrámát.