megbízás

címke rss

Csillag továbbra is számít a Pénzügykutatóra

Itthon2003.02.24, 14:12

A Pénzügykutató Rt. vezetője szerint semmi nem indokolja, hogy visszaadják a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól szerzett megbízásukat, mert a tárca vezetője, Csillag István soha nem volt a cég tulajdonosa, csak az igazgató-helyettese. A cég vezetője, Lengyel László állítja: minden kormány idején kaptak állami megrendeléseket. Csillag István szerint azért nem hibázott, mert végig nyilvános volt az eljárás. Csillag közölte: nem tervezi, hogy volt kollégáit arra kérje, hogy a jövőben ne induljanak a minisztérium pályázatain.

Tíz kérdés a Fidesztől az MSZP kampánytanácsadójáról

Itthon2003.02.10, 11:10

Répássy Róbert fideszes képviselő pénteken tíz írásbeli kérdést nyújtott be Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez. Ezekben a politikus Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának kormányzati megbízásával kapcsolatban érdeklődik.

A Fidesz az SZDSZ közeli cégekről kérdezi Medgyessyt

Itthon2003.01.10, 13:53

A Fidesz arra vár választ a miniszterelnöktől, hogy miért SZDSZ-hez közeli cégek kapnak sorra megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól különböző, a kormányzattal kapcsolatos feladatok elvégzésére.

Meggyanúsítják a Defend volt vezetőjét

Itthon2002.11.19, 09:19

Gyanúsítotti kihallgatásra megy a héten Földi László tudta meg a Magyar Hírlap. A Defend volt vezérét jogosultatlan adatkezelés miatt hallgatják ki abban az ügyben, amelyben a Magyar Fejlesztési Bank adott megbízást megfigyelésekre.

Hajléktalanoké lett a milliárdos sztrádamunkát végző cég

Itthon2002.11.16, 10:26

Egy magyar és egy harkovi hajléktalanhoz került március végén a First VIP Security Kft., amely csaknem egymilliárdos alvállalkozói feladatot kapott az autópálya-építésnél a Nemzeti Autópálya Rt., illetőleg a Vegyépszer megbízásaiból - írja a Magyar Hírlap. A mára fantomizált társaság a feladatokat a Defend Kft. alvállalkozójaként kapta - az elsőt 2000 decemberében, az utolsót ez év januárjában.

Szita harmadszorra is nyert Kaposváron

Itthon2002.10.21, 02:36

Szita Károly fideszes politikus nyolc év után újabb négy évre kapott megbízást Kaposvár polgáraitól, hogy irányítsa a települést. 73 százalékos eredményt ért el MSZP és az SZDSZ jelöltje, Pintér Attila előtt, aki egyetlen riválisként 27 százalékot kapott.

Új IBM szuperszámítógép Németországban

Techbázis2002.08.16, 13:13

Az IBM bejelentette, hogy jóval 10 millió dollár feletti értékű megbízást kapott Németország eddigi legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépének megépítésére.

Többmilliós megbízások Fidesz-közeli cégeknek

Itthon2002.08.13, 08:48

Az Ifjúsági és Sportminisztérium korábbi vezetése is adott jelentős összegű megbízásokat külső vállalkozóknak - írja a Népszabadság. A minisztériumnál vizsgálódó szakértők aggályosnak találtak több szerződést is, köztük a Martonyi és Kajtár ügyvédi irodával kötött megállapodást, melynek értelmében a cég nyolc és félmillió forintot kapott kétheti munkáért.

A Fidesz nem bánta meg a Vegyépszer megbízását

Itthon2002.07.23, 16:13

A Fidesz nem bánta meg, hogy közbeszerzés nélkül építtetett autópályákat - derült ki az előző pénzügyminiszter válaszából, ugyanis szerinte a három fő szempontjuk megvalósult: a kedvező ár, a minőség és a magyar vállalkozók érdekei. Csillag István gazdasági miniszter szerint viszont a jövőben ott is versenyeztetnek, ahol eddig nem.

Családi vállalkozás kutat Simicska után

Itthon2002.07.08, 17:07

Az APEH nem árulja el, hogy kik vizsgálódhatnak számítógépes rendszerében az Simicska Lajos idejében vélt beavatkozások után kutatva. Más forrásból ugyanakkor az [origo]-t arról tájékoztatták, hogy egy családi vállalkozás, a mindössze 3 millió forintos jegyzett tőkével rendelkező Hunaudit Kft. nyerte el a megbízást.