megbeszélés

címke rss

Magyar EP-képviselőkkel találkozna Gyurcsány

Itthon2006.11.25, 14:10

Találkozóra hívta december 10-re Gyurcsány Ferenc a magyar európai parlamenti képviselőket. A kormányfő szerint a megbeszélésen új együttműködési formákat keresnének.

Az értetlen Ficóval civakodott a bölcselkedő Gyurcsány

Nagyvilág2006.10.10, 16:43

A kétoldalú megbeszélések elmaradásán keveredett vitába egymással Robert Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő a Visegrádi Együttműködés keddi csúcstalálkozóján. Míg a magyar miniszterelnök azzal érvelt, hogy úgyis csak vita lett volna egy kétoldalú találkozóból, ezért nem kezdeményezték azt, szlovák kollégája értetlenségét hangoztatta a tárgyalás elmaradása miatt, és közölte, ő maga kész lenne a megbeszélésekre.

Solana találkozik az iráni nukleáris főtárgyalóval

Nagyvilág2006.06.22, 18:33

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője várhatóan találkozik az iráni nukleáris főtárgyalóval, Ali Laridzsánival a jövő héten - vált ismertté csütörtökön Brüsszelben. Név nélkül nyilatkozó magas rangú iráni illetékesek ugyancsak csütörtökön közölték, hogy készek két héten belül - "július 6-a előtt" - megbeszélést folytatni Solanával.

Kellemetlen kérdésekkel szembesül Bécsben Bush

Nagyvilág2006.06.21, 14:03

Várhatóan Guantánamót, a CIA-gépeket és a vízummenetesség kibővítését is felhozzák az amerikai elnöknek, aki Bécsben tárgyal az Európai Unió vezetőivel. A megbeszéléseken kitérnek az Irán elleni szankciók, illetve Európa energiaügyi problémáira is. Bush bécsi tárgyalásai után Budapestre utazik.

Egyetértettek Orbán önkritikájával a képviselők

Itthon2006.04.28, 10:46

Az alacsony vidéki részvétellel, a gyenge budapesti szerepléssel és az ország helyzetének sikertelen bemutatásával magyarázták a Fidesz új képviselői a párt vereségét - derült ki Orbán Viktor pártelnök tájékoztatójából, amelyet az új frakció első, nem hivatalos megbeszélése után tartott. A korábban hangoztatott összefogási problémákat most nem hangsúlyozták. Személyi kérdések hivatalosan nem dőltek el, de a megbeszélésen a képviselők beszéltek felelősökről, többek között Mikola Istvánról és Semjén Zsoltról, Orbán pedig - saját bevallása szerint - önmagát kritizálta.

A néma csendtől a parttalan vitáig - az értekezletvezetés fortélyai

Állás 20112006.04.21, 10:13

A céges mindennapok része az értekezlet, divatos nevén meeting. Látszólag könnyű levezetni és részt venni rajta, ám hatékony megbeszélést tartani, nem egyszerű. Készülés, a célok meghatározása nélkül könnyen parttalan vitába fulladhat a céges megbeszélés. Sok függ a levezető személyétől, a résztvevők számától, a helyszíntől az időponttól. Vezetői tanácsadókat kérdeztünk az értekezletvezetés fortélyairól.

Irán hátat fordít az EU képviselőinek

Nagyvilág2006.02.21, 13:02

Irán felfüggeszti az EU-t képviselő államokkal, Nagy-Britanniával, Németországgal és Franciaországgal folytatott tárgyalásait és ezentúl csak egyes országokkal folytat megbeszéléseket - jelentette be kedden az iráni külügyminiszter. Válaszul Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kijelentette: nem zárható ki, hogy Németország hozzájáruljon az Irán elleni gazdasági szankciók bevezetéséhez.

Izrael nem békül Szíriával

Nagyvilág2005.11.07, 19:25

Ariel Saron hétfőn elutasította a Szíriával való béketárgyalások újrakezdését. A megbeszélések még 2000-ben szakadtak meg.

Még titok a lengyel koalíciós tárgyalások eredménye

Nagyvilág2005.10.31, 00:47

Véget értek vasárnap este a lengyel parlamenti választásokon győztes jobbközép pártok felújított kormányalakítási tárgyalásai, a megbeszélést követően azonban a küldöttségek anélkül távoztak a helyszínről, hogy a koalíciós kormány létrehozását célzó eszmecsere eredményéről nyilatkoztak volna a sajtónak.

Ötven percet kap Gyurcsány Bushtól

Nagyvilág2005.10.07, 09:24

Szerdán utazik négy napos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba Gyurcsány Ferenc minszterelnök. Gyurcsányt több miniszter és üzletember is elkíséri útjára. A magyar kormányfő pénteken ötven perces megbeszélést folytat George W. Bush amerikai elnökkel. A Political Capital igazgatója szerint a találkozónak elsősorban szimbolikus jelentősége van, arra viszont jó lehet, hogy felbátorítsa az amerikai befektetőket.

Orbán feltételeket szab Gyurcsánynak

Itthon2005.07.06, 18:46

Orbán Viktor csak feltételekkel hajlandó megbeszélést tartani a miniszterelnökkel. Ezt a Fidesz elnöke közölte Gyurcsány Ferencnek írt szerdai válaszlevelében. Orbán csak akkor vesz részt a találkozón, ha utána "haladéktalanul folytatják a munkát, a teljes nyilvánosság bevonásával". Gyurcsány szerint a volt miniszterelnök megfutamodott.

Orbán szakértőit nem engedték be a megbeszélésre

Itthon2005.02.03, 12:40

A második Nemzeti Fejlesztési Terv fő pillére a versenyképesség és az igazságosság növelése, valamint Orbán Viktor Fidesz-elnök javaslatára a biztonság megteremtése lesz - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tervről folytatott négypárti megbeszélés utáni sajtótájékoztatón. Az egyeztetésen nem vehettek részt Orbán szakértői, ugyanis őket nem hívták meg előzetesen.

A palesztin városok ellenőrzéséről tárgyalnak

Nagyvilág2005.01.31, 22:20

Újabb megbeszélések kezdődtek Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter és Mohamed Dahlan, a palesztin elnök biztonsági tanácsadója között egyes ciszjordániai városok feletti ellenőrzés palesztin kézbe adásáról hétfő este Herclijában - közölték palesztin illetékesek.

Szenvedélyes éjszakájuk volt a balosoknak Őszödön

Itthon2004.10.15, 14:50

Tony Blair brit és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő nagyon elégedetten nyilatkozott péntek délelőtt a balatonőszödi kormányüdülőben tartott baloldali csúcstalálkozó csütörtök esti, éjszakai eseményeiről. "Szenvedélyes, nagyon nyitott vita folyt" - mondta Gyurcsány, hozzátéve, hogy a bizalmas megbeszélés részletei titkosak. Egyes források szerint a magyar miniszterelnök reménykeltően lobbizott az európai vezetőknél, hogy hazánkban legyen az EU határőrizeti központja.

Hétfőn jelöl miniszterelnököt Mádl Ferenc

Itthon2004.09.22, 15:37

Egy órán át tartott szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt és Mádl Ferenc köztársasági elnök megbeszélése. A találkozón Mádl kérdésére Gyurcsány közölte: felkérés esetén vállalná a miniszterelnökséget. Az államfő a kormányprogram részleteiről érdeklődőtt, és azt ígérte, hogy hétfőn megbízza a koalíció jelöltjét a kormányalakítással.

Gyurcsány: Nincsen lefutva ez a mérkőzés

Itthon2004.08.23, 17:52

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt mondta egy megbeszélés előtt újságíróknak: bátrabb kormányzásra, egy határozottabb irányt megfogalmazni képes kormányfőre és arra van szükség, hogy tudja az ország, hogy hova megyünk. Gyurcsány arról nem beszélt, mik a konkrét elképzelései, ha kormányfőnek jelölné pártja. Csak annyit mondott erről: "Azok támogatását bírom, akik azt gondolják, hogy változtatni kell." Közölte azt is, hogy nincs lefutva a közte és Kiss Péter közötti mérkőzés.

A visegrádi együttműködés uniós jövőjéről tárgyalnak

Nagyvilág2004.05.12, 12:03

Az uniós csatlakozás óta először ülnek össze a visegrádi országok kormányfői. A csehországi Kromerízben folyó megbeszéléseken az együttműködés jövőjéről tárgyal egymással Vladimír Spidla cseh, Marek Belka lengyel, Mikulás Dzurinda szlovák és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök.

Verstappen közelebb került a Jordanhez

Gphírek2004.04.21, 14:36

Eredményesnek bizonyult a Forma-1-es Jordan-istálló, valamint a Jos Verstappent képviselő Raymond Vermeulen megbeszélése, internetes lapok szerint elképzelhető, hogy a holland a Spanyol Nagydíjon visszatér a száguldó cirkuszba.

Orbán szerint szórakoztató volt találkozója Medgyessyvel

Itthon2004.03.01, 17:30

A korábbi tervekkel ellentétben nem zárt ajtók mögött, hanem újságírók jelenlétében tárgyalt egymással Medgyessy Péter jelenlegi és Orbán Viktor volt kormányfő. Orbán a megbeszélést követően formabontónak és szórakoztatónak nevezte a találkozót, amelyen javaslatai közül mindössze kettővel értett egyet a kormányfő. Medgyessy közölte: a közös EP-lista ötlete mellett továbbra is kitart, mivel javaslata az összefogásról szól.

Agrárium: eredményes az egyeztetés

Itthon2004.02.19, 22:07

Eredményes szakértői egyeztetést folytattak az agrártárca és a demonstráló gazdák megbízottai, a megbeszéléseket péntek délelőtt folytatják - nyilatkozta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője csütörtökön késő este.

Draskovics: Vannak bizonyos deficitproblémáink

Gazdaság2004.02.12, 18:32

Magyarországon véget ért a gazdasági növekedés lassulásának két-három éves időszaka, a gazdaság erős, és lendületesen fejlődik - állapította meg Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság több tagjával.

A Jordan megint udvarol Verstappennek

Gphírek2004.02.04, 17:39

A Jordan-Ford ismét tárgyal Jos Verstappennel az idei Forma-1-es világbajnokság utolsó betöltetlen helyéről, pedig a felek január 27-én megszakították a megbeszéléseket.

Mádl a PSZÁF elnökével egyeztetett

Itthon2003.08.25, 17:38

Hétfő reggel hivatalában fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök a PSZÁF elnökét, Szász Károlyt. Szász nem volt hajlandó nyilatkozni a találkozó után, ígérete szerint a későbbiekben közleményt ad ki. Az államfő már délelőtt kiadott egy közleményt, e szerint beszéltek többek között a felügyeletet ért politikai támadásokról. Emellett Mádl közölte, figyelemmel kíséri a PSZÁF működését, és bízik abban, hogy a szervezet zavartalanul végezheti munkáját. A megbeszélést a PSZÁF elnöke kezdeményezte.

Közelgő Code Monkeys játékok

Techbázis2003.06.10, 17:12

A nemrég befejeződött Electronic Entartainment Expon megbeszéléseket folytatott a brit Code Monkeys fejlesztőcsapata az Extreme Mediával a Monkeys fejlesztés alatt álló játékainak megjelentetéséről.

Amerikai-francia békülés a G8-csúcson

Nagyvilág2003.06.02, 16:15

Békülékeny hangú megbeszélést folytatott hétfőn George W. Bush amerikai és Jacques Chirac francia elnök hétfőn, a világ nyolc vezető hatalmának a franciaországi Evianban tartott csúcstalálkozóján. Bush és Chirac megegyeztek arról, hogy együttműködnek a közel-keleti rendezésben, Afganisztánban pedig francia alakulatok segítik majd az amerikai katonákat.

Ígéretes a Saron-Abbász megbeszélés

Nagyvilág2003.05.30, 00:12

Hatékonynak tűnik a három órát tartó Saron-Abbász találkozó, amelyen a két politikus első lépéseket vázolt föl a véget nem érőnek látszó izraeli-palesztin konfliktus megoldására.

Papandreu találkozott Arafattal

Nagyvilág2003.05.13, 23:11

Jeórjiósz Papandreu, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere kedden Rámalláhban megbeszélést folytatott Jasszer Arafat palesztin elnökkel, annak ellenére, hogy izraeli részről előzőleg az Arafattal való találkozó elkerülésére hívták fel a görög politikust. Papandreu Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel is találkozott a ciszjordániai városban.

Mádl és Medgyessy az ország biztonságáról egyeztetett

Itthon2003.03.20, 18:26

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában fogadta Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy tájékozódjon az iraki háború miatt szükséges biztonsági intézkedésekről. Az államfő a megbeszélés után azt mondta, minden hatóság megtette a szükéseges intézkedéseket, az ország nincs veszélyben.

Medgyessy a fővárosról tárgyalt Demszkyvel

Itthon2003.02.28, 21:21

A 4-es metró finanszírozásának kérdéséről, illetve a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről tárgyalt pénteken Medgyessy Péter kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester, a megbeszélésen részt vett a Pénzügyminisztérium vezetése és Atkári János főpolgármester-helyettes is.

Magyar-román egyezmény a státustörvényről

Itthon2002.11.29, 16:08

Stratégiai partnerségi nyilatkozatot írt alá pénteken Budapesten Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök. A két kormányfő megbeszélése után aláírt dokumentum a kedvezménytörvényhez kapcsolódó további kétoldalú egyeztetések menetét és tematikáját szabja meg. A tárgyalások egy héten belül, külügyminiszteri szinten folytatódnak.

Teljes lesz a jövő heti EU-négypárti

Itthon2002.10.16, 17:32

A Fidesz - Magyar Polgári Párt is részt vesz az európai uniós csatlakozással kapcsolatban a jövő hétre összehívott négypárti egyeztetésen. Erről szerdán döntött a párt elnöksége. Így mind a négy párt képviselteti magát a megbeszélésen. A hétfői egyeztetésen csak a két kormánypárt képviselője volt jelen.

Orosz-amerikai egyeztetés Irakról

Nagyvilág2002.09.28, 19:54

Két és fél órát tárgyalt szombaton Moszkvában az iraki helyzetről Marc Grossman amerikai külügyminiszter-helyettes, és Peter Ricketts, a brit külügyminisztérium politikai igazgatója az orosz delegációval. A megbeszélés célja nem valamilyen megállapodás tető alá hozása volt, csak Washington és London álláspontjáról informálódott az orosz külügyi vezetés.

Ismét elmaradt az izraeli-palesztin tárgyalás

Nagyvilág2002.07.17, 20:06

Az izraeli kormány a palesztin szélsőségesek legutolsó merénylete miatt - egy izraeli busz ellen, amelyben hat izraeli vesztette életét - lemondta a kétoldalú megbeszéléseket. Ezzel egy hét alatt kétszer hiúsult meg a békét célzó megbeszélés a szembenálló felek között.

A roma elittel tárgyal a romaügyi államtitkár

Itthon2002.07.11, 12:54

Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkára tárgyalás-sorozatot kezdett csütörtökön roma közéleti személyiségekkel. Az első megbeszélés után csak általánosságokban beszéltek az együtt gondolkodás fontosságáról a résztvevők.

Schmitt elfogadta Gy. Németh meghívását

Itthon2002.07.10, 14:55

Schmitt Pál elfogadta Gy. Németh Erzsébet meghívását, és jelen lesz jövő csütörtökön a Béke szállóban, a szocialista jelölt által kezdeményezett megbeszélésen. Gy. Németh Erzsébet az őszi önkormányzati választások során folyó kampány etikai alapelveinek lefektetésére hívta kerekasztal-beszélgetésre az eddig megismert főpolgármester jelölteket. A meghívást eddig csak Schmitt Pál fogadta el.

A kedvezménytörvény a központi téma a V4-csúcson

Nagyvilág2002.06.28, 20:14

A visegrádi országok kormányfőinek szombaton, Esztergomban tartandó csúcstalálkozója előtt a vendéglátó Medgyessy Péter kétoldalú megbeszélést tart szlovák kollégájával. Mind Dzurinda, mind Kukan elnök szerint a megbeszélések középpontjában a kedvezménytörvénynek kell állnia.

ASZSZ - SZDSZ párbeszéd kezdődött

Itthon2002.06.06, 19:42

Megbeszélést tartott Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elnöke és Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke csütörtökön Budapesten, amelyen rendszeres dialógusról is határoztak.

Megoldódhat az Erzsébet tér ügye

Itthon2002.06.03, 17:14

Görgey Gábor kulturális miniszter azt állítja: az elődje által vezetett tárca nem teljesítette a fővárossal kötött megállapodását. A minisztérium és a főváros képviselőinek megbeszélésén ma megegyeztek a főbb kérdésekről, és megállapodtak abban, hogy módosítják a szerződést.

Powell: eredményes volt a megbeszélés Arafattal

Nagyvilág2002.04.14, 15:38

Colin Powell amerikai külügyminiszter hasznosnak és konstruktívnak nevezte Jasszer Arafat palesztin vezetővel folytatott vasárnapi megbeszélését. A három órán át tartó vitán azonban nem történt előrelépés a tűzszünet irányában.

Solana a jugoszláv föderáció fennmaradását szorgalmazza

Nagyvilág2002.03.14, 00:46

Az éjszakába nyúlóan tárgyalt Belgrádban a jugoszláv vezetőkkel Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, de a megbeszélésekről a résztvevők egyelőre nem közöltek részleteket a sajtóval.

Amerika támogatja az orosz WTO-tagságot

Archívum2001.10.16, 08:47

Az Egyesült Államok kész aktívan közreműködni abban, hogy Oroszország csatlakozzon a Kereskedelmi Világszervezethez, a WTO-hoz - közölte Donald Evans amerikai kereskedelmi miniszter German Gref orosz gazdaságfejlesztési miniszterrel folytatott hétfői moszkvai megbeszélése után.

Medgyessy-Demszky találkozó kedden

Itthon2001.11.26, 16:50

Megbeszélést tart Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt és Demszky Gábor Budapest főpolgármestere kedden.

Egy nappal csúszik a bonni Afganisztán-konferencia

Nagyvilág2001.11.23, 21:48

Egy nappal elhalasztják a bonni Afganisztán-konferenciát. A tárgyalásokon a jövőbeni afgán kormány összetételéről és az ország jövőjéről tanácskoznak a küldöttek. Az ENSZ szkeptikus a megbeszélések sikerével kapcsolatban.

A főváros és a BM egyeztet a tűzoltópótlékokról

Itthon2001.11.12, 12:05

Demszky Gábor és Pintér Sándor hétfőn megbeszéléseket folytat a tűzoltópótlékokról. A Belügyminisztérium peren kívül, a főváros perben rendezné az ügyet, megegyezésre kevés az esély.

A tálibok és Pakisztán folytatja a tárgyalásokat

Nagyvilág2001.09.28, 22:17

A pakisztáni küldöttek és a tálib vezetők Kandahárban megállapodtak: folytatják a tárgyalásokat. A tálib fél az eddigi megbeszéléseken állítólag szót sem ejtett Oszama bin Ladenről.

Titkosügynökkel találkozott az egyik terrorista

Nagyvilág2001.09.18, 22:49

A CNN információi szerint Mohammad Atta, az egyik feltételezett merénylő az év elején valahol Európában egy iraki titkosügynökkel találkozott. A megbeszélésükről, annak céljáról egyelőre nem tudni részleteket.