Mediaworks Hungary Zrt.

címke rss

Interjú Szabó Lászlóval, a Mediaworks új elnök-vezérigazgatójával

Nagyvállalatot és nemzetközi céget már vezettem korábban, és bízom abban, hogy a rendszerszemlélet, a szervezeti fejlesztési tudásom, amelyet hozok magammal, segít a csoportnak abban, hogy magasabb, sikeresebb szintre vigyük a tevékenységeinket – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Dr. Szabó László, a Mediaworks új elnök-vezérigazgatója. Meglátása szerint a nyomtatott termékek továbbra is meghatározó szereplői maradnak a médiának.

Szabó Lászlót nevezte ki a KESMA kuratóriuma a Mediaworks vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé

Itthon2020.04.15, 13:59

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma 2020. április 15-i hatállyal a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé dr. Szabó Lászlót nevezte ki. Szabó László az elmúlt években Magyarország washingtoni nagyköveteként dolgozott, diplomáciai pályára lépése előtt pedig közel 20 éven keresztül nemzetközi gyógyszeripari cégeknél töltött be vezető pozíciót itthon és külföldön egyaránt. 2010-től a TEVA Magyarország Zrt.-t irányította vezérigazgatóként. 2014-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának és miniszterhelyettesének nevezték ki, ezt követte 2017-től nagyköveti munnkája ...

Csúccsal zárta a szezont a LikeBalaton.hu

Itthon2019.08.27, 19:23

Mintegy 1 millió 300 olvasó kereste fel a nyár folyamán a Mediaworks Hungary Zrt. tavaly indított internetes programajánló és szabadidős portálját, a LikeBalaton.hu-t.

A Facebook szereti a gyűlöletkeltést, de utálja a szólásszabadságot

Nagyvilág2019.05.15, 19:40

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Facebook úgy döntött, hogy letiltja a Mediaworks által kiadott lapok fiókjait, köztük olyan politikai tartalommal egyáltalán nem rendelkező oldalakat, mint például a Nemzeti Sport, a Likebalaton nevű programmagazin vagy a Mindmegette receptoldal. Ugyanakkor az Orbán Viktor halálát kívánó, a Soros-egyetemen tanító Kovács M. Mária Facebook-oldala zavartalanul működhet, hiszen az RTL Klub-közeli berlini cenzorokat nem zavarja a gyalázkodó, mások halálát akaró bejegyzés. Csak az, ha valaki nem az ő ideológiájukat terjeszti. Vajon milyen lehet egy genderpozitív recept?

A Facebook letiltotta a Mediaworks által kiadott lapok fiókjait

Itthon2019.05.15, 14:06

A rendkívül durva cenzúrára a lapkiadó vállalat közleményben reagált: tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.

Megint hazudott az ellenzéki propagandasajtó

Itthon2019.04.12, 13:04

A Mediaworks Hungary közleményben cáfolta a Válasz Online-on megjelent cikk állításait. A közlemény a következő:

Eladták a Népszabadság tulajdonosát

Gazdaság2016.10.25, 19:05

A sajtóban Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez kötött Opimus Press megvette a Mediaworksöt, a Népszabadságot kiadó céget. Az adásvételt a versenyhivatal jóváhagyta. Az Opimus az egyik legnagyobb hazai lapkiadó tulajdonosa lett ezzel. 

Népszabadság-ügy: Kiszállhat a Mediaworksból a tulajdonos

Itthon2016.10.17, 16:26

Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat – mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilapban megjelent interjúban. A Népszabadság munkatársai utóbb Pecina több állítását vitatták.

Népszabadság: továbbra sincs megegyezés

Itthon2016.10.11, 21:10

A Mediaworks keddi, kora esti tájékoztatása szerint a Népszabadság főszerkesztője lemondta a lehetséges akvizícióról aznapra a kiadóval tervezett megbeszélést, ugyanakkor megtartották az első egyeztetést a munkavállalói érdekképviseletekkel. Murányi András főszerkesztő minderre úgy reagált, a szerkesztőség "meglepetéssel értesült a Mediaworks közleményéről", mert kedden a cég vezetőségével és tulajdonosával tudatta: a tárgyalások megkezdésének szükséges feltétele, hogy rendezzék a lap bizonytalanságban tartott munkavállalóinak helyzetét.

Lemondott a Mediaworks vezérigazgatója

Itthon2016.10.11, 08:08

Katona Viktor, a Mediaworks megbízott vezérigazgatója egészségügyi okok miatt kérte felmentését, közölte a cég a honlapján. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő