médiatörvény

címke rss

A szólásszabadság védelmére intette Magyarországot az ENSZ-főtitkár

Itthon2011.04.18, 13:12

A szólásszabadság tiszteletben tartásának fontosságáról beszélt hétfőn Budapesten Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki Schmitt Pál köztársasági elnökkel egyeztetett a Sándor-palotában. A főtitkár Magyarországot dicsérve azt mondta, hogy az elmúlt húsz évben elért demokratikus magyar átalakulás inspiráció lehet a forrongó arab országok számára, és hozzátette, bízik abban, hogy a kormány az alkotmányozás során sem feledkezik meg az emberi jogokat védő nemzetközi kötelezettségekről. A főtitkár a líbiai helyzetről is friss fejleményeket közölt a budapesti találkozón.

"Nem bűnügyi összefoglalót készítünk" - hírigazgatók a húszszázalékos kvótáról

Tévé2011.04.06, 12:16

Az idén életbe lépett médiatörvény az RTL Klub és a Tv2 híradóinak adásrendjét is szabályozza, előírja ugyanis, hogy az ominózus műsorokban átlagban húsz százalék lehet csak a bűnügyi tematikájú híradások aránya. Az első negyedév elteltével megkérdeztük az érintetteket, hogy a gyakorlatban miként sikerül betartani a korlátozást: van, aki korlátozás szükségességét is vitatja.

Nem a Marsról jött a médiatörvény az államtitkár szerint

Itthon2011.04.06, 11:15

Sok esetben elavultak az új médiatörvényt érő kritikák - mondta Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. Szerinte félelmet keltő vagy "ismeretlen terepet" kialakító változásokat az új médiatörvény nem állított elő, és Magyarországon semmi nem fenyegeti a szólás- és véleményszabadságot.

Újabb módosításokat sürget a médiatörvényen az ENSZ képviselője

Itthon2011.04.05, 15:42

Több ponton is aggályosnak tartja a magyar médiatörvényt és további módosításokat javasol a jogszabályon az ENSZ szólás- és véleményszabadsággal foglalkozó jelentéstevője, a Budapestre látogató Frank La Rue. A tisztviselő tárgyalt többek között a magyar kormány kommunikációs államtitkárával is, aki közölte, nem szándékoznak ismét módosítani a törvényen.

Kövér: Ha a médiatörvény veszélyezteti a sajtószabadságot, ismét módosítjuk

Itthon2011.04.02, 01:46

Újból módosítja a kormány a médiatörvényt, ha az sérti a sajtószabadságot - nyilatkozta pénteken Kövér László házelnök a Die Presse osztrák konzervatív napilapban. A fideszes politikus szerint a médiatörvény előkészítése megfelelő volt, "nem volt előre látható a politikai hisztéria".

A magyar médiatörvény kérdéseit szegezte tizenhat tagállamnak az EU

Nagyvilág2011.04.01, 09:25

Többek között a Magyarországnak is feltett kérdésekkel keresett meg Neelie Kroes uniós biztos tizenhat tagállamot, hogy kiderítse, az országok a közös szabályozásnak megfelelően alakították-e ki médiatörvényeiket - írta a Magyar Nemzet. Három tagállam még egyáltalán nem jelentette be a jogharmonizációt, ellenük eljárás indul.

"Értsd meg, Viktor!" - Daniel Cohn-Bendit Budapesten

Itthon2011.04.01, 08:59

Orbán Viktor helyett Puskásban és Hidegkutiban hisz Daniel Cohn-Bendit zöld EP-képviselő, aki azt álmodta, hogy a magyar kormányfő is elmegy az Európai Zöldpárt budapesti rendezvényére. A miniszterelnökkel már az Európai Parlamentben is összeszólalkozó politikus szerint előbb-utóbb elpárolog a kétharmados támogatás, de magyar beszélgetőtársai azt mondták, nem bíznak ebben.

A médiatörvényt és az alkotmányt bírálták az európai zöldek budapesti ülésükön

Itthon2011.03.31, 19:39

Súlyos visszalépést jelentene az európai zöldek szerint a magyar demokráciában, ha a jelenlegi formájában fogadná el a parlament a Fidesz alkotménytervezetét. A zöldek európai parlamenti frakciója budapesten tartotta kihelyzett ülésén a korábban is támadott médiatörvényt is bírálták. 

A kommunikációs államtitkár szerint a magyarokat nem érdekelte a médiatörvény

Itthon2011.03.19, 14:10

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a médiatörvénnyel kapcsolatban az Európai Bizottságnak alapvetően nem a kabinettel volt vitája, hanem a jogalkotóval és a jogszabállyal. Az államtitkár úgy vélte, hogy a magyar közvéleményt alapvetően nem érdekelte a médiatörvény.

A magyar liberálisok ébredéséről ír az Economist

Itthon2011.03.18, 12:41

A magyar pártrendszer átrendeződésének lehetőségét látja a március 15-i médiatörvény-ellenes tüntetésben az Economist című brit lap budapesti tudósítója. Adam LeBor szerint a Fidesz hatalomra kerülése óta zavar van az ellenzék soraiban, de állítólag egyre többen beszélnek egy új párt létrehozásáról.