Medián

címke rss

Medián: Csökkenő népszerűséggel is vezet Orbán és Schmitt

Itthon2010.11.25, 10:26

Változatlanul erős a kormánypártok támogatottsága a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, ugyanakkor több kormányzati intézkedéssel, így az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásával nem értettek egyet a megkérdezettek. Orbán Viktor kormányfő és Schmitt Pál támogatottsága is csökkent, de továbbra is a népszerűségi lista élén állnak.

Medián: Évek óta nem voltak ilyen optimisták a magyarok

Itthon2010.10.21, 12:31

Továbbra is őrzi vezető szerepét a Fidesz, a teljes népességen belül a párt támogatottsága 44 százalékos, míg az MSZP-é 13 százalék, a Jobbiké 8 százalék, az LMP-é 4 százalék - derül ki a HVG-ben közölt Medián felmérésből. A közvélemény-kutatás szerint évek óta nem volt ilyen magas azok aránya, akik szerint jó irányban haladnak az ország dolgai.

Orbán, Sólyom és Schmitt is veszített népszerűségéből

Itthon2010.07.15, 07:45

A politikusok népszerűségi listájának harmadik helyére szorult vissza a Medián júliusi közvélemény-kutatása szerint a korábbi listavezető, Sólyom László köztársasági elnök - írja a HVG. A legnépszerűbb politikus jelenleg Orbán Viktor miniszterelnök, őt pedig Schmitt Pál leendő államfő követi, de az ő megítélésük is romlott júniushoz képest. A közhangulatot derűlátás jellemzi a felmérés szerint, a többség szerint jó teljesítményt nyújtott eddig a kormány. A kormány munkájával elégedettek aránya nagyobb, mint az első Orbán-kormány idején volt, és csaknem kétszerese a Gyurcsány-kormány esetében, 2006 júliusában mért aránynak. 2006 óta ...

Medián: A többség Schmitt Pált választaná államfőnek

Itthon2010.06.27, 19:23

Ha közvetlenül választanák a köztársasági elnököt, a többség a fideszes Schmitt Pálra szavazna a Medián felmérése szerint. A jelöltek és az államfő szerepének megítélése nagyban függ a megkérdezettek pártpreferenciáitól: a kormánypárti szavazók például fontosnak tartják, hogy a köztársasági elnök jól tudjon együttműködni a miniszterelnökkel.

Medián: Minden korábbinál nagyobb a Fidesz támogatottsága

Itthon2010.05.26, 18:44

Minden második ember Fidesz-szimpatizánsnak vallotta magát a Medián május elején, a HVG számára készült közvélemény-kutatása során. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága még sosem volt ilyen magas, a szocialistáké viszont az elmúlt másfél évtized mélypontján van.

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Itthon2010.04.23, 10:28

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.

Medián: Meglesz a kétharmados Fidesz-többség

Itthon2010.04.11, 21:59

Négypárti parlamentet jósol a Medián, szombaton és pénteken felvett adatai alapján. Az RTL Klub és az [origo] megrendelésére készült kutatás szerint a Fidesz a listás szavazatok 55 százalékát szerzi meg, ez összesen 270 parlamenti mandátumot eredményezhet, ami elég a kétharmados többséghez. Az MSZP két százalékponttal előzi meg a Jobbikot, az LMP pedig hat százalékot szerezve kerül be a parlamentbe a Medián szerint. A kutatás az MDF-nek mindössze 2 százalékot jósol.

Sokan csak az utolsó pillanatban döntenek szavazatukról

Itthon2010.04.09, 23:18

A választások előtti utolsó héten megváltozott a közvélemény-kutatók felméréseiből kirajzolódó trend: a korábban töretlenül növekedő Jobbik a legtöbb közvélemény-kutató szerint támogatókat vesztett a hajrában. Az intézetek előrejelzései nem egységesek, a Jobbik megtorpanása mellett csak abban értenek egyet többen, hogy a Fidesz az utolsó héten is növekedni tudott, és fölényesen megnyeri a választásokat.

Medián: Negyedik párt is megszorongathatja a Fidesz kétharmadát

Itthon2010.04.08, 08:15

Ahogy sok közvélemény-kutató, így a Medián is négypárti parlamentet tart valószínűnek - derül ki az intézet által végzett felmérésből. A Fidesz a felmérés szerint megszerezheti a kétharmados többséget, főképp, ha nem tesz keresztbe egy parlamentbe jutó negyedik párt. Erre a támogatóit az utóbbi időben megháromszorozó LMP-nek van a legnagyobb esélye a Medián szerint, bár az MDF is okozott már meglepetéseket az elmúlt választások utolsó pillanataiban.

Csak a Fidesz győzelme tűnik biztosnak

Itthon2010.03.22, 18:38

A nagyobb közvélemény-kutatók legfrissebb elemzései csak a Fidesz nagyarányú győzelmében értenek egyet. A Nézőpont szerint a Jobbik utolérte az MSZP-t, és ötpárti parlamentet jósol, a többi intézet szerint az MSZP még őrzi második helyét. Három héttel a választások első fordulója előtt a pártok több mint kétmillió bizonytalan szavazóra hajthatnak még rá. Összeszedtük, melyik párt hogyan ingadozik, és melyik intézet szerint mire számíthat április 11-én.

Medián: 60 százalék alá esett a Fidesz

Itthon2010.03.19, 10:31

Két és fél éve először fordult elő, hogy 60 százalék alá esett a Fidesz támogatottsága - írja Medián. Az MSZP és a Jobbik támogatottsága nem változott számottevően a felmérés szerint. Az MDF és az LMP egyelőre megrekedt az 1-2 százalékos szinten. Februárhoz képest nem sikerült jobban mozgósítani a szavazókat sem, változatlanul 53 százalék menne el szavazni.

Medián: Három párt parlamentbe jutása biztos

Archívum2010.02.24, 23:52

Növekvő szavazási hajlandóság, biztos Fidesz-előny, tovább erősödő Jobbik - ezek a legfontosabb következtetései a Medián HVG számára készített legfrissebb közvélemény-kutatásának. A felmérés szerint az új parlamentbe csak három párt bejutása tűnik biztosnak.

Medián: üldözőbe vette a Fideszt az MSZP

Itthon2009.12.22, 18:47

Csökkent a Fidesz és az MSZP közötti különbség: az ellenzéki párt támogatottsága a bizonytalanok számának növekedése miatt apadt, míg a szocialisták pár százalékkal több szimpatizánst tudhatnak magukénak - ez derül ki a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormány teljesítményével viszont elégedettebbek az emberek.

Medián: Bajnai a többség szerint jobban dolgozik Gyurcsánynál

Itthon2009.10.22, 09:29

Három párt jutna be az Országgyűlésbe a Medián októberi felmérése szerint. A HVG-ben közölt közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 44, az MSZP-é 13, a Jobbiké 8 százalékos. A felmérés szerint az elmúlt hónapokban jelentősen javult a kormány, illetve Bajnai Gordon miniszterelnök megítélése.

Medián: Kicsit kevésbé népszerűtlen a kormány

Itthon2009.09.16, 22:58

Kissé javult a kormány megítélése, Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége is növekedett, de alapvetően nem változtak a pártok közötti erőviszonyok - derül ki a Medián szeptemberi felméréséből. A biztos szavazók több mint kétharmada továbbra is a Fideszt támogatja.

Medián: nemzeti egység Pozsony lépései ellen

Itthon2009.09.10, 09:37

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazói egyetértenek abban, hogy a magyar államnak fel kell lépnie a szlovákiai nyelvtörvény ellen a Medián felmérése szerint. Az MSZP-szavazók puhább, a Fidesz- és Jobbik támogatók keményebb fellépést tartanának helyesnek.

Medián: visszaesett a miniszterelnök népszerűsége

Itthon2009.08.18, 18:57

A nyár eleji szintre esett vissza Bajnai Gordon miniszterelnök népszerűsége, és rajta kívül szinte valamennyi politikus népszerűsége csökkent. Nőtt azonban azoknak az aránya, akik szerint a Bajnai-kormány a parlamenti ciklus végéig hivatalban marad - olvasható a Medián kötvéleménykutatása a hvg.hu-n.

Medián: alig változott a pártok támogatottsága

Itthon2009.07.15, 21:05

A politikusok népszerűsége változott az európai parlamenti választás után készült felmérések eredményeihez képest, a pártok támogatottsága azonban kevésbé - derül ki a Medián legfrissebb kutatásából. A Jobbik erősödött, elnökét, Vona Gábort pedig többen ismerik.

Medián: A magyarok fele helyesli a Magyar Gárda feloszlatását

Itthon2009.07.09, 06:34

A Medián közvélemény-kutatása szerint az emberek fele egyetért a Magyar Gárda Egyesületet feloszlató bírósági ítélettel - írja a Népszabadság. A szombati tüntetésen a rendőrök fellépését viszont a válaszadók harmada túl keménynek találta.

Medián: Fideszesek pártoltak a Jobbikhoz

Itthon2009.06.25, 12:30

Nem igaz az az elmélet, hogy a Jobbik a kiábrándult MSZP-szavazókat vonzotta magához - állítja a Medián közvélemény-kutató elemzése, melyet a HVG ismertet. Az európai parlamenti választáson 14 százalékot elért radikális jobboldali párthoz nagyobb számban inkább a Fidesz egykori szavazói csapódhattak. Az EP-választások óta keveset változott a hangulat, a pártok támogatottsága hasonló a korábbihoz.

Medián: Tarolhat a Fidesz, bejuthat a Jobbik az EP-be

Itthon2009.06.04, 13:49

A 2004-esnél is alacsonyabb részvételt vár a Medián az európai parlamenti választáson. A felmérés szerint alacsony részvételnél a Fidesz-KDNP magabiztos győzelme várható, akár 16 képviselői helyet is szerezhetnek 22-ből. A Medián szerint az MSZP és a Jobbik jut még be az Európai Parlamentbe.

Medián: a többségnek nem tetszenek a Bajnai-csomag intézkedései

Itthon2009.05.06, 06:32

A Medián közvélemény-kutatása szerint az emberek többsége elismeri, hogy az ország gazdaságának szüksége van a Bajnai-csomag megszorításaira, de a többségnek nem tetszenek az intézkedések - írja a szerdai Népszabadság. A felmérés szerint a pártszimpátia és az egyéni érdek együttesen határozza meg, ki mennyire ért egyet a megszorításokkal.

Medián: már 70 százalék a Fideszre szavazna

Itthon2009.04.15, 23:07

A biztos szavazók 70 százaléka szavazna jelenleg a Fideszre, ez soha nem látott rekord - derül ki a Medián friss felméréséből. Az MSZP támogatottsága ugyanakkor mindössze 18 százalék. A népszerűségi listát immár Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti. Bajnai Gordon nevét az elmúlt egy hónapban szinte mindenki megtanulta, az új kormányfő népszerűsége viszont gyakorlatilag Gyurcsány Ferencével egyenlő, két hónap alatt 28-ról 18 százalékra romlott.

Medián: Mélypontra jutott a közhangulat

Itthon2009.03.19, 09:08

Még a Bokros-csomag évében sem volt olyan rossz a közhangulat, mint most márciusban - derült ki a Medián felméréséből. A megkérdezettek 87 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok, és majdnem ugyanennyien tartanak a további visszaeséstől. A jelenlegi kormányt csak a válaszadók 18 százaléka tartaná hivatalban.

Medián: egyre borúlátóbb a közvélemény

Itthon2009.03.13, 01:37

Egyre kiábrándultabban fogadja a közvélemény a politikusok és gazdasági szakértők megoldási javaslatait - állítja a Népszabadság által idézett friss Medián-felmérés. A kutatásból kiderül, hogy a válaszadók 60 százalékát a válság hatásai mélyebben érintették, mint arra korábban számított.

Válság és a színlelt demokrácia

Archívum2009.01.14, 05:06

A válság - akárcsak a fellendülési periódusok - kiélezik a szociális feszültségeket. A mostani globális krízis azonban Magyarországon több más folyamathoz is kapcsolódik. Lengyel György szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a válság nem egyszerűen pénzügyi természetű nálunk, hanem sokkal súlyosabb: a demokratikus konszolidáció esélyeit érinti. A Medián kutatási igazgatója, Karácsony Gergely ugyanakkor arról beszélt az [origo]-nak, hogy a lakosság egyre borúlátóbban ítéli meg a jövőt.

Medián: Még soha nem volt ilyen borús a hangulat

Itthon2008.11.20, 07:30

Október óta drámai mértékben romlottak a lakosság gazdasági várakozásai - derül ki a Medián közvélemény-kutatásából, amelyet a HVG ismertet. A kutatás 17 éves történetében még nem volt ilyen borús a kép. A politikai erőviszonyokon ugyanakkor nem változtatott sokat a rossz hangulat.

Medián: Több kormányfői találkozót akar a közvélemény

Itthon2008.11.15, 01:53

Az emberek többsége szerint gyakrabban kellene találkoznia a magyar és a szlovák miniszterelnöknek, mert a két ország viszonya jelentősen romlott - derül ki a szombati Népszabadságban ismertetett Medián-felmérésből. A közvélemény-kutató szerint az emberek többsége elítéli a dunaszerdahelyi rendőri erőszakot, de a Nemzeti Őrsereg királyhelmeci koszorúzását is.

Tartanak a magyarok a pénzügyi válság következményeitől

Itthon2008.11.09, 19:21

A Medián legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult segítségért a pénzügyi válság miatt. A válaszadók nagy része szerint az árak emelkedni fognak, a munkanélküliség nő, a bérek vásárlóértéke csökken, a vállalkozások pedig veszélyben vannak.

Medián: Egyre többen akarnak választásokat

Itthon2008.09.25, 07:44

Előre hozott választásokban látja a megkérdezettek majdnem fele a politikai helyzet megoldását a Medián szeptemberi felmérése szerint. A Gyurcsány-kormányt 19 százalék tartaná hatalmon, zömében MSZP-szavazók. A Fidesz továbbra is magasan vezet, a népszerűségi listán is feljövőben vannak a fideszes polgármesterek.

Vezet a Fidesz, túl a mélyponton az MSZP

Itthon2008.07.31, 19:28

A Fidesz és az MSZP helyzetét júliusban vizsgáló három közvéleménykutató cég, a Medián, a Szonda Ipsos és TÁRKI abban egyetért, hogy az MSZP túl van a tavaszi mélyponton, míg a Fidesz tartja előnyét.

Medián: A többségnek nem tetszett Orbán beszéde

Itthon2008.06.24, 00:55

A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - ez derült ki a Népszabadság számára június elején végzett Medián-felmérésből.

Medián: Előrehozott választásokat szeretne a többség

Itthon2008.05.28, 23:54

A Medián felmérése szerint a megkérdezettek többsége előrehozott választásokat szeretne Magyarországon, 71 százalékuk a következő választásra a Fidesz győzelmét valószínűsíti, míg az MSZP sikerét mindössze 9 százalékuk feltételezi. A közvélemény-kutatást szerdán hozták nyilvánosságra.

A kórházi napidíj lett a mumus

Itthon2008.03.10, 13:51

Több mint 4 millió ember szavazott és elsöprő többségük úgy döntött a vasárnapi népszavazáson, hogy töröljék el a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. A részvételi arány 50 százalék volt, ami minden korábbinál magasabb. A legjobban a vizitdíj mozgatta meg az embereket, de a legnépszerűtlenebb a kórházi napidíj volt.

Medián: Nőtt a nemmel szavazók aránya

Itthon2008.03.06, 15:30

Kis mértékben emelkedett az elmúlt héten a népszavazási hajlandóság - állítja a HVG megbízásából készített legfrissebb Medián-kutatás. Az adatok szerint a nemmel voksolók aktivizálták magukat, igaz, ez nem veszélyezteti a három kérdésre igennel szavazók várhatóan kétmilliósnál nagyobb táborát.

Mást gondol a tandíjról az oktató és a diák

Itthon2008.03.01, 11:04

Míg a hallgatók többsége ellenzi, az oktatóknak több mint a fele támogatja a tandíj bevezetését - derül ki abból a kutatásból, amit a Medián a Népszabadság megbízásából készített a felsőoktatás megítéléséről. A diákok véleménye sokkal jobb a felsőoktatási képzésről, mint az oktatóiké.

A tájékozottabbak kevésbé félnek az egészségbiztosítási reformtól

Itthon2008.02.13, 19:29

Bár a lakosság 94 százaléka hallott arról, hogy a kormány az egészségbiztosítás átalakítását tervezi, bő egy héttel az államfői vétó miatt megismételt parlamenti szavazás előtt inkább a félelmek, semmint a pontos ismeretek motiválták az ezzel kapcsolatos véleményeket - derült ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG megbízásából készített.

Medián: Fogynak a kormánybuktatást várók

Itthon2008.01.31, 19:34

Megfordult a közvélekedés a népszavazás tétjével kapcsolatban, a többség már úgy gondolja: nem kell a kormánynak lemondania, ha elveszíti a referendumot - derül ki a Medián januári kutatásából. A népszavazás mindhárom kérdésében továbbra is túlnyomó többségben vannak az igenek, de valamivel nőtt a nem felé hajlók aránya.

Medián: Újabb MSZP-s negatív rekord

Itthon2008.01.23, 19:11

Az MSZP támogatottságáról újabb negatív rekordot mért januárban a Medián. A megkérdezettek háromnegyede szerint "rossz irányba mennek a dolgok" Magyarországon. Eközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb.

Medián: Egy MSZP-s szavazóra két fideszes jut

Itthon2007.12.19, 21:08

A Fideszre továbbra is kétszer annyian szavaznának, mint az MSZP-re - derül ki a Medián december elején, a HVG megbízásából készített felméréséből. A legnépszerűbb politikus Sólyom László, őt követi Kósa Lajos és Dávid Ibolya.

Mulatós cigányokra pikkelnek az irigy magyarok

Itthon2007.12.17, 13:23

A magyarok többsége nem rokonszenvezik egyik hazánkban élő népcsoporttal sem - derül ki egy felmérésből. Pedig minden harmadik magyar egyenesági felmenői között is ismer olyat, aki más népcsoporthoz tartozik. A válaszadók szerint a zsidókat a magyaroktól leginkább az különbözteti meg, hogy zsugoriak. A magyaroknál minden más népcsoport összetartóbb, mi viszont irigyebbek vagyunk és a romák kivételével mindenkinél jobban tudunk mulatni.

Medián: A többség egyetért a sztrájkolókkal

Itthon2007.12.12, 09:29

A többség egyetért a jövő hétfőre meghirdetett határozatlan idejű sztrájk céljaival - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Az emberek egyötöde véli úgy, hogy személyesen is érinteni fogja a munkabeszüntetés, amellyel a szervezők a kormány reformintézkedései ellen tiltakoznak.

Medián: A szavazók ötöde voksolna új pártra

Itthon2007.11.28, 06:56

A magyarok kevéssé nyitottak az esetlegesen alakuló új politikai pártok felé - írta a Medián eredményeire hivatkozva a szerdai Népszabadság. A reprezentatív felmérés szerint csak a megkérdezettek 22 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy új formációra szavazzon a következő választáson.

Medián: 64 százalékon a Fidesz

Itthon2007.11.22, 11:24

Az előző hónap tendenciáját követve soha nem látott magasságig emelkedett a Fidesz támogatottsága. A HVG megbízásából készült kutatás szerint az ellenzéki párt több mint kétszer annyi szavazatot kapna, mint az MSZP. Egyre többen mennének el a népszavazásra. Három fideszes (Kósa, Pokorni, Orbán) is a legnépszerűbb öt politikus közé került.

T vagy Nagy-Magyarország a leggyakoribb matrica az autókon

Itthon2007.11.20, 14:10

Az autók 5 százalékán van Nagy-Magyarország matrica. Ugyanennyi autós nem politikai hovatartozására hívja fel mások figyelmét, hanem a kocsiban utazó gyerekre.

Medián: Tele az emberek hócipője a népszavazással

Itthon2007.11.07, 18:09

Le fogja járatni a magyar politikai elit a népszavazás intézményét - ettől tartanak sokan a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az elmúlt időszak számtalan népszavazási kezdeményezése és az ezek körül kibontakozott pártpolitikai csatározás miatt. Így jelentősen csökkent a szavazási kedv, jelenleg tíz emberből mindössze négy menne el voksolni.

Medián: a közvélemény támogatja Gyurcsány pontjait

Itthon2007.10.19, 12:21

A Medián telefonos felmérése szerint a közvélemény támogatja Gyurcsány Ferenc hétpontos javaslatcsomagját, amelyet a közélet megtisztítására terjesztett elő. Sokan tartják a pontokat kifejezetten fontosnak, a megvalósíthatósággal kapcsolatban azonban még a kormánypárti szavazóknak is vannak kétségei.

Medián: Nőtt az MSZP támogatottsága

Itthon2007.09.12, 20:08

A Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták is hozzájárulhattak, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, a Jobbiké pedig érzékelhetővé vált - derül ki a Medián szeptember elején, a Heti Világgazdaság megrendelésére végzett közvélemény-kutatásából.

Medián: kilencigenes népszavazás várható

Itthon2007.09.06, 07:00

A Fidesz és Kálmán László kérdéseire is igent mondanának a legtöbben a népszavazáson a Népszabadság által megrendelt Medián-felmérés szerint. A megkérdezettek jelentős része egyaránt igennel szavazna tartalmilag homlokegyenest ellentmondó kérdésekre.

Kevésbé félünk a szélsőségesektől

Itthon2007.08.30, 13:07

A 11 évvel ezelőttihez képest kevésbé fél a magyar társadalom a szélsőséges eszméket hirdető csoportoktól - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG részére készített. A csökkenés oka lehet, hogy mára ezeket a csoportokat már csak a szavazók egy része tartja szalonképtelennek.

Medián: tartja előnyét a Fidesz

Itthon2007.08.24, 14:07

Továbbra is tartja előnyét a Fidesz az MSZP-vel szemben a Medián felmérése alapján, amelyet a Magyar Nemzet ismertet. Az ellenzéki párt támogatottsága a teljes népesség körében 17 százalékkal magasabb az MSZP-jénél.

Medián: javult a Fidesz-szavazók hangulata

Itthon2007.07.26, 11:53

Szilárdan tartja vezető helyét a Fidesz, ráadásul a kormánypártok szimpatizánsai kevésbé biztosak abban, hogy elmennének-e szavazni - írja a Medián legfrissebb felmérését ismertető HVG. Miközben a választóknak ma már a harmada bizonytalan, érdekes újdonságokat is mért a közvélemény-kutató cég. A Fidesz nem csillapodó kormánykritikája ellenére a szavazóik gazdaságra vonatkozó hangulata javult, sőt egy kormánytag egyre népszerűbb a köreikben.

Medián: az orvosok nem ilyen reformot akarnak

Itthon2007.07.24, 09:23

Az orvosok a saját bőrükön érzik és elutasítják az egészségügyi reformot - olvasható ki abból a kutatásból, amelyet a Medián készített. Az orvosok mindössze egy százakléka támogatja teljesen a kormány politikáját, majdnem fele azonban teljesen elutasítja. A többség eltörölné a vizitdíjat és egy parlamenti választáson a Fideszre szavazna.

Bevállalt vitákkal biztatja magát az SZDSZ

Itthon2007.07.20, 17:19

iNem is olyan rossz a helyzet, mint azt sokan gondolnák - biztatja magát az SZDSZ egy, a párt megrendelésére készült Medián-felméréssel. A kutatásból kiderül, hogy csak az emberek egy kis része utasítja el teljesen a reformokat, az SZDSZ pedig a biztos szavazók közt hatszázalékos támogatottságot élvez.

Rekordelőnyt mért a Fidesznél a Medián

Itthon2007.06.14, 09:13

Majdnem kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re a Medián legfrissebb felmérése szerint. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatásból kiderül, a Fidesz előnye az előző négy évben még soha nem volt ekkora.

Medián: Megtépázódott a rendőrség tekintélye

Itthon2007.05.24, 08:38

Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a Petrétei József rendészeti minisztert, de a javulást inkább a belső ellenőrzés helyreállításától várják - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből. Az elmúlt hetekben a népesség kétharmadának romlott a véleménye a rendőrségről - idézi a felmérést a csütörtöki Népszabadság.

Medián: Három fideszes is kedveltebb Orbánnál

Itthon2007.05.17, 09:22

Kósa Lajos, Rogán Antal és Pokorni Zoltán is népszerűbb fideszes politikus, mint a pártelnök, Orbán Viktor - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG ismertet. A kutatás megerősíti azokat a korábbi adatokat, hogy a Fidesz támogatottsága jócskán megelőzi az MSZP-ét.

Medián: Szárnyal a Fidesz, mélyben az MSZP

Itthon2007.04.19, 11:49

A kormányoldalnak szinte egyáltalán nem sikerült lefaragnia az egy hónappal korábbi, minden eddiginél nagyobb, Fidesszel szembeni hátrányából - tartalmazza a Medián elemzése, amelyet a HVG legfrissebb száma közölt. Az elemzők szerint az MSZP mélyrepülése az egészségügyi reform felpörgetésével függhet össze. A népszerűségi listán dobogóra került Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök.

Érdekből barátkozna az oroszokkal a többség

Itthon2007.04.06, 07:11

Az embereknek valamivel több mint a fele azt gondolja, hogy gazdasági és politikai érdekből a lehető legjobb viszonyra kell törekedni Oroszországgal - derül ki Medián kutatásából, melyet a Népszabadság ismertet. A magyar-orosz kapcsolatokról készített felmérés szerint sokan ezt kifejezetten a biztonságos gázellátás miatt tartják fontosnak.

A Medián szerint Kóka esélyesebb Fodornál

Itthon2007.03.29, 10:51

A népesség egészében Fodor Gábort, az SZDSZ-szavazók körében Kóka Jánost tartják többen alkalmasabbnak az SZDSZ elnöki posztjára - derül ki a Medián kutatásából, amelyet a közvélemény-kutató a HVG számára készített. A Szonda Ipsos korábban ezzel ellentétes eredményre jutott.

A Századvég szerint is nőtt a Fidesz-előny

Itthon2007.03.23, 18:19

A Medián után a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése is magas Fidesz-előnyt mutatott ki a szavazók körében. A közvélemény-kutató szerint az összes megkérdezett közül több mint 10 százalékkal többen támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t.

Hatalmas Fidesz-előnyt mért a Medián

Itthon2007.03.22, 12:33

A 2002-es választások óta eltelt időszakban soha nem volt akkora a Fidesz támogatottsága, mint amekkorát a Medián legújabb közvélemény-kutatása mért. Nőtt a Fidesz-politikusok népszerűsége is, de főleg azoké, akiket a politikai elemzések a mérsékeltek közé sorolnak.

Kevesebben mennek el a 15-i ünnepségekre

Itthon2007.03.10, 09:23

Főként az őszi események megismétlődésétől tartva jóval kevesebben mennek el a március 15-i rendezvényekre, mint más években - derül ki a Medián felmérésből, amelyet a Népszabadság közöl. A többség számít arra, hogy lehetnek utcai zavargások, amiért elsősorban a kormányt és a rendőrséget tartanák felelősnek.

Medián: Stabilizálódik a Fidesz-előny

Itthon2007.02.14, 22:57

Februárban újra 72 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok. A február 2-a és 6-a között 1.200 fő megkérdezésével végzett kutatás szerint "a romló közhangulatban stabilizálódott a Fidesz tetemes előnye az MSZP előtt" - olvasható a Medián közvélemény-kutató cég honlapján.

Medián: a többség elutasítja a kordonbontást

Itthon2007.02.06, 10:36

A lakosság többsége helyteleníti a Kossuth téri kerítés elbontását a Medián felmérése szerint, amit a Népszava keddi száma közölt.

A Tárki is jelentős Fidesz-előnyt jelez

Itthon2007.01.24, 18:33

A Századvég és a Medián után a Tárki közvélemény-kutatása is azt mutatja, hogy januárban mélypontra süllyedt az MSZP támogatottsága, és nőtt a Fidesz előnye. A politikai apátia egyre nagyobb, egyre kevesebben választanak pártot.

Medián: 10 százalék a Fidesz előnye

Itthon2007.01.18, 16:48

Tíz százalékkal nagyobb a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága, mint az MSZP-é - derül ki a Medián felmérésből, amely a legfrissebb HVG-ben jelent meg. A kutatás szerint ugyanakkor tavaly augusztushoz képest jelentősen csökkent a két párt közötti különbség. Orbán Viktort a megkérdezettek 42 százaléka, Gyurcsány Ferencet 37 százalék tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.

Tovább apad a Fidesz előnye a Medián szerint

Itthon2006.12.14, 15:08

Még mindig nagyobb a Fidesz támogatottsága, mint az MSZP-é, de az ellenzéki párt előnye apadt a Medián decemberi felmérése szerint. A kutatásból kiderül: a korábbiakhoz képest kevésbé pesszimista a lakosság, de még inkább elege van a politikából. Szinte minden vezető politikus népszerűsége csökkent, legnagyobb mértékben Demszky Gábor megítélése romlott.

Medián: Elégedettebbek az emberek az egészségüggyel

Itthon2006.11.23, 21:49

Az egészségügyi rendszerrel való elégedettség mérőszáma az augusztusi 30 pontról novemberre 43 pontra emelkedett - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felméréséből.

Hét igen lenne a válasz a Fidesz szavazásán

Itthon2006.11.20, 07:52

A magyarok 70 százaléka nem akar vizitdíjat, 66 százaléka pedig ellenzi a kórházprivatizációt - derül ki a Medián felméréséből, mely a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről készült. Mind a hét kérdésben leszavaznák a tervezett átalakításokat, ugyanakkor a többség feleslegesnek tartja a népszavazást - írja a Népszabadság.

Medián: csökkent a rendőrség iránti bizalom

Itthon2006.11.17, 11:03

A Medián közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az elmúlt hónapban lényegesen romlott a rendőrség megítélése. A rendőrökbe vetett bizalom leginkább a Fidesz szavazóinak körében esett vissza.

A Medián szerint csökkent a Fidesz előnye

Itthon2006.11.15, 15:57

A kiélezett politikai helyzetben a közvélemény egyre jobban elfordul a közügyektől, és ennek a Fidesz a nagy vesztese - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből, amely szerint az ellenzéki párt előnye jelentősen csökkent, miközben a szocialisták stabilizálták pozícióikat.

Nem lelkesednek az euróért a magyarok

Archívum2006.11.10, 15:52

Kevés magyar örülne az euró magyarországi bevezetésének és sokakat aggodalommal tölt el ez a lehetőség -  áll a Medián e témában készített legfrissebb felmérésében. A többség mégis támogatná  a közös valuta bevezetését.

A keveset szereplő államfőt kedvelik a magyarok

Itthon2006.10.30, 08:39

A tavaszi választások óta tovább csökkent a demokratikus intézményrendszerek iránti közbizalom - derül ki a Medián felméréséből. A legnépszerűbb a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság, a legkevesebb bizalmat a szakszervezetek, a pártok, a kormány, a parlament és az egyházak bírják. A kutatatásból az is kiderül, hogy minden tizedik magyar rendpárti gyanakvónak számít.

Az emberek negyedénél hatott Gyurcsány beszéde

Itthon2006.10.16, 16:12

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmi szavazáskor elhangzott beszéde után az emberek negyede megbocsátott a kormányfőnek az őszödi hangfelvétel miatt - derült ki a Medián közvéleménykutató intézet felméréséből. A megkérdezettek csaknem fele szerint viszont a szavazás csak színjáték volt.

Medián: Orbán dobogós a népszerűségben

Itthon2006.10.12, 09:24

Az elmúlt hetek politikai válsága alig változtatott a szavazótáborok nagyságán, a pártok gyakorlatilag az augusztusi támogatottsági szintet stabilizálták - írja a HVG a Medián felmérésére hivatkozva. Érdekes, hogy az események következtében az addig bizonytalanok inkább az MSZP-t erősítették. Tovább csökkent az MSZP vezetőinek népszerűsége, miközben Orbán Viktor Fidesz-elnök ezen a listán a harmadik helyre került.

Medián: A többség nem akar gyűlésezést

Itthon2006.10.05, 08:24

Az emberek többsége elutasítja a Fidesz utcai megmozdulását - írja a Népszabadság a Medián felmérése alapján. A közvélemény azonban a bizalmi szavazással, illetve a válság lehetséges megoldásaival kapcsolatban már erősen megosztott - derül ki a kutatásból.

Medián: Nem a hazugság miatt bukott az MSZP

Itthon2006.10.03, 10:17

Már a hazugság-botrány kirobbanása előtt rossz volt az MSZP megítélése - állítja a Medián közvélemény-kutatása. A felmérés szerint pont, hogy a Fidesz vesztett támogatókat a botrányt követő időszakban.

A Medián Demszky győzelmét jósolja

Itthon2006.10.01, 19:52

Az elmúlt két napon végzett közvélemény-kutatások szerint Demszky Gábor nyeri a főpolgármester-választást. A fővárosi közgyűlésben azonban valószínűleg nagyon kiegyenlített erőviszonyok alakulnak ki. A megyei közgyűlésekben szinte mindenütt a Fidesz-KDNP közös lista kerül többségbe a felmérés szerint, a megyei jogú városok közgyűléseiben már kiegyenlítetteb lehet a kép. 

Medián: Demszky biztosan veri Tarlóst

Itthon2006.09.01, 07:32

Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester biztosan vezet kihívóival szemben: Tarlós István tizenhárom, míg Katona Kálmán több, mint harminc százalékkal követi őt a népszerűségi listán - közli a Medián felmérésére hivatkozva a Népszabadság pénteki száma.

Nem rontották Demszky esélyeit a Combinók

Itthon2006.08.04, 07:02

Veszített népszerűségéből, de még mindig vezet Demszky Gábor: a fővárosiak több mint fele a jelenlegi főpolgármesterre adná a voksát az önkormányzati választásokon - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Tarlós Istvánt a biztosan választók 40 százaléka támogatná. Úgy tűnik, a Combino villamosok körüli problémák sem ártottak Demszky népszerűségének, a többség ezekért inkább a BKV-t és a kivitelező céget okolja.

Megugrott a Fidesz támogatottsága

Itthon2006.06.30, 17:01

A Medián friss felmérése szerint a teljes népesség 38 százaléka szavazna a Fideszre, ha most vasárnap lennének a választások. Az MSZP és a kormány megítélése drámaian romlott a megszorítások miatt. A lakosság 1997 óta nem látta ilyen sötéten az anyagi helyzetét.

A választók fele becsapva érzi magát

Itthon2006.06.15, 08:20

Az emberek többsége hallott a tervezett megszorításokról és elutasítja azokat - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet felméréséből. Az intézkedések közül a legtöbben a gyógyszer és gáz árának emelését utasítják el, leginkább pedig a minisztériumi elbocsátásokat támogatják.

Megosztja a közvéleményt a nyaralóbontás

Nagyvilág2006.05.26, 09:07

Közel azonos arányban értenek egyet, vagy utasítják el a horvátországi nyaralóbontást itthon az emberek - derül ki a Medián felmérésből, melyet a Népszabadság rendelt meg. A kutatásból az is kiderül, hogy azok, akik jobban érdeklődtek az események iránt, szigorúbbak az engedély nélkül épült nyaralók tulajdonosaival szemben. Az [origo] olvasóinak többsége szerint ugyanakkor itthon is bontani kellene.

A fővárosiak harmada támogatná Demszkyt

Itthon2006.05.17, 18:20

Demszkyn kívül nem sok lehetséges főpolgármester-jelöltről tudnak a budapestiek. Demszky Gáborra ugyanakkor kevesebb mint felük szavazna, bár a többiekre még kevesebben. Május első felében ezerötszáz budapestit kérdezett meg a főpolgármester-választásról a Medián közvélemény-kutató.

Medián: Az MSZP 185, a Fidesz-KDNP 171 mandátumot szerezhet

Itthon2006.04.18, 12:42

A Medián közvélemény-kutató intézet mandátumbecslése szerint az MSZP 185, a Fidesz-KDNP 171, az SZDSZ 19, az MDF 11 helyet szerezhet az új parlamentben. Mérésük eredményéről Hann Endre, a cég ügyvezető igazgatója pénteken beszélt a Magyar Televízió Az Este című műsorában.

Személyes utálat dönthet a második fordulóban

Itthon2006.04.12, 09:36

A közvélemény-kutató cégek szakértői szerint a második választási fordulóban a pártkötődés mellett sok múlik a helyi jelöltekkel szemben táplált személyes szimpátián vagy éppen utálaton. A Fidesz a négy évvel ezelőttihez hasonló mozgósítást ígér, a helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy most úgy tűnik, az MSZP-nek is van mozgósító ereje, ráadásul az MDF visszalépése is kérdéses - mondta az [origo]-nak Hann Endre, a Medián elnöke. Hann ugyanakkor állítja, a pártoknak nincs más választásuk, amíg a matematikai esély él, addig menni kell előre.

A tévévita boríthatta a kutatók jóslatait

Itthon2006.04.10, 16:50

A Tárki szociológusa szerint túlbecslésnek hihették az MDF feltörését mutató eredményeket a közvélemény-kutatók, ezért jósolta csaknem mindegyikük, hogy Dávid Ibolya pártja nem jut be a parlamentbe. A Medián kutatásvezetője a viták hatásával és a taktikai szavazással magyarázza, hogy az előrejelzések nem bizonyultak pontosnak. A Capital Research igazgatója az MDF-szavazók politikaellenességből fakadó bizonytalanságra, a Századvég munkatársa pedig a rejtőzködőkre hivatkozik.

A kutatóknál: MSZP-Fidesz 3:3

Itthon2006.04.09, 20:16

A szocialisták előnyét mérte a Capital Research, a Szonda és a Medián a választások előtti napokban végzett kövélemény-kutatása. A TÁRKI, a Gallup és a Századvég exit pollja szerint ugyanakkor a Fidesznek van nagyobb esélye a győzelemre. A legtöbb felmérés szerint az SZDSZ-nek is van esélye a bejutásra, az MDF-nek azonban jóval kisebb.

A mákostészta-effektus is beleszólhat az eredménybe

Itthon2006.03.31, 13:38

Nyolc nappal a választások első fordulója előtt közölhetnek utoljára mérési adatokat a közvélemény-kutató cégek. Az [origo] összegyűjtötte a legfrissebbeket, és megpróbál  a számok mögé nézni: vajon mi befolyásolja a részvételi arányt és a bizonytalanok szimpátiáját, melyik miniszterelnök-jelölt, melyik társadalmi csoportban népszerűbb és persze ki az esélyesebb. Elemzésünkből az is kiderül, hogy mi köze a választásoknak a mákos tésztához.

MSZP-SZDSZ-többségre számít a Medián

Itthon2006.03.29, 12:40

Az SZDSZ és az MDF szereplése dönti el, hogy ki alakíthat kormányt - derül ki a Medián legfirssebb, a választásokat megelőző, utolsó közvélemény-kutatásából, amelyet a HVG csütörtökön közöl. A Medián szerint a Fidesz több szavazatot szerez majd, mint a szocialisták, de a liberális képviselőkkel együtt mégis az MSZP tud kormányt alakítani.

Putyin is lökést adhatott az MSZP-nek

Itthon2006.03.16, 17:24

Az MSZP további erősödését jelzi a Medián legfrissebb, részleteiben csütörtökön közölt felmérése. A közvélemény-kutató cég elnöke, Hann Endre szerint a korábban bizonytalanok inkább a kormánypártok felé hajlanak, de Putyin orosz elnök látogatását fontosnak tartották az emberek, és ez is erősíthette a szocialistákat.

Medián: Némi előnyre tett szert az MSZP

Itthon2006.03.14, 17:59

Csekély mértékben ugyan, de a szocialisták átvették a vezetést a biztos szavazók körében: az MSZP 40, a Fidesz 39 százalékon áll - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. A HVG megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a kampány eredményeként számottevően nőtt a szavazási hajlandóság, még szorosabbá vált a két nagy párt versenye, és némileg javultak a kisebb parlamenti pártok esélyei.

A Fidesz jobban áll a Medián szerint

Itthon2006.02.16, 09:56

Nagyon lassan nő a részvételi hajlandóság a választáson, az eddigi kampány inkább a Fidesz, mint az MSZP híveit mozgósította - derül ki HVG által megrendelt február eleji, Medián-felmérésből. A lap szerint a választás kimenetele és a kisebb parlamenti pártok sorsa is kétesélyes.

Medián: Egyformán tetszett a két évértékelő

Itthon2006.02.08, 07:04

Nagyon hasonlóan fogadták az emberek Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelő beszédét a Medián felmérése szerint - olvasható a szerdai Népszabadságban. A Fidesz elnöke ugyanakkor nagyobb lelkesedést váltott ki saját híveiből, mint a miniszterelnök a szocialista szavazókból, Gyurcsány viszont nagyobb tetszést aratott a bizonytalanok között.

A többség nem csalódott Szabó Istvánban

Itthon2006.02.02, 12:50

Elnézőbbek Szabó Istvánnal szemben azok, akik látták a filmjeit, az emberek többségét pedig egyáltalán nem foglalkoztatja, ki volt besúgó az előző rendszerben - derült ki a HVG megbízásából készített közvéleménykutatásból.

Medián: Tartja kicsi előnyét a Fidesz

Itthon2006.01.25, 18:13

Nem változott a Fidesz kismértékű, hibahatáron belüli előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a HVG legfrissebb számában megjelenő Medián-felmérésből. Bár javában dúl a kampány, továbbra is jelentős azok aránya, akik azt mondják, nem mennek el szavazni. 

Megosztja az embereket a Magyar Vizsla

Itthon2006.01.19, 07:51

Erősen megosztja a közvéleményt a Magyar Vizsla című lap - derül ki a Medián felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet. A megkérdezettek közül a lapot olvasók fele - főleg a kormánypárti szimpatizánsok - nem kérnek belőle, másik felük - az ellenzékiek és a parlamenten kívüli pártok hívei - azonban várják az újabb számot - írja a Népszabadság.

Előző
Következő