Medgyessy Péter

címke rss

Medgyessy Péter lemondó beszéde

Itthon2004.08.26, 12:06

Csütörtöki hatállyal benyújtotta lemondását Medgyessy Péter miniszterelnök a köztársasági elnökön keresztül Szili Katalin házelnöknek. Ezt azt követően jelentette be, hogy az MSZP kongresszusán megkezdődött a szavazás az új kormányfőjelöltekről. Az alábbiakban közöljük Medgyessy Péter miniszterelnök lemondó beszédét szó szerinti leiratban.

Gyurcsány a kormányfőjelölt

Itthon2004.08.25, 21:01

Gyurcsány Ferenc szerezte meg az MSZP-s kongresszusi küldöttek nagy többségének szavazatát - jelentette be Juhász Ferenc a kongresszus levezető elnökeként a hivatalos végeredményt. Így ő lehet Magyarország következő miniszterelnöke, amennyiben Mádl Ferenc köztársasági elnök az MSZP jelöltjét bízza meg. Az SZDSZ bejelentette: egységesen megszavazzák a jelöltet.

Medgyessy nem mondott le

Itthon2004.08.25, 17:05

Medgyessy Péter miniszterelnök szerda reggel felkereste hivatalában Mádl Ferenc köztársasági elnököt. Bár valószínűsíthető volt, hogy benyújtja lemondását, megelőzve ezzel a koalíciós pártok által tervezett konstruktív bizalmatlansági indítványt, Medgyessy nem mondott le, csupán a kialakult helyzetről értekeztek. A kormányfő nem kaphatta meg a kívánt garanciákat a gyors kormányváltásra az államfőtől, ezért nem mondott le - mondták az ügyet jól ismerő jogászok. Ugyanakkor a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóirodája arról tájékoztatott, hogy a  megbeszélésen nem esett szó garanciakérésről.

Egyelőre nem lesz főkapitány Gergényi

Itthon2004.08.25, 10:58

Visszavonták azt a módosító javaslatot, amelynek segítségével az egyetemi diplomával nem rendelkező Gergényi Péter elfoglalhatta volna az országos főkapitányi széket. A posztot így továbbra is a hivatalosan még nem felmentett Salgó László tölti be. A személycsere várhatóan csak a távozó Medgyessy Pétert követő új miniszterelnök hivatalba lépése után kerül újra napirendre - írja a Népszabadság.

Medgyessy nem vett részt a kormányülésen

Itthon2004.08.25, 13:14

Medgyessy Péter miniszterelnök nem ment el a szerda délelőtti kormányülésre, amelyet helyette Kiss Péter kancelláriaminiszter vezetett. A napirenden olyan kérdések nem szerepeltek, amelyek vitát válthattak volna ki.

Medgyessy még lebegteti lemondását

Itthon2004.08.24, 19:42

Medgyessy Péter szobájában egyeztetett több vezető MSZP-s politikussal, kormánytaggal, alkotmányjogásszal és politológussal arról, lemondjon-e vagy megvárja, amíg a parlamentben leváltják. Egyelőre azonban nem döntött, melyik megoldást választja, valószínű azonban, hogy nem várja meg amíg leváltják. Elképzelhető, hogy szerdán benyújtja lemondását.

Lendvai: Szerdán véget ér a bizonytalanság

Itthon2004.08.24, 08:20

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint biztos, hogy a párt szerdán megválasztja új miniszterelnök jelöltjét, és véget ér a Medgyessy Péter miniszterelnök lemondása okozta bizalmatlanság. Lendvai kijelentette, hogy Medgyessy továbbra is élvezi az MSZP támogatását, azonban a koalíciós partnerrel szembeni kötelezettség miatt új miniszterelnököt kell választani.

A kormányfőváltás forgatókönyvéről egyeztetnek

Itthon2004.08.24, 13:08

Szili Katalin házelnök kezdeményezésére kedden egyeztetett a házelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök. Később Szili Medgyessy Péter távozó miniszterelnökkel is találkozik, hogy a miniszterelnök-váltásról egyeztessenek.

Hogyan lehet miniszterelnököt cserélni?

Itthon2004.08.23, 12:25

Az már kiderült, hogy nem Medgyessy Péter lesz a miniszterelnök. Az azonban egyelőre még kérdéses, hogy a kormányfő maga mond-e le posztjáról, vagy konstruktív bizalamatlansági indítványt nyújtanak be ellene, és így váltják le a koalíciós pártok.

Medgyessy lehet, hogy nem várja meg a bizalmatlansági indítványt

Itthon2004.08.23, 12:15

Medgyessy Péter nem biztos, hogy megvárja, míg a két koalíciós párt benyújtja ellene a konstruktív bizalmatlansági indítványt - derült ki a köztévének adott interjújából. A még hivatalban levő miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy lemond előtte. Ez elnyújthatja a kormányváltást. Medgyessy "kis puccsnak" nevezte az elmúlt napokban történteket, a résztvevőket pedig silányaknak minősítette.

SZDSZ: mindenképpen lemondatják Medgyessyt

Itthon2004.08.23, 19:06

Nem lenne jelentősége annak, hogy ha Medgyessy Péter megelőzné lemondásával az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt, mivel az akkor is keresztülvihető - mondta Pető Iván. Az SZDSZ-es politikus azt is bejelentette, hogy a sokat támadott Wekler Ferenc lemondott a parlament alelnöki posztjáról, amit a frakció elfogadott. Az MSZP országos elnöksége közleményt bocsátott ki, melyben cáfolták, hogy együttműködtek volna az SZDSZ-szel Medgyessy távozásának kierőszakolásában.

Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet

Itthon2004.08.21, 00:09

Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint pénteken megbeszélést folytatott Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Mindketten kijelentették, hogy ringbe szállnak a miniszterelnöki posztért. Az MSZP megyei elnökeinek esti ülése után azonban kiderült, hogy lehetséges jelöltként felmerült Hiller István kulturális miniszter, Szili Katalin országgyűlési elnök, és Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár is.

Lendvai: Medgyessy nem bukott meg

Itthon2004.08.20, 11:46

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint Medgyessy Péter nem bukott meg, hanem saját maga választotta az ország szempontjából legjobbnak ítélt megoldást. A frakcióvezető kijelentette, hogy nem egyezett meg Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével arról, hogy a miniszterelnöknek mennie kell. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője vállalhatónak nevezte a kialakult helyzetet.

Orbán: Gazdasági válság miatt bukott meg Medgyessy

Itthon2004.08.20, 17:43

Orbán Viktor szerint gazdasági válság van Magyarországon, és ez vezetett a miniszterelnök bukásához. A Fidesz elnöke a szlovéniai Lendván tartott augusztus 20-i ünnepségen kijelentette, hogy az ország a "remény magasságából a válság mélységébe csúszott vissza".

Az olaszok szerint megtorpedózták Medgyessyt

Itthon2004.08.20, 17:09

A magyar kormányválságról író szlovák lapok arra emlékeztetnek, hogy a visegrádi csoport országainak uniós csatlakozásánál bábáskodó miniszterelnökök közül már csak a szlovák maradt hivatalában. A Financial Times szerint ha a koalíciós pártok nem tudnak megegyezni, akkor a rendszerváltás óta először fordulhat elő, hogy egy magyar kormány nem tudja megtartani többségét a parlamentben.

Toller lemondott MSZP-elnökségi tagságáról

Itthon2004.08.19, 20:28

Miután az MSZP elnöksége úgy döntött, új miniszterelnököt jelöl Medgyessy Péter helyett, Toller László bejelentette: a csütörtöki ülésen lemondott elnökségi tagságáról.

Csillag szerint messze átlag felett teljesített a tárcája

Itthon2004.08.19, 21:27

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter közleményben ismertette tárcájának eddig elért eredményeit. Mint ismert, a minisztert Medgyessy Péter kormányfő fel akarta menteni tisztségéből, azonban ez a koalíciós partner, az SZDSZ ellenkezését váltotta ki, amely miatt végül Medgyessy lemondásra kényszerült.  

Az MSZP új miniszterelnököt jelöl Medgyessy helyett

Itthon2004.08.19, 20:31

Az MSZP új miniszterelnököt jelöl - jelentette be Kovács László, a párt elnöke a szocialisták elnökségi ülése után. Kovács azt mondta: a jelölt megvan, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy kit választottak. Minderre azért került sor, mert Medgyessy Péter délelőtt azt közölte, ma estig várja, hogy az SZDSZ vonja vissza azt az állítását, hogy nem bíznak benne. Ha estig ez nem történik meg, akkor egy hetet ad, hogy új miniszterelnököt keressenek, és ha ez sikerül, akkor a jövő héten le fog mondani. Az SZDSZ viszont eddig nem biztosította bizalmáról a kormányfőt.

Az elemzők szerint ez az eddigi legmélyebb koalíciós válság

Itthon2004.08.19, 18:43

Az [origo] által kora délután megkérdezett politológusok szerint megjósolhatatlan, melyik fél kerül ki győztesen a koalíciós válságból. Kéri László szerint a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mély koalíciós válságra. Simon János szerint Medgyessy Péter miniszterelnök azért jelentette be most a kormányátalakítást, mert úgy érezhette: az SZDSZ a korrupciós ügyek, az MSZP pedig az elnökválasztás miatt meggyengült. A politológus szerint a miniszterelnöki posztra leginkább Kiss Péter kancelláriaminiszter az esélyes, de szóba jöhet Lendvai Ildikó frakcióvezető vagy Szekeres Imre alelnök is.

Kiss Péter lehet az új miniszterelnök

Itthon2004.08.19, 20:58

Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminisztert jelöli az MSZP miniszterelnöknek - értesült az [origo]. Úgy tudjuk, Kiss Pétert az SZDSZ is támogatná. Hivatalosan egyelőre nem jelentik be, kit jelölnek. Várhatóan az első parlamenti plenáris ülésen nyújtják be a bizalmatlansági indítványt Medgyessy Péter ellen.

Az SZDSZ már nem bízik Medgyessyben

Itthon2004.08.18, 21:06

Négy miniszteri poszton lesz változás a kormányban: Burány Sándor munkaügyi minisztert Szekeres Imre váltja, Gyurcsány Ferenc sportminisztert Baráth Etele, Veres János pedig fejlesztési miniszter lesz - jelentette be Medgyessy Péter. A miniszterelnök kirúgta Csillag István SZDSZ-es gazdasági minisztert is. Az SZDSZ viszont nem ért egyet a kormányátalakítással, ezért nem jelöl új embert Csillag helyére. A vitás kérdésekről csütörtökön koalíciós tárgyalás kezdődik.

Szerdán kiderül, milyen lesz az új kormány

Itthon2004.08.18, 06:48

Kovács László MSZP-elnök szerint a kormányátalakítással kapcsolatos kérdések nagy részében kialakult az egyetértés a koalíciós pártok és a kormányfő között kedd esti egyeztetésükön, és csak egy-két, igaz, fontos kérdés maradt nyitva. A Népszabadság úgy tudja, hogy a fő nyitott kérdés Csillag István menesztése, akit Medgyessy mindenképen le akar váltani, de az SZDSZ ezt makacsul ellenzi. A lap szerint az ügy koalíciós válsággal fenyeget.

Uniós ürüggyel rúg ki vezetőket Medgyessy

Itthon2004.08.16, 16:00

A kormányszóvivőt, az Információs Hivatal vezetőjét és korábban a KSH elnökét is általánosságokat tartalmazó indoklással mentette fel a miniszterelnök. Medgyessy főként arra hivatkozott, hogy a vezetők nem felelnek meg az uniós követelményeknek. Mindegyik esetben felmerült ugyanakkor, hogy a leváltásoknak valójában politikai okai voltak.

Októberben lesz új külügyminiszter

Itthon2004.08.12, 12:42

Csak október második felében jelenti be Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy ki lesz az új külügyminiszter - mondta Kovács László, a külügyi tárca november 1-jétől távozó vezetője csütörtökön.  A tárca élére többen is esélyesek.

Több államtitkárságot megszüntetne Medgyessy

Itthon2004.08.11, 09:39

Az SZDSZ-és tárcákat várhatóan nem érinti a kormányátalakítás, de több más minisztérium és államtitkárság vezetőjét lecserélik. Számos terület átkerül másik tárcához, így az autópályák ügye, a romaügy és az integrációs feladatok. Egy új miniszteri posztot is létrehoznak. A kormányfő augusztus 20-ig szeretne végezni az átalakítással - írja a Népszabadság.

Megnyílhatnak Esztergom csapjai

Itthon2004.08.09, 19:43

Az ÁNTSZ vizsgálatai nem találtak veszélyes anyagot az esztergomi ivóvízben. Ezért az országos tiszti főorvos a pénteken elrendelt víztilalom feloldását javasolta. A hatóság szerint nincs összefüggés néhány esztergomi gyerek hasmenése és a csapvíz között. Eközben Medgyessy Péter miniszterelnök sajtótájékoztatón arra kérte az illetékes minisztériumokat, hogy emeljék meg a környezetszennyezésekért kiszabható bírság összegét.

Új közigazgatási államtitkár a PM-ben

Gazdaság2004.08.07, 09:23

A pénzügyi tárca vezetője kezdeményezte Medgyessy Péter miniszterelnöknél a Pénzügyminisztérium (PM) új közigazgatási államtitkárának kinevezését augusztus 16-i hatállyal. A posztra Radnai Györgyöt jelöli Draskovics Tibor pénzügyminiszter - derül ki a PM [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Felrobbant egy petárdaraktár Budapest határában

Itthon2004.08.06, 12:19

A legmagasabb fokozatú riasztást rendelték el a tűzoltók, miután felrobbant a Mechanikai Művek gyártelepén egy petárdaraktár Törökbálinton. A robbanás következtében két ember meghalt, heten pedig megsérültek. Egy eltűntet még keresnek. Egy szemtanú atomrobbanáshoz hasonlította a detonációt, amelyből egy gombafelhő nőtt ki.

Medgyessy Péter balra dőlt

Itthon2004.08.03, 14:02

Medgyessy Péter kormányzási ciklusa felénél új szövetségi rendszert épít ki az MSZP-vel. Mostanáig erősen támaszkodott azokra a politikusokra, akik kevésbé kötődtek a párthoz, inkább személyéhez kapcsolódtak. Úgy tűnik azonban, hogy most az MSZP konzervatívabb, balszárnyával köt szövetséget, míg korábbi szövetségesei a pártban próbálnak pozícióhoz jutni, hogy visszaszerezzék befolyásukat.

Gyurcsány és Bárándy széke inog

Itthon2004.08.02, 19:49

Egyelőre csak a kormányszóvivőnek kellett távoznia a közelgő kormányátalakítás miatt, minisztereknek még nem. Medgyessy indoklása szerint Gál J. Zoltánnak azért kellett mennie, mert reaktív kommunikáció helyett proaktív kommunikációra van szükség. A miniszterlenök, miután vezető MSZP-sekkel és szocialista miniszterekkel találkozott, azt mondta: szükség van a kormány átalakítására - ami személycserékkel is jár -, de erre csak a hónap végén kerül sor. Így bár Gyurcsány Ferenc sportminiszter vasárnap felajánlotta lemondását, egyelőre maradhat, de a miniszterelnök arra kérte, hogy "szíveskedjen az olimpiával foglalkozni".

Medgyessy Péter: A roma holokauszt nem a romák ügye

Itthon2004.08.02, 21:08

A roma holokauszt nem a romák ügye, hanem mindannyiunké, nemzeti tragédia - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a roma holokauszt áldozataira emlékezve hétfőn Budapesten. "Egy Magyarország van és közösek az emlékeink, és közös kell legyen a jövőnk, sikereink és adott estben bukásaink, bűneink és megtisztulásaink" - mondta a kormányfő.

Gergényi lesz az új országos rendőrfőkapitány

Itthon2004.08.02, 19:01

Szeptember 15-től Gergényi Péter irányíthatja az Országos Rendőr-főkapitányságot. Medgyessy Péter ugyanis hétfőn döntött arról, hogy a Salgó László lemondása miatt megüresedett posztra a jelenlegi budapesti rendőri vezetőt nevezi ki.

Gyurcsány miatt meneszthették a kormányszóvivőt

Itthon2004.08.02, 17:22

Valószínűleg a kormányátalakításról is tárgyal Medgyessy Péter vezető MSZP-politikusokkal és szocialista miniszterekkel. A találkozón Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag vesz részt. A találkozón valószínűleg szó lesz Gál J. Zoltán kormányszóvivő menesztéséről is, mivel több munkatársa szerint Gál J. felmentése Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez való "szakmai közelségének" tudható be.

Elbúcsúztatták az olimpiai csapatot

Archívum2004.08.01, 14:50

Az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára utazó magyar csapat ünnepélyes búcsúztatására került sor vasárnap a Tatai Edzőtáborban Medgyessy Péter kormányfő és Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter jelenlétében. A miniszterelnök beszédében kiemelte: a világot a verseny jellemzi, a demokrácia alapja is a verseny.

A költségvetésből fizetik a miniszterelnök olimpiai útját

Itthon2004.07.31, 12:06

Medgyessy Péter miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc, gyermek, ifjúsági és sportminiszter részvételét az augusztus 13-án kezdődő Athéni Olimpiai Játékokon a központi költségvetésből finanszírozzák a kormány döntése alapján.

Négycsillagos hotelben laknak Medgyessyék Mallorcán

Itthon2004.07.29, 07:36

Négycsillagos szállodában lakik a Mallorcán nyaraló Medgyessy-házaspár - írja a Blikk. A kormányfő és felesége két hétre utazott a szigetre, ahonnan ezen a héten érkeznek haza.

Kinevezték a titkosszolgálatok új vezetőit

Itthon2004.07.26, 18:09

Medgyessy Péter miniszterelnök kinevezte a polgári titkosszolgálatok új vezetőit - tájékoztatott a kormányszóvivői iroda. A kormányfő az Információs Hivatal főigazgatójának dr. Zsohár István vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának dr. Galambos Lajos dandártábornokot nevezte ki. Kövér László, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár István kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak.  

Külföldre távozik az országos rendőrfőkapitány

Itthon2004.07.22, 17:04

Lamperth Mónika belügyminiszter elfogadja Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány kérését, és külszolgálati feladatra ajánlva javasolni fogja felmentését Medgyessy Péter miniszterelnöknek - tudatta a Belügyminisztérium (BM) sajtóosztálya csütörtökön.

Medgyessy leszokott a lakossági fórumokról

Itthon2004.07.20, 15:04

Tavasszal sorban járta a lakossági fórumokat a miniszterelnök, május eleje óta azonban egyen sem vett részt. A Miniszterelnöki Hivatal közlése szerint egyelőre nem is szerepel a programjában ilyen rendezvény. Medgyessy népszerűsége kismértékben nőtt csak a fórumlátogatások idején.

Gyurcsány menesztését tervezi Medgyessy

Itthon2004.07.19, 16:01

Ősszel leváltja a sportminisztert a kormányfő - írja a Népszabadság. A lap szerint a menesztésre Gyurcsány Ferenc egyre kritikusabb hozzáállása miatt kerül sor. Az útódja várhatóan az eddigi államtitkár, Mesterházy Attila lesz. A hírt az [origo] megkeresésére az érintettek nem kívánták kommentálni.

Fejlesztési minisztériumot akarnak Medgyessyék

Itthon2004.07.12, 08:53

A gazdasági tárcától is vonna el feladatokat a tervezett fejlesztési minisztérium a Népszabadság információi szerint. Ehhez azonban a koalíciós partner, az SZDSZ jóváhagyása is szükséges. A nyár végére tervezett kormányátalakítás közigazgatási államtitkárokat, kormánybiztosokat érintene, minisztereket nem.

Együtt a háromszáz legjobb magyar

Tudomány2004.07.08, 13:41

Világhíres magyarok címmel a művészet, irodalom, történelemtudomány és sport területén világviszonylatban is kimagasló magyarokról jelentetett meg népszerű ismeretterjesztő könyvet a Kossuth Kiadó. Az ország európai uniós csatlakozásához kapcsolódóan napvilágot látott kötetet Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke méltatta a Kiadó Pallas Páholy nevű kávézójában.

Orbánt kedvelik a legjobban, Medgyessyt a legkevésbé a magyar diákok

Itthon2004.07.06, 15:18

A magyar középiskolások Orbán Viktort kedvelik a legjobban és Medgyessy Pétert a legkevésbé a hazai közszereplők közül - derüli ki a Felvételi Információs Szolgálat több mint harmincnégyezer diákot érintő felméréséből. Havas Henriket és Frei Tamást pedig többen tartják elismerésre méltónak, mint József Attilát vagy Ady Endrét. Megdöbbentő, de a válaszadó diákok 2 százaléka Hitler nevét írta a leginkább elismert külföldi közszereplők közé.

Egymillió körül keres Medgyessy

Itthon2004.06.30, 17:20

Egyre jobban megfelelnek egy modern parlamenttel szemben támasztott követelményeknek a képviselői díjazások - áll az Országgyűlés Hivatala által készített kiadványban. E szerint a miniszterelnök és a házelnök alapilletménye megegyezik, pillanatnyilag 990 ezer forint.

Irakiakat képezhet ki a NATO

Nagyvilág2004.06.27, 11:52

Irakiak kiképzéséről döntöttek a NATO Isztambulban tanácskozó nagykövetei. A határozattervezetet feltehetően elfogadják a szövetség vezetői is a hétfőn kezdődő csúcstalálkozón. Kérdés azonban, hogy a katonai szervezet nagyobb iraki szerepvállalását sürgető USA megelégszik-e ezzel. A csúcstalálkozóra vasárnap elutazott a magyar kormányfő is. Az esemény ellen húszezres tömeg kezdett tüntetni Isztambul ázsiai részén.

Medgyessy Mallorcán nyaral, Orbán itthon babázik

Itthon2004.06.24, 08:34

Medgyessy Péter Mallorcára utazik nyaralni, míg Orbán Viktor várhatóan itthon tölti a nyarat újszülött gyermekével és családjával - írja a Blikk. A lap által megkérdezett politikusok többsége vagy a Balatonra, vagy Horvátországba készül nyaralni.

Medgyessy a Szilikon-völgyben keres üzleti partnereket

Itthon2004.06.24, 11:07

Szilícium-völgy helyett Szilikon-völgynek nevezte az Egyesült Államokban tartózkodó Medgyessy Péter az információs technológia központjának tartott kaliforniai térséget. A két anyagnak ugyan van köze egymáshoz, de felhasználásuk nagyban különbözik: az egyiket többek között mellműtéteknél, a másikat pedig elektronikus eszközök gyártásánál használják.

Bushsal tárgyal Medgyessy kedden

Nagyvilág2004.06.22, 07:57

Colin Powell amerikai külügyminiszterrel elköltött ebédje után George Bush elnökkel folytat félórás megbeszélést kedden Medgyessy Péter. A tárgyaláson a terrorizmus elleni harcról gazdasági kérdésekről és a közeli NATO- és EU-csúcstalálkozókról lesz szó.