Medgyessy Péter

címke rss

Rekord MSZP-előny a Mediánnál

Itthon2002.08.26, 07:40

A biztos szavazók közül majdnem kétszer annyian választanák az MSZP-t, mint a Fideszt - írja a Népszabadság a Medián közvélemény-kutató legutóbbi felmérése alapján. Medgyessy Péter támogatottsága egy hónap alatt 6 százalékkal nőtt, így ő a legnépszerűbb politikus.

Martonyi János is érintett az ügynökügyben

Itthon2002.08.24, 16:49

A Mécs-bizottság által érintettnek találtak listáját közli a Magyar Hírlap. Eszerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal az Orbán-kormányból Martonyi János, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Boros Imre és Bogár László, a Horn-kormányból Medgyessy Péter és Fazakas Szabolcs, az Antall-kormányból pedig Kádár Béla, Raffay Ernő, Rabár Ferenc és Sárossy László. A névsor azonban még bővülhet.

Egy nyugdíjas néni megfenyegette Balogh Lászlót

Itthon2002.08.23, 06:42

Nem bizottsági tevékenysége miatt fenyegették meg két hete Balogh Lászlót, a Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltját vizsgáló bizottság elnökét - jelentette be tegnap a rendőrség. Egy idős asszony telefonált, s egy álhír kapcsán vonta kérdőre a politikust. Balogh László akkor két, általa fenyegetőnek tartott telefonhívás miatt kérte az eljárás megindítását.

Egykori állambiztonságiak szerint hitelesek a D-8-as iratok

Itthon2002.08.21, 08:42

A III. főcsoportfőnökség egykori tisztjei szerint hitelesek a Boros Imre, az Orbán-kabinet tárca nélküli minisztere szt-tiszti múltjáról szóló iratok, az azokon levő aláírások.

Medgyessy: Erős, összetartó Magyarország ünnepel

Itthon2002.08.21, 17:36

A nemzet ereje az összefogásban rejlik, az egymásért érzett felelősségben; ma különös jelentősége van a közösség erejének, mert ünnepeken és a bajban mutatkozik meg leginkább a nemzet egysége - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 20-ai ünnepi beszédében.

Iratok a D-8-ról: viták a valódiságukról

Itthon2002.08.21, 14:29

Az egykori állambiztonságiak szerint hitelesek a D8-asról megjelentetett dokumentumok, Boros Imre, az Orbán-kormány Phare-minisztere szerint viszont hamisítványok a Népszabadságban közölt iratok, ezért pert fontolgat a lap ellen. Eddig három érintett személy neve került nyilvánosságra: Medgyessy Péter kormányfőé és az Orbán-kormány két miniszteréé, Boros Imre Phare-miniszteré és Járai Zsigmondé.

Mádl Ferenc augusztus 20-ai kitüntetések adott át

Itthon2002.08.20, 20:22

Az államalapító Szent István király életművét idézte fel ünnepi beszédében Mádl Ferenc köztársasági elnök az augusztus 20-ai állami kitüntetések átadásakor kedden a Parlamentben.

Kell még pénz a védekezéshez

Itthon2002.08.18, 17:18

További 2,7 milliárd forintot ad a kormány az árvízi védekezésre. Erről vasárnap délután döntött a kormánykabinet. A környezetvédelmi- és a belügyminiszter délelőtt ugyanis azt közölte Medgyessyvel, kevés a pénz a  mentés folytatásához.

Elhalasztják a tűzijátékot

Itthon2002.08.18, 16:42

Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, nem lesz tűzijáték augusztus 20-án Budapesten. Medgyessy a vasárnapi, árvíz miatt összehívott kabinetülésen döntött így.

Elmarad a légi- és a víziparádé

Itthon2002.08.16, 17:35

Megszakította külföldi szabadságát Medgyessy Péter kormányfő, és részt vesz a németországi árvíz-értekezleten. Az áradás miatt nem lesz vízi- és légiparádé, valamint elmaradnak a margitszigeti programok is.

Az ellenzék szerint minden Medgyessyt cáfolja

Itthon2002.08.16, 14:25

A Medgyessy-bizottság ellenzéki képviselői szerint a dokumentumok és a meghallgatások is cáfolják a miniszterelnök által szt-tiszti munkájáról elmondottakat. Simicskó István, a Fidesz képviselője ugyanakkor az [origo]-nak kijelentette: a Medgyessyre vonatkozó következtetések nem általánosíthatók, így a Mécs-bizottság által vizsgált személyek nem ítélhetők meg ezek alapján. A bizottság ellenzéki tagjai még nem döntöttek arról, hogy beterjesztenek-e önálló képviselői indítványt a vizsgálatok eredményéről. A kormánypárti képviselők ezt megteszik.

Már három név ismert az ügynöklistáról

Itthon2002.08.16, 14:40

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által nyilvánosságra hozott adatok szerint tíz volt és jelenlegi kormánytag állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Közülük Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori pénzügyminiszter neve már a bizottság felállítása előtt ismert volt. A számok nyilvánosságra kerülése után elsőként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, majd Boros Imre volt PHARE-pénzekért felelős tárca nélküli miniszter ismerte el, hogy együttműködött a titkosszolgálatokkal. Mindketten az Orbán-kormány tagjai voltak.

Ellentmondásos a Medgyessy elleni tanúvallomás

Itthon2002.08.15, 13:29

Három évvel Medgyessy Péter beszervezése előtt leszerelt a titkosszolgálatoktól a Medgyessy-bizottság szerdai ülésén meghallgatott egykori III/II-es operatív tiszt, aki nem kapott szt-tiszti kiképzést. Ez megkérdőjelelzi a bizottság előtt tett beszámolóját. A volt titkosügynök ugyanis hosszasan beszélt az szt-tisztek feladatairól, ami alapján az ellenzék azt valószínűsítette, hogy Medgyessy beszervezhetett embereket, hálózatot tarthatott fenn, és jelentéseket is írhatott személyekről.

Brit kém lehet a Medgyessy-bizottságban

Itthon2002.08.15, 09:31

A Magyar Hírlap információja szerint brit hírszerzési kapcsolatai miatt vált nemzetbiztonsági szempontból kockázatossá Gorka Sebestyén, a Medgyessy Péter kormányfő múltját vizsgáló bizottság egyik szakértője. A brit-magyar állampolgár Gorka a nagy-britanniai területvédelmi katonai erő egyik hírszerző századának tagja.

Medgyessy szt-tiszt lehet, kormányfő nem

Itthon2002.08.14, 20:33

Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke nyilvánosságra hozta a testület munkájáról készített jelentéstervezetét. Az ellenzéki tervezet a szerdán ismertetett kormánypárti jelentéssel a legkisebb mértékben sem egyezik. Balogh ugyanis szavahihetetlennek tartja a miniszterelnököt. Kételkedik abban is, hogy Medgyessy személyekről nem írt jelentéseket, és azt sem látja bizonyítottnak, hogy 1982 után nem dolgozott a titkosszolgálatoknak. Balogh kételyeit megerősítette a testület szerdai ülésén meghallgatott volt III/II-es tiszt, aki zárt ülésen az ellenzék szerint megcáfolta Medgyessy korábbi állításait.

Már három jelentéstervezetet írtak Medgyessyről

Itthon2002.08.12, 16:50

Miközben még csütörtökig dolgozik és 12 ember meghallgatását tervezi a Medgyessy-bizottság, két szocialista képviselő már most elkészített egy jelentéstervezetet. A testület elnöke azonban ezt nem hajlandó vitára bocsátani. Hétfőn Hetényi István volt pénzügyminisztert, Medgyessy egykori főnökét hallgatta meg a testület. Hetényi közölte, hogy tudta: a miniszterelnök vagy informátorként, vagy összekötőként dolgozott a minisztériumban.

Csak az MDF zárja ki az előrehozott választásokat

Itthon2002.08.12, 11:11

Medgyessy Péter miniszterelnök egy szombaton megjelent interjúban elképzelhetőnek tartotta, hogy 2004-ben előrehozott választásokat tartsanak az ország EU-csatlakozása miatt. Az MDF-en kívül a parlamenti pártok elvben nem zárják ki ezt a lehetőséget.

Medgyessy: nincs szükség megszorításokra

Itthon2002.08.10, 18:04

Nem zárkózik el teljesen egy előrehozott választás gondolatától Medgyessy Péter miniszterelnök, noha a kérdést nem tartja időszerűnek - derül ki a Népszabadságnak adott interjújából. A kormányfő szerint az előző rendszer lebontásában nem kis része volt, ezt a kémelhárító tevékenysége kapcsolatos kérdésre válaszolta. A mostani kormányülések lazábbak, mint az előző kabinet ideje alatt, viszont most jegyzőkönyv készül az elhangzottakról.  

Kilépett az SZDSZ-ből Kis és Hack

Itthon2002.08.09, 15:46

Kilépett az SZDSZ-ből a párt két meghatározó személyisége, Kis János és Hack Péter. Kis, a párt első elnöke azért távozott, mert nem értetett egyet az SZDSZ állásfoglalásával Medgyessy titkosszolgálati múltjával kapcsolatban. Hack egy hosszú folyamat eredményeként azzal magyarázta kilépését, hogy 1996 óta egyre kevesebb dologgal ért egyet a pártban. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sajnálatosnak, ugyanakkor túlzónak, Gusztos Péter ügyvivő pedig elgondolkodtatónak nevezte a két politikus döntését.

Gyorsan intézték Medgyessy barátjának hitelkérelmét

Itthon2002.08.08, 20:14

Ugyan évekig szokott elhúzódni egy-egy külföldi beruházáshoz igényelt hitel elbírálása, az állami Eximbank alig néhány hónap alatt tető alá hozta azt az erdélyi szerződést, amelynek egyik kedvezményezettje a magyar miniszterelnök barátja. A Kormányzati Kommunikációs Központ vezetője ugyanakkor valótlanságnak tartja, hogy Medgyessy közbenjárt volna a 2,5 milliárd forintos hitel kedvező elbírálásáért.

Nyilvánosságra hozzák Medgyessy papírjait

Itthon2002.08.07, 18:21

Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke a mai ülésen bejelentette, hogy nyilvánosságra hozzák a Medgyessy-ügy dokumentumait. Az iratokat hamarosan megismerheti az [origo]-n. Balogh még az ülés elején közölte: reggel egy töltényt talált a irodájában, az egyik széken. A rendőrség lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Medgyessyt baráti hitellel vádolják

Itthon2002.08.07, 09:35

A Magyar Nemzet szerint Medgyessy Péter egy olyan erdélyi beruházáshoz segített állami bankhitelt szerezni, amelyben egy ismerőse is érintett. A 2,5 milliárdos befektetés a kormányfő júliusi romániai útja előtt nem szerepelt a hitelt nyújtó Eximbank terveiben - állítja a napilap.

Medgyessy Péter új irodába költözött

Itthon2002.08.07, 19:56

A korszerűbb irodai körülmények miatt költözött ki Medgyessy Péter abból a szobából, amely korábban Orbán Viktor dolgozószobája volt - jelentette be Keszthelyi András, a Kormányzati Kommunikációs Központ igazgatója.

Állami hitel Medgyessy romániai barátjának

Itthon2002.08.07, 19:29

A helyettes kormányszóvivő szerint Medgyessy Péter nem működött közre abban, hogy az állami tulajdonú Eximbank állami garancia mellett több mint 10 millió euró (2,5 milliárd forintnyi) hitelt nyújt a magyar miniszterelnök egyik erdélyi barátjának. Mudura Sándor, de elsősorban szoros üzleti partnere, a Bihar megyei Önkormányzat alelnöke, Kiss Sándor többször is hangoztatta, hogy évtizedes barátság köti őket Medgyessy Péterhez, akit legutóbbi romániai látogatásán a Mudura család napokra vendégül is látott. A Betonútnak ez lesz az első beruházása, amelynek végén egy bevásárlóközpont kulcsait adják át a tulajdonosoknak. Banki illetékeseek ...

Medgyessy tovább akart szolgálni

Itthon2002.08.07, 17:02

"Szóban és írásban egyaránt úgy nyilatkozott, hogy megfelelő kapcsolati rendszer kialakítása esetén továbbra is szívesen vállalja a hivatásos tiszti beosztást" - áll egy, Medgyessy Péter titkosszolgálati tevékénységéről szóló 1982-es jelentésben. Medgyessyt a titkosszolgálati jelentések megbízhatónak, munkáját eredményesnek és hatékonynak írják le. A dokumentumokat szerdán hozta nyilvánosságra a Medgyessy-bizottság elnöke.

Gyekiczky állítja: nem vitt el iratokat a BM-ből

Itthon2002.08.06, 18:05

A Belügyminisztériumtól kapott információk szerint az elmúlt 12 évben csak egy ember vett át a BM irattárában III/III-as főcsoportfőnökséggel kapcsolatos iratokat, Kuncze Gábor volt belügyminiszter kabinetfőnöke - ismertette Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke. A kabinetfőnök, Gyekiczky András állítja: egy esetben járt az irattárban, de akkor sem vitt el semmit. A Medgyessy-bizottság kedden meghallgatta Kuncze Gábor, valamint Horváth István volt belügyminisztereket. Horváth elismerte, hogy tudott Medgyessy szt-tiszti múltjáról, mivel ő írta alá felfüggesztését.

Személyeskedő politikai vita a Medgyessy-bizottság ülésén

Itthon2002.08.06, 02:10

Indulatos, személyeskedő politikai vita alakult ki a Medgyessy-bizottság hétfő délutáni ülésén. Az ellenzéki és kormánypárti tagok kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy politikai síkra akarják terelni a bizottság munkáját, az országgyűlési határozatban lefektetett kérdések megválaszolása helyett. A bizottság elsőként Villányi Miklóst hallgatta meg, aki '87 és '89 között volt pénzügyminiszter. Villányi Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról érdemi információval nem tudta segíteni a bizottság munkáját.

Medgyessyt múltjától függetlenül várják Washingtonban

Itthon2002.08.03, 16:34

A külügyi szóvivő cáfolta a Magyar Nemzet szombati számában leírtakat, miszerint Medgyessy Péter Egyesült Államokba való látogatása a múltját vizsgáló bizottság munkájának eredményétől függene. Tóth Tamás szerint Washington csak tájékoztatást kért és kapott a bizottság munkájáról, a miniszterelnök meghívásához pedig valamennyi tárgyaláson pozitívan viszonyultak.

A cigány holokausztra emlékeztek

Itthon2002.08.03, 00:03

Ennek az országnak szüksége van a múltját ismerő, erős azonosságtudattal rendelkező cigány emberekre, mert a roma kultúra része a magyar kultúrának, így Európa történelmének is - hangsúlyozta Medgyessy Péter miniszterelnök Nagykanizsán, a cigány holokauszt megemlékezésen pénteken.

Vizsgálat a Magyar Nemzetnél

Itthon2002.08.03, 19:48

A rendőrség vizsgálja, hogy államtitkot sértett-e a Magyar Nemzet, amikor Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjával kapcsolatos dokumentumokat tett közzé.

Kevés eredmény a Medgyessy-bizottságban

Itthon2002.08.02, 12:58

Két hete van a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottságnak arra, hogy elkészítse jelentését. Az eddigi, többnyire zárt ajtók mögött zajló bizottsági meghallgatásokból kevés olyan adat került nyilvánosságra, ami választ ad a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjával kapcsolatos kérdésekre. A bizottság kormánypárti tagjai ugyanakkor állítják: a meghallgatások előrevitték a munkát, egyre teljesebb kép rajzolódik ki Medgyessy titkosszolgálati munkájáról.

Ma hallgatják meg Medgyessyt - a bizottság már mindent tud

Itthon2002.08.01, 10:10

Csütörtökön délelőtt 10 órakor hallgatja meg Medgyessy Pétert a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság. Medgyessyt valószínűleg nyílt ülésen hallgatják meg, miután a titokgazda fölmentette a titoktartás kötelezettsége alól azokban a témákban, amelyekben a bizottság vizsgálódik. A bizottság egyik kormánypárti tagja az [origo]-nak korábban azt mondta: a testület előtt eddig elhangzott információk mindent tisztáztak, így a miniszterelnök meghallgatása csak formalitás lesz.

Medgyessy állítja: zavargásoktól mentette meg Magyarországot

Itthon2002.08.01, 14:57

Medgyessy Péter miniszterelnök a titkosszolgálati múltját feltáró bizottság előtt kijelentette: azért vállalta el a kémelhárító munkát, mert azt ígérték neki, hogy intellektuális értékelő munkát kell végeznie. Írásban csak évente egyszer jelentetett, nem kapott fizetést a kémelhárításért. A bizottság ellenzéki tagjai még egy meghallgatást szeretnének, de a miniszterelnök már csak írásban hajlandó válaszolni.

Újabb dokumentum a D-209-ről

Itthon2002.07.31, 10:23

Újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra Medgyessy Péter kormányfő titkosszolgálati múltjáról a Magyar Nemzet. A közzétett irat szerint az akkori belügyminiszter, Horváth István parancsa a D-209-es számú főhadnagyot tartalékállományba helyete át 1982 végén, és egyben tízezer forint értékű tárgyjutalomban részesítette.

Medgyessyt felmentette a titokgazda

Itthon2002.07.31, 17:40

Nyílt ülésen számol be múltjáról Medgyessy Péter kormányfő a titkosszolgálati előéletét vizsgáló bizottság előtt. A miniszterelnököt fölmentette a titokgazda a titoktartás kötelezettsége alól azokban a témákban, amelyekben a bizottság vizsgálódik.

Nyílt ülésen hallgatják meg Medgyessyt

Itthon2002.07.30, 19:41

Pintér Sándor volt belügyminiszter a kormányfő múltját vizsgáló bizottság előtt kijelentette: minisztersége alatt egészen biztos, hogy nem vihették ki a Belügyminisztériumból Medgyessy Péter SZT tiszti kinevezéséről szóló papírokat. Ezzel kapcsolatban a fideszes Simicskó István közölte: a szocialisták holdudvaránál kellene körülnézni, hogy kinek állhatott érdekében megjelentetni a miniszterelnök múltjával kapcsolatos papírokat a Magyar Nemzetben. Medgyessy Péter azt kezdeményezte, hogy nyílt ülésen hallgassa meg a bizottság csütörtökön.

Hétfőn két belügyminisztert hallgatnak meg

Itthon2002.07.29, 17:54

Az eddigi meghallgatások "segítették a bizottság munkáját", és hozzájárultak ahhoz, hogy a bizottság tárgyilagos jelentést készíthessen - nyilatkozták kormánypárti és ellenzéki képviselők is a bizottság pénteki ülését követően. A hétfői ülésen Boross Péter volt belügyminisztert, Lamperth Mónikát, a tárca jelenlegi első emberét és a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőit hallgatja meg a testület.

Senki nem tud Medgyessy múltjáról

Itthon2002.07.26, 19:52

A korábban meghallgatott exminiszterekhez hasonlóan Kónya Imre egykori belügyminiszter és Kiss Elemér kancelláriaminiszter sem tudott Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról - derült ki a kormányfő állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság pénteki nyílt ülésén. A bizottság a napokban azt a Miniszterelnöki Hivatalból átküldött dossziét tanulmányozza, amelyben Medgyessy Péterre vonatkozó titkosszolgálati iratok vannak. 

A titokminiszterek nem tudtak a kormányfő múltjáról

Itthon2002.07.25, 22:07

Egyik meghallgatott volt miniszter sem tudott arról, hogy Medgyessy Péter a titkosszolgálatnál dolgozott valamikor. Gálszécsy András egykori kereszténydemokrata titokminiszter kijelentette: örülne, ha a mai titkosszolgálatokban olyan jólképzett, jóképességű emberek lennének, mint Medgyessy Péter.

Roma Koordinációs Központot hoz létre a kormány

Itthon2002.07.25, 17:41

A kormány pénteki ülésén létrehozza a Roma Koordinációs Tanácsot, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök vezet majd.

Balogh: Ilyen rövid idő alatt lehetetlen érdemi munkát végezni

Itthon2002.07.23, 17:59

Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke az [origo] Társalgójának vendégeként elmondta: a legtöbb információt Medgyessy Péter miniszterelnöktől várják. Emiatt kifogásolta azt, hogy a miniszterelnök csak augusztus elsején hajlandó a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolni.

Nincs adat D-209-ről a Történeti Hivatalban

Itthon2002.07.23, 16:08

A kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság mai ülésén Balogh László, a bizottság elnöke ismertette a Történeti Hivatal válaszlevelét, melyből kiderül: a hivatal irattárában nem találhatók adatok Medgyessy Péter kormányfő titkosszolgálati munkájára vonatkozóan.

Medgyessy már tisztázta magát, Orbánt még vizsgálják

Itthon2002.07.23, 07:54

A jelenlegi miniszterelnök tisztázta vagyonbevallását, ellene nem indul eljárás a vagyonnyilatkozata miatt. Az előző kormányfő válaszát vagyongyarapodásáról csak hétfő délután négy körül kapta kézhez a mentelmi bizottság elnöke, így ügyében egyelőre még nincs döntés.

A Medgyessy-bizottság elnöke kedden a Társalgóban

Itthon2002.07.22, 17:35

Balogh László, a Medgyessy Péter miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság MDF-es elnökét kérdezhetik kedden 16 órától az [origo] Társalgójában.

Az MSZP ügynököt keres a bizottságban

Itthon2002.07.19, 14:09

Toller László szocialista képviselő váratlan kéréssel lepte meg a miniszterelnök titkosszolgálati múltját kutató bizottságot: nyilatkozzanak a tagok, foglalkoztatta-e őket bármilyen formában a III/III-as csoportfőnökség. Az ellenzékiek nem válaszoltak, mert szerintük Toller az ilyen kérdésekkel el akarja terelni a figyelmet Medgyessyről.

Medgyessy elsején menne a bizottság elé

Itthon2002.07.19, 18:06

A Medgyessy-bizottság pénteki ülésén a kormánypárti és ellenzéki képviselők hosszú vita után úgy döntöttek, hogy a bizottság által javasolt napok közül Medgyessy Péter választhatja ki, hogy melyiken kíván a bizottság elé állni. A miniszterelnök augusztus elsején menne legszívesebben. Döntöttek a meghívandó szakértőkről is.

Bizalmat erősített a MÁÉRT ötödik értekezlete

Itthon2002.07.19, 19:18

Csalatkozniuk kellett azoknak, akik úgy gondolták, hogy az új magyar kormánynak nem lesz kellő érzékenysége a határon túli magyarok problémái iránt, és azoknak is csalódniuk kellett, akik azt hitték, hogy teljesen tartalmatlan lesz a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) - nyilatkozta Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.

Román aggályok a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban

Nagyvilág2002.07.18, 19:23

A Romániában működő magyar konzulátusok hibásan alkalmazzák a magyarigazolványok igénylésével kapcsolatos eljárást, és Adrian Nastase román miniszterelnök hivatalosan kérni fogja Medgyessy Péter magyar kormányfőtől, hogy késlekedés nélkül vessenek véget ennek a gyakorlatnak - közölte csütörtökön Claudiu Lucaci román kormányszóvivő.

Medgyessy független nyomozásokat ígér

Itthon2002.07.18, 17:45

Kormányom egyetlen tagja sem fog konkrét bűnügyek felderítésében utasítást adni - mondta Medgyessy Péter, az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtöki állománygyűlésén. A július 4-i hídblokáddal kapcsolatban pedig azt mondta: nem szabad hagyni, hogy egy hangos kisebbség a békés többségre kényszerítse szélsőséges politikai véleményét.

Medgyessy és Svilanovic találkozója Budapesten

Itthon2002.07.17, 18:54

A jószomszédi kapcsolatok kiszélesítésére irányuló magyar kormányzati szándékot hangsúlyozta Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor szerdán hivatalában fogadta Goran Svilanovic jugoszláv külügyminisztert.

Megkezdte a munkát a Medgyessy-bizottság

Itthon2002.07.17, 10:39

Botránnyal kezdte munkáját kedden a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit, következményeit vizsgáló parlamenti bizottság. A testület kormánypárti tagjai rosszhiszeműnek és elvakultnak nevezték Balogh László elnök eljárását, aki a bizottság tagjainak megkérdezése és beleegyezése nélkül kéretett be iratokat és személyeket a bizottság vizsgálatára.

A MÁÉRT egyetértésével változik a státustörvény

Itthon2002.07.17, 16:28

A kedvezménytörvény megváltoztatásáról döntöttek a Magyar Állandó Értekezlet szerdai tanácskozásának résztvevői. Minden kérdésben egyetértés alakult ki a kormány tagjai és a határon túli magyarok képviselői között. A tanácskozás résztvevői megállapították: a határon túli magyarság legfőbb problémája a lélekszámuk folyamatos csökkenése.

Újabb száznapos programra készül a kormány

Itthon2002.07.16, 18:43

Medgyessy Péter miniszterelnök büszke a kormány eddigi teljesítményére, a száznapos programot ugyanis 50 nap alatt sikerült teljesíteni - mondta kedden a kormányszóvivő. A kormány újabb száznapos programot indít az év második felében - jelentette be Medgyessy Péter.

Az SZBEI nyomoz a D-209-es dokumentum miatt

Itthon2002.07.16, 09:33

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) nyomoz a Magyar Nemzet által közölt, Medgyessy Péter ügynökmúltjára vonatkozó dokumentum miatt. Az SZBEI jogosulatlan adatkezelés miatt indított eljárást az ügyben.

Késik a Medgyessy-bizottság indulása

Itthon2002.07.16, 01:03

Nem kezdte meg munkáját hétfőn a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének tényeit, következményeit vizsgáló bizottság, mivel Balogh Lászlónak, a testület MDF-es elnökének nem készült el "C" típusú átvilágítása.

Medgyessynek is nyilatkoznia kell vagyonáról

Itthon2002.07.16, 14:49

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának MSZP-s elnöke - egy fideszes beadvány nyomán - levélben kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt arra, hogy öt napon belül nyilatkozzon a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kezdeményezésről. Ha nem teszi meg, eljárás indulhat ellene. Hasonló levelet kapott a múlt héten Orbán Viktor is.

Orbán és Medgyessy vagyonát is vizsgálnák

Itthon2002.07.12, 12:14

Mind a jelenlegi, mind az előző kormányfő ellen eljárást kezdeményeztek a vagyonnyilatkozatukkal kapcsolatban. Medgyessy ellen azért, mert nem tüntette fel haszonélvezeti jogát budai ingatlanokra vonatkozóan, Orbán ellen meg azért, mert a februári nyilatkozatához képest a júniusi számos értékes vagyontárggyal bővült, amelyek a feltüntetett jövedelemmel nehezen magyarázhatóak. 

Két helyen tüntetnek Budapesten

Itthon2002.07.12, 19:35

Csütörtökön kilenc óráig tartott a civil szervezetek és magánszemélyek által szervezett, a szavazatok újraszámlálásáért, és Medgyessy Péter lemondásáért indult demonstráció a fővárosban. A két helyszínen folyó megmozdulás a Március 15. téren fejeződött be.

Nem államtitok a D-209-es dokumentum

Itthon2002.07.11, 15:28

Szinte biztos, hogy nem indít a rendőrség államtitoksértés miatt nyomozást a Magyar Nemzet ellen, noha a lap korábban a Medgyessy Péter miniszterelnök rendszerváltás előtti titkos ténykedéséről hozott nyilvánosságra sokáig államtitokként kezelt iratokat. A törvény szerint a rendszerváltás előtt keletkezett titkos adatokat újra kellett volna titkosítani.

Még nincs egyetértés a roma tanácsban

Itthon2002.07.11, 16:30

Roma koordinációs tanács alakul, Medgyessy Péter elnökségével. A tanács egyes leendő tagjai között személyes ellentétek vannak, de Teleki László cigányügyi államtitkár szerint megoldható problémákról van szó.

Medgyessy: 1,5 százalékpontos deficitcsökkentés

Archívum2002.07.10, 16:28

Medgyessy Péter szerdán azt mondta, hogy a cél a A költségvetési hiány másfél százalékpontos csökkentése a cél 2003-ban és 2004-ben a magyar eurócsatlakozási erőfeszítések jegyében, mondta Medgyessy Péter miniszterelnök Koppenhágában.

Medgyessy kitért az ügynökkérdés elől

Itthon2002.07.09, 15:24

A miniszterelnök a keddi ülésen nem válaszolt a titkosszolgálati múltjával kapcsolatos kérdésre, helyette Kovács László beszélt. Medgyessy később, az azonnali kérdések órájában eleget tett válaszadási kötelességének, ám érdemi válaszokat nem adott a hozzá intézett kérdésekre. Az ellenzék támadta a benzináremelést, a tévé-előfizetési díj megszűnésének módját, a MeH szerintük túl sok államtitkárát, főként Keller László kinevezését és Medgyessy vagyonnyilatkozatát is.

Az ORFK vizsgálja a D-209-es irat titkosságát

Itthon2002.07.09, 13:17

A rendőrség nem biztos benne, hogy államtitkot sértett a Magyar Nemzet, amikor nyilvánosságra hozta Medgyessy Péter miniszterelnöknek a III/II-es csoportfőnökségnél végzett munkájáról szóló dokumentumot. A rendszerváltás előtt keletkezett iratokat ugyanis újra kellett értékelni és titkosítani.

Villámlátogatáson Budapesten a brit külügyminiszter

Itthon2002.07.09, 23:24

Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására Budapestre látogatott Jack Straw brit külügyminiszter. A miniszterelnök hivatalában tartott szűk körű megbeszélésen a felek a kétoldalú viszony időszerű kérdései mellett a szorosabb együttműködésre helyezték a hangsúlyt.

Horn lett Medgyessy EU-különmegbízottja

Itthon2002.07.08, 16:24

Medgyessy Péter miniszterelnök az EU-integrációs kérdésekben illetékes személyes különmegbízottjává nevezte ki Horn Gyula exkormányfőt.

Bizonytalan eredményű vizsgálóbizottságok

Itthon2002.07.08, 17:26

Kedden alakul meg a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló, ellenzéki kezdeményezésű bizottság, valamint ugyanakkor jön létre az SZDSZ kezdeményezésére, az összes 1990 utáni kormánytagot átvilágító testület. Az előbbi tevékenységét az MSZP kevesebb mint egy hónapra korlátozta, így az MDF szerint lehetetlen eredményt elérni. A másik, két hónapra tervezett bizottság eredményessége a BM és titkosszolgálatok kezében van. Minden attól függ ugyanis, hogy milyen dokumentumok kerülnek elő.

Horn Gyula nem venné át a kitüntetést

Itthon2002.07.07, 14:09

Horn Gyula vasárnap kijelentette, a kialakult helyzet miatt nem venné át azt kitüntetést, melyre hetvenedik születésnapja alkalmából jelölik. A korábbi miniszterelnök a Napkelte című tévéműsorban nyilatkozott. Horn Gyula tervezett kitüntetése vitát váltott ki az őt erre felterjesztő Medgyessy Péter miniszterelnök, és Mádl Ferenc köztársasági elnök között is. Az államfő levélben fordult a kormányfőhöz az ügyben.

Medgyessy: hazajöttem Erdélybe

Itthon2002.07.06, 16:13

Medgyessy Péter miniszterelnök nem hivatalos romániai látogatásán egységre szólította fel a határon túli magyar szervezeteket. A kormányfő július 17-re összehívta a Magyar Állandó Értekezletet, és közölte: az Országgyűlés őszi ülésszakának napirendjén szerepel majd a kedvezménytörvény módosítása.  

Vita Horn kitüntetéséről

Itthon2002.07.06, 15:39

Medgyessy Péter és Mádl Ferenc véleménye eltér Horn Gyula volt kormányfő kitüntetése ügyében - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztálya. A miniszterelnök hetvenedik születésnapja alkalmából javasolta Horn állami elismerését. A kitüntetés ellen két civil szervezet is tiltakozik.

Medgyessy: Megengedhetetlen a törvénytelen tüntetés

Itthon2002.07.04, 16:44

A véleménynyilvánítás törvénytelen módszereit leghatározottabban elítélem - mondta Medgyessy Péter az Erzsébet híd lezárására reagálva. Szerinte ha valaki nem ért egyet az adott kormány politikájával, ellentétes álláspontjának kifejtéséhez megvannak a kulturált európai formák.

Fidesz: A hálózatok kormánya visszavágott

Itthon2002.07.04, 13:47

A Fidesz csütörtöki elnökségi ülésén Pokorni Zoltán pártelnök és frakcióvezető lemondásának körülményeivel foglalkozott. A párt szerint bántó volt, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök megszólalt az ügyben. Úgy látják: az MSZP visszavágott, amiért a Fidesz a miniszterelnök múltját feszegette.

Medgyessyt fogadta a pápa

Itthon2002.07.04, 12:21

Medgyessy Péter miniszterelnököt csütörtök délelőtt audiencián fogadta II. János Pál pápa a Vatikánban. Medgyessy 11 óra előtt érkezett az egyházi államba. Programja, akárcsak két héttel ezelőtt Mádl Ferenc látogatása, magánkihallgatással kezdődött, melyen a magyar egyház helyzetét tekintette át a miniszterelnök a pápával.

Medgyessy kihallgatáson a pápánál

Itthon2002.07.03, 17:54

Medgyessy Péter miniszterelnököt csütörtökön a Vatikánban audiencián fogadja II. János Pál pápa. A kormányfő ezt követően megbeszélést folytat Leonardo Sandri érsekkel, a Szentszék Államtitkársága egyházi ügyekért felelős vezetőjével. Mindezek után Medgyessy Péter találkozik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel.

Medgyessy: Pokorninak van helye a politikai életben

Itthon2002.07.03, 14:44

Medgyessy Péter miniszterelnök, akit Pokorni Zoltán többször lemondásra szólított fel, miután kiderült, hogy III/II-es szigorúan titkos tiszt volt, most azt mondta, hogy a Fidesz elnökének lemondása tanulságokkal szolgál. Azt mondta, van türelme kivárni, míg a másik oldal is belátja, hogy a politikusoknak a mával és a jövővel kell foglalkozniuk.

Lehazugozták Medgyessyt a kémelhárítás miatt

Itthon2002.07.02, 16:38

A Fidesz továbbra is Medgyessy Péter ügynökmúltját firtatja. Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában ismét megkérdőjelezte a miniszterelnök szavahihetőségét kémelhárító tevékenységéről szóló állításaival kapcsolatban. Kiss Elemér miniszter a vádakkal kapcsolatban azt mondta: parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozik majd ezekkel a kérdésekkel, és meg fogják kapni a válaszokat.

Nem találtak újabb nyomokat Medgyessyről a BM-ben

Itthon2002.07.02, 16:39

Befejeződött a Belügyminisztérium irattárának belső ellenőrzése, amit azután indítottak, hogy kiderült, Medgyessy a rendszerváltás előtt a kémelhárításnak dolgozott. A vizsgálatból kiderült, hogy az egykori III-as főcsoportfőnökség anyagaiból a neveket nem, pusztán titkos kódokat tartalmazó parancskönyvek, illetve a III/III-as osztály személyi anyagainak egy része maradt a BM-ben. A miniszterelnökkel kapcsolatos újabb dokumentumok nem kerültek elő. A leltár alapján valószínű, hogy korábban kiloptak államtitkokat tartalmazó anyagokat az irattárból.

Medgyessy kapott lehallgatási információkat

Itthon2002.07.01, 09:08

Tóth Lajos egykori belügyi SZT tiszt, Medgyessy Péter kapcsolattartója azt mondta Az RTL Klub Akták című műsorában, hogy lehallgatták az IMF-delegáció tagjait és az így nyert információkat, amennyiben szükségenek látták, megosztották Medgyessyvel. Bizonyos információkat pedig az ő véleménye alapjá ítéltek meg.

Mádl döntött: nem lép Medgyessy ügyében

Itthon2002.07.01, 16:13

A köztársasági elnök alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés többségének bizalmát élvező miniszterelnökkel vagy a kormánnyal kapcsolatban az adott helyzetben beavatkozó közjogi lépést tegyen - olvasható az elnöki sajtóiroda közleményében. Mádl Ferenc személyesen nem nyilatkozott az ügyben

Zöld út a vizsgálóbizottságoknak

Itthon2002.07.01, 20:08

Az ügyrendi bizottságban támogattak két, vizsgálóbizottság létrehozására irányuló javaslatot. Az MDF-es Medgyessy múltját, az SZDSZ-es pedig az elmúlt 12 év összes kormányzati szereplőjének előző rendszerbeli állambiztonsági kapcsolatait vizsgálná. Az MSZP már meg is nevezte azokat a képviselőit, akiket a bizottságokba delegálnak.

Gresham-ügy: az ügyészség elutasította az APÜSZ panaszát

Itthon2002.07.01, 20:15

A Gresham-ügyben hétfőn a Fővárosi Főügyészség elutasította Szerdahelyi Szabolcsnak az APÜSZ képviseletében az ORFK nyomozást megszüntető határozata ellen korábban benyújtott panaszát. A határozata ellen további panasznak már nincs helye.

Politikusok részvétnyilvánításai

Itthon2002.07.01, 14:42

Medgyessy Péter miniszterelnök hétfő reggel telefonon hívta fel Leszek Miller lengyel miniszterelnököt és együttérzéséről biztosította őt a lengyel busz hajnalban Magyarországon történt tragédiája miatt - áll a kormányszóvivő közleményében. Mádl Dalma, az államfő felesége ma a helyszínre látogat.

Medgyessy: erősödött az elszántságom

Itthon2002.06.30, 11:52

Medgyessy Péter miniszterelnök vasárnap a Naptévének adott interjújában azt mondta: a múltja miatt őt ért támadások nem ingatták meg, sőt, inkább megerősítették benne az elszántságot, hogy végigvigye programját. Hozzátette: jólesett neki, hogy az SZDSZ döntő többségétől is bizalmat kapott.

Szlovák-magyar tárgyalássorozat indul

Itthon2002.06.29, 13:16

Esztergomban magyar - szlovák kisebbségi tárgyalóbizottság felállításában egyezett meg Medgyessy Péter magyar, és Mikulas Dzurinda szlovák miniszterelnök. A bizottság a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban próbál kompromisszumot kötni.

Medgyessy szerint Mádlnak nincs tennivalója

Itthon2002.06.28, 16:09

Medgyessy Péter pénteken személyesen tájékoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnököt az elmúlt hét eseményeiről. Szerinte a köztársasági elnöknek joga van tájékozódni, de nincs tennivalója a napvilágra került adatok és az azt követő kormányválság ügyében. Medgyessy elmondta Mádlnak, hogy benyújtják az ügynöktörvényt.

A kedvezménytörvény a központi téma a V4-csúcson

Nagyvilág2002.06.28, 20:14

A visegrádi országok kormányfőinek szombaton, Esztergomban tartandó csúcstalálkozója előtt a vendéglátó Medgyessy Péter kétoldalú megbeszélést tart szlovák kollégájával. Mind Dzurinda, mind Kukan elnök szerint a megbeszélések középpontjában a kedvezménytörvénynek kell állnia.

Dávid Ibolya: sorsdöntő lehet a Medgyessy-bizottság

Itthon2002.06.27, 12:01

Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön találkozott Mádl Ferenccel, hogy a Medgyessy-ügy hatásairól beszéljenek. Dávid Ibolya a találkozó után elmondta: az üggyel kapcsolatban fontos tényekre deríthetne fényt az MDF által kezdeményezett bizottság, és aztán újra vissza kellene térni arra a kérdésre, hogy Medgyessy lemond-e, illetve megvonják-e tőle a bizalmat a koalíciós pártok.

Közpénzügyi államtitkár lett Keller László

Itthon2002.06.27, 12:42

Medgyessy Péter miniszterelnök a MeH államtitkárává jelölte Keller Lászlót, aki éppen a kancellária pénzügyeinek állandó számonkérésével vált ismert politikussá az elmúlt években. Feladata a közpénzek elköltésének ellenőrzése lesz.

Kuncze a koalíció stabilitásáról biztosította Mádlt

Itthon2002.06.27, 12:48

Csütörtökön az SZDSZ elnöke találkozott a köztársasági elnökkel Medgyessy Péter ügye miatt. Kuncze Gábor biztosította az államfőt arról, hogy a koalíció stabil, és hogy nincs alkotmányos válság. A pártelnök szerint az ügyben azoké a felelősség, akik a titkos irattárból kilopott papírokat lobogtatják.

Vita Medgyessy vagyonbevallásáról

Itthon2002.06.26, 17:44

A kormányszóvivő szerint tudatlanságból és rosszindulatból fakad az az ellenzéki vélemény, hogy Medgyessy Péter vagyonbevallása nem teljes. Répássy Róbert fideszes, Csampa Zsolt MDF-es képviselő szerint ugyanis Medgyessy haszonélvezeti joga alatt álló ingatlanokat, és cégeladásaiból származó jövedelmeket hagyott ki bevallásából. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint viszont Medgyessy a törvénynek megfelelően töltötte ki vagyonnyilatkozatát.

Az MSZP visszavonta ügynöktörvényét

Itthon2002.06.26, 21:13

A házelnöknél folytatott négypárti megbeszélésen Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője bejelentette, hogy visszavonják az ügynöktörvénnyel kapcsolatos két törvényjavaslatukat, és a jövő héten újat nyújtanak be. A kormánypártok támogatják ugyanakkor az MDF kezdeményezését a Medgyessy múltját vizsgáló bizottság felállításáról.

A Fidesz Medgyessy vagyonát vizsgálná

Itthon2002.06.26, 08:49

Az ellenzéki pártok meg kívánják vizsgálni Medgyessy Péter vagyonnyilatkozatát, mert feltételezéseik szerint a miniszterelnök nem vallott be mindent - értesült a Magyar Hírlap. Szocialista politikusok szerdán készülnek benyújtani a parlamentbe azt az indítványt, amellyel azt szeretnék tisztázni, hogy Orbán Viktor vagyongyarapodása hogyan függ össze bevallott jövedelmével.

Piros lapot kapott Medgyessy a parlamentben

Itthon2002.06.25, 09:58

Újra piros lapot kapott Medgyessy Péter kormányfő a Fidelitastól. Most a parlamentben, az üléstermi helyénél helyzetek el piros lapot. A Fidesz ifjúsági szervezete ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányfő mondjon le, miután kiderült, a kémelhárításnak dolgozott a rendszerváltás előtt. 

Medgyessyt védte az MSZP elnöke az államfőnél

Itthon2002.06.25, 11:41

Kedden Mádl Ferenc államfő Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével, külügyminiszterrel tárgyalt a Medgyessy-ügyről. Kovács a megbeszélésen tagadta a Fidesz állítását, hogy a hétvégi sevillai EU-csúcstalálkozón elítélően szóltak volna Medgyessyről kémelhárítói múltja miatt.

Piros lapot kapott Medgyessy a parlamentben

Itthon2002.06.25, 17:41

Újra piros lapot kapott Medgyessy Péter kormányfő a Fidelitastól. Most a parlamentben, az üléstermi helyénél helyeztek el piros lapot. A Fidesz ifjúsági szervezete ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányfő mondjon le, miután kiderült, a kémelhárításnak dolgozott a rendszerváltás előtt. 

Medgyessyt másfél millióan nézték a Naplóban

Tévé2002.06.25, 10:29

A tv2 adatai szerint a vasárnap esti Napló másfél milliónál több nézőt ültetett a képernyő elé, ez  az adott idősávban a tévézők 48 százalékát jelentette.

Mádl sem tudott Medgyessy múltjáról

Itthon2002.06.24, 12:23

Mádl Ferenc köztársasági elnöknek sem számolt be korábban Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltjáról. A köztársasági elnök a Medgyessy-ügy kapcsán a hét folyamán konzultál a parlamenti pártok vezetőivel és a miniszterelnökkel, ezt követően alakítja ki álláspontját.

Medgyessy beismerte, hogy hibázott

Itthon2002.06.24, 08:49

Belátom, hibáztam, hogy nem beszéltem a múltamról - mondta vasárnap Medgyessy Péter miniszterelnök több interjúban is. A kormányfő ugyanakkor nem tartja bűnnek kémelhárító múltját, szerinte munkájával a hazáját szolgálta. Medgyessy megígérte, hogy hamarosan részletesebben is beszél az 1978 és 1982 közötti időszakról.

Medgyessy részleteket ígért kémelhárítós múltjáról

Itthon2002.06.23, 19:18

Titoknak, de nem bűnnek tartja Medgyessy Péter kémelhárítói múltját. A kormányfő a szárszói találkozó szervezőjének, Farkasházy Tivadarnak adott telefoninterjújában megismételte korábbi kijelentését, hogy "hiba történt" amikor nem számolt be hamarabb viselt dolgairól, ugyanakkor megígérte, részletesebben is beszél az 1978 és 1982 közötti időszakról.

Kövér: "pancserpuccs" a Medgyessy-ügy

Itthon2002.06.23, 19:21

A Fidesz országos választmányának rendkívüli ülésén elfogadtak egy állásfoglalást arról a törvényjavaslatról, mely szigorúan kivonná az ügynököket a közéletből. A Fidesz már hozzá is kezdett a tervezet kidolgozásához, melyet valószínűleg hétfőn terjesztenek a parlament elé. A párt arról még mindig nem döntött, hogy benyújt-e konstruktív bizalmatlansági indítványt Medgyessy Péter miniszterelnök ellen.

Medgyessy: Talán hibáztam

Itthon2002.06.23, 09:28

Medgyessy Péter a Magyar ATV-nek nyilatkozva közölte: talán hibát követett el akkor, amikor a közvéleménynek nem egészen világosan és egyértelműen mondta el, hogy mi történt a múltban. A miniszterelnök múltja az EU-csúcson is szóba került.