Medgyessy Péter

címke rss

Medgyessy ismét a PSZÁF elnökét bírálta

Itthon2003.09.29, 17:44

Répássy Róbert fideszes képviselő a miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdésében egy szocialista képviselő nyilatkozatát idézte, miszerint a PSZÁF elnökének vagyonát el kellene kobozni és börtönbe zárni. Medgyessy Péter ugyan méltatlannak nevezte a kifogásolt szavakat, de hozzátette, hogy szerinte nem illik úgy ellenőrizni, hogy közben ellopják a betétesek pénzét.

2 millió 880 ezer Medgyessy órájáért

Itthon2003.09.26, 11:17

Az internetes aukció után az Iparművészeti Múzeumban lezárult a Sláger Rádió szervezte élő licit is, amelyen politikusok karóráját árverezték el a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára. A legtöbb pénzt Medgyessy Péter órájáért adták.

Átkiabált Medgyessynek az M1-esről leszorított kisgazda

Itthon2003.09.25, 18:28

Az [origo]-nak egy a köztársasági őrezredhez közel álló forrás megerősítette: Medgyessy Péter miniszterelnök konvoja keveredett konfliktusba az M1-esen a kisgazdapárt Komárom-Esztergom megyei elnökével. A férfi állításával ellentétben ugyanakkor azt mondta: a kisgazda politikus becsmérlő megjegyzéseket kiabált át a miniszterelnöknek, miközben veszélyesen közel került autójával a konvojhoz. Az utolsó autó ezért leszorította őt az útról. Szerdán a kormányszóvivő tagadta, hogy a kormányfő konvoja az M1-esen haladt.

Másfél milliót ér Medgyessy és Orbán órája is

Itthon2003.09.25, 15:59

Döntetlenre végződött a jelenlegi és a volt miniszterelnök órájáért folyó internetes licitverseny: 1 millió 535 ezer forintot ajánlott egy Laci néven bejelentkezett férfi mindkét szerkezetért. Az összeg azonban tovább nőhet, csütörtök este az Iparművészeti Múzeumban folytatódik az árverés. Az akciót egy kereskedelmi rádió szervezte, a jótékonysági akción politikusok óráit árverezik el, a bevételt a Gyermekétkeztetési Alapítványnak utalják át.

Morcos megegyezés született Romániával

Itthon2003.09.24, 17:52

A státustörvény alkalmazásáról szóló magyar-román miniszterelnöki megegyezés két éve húzódó konfliktust hivatott lezárni. Az aradi Szabadság-szobor felállítása körüli vita miatt mégsem barátságos diplomáciai esemény volt az egyezség aláírása. Nastase román miniszterelnök csupán annyiban tette könnyebbé magyar kollégája kényszeredett helyzetét, hogy minden vitát az Orbán-kormányra fogott.

Medgyessy órájáért 1,2 milliót adnának

Itthon2003.09.22, 17:09

Medgyessy Péter miniszterelnök ajándékba kapott órájáért 1 milió 245 ezer forintot adnának egy jótékonysági árverésen. Vári Gyula MSZP-s képviselő, vadászpilóta automata Duffau karórája pedig egyelőre 615 ezret ér. Deutsch Tamás (Fidesz) Juan Antonio Samaranchtól kapott Vickersét 195 ezerért vinnék el. A legtöbb politikus órájára azonban nincs túlzott érdeklődés, sok darabra még nem licitált senki. Az egyik kereskedelmi rádió által szervezett árverés még három napig tart.

Medgyessy nem tud a sztrádaépítkezések átütemezéséről

Gazdaság2003.09.19, 17:05

Amennyiben igaz az egyik országos napilap pénteki számában megjelent állítás, miszerint három autópálya építését is átütemezné a gazdasági minisztérium, akkor hétfőtől új miniszter áll a szaktárca élén. Ezt Medgyessy Péter jelentette ki pénteken Balatonszemesen egy önkormányzati konferencián a lap információjára hivatkozó kérdésre válaszolva. A kormányfő nyilatkozata után a gazdasági tárca közölte: akár alternatív pénzügyi források bevonásával is teljesítik a kormányprogramban vállaltakat.

Gumikacsákat küld a Fidesz Medgyessynek

Itthon2003.09.13, 15:07

Agyaggalambokkal és gumikacsákkal teli dobozt küld a Fidesz Medgyessy Péter miniszterelnöknek. A Fidesz a magyar és a román kormányfő hortobágyi vadászata miatt tiltakozik így. Korábban az SZDSZ-es Gusztos Péter is bírálta a vadászat miatt Medgyessyt.

Medgyessy levélben lobbizik Nastasénál

Itthon2003.09.12, 12:12

Medgyessy Péter miniszterelnök levelet írt Adrian Nastasénak az aradi Szabadság-szoborcsoport ügyében, amelyben a román kormányfő támogatását kéri. Ugyanis kétségessé vált, hogy október 5-re elkészül a 13 aradi vértanú emlékműve, miután formai okokra hivatkozva a helyi szakhatóság leállíttatta az építkezést.

Ötször annyit keresnek az MFB-sek, mint Medgyessy

Itthon2003.09.12, 17:09

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatói a legjobban fizetett állami vezetők. Az MFB által az [origo]-hoz eljuttatott információk szerint Erős János, az MFB vezérigazgatója 2002-ben átlagosan havi bruttó 5 419 198 forintot kapott munkájáért. Jól keresett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetője is. Szász Károly átlagosan havi bruttó 4,6 millió forintot kapott tavaly.