Medgyessy-kormány

címke rss

Hogyan buktak el a korábbi kormányzati spórolási kísérletek?

Az eddigi nyilatkozatok alapján a kormány három éven át összesen 400 milliárd forint körüli mértékben vágná meg az állami kiadásokat. Az ambiciózus tervnek vannak előzményei, a korábbi kormányok is terveztek jelentős takarékossági lépéseket, de ezek nagy része elporladt az egyeztetéseken. Összeszedtük, melyik takarékossági csomagnak mi lett a sorsa.

Gripen-jelentés: a beszerzést bírálja, a drágítást dicséri

Itthon2007.11.08, 22:44

Semmi ok nem volt a vadászrepülőgépek beszerzésére 2001-ben - az MTI szerint ezt tartalmazza az a parlamenti bizottság által készített jelentés, amely a Gripen vadászgépek beszerzését vizsgálta. A jelentés egyelőre nem nyilvános, alig két napja az [origo] - amikor hivatalosan betekintést kért az anyagba - azt a választ kapta a Kormányszóvivői Irodától, hogy a közvélemény ezt nem ismerheti meg, amíg Gyurcsány Ferenc megfelelő mélységében át nem tanulmányozta. A honvédelmi tárca államtitkára által vezetett testület  a jogi lebonyolítást, és a költségelemzés elmulasztását is kritizálja, ugyanakkor azt indokoltnak találta, hogy a Medgyeessy-kormány ...

"Behálóztak mindent" - a Gripen-sztori

Itthon2007.10.31, 09:17

Zöld utat kaptak mindenhová, sorra keresték fel a képviselőket, katonákat azok a lobbisták, akik a több kormánycikluson keresztül húzódó vadászrepülőgép-beszerzés idején Magyarországon tevékenykedtek - ahogy az ügyet közelről ismerő egyik politikus az [origo]-nak fogalmazott: hihetetlenül nyomultak. Kideríthetetlen, munkájuknak mennyi köze van a legnagyobb hadi tender meglepő fordulataihoz: az Orbán-kormány döntéséhez a közös NATO-műveletekre alkalmatlan Gripenek bérléséről vagy ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány - miután nem tudott kifarolni a szerződésből - milliárdokkal növelte a megrendelés értékét. Az biztos, hogy egész világon cssak ...

Problémás szakértők miatt csúszott a Gripen-bizottság

Itthon2007.08.14, 12:13

Egyhónapos csúszással kezdi meg munkáját kedden a Gripen vadászgépek beszerzésének körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság. Az elnök szerint nehéz volt független szakértőket találniuk a bizottságba. Az MSZP-sek az Orbán-kormány idején született döntéseket firtatnák, a fideszesek vizsgálnák a Medgyessy-kormány szerződésmódosítását is.

Feltárná a Gripen-sztorit mindkét oldal

Itthon2007.06.18, 15:21

Mindenki vizsgálatot akar a Gripen-ügyben, de az MSZP-sek az Orbán-kormány idején született döntéseket firtatnák, a fideszesek pedig a Medgyessy-kormány szerződésmódosítását. A kormány már elkezdett egy belső vizsgálatot.

Századvég: Többéves mélyponton az MSZP

Itthon2007.01.11, 13:49

Az MSZP támogatottsága jelentősen csökkent november óta, és gyengébben áll most, mint a Medgyessy-kormány legrosszabb időszaka alatt - derül ki a Századvég és a Forsense januári felméréséből. Csökkent a Fidesz támogatóinak száma is, de kisebb mértékben. Januárban tovább apadt az emberek politikai aktivitása, és egyre többen ítélik meg negatívan az egyébként támogatott oldal munkáját is.

Megalakult a Medgyessy-kormány

Itthon2006.06.01, 15:37

Az Országgyűlés hétfőn Mádl Ferenc köztársasági elnök javaslatára Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét választotta meg kormányfőnek. A döntéssel egyúttal a képviselők elfogadták az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány programját is. A kormányfő és a 15 miniszter letette az esküt a parlament előtt, ezzel megalakult az új kormány.

Ötvenezerbe került a söjtöri tojásdobálás

Itthon2005.03.08, 19:59

Jogerősen 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélték kedden azt a férfit, aki 2003 októberében Söjtörön tojást hajított a Medgyessy-kormány kihelyezett ülésre érkező tagjaira. A Zala Megyei Bíróság ezzel helybenhagyta a hasonló tartalmú első fokú ítéletet.

Gyurcsány Ferencet miniszterelnökké választották

Itthon2004.09.30, 00:17

A Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta az Országgyűlés Gyurcsány Ferencet. Az ellenzékiek néhány MDF-es képviselő kivételével nem éltek szavazati jogukkal. Gyurcsány Ferenc a kormányprogram több mint tízórás vitáját értékelő beszédében kijelentette, hogy a vita nem tántorította el, sőt megerősítette hitében, hogy a programot végrehajtják. Az [origo] információi szerint Gyurcsány röviddel megválasztása után, még szerda éjjel egyeztet a Medgyessy-kormány minisztereivel, és megmondja, kinek a további munkájára tart igényt kabinetjében.

Nem lesznek már változások a Medgyessy-kormányban

Itthon2004.08.27, 12:38

Noha még majdnem egy hónapig teljes jogkörű miniszterelnök marad Medgyessy Péter, nem hajtja végre a korábban bejelentett minisztercseréket. "Az élet felülírta a tervezett változtatásokat" - indokolt a kormányszóvivő.

Fidesz: meghamisították az adatokat a KSH-nál

Itthon2004.07.29, 17:18

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy, az európai unió számára készített kiadványában cenzúrázta, meghamisította a Medgyessy-kormány számára kellemetlen egészségügyi adatokat - állította a Fidesz egyik egészségpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján. A KSH tájékoztatási osztályának vezetője visszautasította a Fidesz vádjait. Közölte: szakmai alapon két negatív és két pozitív értékítéletet tartalmazó mondatot írtak át a szövegben.

Kormánybírálatra készül az SZDSZ alapítványa

Itthon2004.06.11, 13:28

A Medgyessy-kormányt értékelő tanulmányokra kér fel szakértőket az SZDSZ által alapított alapítvány. Az erről döntő kuratóriumi ülés jegyzőkönyve szerint Kuncze Gábor pártelnök kritikus írásokra számít, amelyeket szerinte érdemes lenni kiadni, mert egy ilyen kötet "izgalmas lehet" a sajtó és a közvélemény számára. Több kurátor ugyanakkor aggályoskodott, így egyelőre csak a tanulmányok készülnek el, a kiadásról később döntenek.

Saját munkáját értékeli a kormány

Itthon2004.05.06, 16:19

Május végére készül el az az anyag, mely azt vizsgálja: a Medgyessy-kormány félideje alatt mi teljesült a kormányprogramból - tudta meg az [origo]. A kormányátalakításról egyelőre még nem esett szó a koalíciós partnerek között.

Nyilvános az előző- és a jelenlegi kormány tanácsadói listája

Itthon2004.04.11, 23:12

Az Orbán-kormánynak 109, a Medgyessy-kormánynak 85 politikai tanácsadója illetve főtanácsadója szerepel névvel, beosztással és szakterülettel, tevékenységi körrel azon a listán, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tett közzé honlapján vasárnap este.

Orbán: Más irányt kell szabni a gazdaságnak

Itthon2004.02.11, 11:00

Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke hagyományos országértékelő beszédét a félelem motívuma köré építette. Közölte: a Medgyessy-kormány szinte minden ígéretének az ellenkezőjét valósította meg. Az emberek félelemben élnek, mert nem tudják, mi vár még rájuk. Szerinte ahelyett, hogy kívülről várjuk a megoldást, cselekedni kell, biztonságot teremteni, de ehhez a "bankárgondolkodást" meg kell változtatni.

Csak az olcsóság számít a kormányreklámoknál, az ötlet nem

Itthon2004.01.12, 16:06

A reklám- és PR-szakemberek szerint a Medgyessy-kormány túlzottan ragaszkodik az átláthatóság és a spórolás elvéhez a kormányzati kampányok terén. Ezért a közbeszerzési eljárásaik elbírálásakor elsősorban az alacsony ár és a mérhető szempontok a meghatározók, nem a kreativitás. Míg az EU-ban és az Egyesült Államokban az ügynökségek bevételének akár a felét is az állami megrendelések adják, Magyarországon még csak a töredékét.

Változások a Medgyessy-kormányban

Itthon2004.01.07, 16:11

Kiss Elemér kancelláriaminiszter tavaly év eleji lemondásával változott először a Medgyessy-kormány összetétele. A Miniszterelnöki Hivatalon kívül változott a munkaügyi, a kulturális, a környzetevédelmi, az ifjúsági és az egészségügyi tárca vezetője is. Tavaly három új tárca nélküli minisztert is kinevezett a miniszterelnök.

Századvég: Továbbra is a Fidesz az élen

Itthon2003.11.20, 16:45

Valamelyest nőtt ugyan az MSZP támogatottsága októberhez képest, de továbbra is a Fidesz áll az élen - derül ki a Századvég novemberi elemzéséből. Némileg javult a Medgyessy-kormány megítélése, de egyúttal pozitívabbá vált az ellenzék értékelése is. A Századvég szerint mostanra lefékeződött a két nagy párt támogatottságának átrendeződése.

Kész a filmtörvény-tervezet

Itthon2003.11.12, 18:01

Elfogadta a filmtörvény tervezetét szerdai ülésén a kormány. A filmtörvényt a rendszerváltás óta nem sikerült tető alá hozni. A Medgyessy-kormány május óta késik a tervezettel.

Vadludakként húznak el a szocialisták

Itthon2003.09.22, 14:25

Vadludak röpdösnek az MSZP kiadványának utolsó lapján a párt neve fölött, a régóta ismert piros szegfű pedig sehol nem jelenik meg a Medgyessy-kormány eredményeit felmutató füzetben - ebből többen arra következtettek, hogy megváltozott a párt logója. A vadludas logó azonban nem az MSZP, hanem a párt kampánycsoportjának, a Csapatjátéknak a jele, szerintük ezek a madarak jól szimbolizálják a csapatjátékot, mert egymást segítik repülés közben, és a vezér időnként hátrarepül a többiekhez.

MSZP-s aktivisták özönlik el szeptemberben a tereket

Itthon2003.09.10, 11:19

Hamarosan szocialista aktivisták ezrei jelennek meg az utcákon, hogy szórólapokkal vagy személyes rábeszéléssel tudatosítsák a polgárokban a Medgyessy-kormány eredményeit. "Háromszorosan verünk vissza minden egyes fideszes hazugságot" - ígérik az MSZP-sek.

Az eddigi minisztercserék a Medgyessy-kormányban

Itthon2003.09.03, 15:24

A Medgyessy-kormányból eddig négy miniszter távozott. Valamennyi személycsere idén volt. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezette, ő ügyvédi irodája állami megbízásai miatt volt kénytelen lemondani. Görgey Gábor kulturális, Jánosi György sport- és Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter távozása az előre beharangozott kormányátalakítás része volt.

Sokasodó testületek a kormány körül

Itthon2003.08.18, 11:47

A Medgyessy-kormány alig több mint egyéves működése alatt számos valódi hatáskör nélküli, többnyire szimbolikus funkciójú, de neves szaktekintélyekből álló testületet hozott létre. Ezek a bizottságok javaslatokat dolgozhatnak ki, véleményezhetnek, tanácsot adhatnak, de döntési jogosítványaik nincsenek. Ennek megfelelően a nagy csinnadrattával beharangozott alakuló ülésük után nem sok figyelem irányul rájuk.

Még mindig rendezetlen a Millenáris helyzete

Itthon2003.06.11, 07:47

Egy év alatt sem tudott rendet tenni a Medgyessy-kormány a Millenáris Park jogilag-pénzügyileg kezelhetetlen együttesében. Ugyanakkor a miniszterelnök a kormány tízpontos Európa-tervében szerepeltette a nagy projektet, amely a Margit hídtól a Marczibányi térig milliárdos befektetéseknek nyújt lehetőséget. 

Medián: A többség jónak ítéli a kormányt

Itthon2003.05.27, 10:33

A lakosság fele jónak, három százaléka nagyon jónak értékeli a Medgyessy-kormány egyéves teljesítményét. A rendszerváltás utáni kormányok közül így Medgyessyé az első, amellyel többen voltak elégedettek, mint elégedetlenek első évét követően - írja a Népszabadság a Medián felmérése alapján.

Látványos kormányígéretek, kevés eredménnyel

Itthon2003.05.13, 16:35

Nem valósult meg a kormányprogramban szereplő több terv a Medgyessy-kormány első éve alatt, a kabinet több fontos törvény megalkotásával vagy módosításával adós. Nincs meg az új médiatörvény, az antidiszkriminációs törvény, a bűnmegelőzési törvény. Nincs egyelőre javaslat az alkotmány átfogó módosításáról, az új büntető törvénykönyvnek pedig még csak az általános része készült el. Közel fél éve csúszik a roma felzárkóztatási program elfogadása, de több más stratégiai terv kidolgozása is várat magára. Néhány kormány-előterjesztést pedig komoly szakmai kritika ért.

Letették az esküt az új miniszterek

Itthon2003.05.12, 13:46

Hétfőn letették hivatali esküjüket a Medgyessy-kormány új miniszterei. Az öt miniszter közül kettőt eddig nem létező miniszteri posztra neveztek ki, hárman korábbi tárcavezetők helyét veszik át. A cserékről a múlt héten döntött a miniszterelnök.

Az eddigi változások a Medgyessy-kormányban

Itthon2003.05.05, 16:09

Összeállítás a 2002. május 27-én megalakult Medgyessy-kormányban eddig bekövetkezett változásokról.

Az MSZP-hívek fele korruptnak tartja a kormányt

Itthon2003.04.07, 16:54

A felnőtt lakosság közel kétharmada gondolja úgy, hogy a Medgyessy-kormány idején is történtek már korrupciós ügyek - derül ki a Gallup márciusi közvélemény-kutatásából. Elsősorban a fideszesek vélik úgy, hogy történtek hivatali visszaélések, de a szocialista szavazóknak is több mint fele ezen a véleményen van. A felmérés szerint a lakosság harmada kevesebb korrupciós ügyre számít a jelenlegi kormányzati ciklusban, 36 százalék szerint ugyanannyi visszaélés fog történni, és csak 14 százalék gondolja úgy, hogy a Medgyessy-kormány korruptabb lesz, mint elődje.

Fidesz: február a titkolózások hava

Itthon2003.03.03, 14:30

Napirend előtti felszólalásában Áder János, a Fidesz frakcióvezetője közölte: az elmúlt hónapban több olyan ügy is volt, amikor a Medgyessy-kormány megszegte az átláthatóságra vonatkozó ígéretét. Példaként említette Kiss Elemér ügyvédi irodájának szerződéseit, Ron Werber tanulmányát és a földművelési tárca ügyeit.

Kiss Péter portréja

Itthon2003.02.24, 13:28

Kiss Péter a Horn-kormány munkaügyi minisztereként vált országosan ismert politikussá, az Orbán-kormány idején pártja frakcióvezető-helyettese volt. A Medgyessy-kormányban újra megkapta a munkaügyi tárcát. Egyik legfontosabb ígérete szerint meg akarta szüntetni a kényszervállalkozásokat, és ő javasolta a minimálbér adómentessé tételét.

Miniszteri lemondások 1990 óta

Itthon2003.02.21, 17:13

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt eddig vezető miniszter az első, aki a Medgyessy-kormány miniszterei közül távozott. Az alábbi összeállításban elolvashatja, mely miniszterek távoztak hivatalukból lemondással 1990 óta.

Hetvenmilliót utazott el eddig a kormány

Itthon2003.02.13, 08:54

Tárcánként átlagosan 5 millió forintot, összesen körülbelül 70 milliónyit utazott el eddigi működése alatt a Medgyessy-kormány. A legtöbbet Kovács László külügyminiszter járt külföldön, míg Csehák Judit szociális és családügyi miniszter egyáltalán nem mozdult ki itthonról. A legdrágábban László Csaba pénzügyminiszter utazott - egy távol-keleti pénzügyi központokba tett utazása például ötmillió forintba került - írja a Magyar Hírlap.

Parlamenti vita a nemzetőrségről

Itthon2003.02.11, 21:21

A kormánypártok nem támogatják a nemzetőrség létrehozását, ezért az új fegyveres szervezetről szóló korábbi javaslat hatályon kívül helyezése mellett érveltek a keddi parlamenti vita során. Ellenzéki képviselők szerint a Medgyessy-kormánynak csak azért nem kell a nemzetőrség, mert az ötletet még az Orbán-kormány alatt a Fidesz vetette fel.

Állami pénzből bírálják a kormányt

Itthon2003.01.17, 14:53

Egy alapítványon keresztül közvetve állami pénzekhez jut az a vállalkozás, amelyik az üvegzseb.hu oldalt működteti. A honlapon a Medgyessy-kormányt élesen bíráló, gunyoros írások olvashatóak.

226 milliót költöttek Medgyessyék autóra

Itthon2003.01.10, 15:38

Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszolt Répássy Róbert fideszes képviselő újabb kérdéscsomagjára. A legtöbb kérdés ismét Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységére vonatkozott. Kiss Elemér közölte: Keller azon vizsgálatai is nyilvánosak, melyeket a Medgyessy-kormány tevékenységével kapcsolatban végez, így történt ez például a hattyúházi irodabérlés esetében is. A miniszter közölte azt is, hogy Keller nem a Proware-jelentésre alapozva tett feljelentést az In-Forrás ügyében.

A Fidesz csalódott a 2002-es évben

Itthon2002.12.30, 18:02

Áder János, a Fidesz ügyvezető elnökének véleménye szerint a 2002-es esztendő az elszalasztott lehetőségek éve volt. Áder szerint rossz a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikája, és ez az év az európai integrációt tekintve is csalódást okozott. 

Kétszáz autója van a miniszterelnökségnek

Itthon2002.12.04, 12:50

Kétszáz autó, 484 mobiltelefon, 692 munkatárs, 13 államtitkár - derül ki a Kiss Elemér válaszaiból a Miniszterelnöki Hivatalra vonatkozó néhány érdekes adat. A MeH vezetője Répássy Róbert fideszes politikus 27 kérdésére válaszolt írásban. Kiderült az is, hogy Keller László államtitkárságának működése az elmúlt fél évben 70 millióba került a költségvetésnek és már a Medgyessy-kormány egyes közbeszerzési eljárásait is vizsgálták.

Demszky az MSZP-SZDSZ-es kormányt támadja

Itthon2002.11.06, 16:35

Demszky Gábor főpolgármester szerint a Medgyessy-kormány folytatja azt a Budapest-ellenes politikát, amelyet az Orbán-kormány kezdett el. Demszky politikai fordulatot várna a költségvetéstől, és azt, hogy szüntessék be a szerinte diszkriminatív rendelkezéseket. A főpolgármester szerint leginkább a BKV van nehéz helyzetben, ennek ellenére sem a fővárosnak, sem a BKV-nak nincs válságterve.

Medgyessy Orbán adósságát fizeti

Itthon2002.10.02, 19:48

A Medgyessy-kormány, programjához és választási ígéreteihez híven, elkezdte az ingyenes tankönyvjuttatás programját; az idei tankönyvárakért az Orbán-kormányt terheli az átruházhatatlan felelősség - szögezi le a kormányszóvivő közleményében.

Fehér könyvet adnak ki az Orbán-kormány munkájáról

Itthon2002.09.20, 06:55

Fehér könyvet ad ki a Medgyessy-kormány az önkormányzati választások előtt. Ebben azoknak a vizsgálatoknak az eddigi eredményeit, tapasztalatait összegzik, amelyeket az egyes minisztériumok, a Kehi és a rendőrség folytat a tárcáknál és a kormányzati szerveknél az Orbán-kormány idején meghozott döntések, és azok végrehajtásának törvényességét ellenőrizve.  

Kétszázmilliós állami ünnep október 23-án

Itthon2002.09.19, 06:59

Kétmillió forinttal többet költ a Medgyessy-kormány, mint elődje az október 23-ai állami ünnepségekre országszerte, ez 200 millió forintot jelent. Az ünnepségeket rendező vállalkozást meghívásos közbeszerzési eljárás során, hét állami ünnepségszervezési referenciákkal rendelkező cég közül választják ki.

Tavaly nőtt az állam mérete

Archívum2002.09.18, 16:25

Az államháztartás jövedelemcentralizációja 2001-ben 42,6 százalékról 42,7 százalékra nőtt, és az állami újraelosztás mértéke az MFB és az ÁPV Rt. figyelembe vételével bővült, vagyis nőtt az állam mérete - mondta a 2001-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvény beterjesztőjeként László Csaba pénzügyminiszter a parlamentben. A zárszámadást a Medgyessy-kormány terjesztette az Országgyűlés elé, de még az Orbán-kabinet készítette elő.

Fidesz-kampány országszerte

Itthon2002.09.16, 23:24

A Fidesz minden erőt latba vetve igyekszik minél több voksolót megnyerni a közelgő önkormányzati választásokra. A párt legprominensebbjei különböző startégiát követve korteskednek országszerte. Kövér László a kormány bírálatára építette fel választási buzdítását, ismételten bírálta a szerinte csak a nagytőkét szolgáló gazdaságpolitikát. Ader János szerint a sárga lap lenne indokolt a Medgyessy-kormánynak, mivel beleült a Fidesz által előkészített jóba. Orbán Viktor általános összefogásra szólította fel szimpatizánsait.

Kövér négy évet ad a Medgyessy-kormánynak

Itthon2002.09.10, 00:02

Az önkormányzati választások tétje, hogy a polgári erőknek sikerül-e elérni a politikai inga visszalengését, s megtudják-e védeni azokat az értékeket, amelyeket támadás ér azok részéről, akik, ha "paraszthajszállal is, de megnyerték a tavaszi választásokat" - mondta Kövér László, hétfőn Dunaújvárosban.

Fidesz: Visszalép ígéreteitől a kormány

Itthon2002.09.09, 18:09

Áder János szerint a Medgyessy-kormánynak nincs oka arra, hogy "a nap 24 órájában ünnepelje magát". A Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői budapesti tanácskozásán a kabinet elmúlt száz napját értékelve azt mondta: a Medgyessy-kormány "beült a készbe", elköltött 320 milliárd forintot, viszont adós maradt azzal, hogy jelezze, milyen irányba megy majd az ország 2003-ban. Szerinte erre a válasz legkésőbb a költségvetés vitájakor kiderül.

Kovács ígéri: nem nyúlnak a határon túliak támogatásához

Nagyvilág2002.09.05, 11:38

A Medgyessy-kormány nem szünteti meg, és nem is csökkenti azokat a támogatásokat, amelyekből a romániai magyarság eddig is részesült - ígérte a magyar külügyminiszter Bukarestben. Kovács hozzátette: átláthatóbbá és demokratikusabbá teszik a pénzek elosztását.

Óriási MSZP-fölény a felmérésekben

Itthon2002.08.26, 15:13

Több mint húsz százalékkal szavaznának többen az MSZP-re, mint a Fideszre - derül ki a Tárki legújabb felméréséből. A Medgyessy-kormány pozitív megítélése legjobban a Fidesz-szavazók körében nőtt. A Mediánnál még nagyobb a szocialisták előnye: a Fideszre csak feleannyian szavaznának, mint az MSZP-re.

Lendvai: Mi nem parádézunk kamerák előtt a gátakon

Itthon2002.08.14, 23:55

Az MSZP a vízparton élők gondjaihoz és az árvízvédelemben dolgozók munkájához méltatlannak tartja a Fidesz Országos Elnökségének közleményét - reagált Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető a Fidesz azon közleményére, amelyben a volt kormánypárt késlekedéssel és tétlenséggel vádolta a Medgyessy-kormányt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő