Mécs Imre

címke rss

A Fidesz a nemzetőrségre, az SZDSZ a terrorra koncentrál

Itthon2004.01.22, 13:36

Négypárti egyeztetést tartottak a honvédség átalakításáról. A fideszes Simicskó István kitartott korábbi javaslata mellett, és ismét nemzetőrség létrehozását javasolta a csütörtöki egyeztetésen. A szabad demokrata Mécs Imre arra tett javaslatot, hogy az országgyűlési határozati javaslatban jobban domborítsák ki a terrorizmus elleni tevékenységet.

Ott felejtették az MSZMP-t az alkotmányban

Itthon2004.01.27, 11:18

Az alkotmány szerint az alkotmánybírók nem lehetnek tagjai "a pártnak" - vagyis az MSZMP-nek. Mécs Imre szabad demokrata képviselő törvénymódosítást kezdeményez, hogy az évek óta az alkotmányban felejtett névelőt töröljék a szövegből. Nem teljesen aktuális az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.törvény sem, amely szerint "az Alkotmánybíróság tagja nem lehet országgyűlési képviselő, tanácstag, más állami szervnél nem tölthet be tisztséget, érdekképviseleti szervnél vezető tisztséget, és nem lehet párt tagja".

SZDSZ: betelt a pohár ügynökügyben

Itthon2004.02.11, 09:30

Utolsó cseppnek minősítette Mécs Imre azt, hogy az MSZP-s házelnök nem nevezte ki az SZDSZ jelöltjét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesévé. "Ez annyira felháborította az SZDSZ meghatározó köreit, hogy az ügynökkérdés újratárgyalását fogjuk kezdeményezni" - mondta a politikus, aki szerint az MSZP ezzel újból megszegte a D-209-es botrány után kötött megállapodást, amely a közszereplők múltjának átvilágítására és a közelmúlt megismerésére vonatkozott. A házelnöknek korábban Kövér László írt levelet, hogy ne nevezze ki az SZDSZ jelöltjét.

Felfüggesztett fogházat kapott Bencsik

Itthon2004.07.02, 13:04

Jogerősen tíz hónap fogházat kapott, két évre felfüggesztve a Demokrata című újság főszerkesztője, Bencsik András rágalmazás miatt. Az újság azt állította ugyanis Mécs Imre SZDSZ-es képviselőről, hogy vallomása miatt négy embert kivégeztek 1956 után. Az állítást azonban nem tudták bizonyítani.

Az SZDSZ újra rendezné az ügynökkérdést

Itthon2004.11.23, 18:02

"Az elmúlt hónapok ügynökügyei folyamatosan azt bizonyítják, hogy tisztázni kell a múltunkat, az SZDSZ ezért újból benyújtja a két évvel ezelőtt ügynöktörvény-javaslatot" - jelentette be Mécs Imre. Politikusok mellett többek között ismert focistáról, zenészekről és színikritikusról derült ki, hogy kollégáikról és barátaikról jelentgettek az előző rendszer állambiztonságának. Az MSZP időszerűtlennek tartja az SZDSZ felvetését, a Fidesz viszont tisztázni szeretné a múltat.

Elnökválasztó SZDSZ-eseket rebesget Kuncze

Itthon2005.05.31, 16:15

Nem kizárt, hogy néhány SZDSZ-es képviselő mégis részt vesz a köztársasági elnök megválasztásán. Hétfőn úgy határozott a szabad demokrata frakció, hogy nem szavaznak. A döntés alól csak a képviselőcsoport kétharmada adhat felmentést. Mécs Imre kedden azt mondta, szeretne élni szavazati jogával.

MSZP-listán indul jövőre Mécs Imre

Itthon2005.11.29, 18:01

Az MSZP listáján indul a jövő évi választásokon Mécs Imre, jelenleg SZDSZ-es parlamenti képviselő. A politikus eredetileg a két kormánypárt közös jelöltjeként indult volna, ám kerületi pártszervezete ezt nem támogatta.

Az országos MSZP-listán indul Mécs

Itthon2005.11.30, 16:50

Az MSZP országos listáján indul jövőre Mécs Imre jelenlegi SZDSZ-es képviselő. Kedden még nem volt egyértemű, hogy a budapesti vagy az országos listán indulhat-e Mécs.

Szünetelteti SZDSZ-tagságát Mécs Imre

Itthon2005.12.30, 13:24

Szünetelteti párttagságát Mécs Imre szabad demokrata képviselő, aki 2006-ban az MSZP országos listáján indul az oszággyűlési választáson.

Mécs még keresi a helyét az MSZP-frakcióban

Itthon2006.04.24, 17:35

Az MSZP-s parlamenti képviselővé vált Mécs Imre azt mondja, a "demarkációs vonalról" a szélre ülne a parlamenti patkóban, mert az ad neki szabadságot. Az SZDSZ-es párttagságát szüneteltető, immár ötödik ciklusát kezdő veterán képviselő emellett azt is elmondta az [origo]-nak, hogy egyes liberális vezetőkkel ma már mindössze az udvariasságig terjed a viszonya, miközben kapott fideszes gratulációt is.