MDF

címke rss

Választási csalás gyanújával jelentették fel az MDF kopogtatócédula-rekorderét

Archívum2010.02.24, 09:48

Választási csalás gyanúja miatt tettek feljelentést Sopronban egy MDF-es képviselőjelölt ellen, aki a gyanú szerint üres ajánlószelvényeket töltetett ki munkatársaival, és pénzért is vett kopogtatócédulákat - írja a Kisalföld.hu. Nagy Tamás volt az első jelölt, aki Sopronban összeszedte a szükséges mennyiségű ajánlást. A politikus tagadja a vádakat, a rendőrség büntetőeljárást indított.

Tetszik Bokros a korábbi szocialista miniszternek

Archívum2010.02.23, 12:55

Az emberi és kisebbségi jogokról tart előadást a Bokros Lajos Baráti Körnek Lévai Katalin korábbi MSZP-s EP-képviselő, aki az [origo]-nak azt mondta, szimpatizál az MDF programjával, csak szeretné, ha abban az esélyegyenlőség szempontjai is megjelennének. A Medgyessy-kormány minisztere a Fideszhez is elmenne előadást tartani, ha meghívnák.

Dacolnak a jobbikos kocsmák és LMP-s boltok a kopogtató-tilalommal

Archívum2010.02.23, 19:33

Szinte teljes kopogtatócédula-gyűjtő hálózatának feladására kényszerítene több kis pártot az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői állásfoglalása, amely szerint tilos ajánlószelvényeket gyűjteni a munkahelyként szolgáló üzletekben. A Jobbik és az LMP dacol a döntéssel, és folytatja a gyűjtést a vele szimpatizáló boltokban, az MDF pedig jogi úton támadja meg a döntést. A kis pártok szerint az OVB politikai indíttatásból akar kitolni velük, a testület szerint viszont csak a törvény betűjét érvényesítik.

Ingatlanadót ajánl az iparűzési adó helyett az MDF

Archívum2010.02.23, 15:08

Megszüntetné az iparűzési adót, de helyette bevezetné az ingatlanadót az MDF. A párt programja szerint ez helyi adó lenne és minden ingatlan után fizetni kellene, sávos rendszerben. A Bajnai-kormány által kitalált, központi ingatlanadót tavaly nyáron fogadta el a parlament, de nem lépett életbe, mert az Alkormánybíróság megsemmisítette.

"A nyakkendőt kicsit lazábban viselném" - lámpalázas képviselőkkel akciózik az MDF

Archívum2010.02.24, 13:19

Nem volt idejük felkészülni, többen érzik, hogy suták a felvételek, de próbálják a dolog jó oldalát nézni. Az MDF megújult honlapján videókat közölt jelöltjeiről, ahol akadozva, lámpalázasan mesélnek arról, miért tartják fontosnak, hogy az emberek az MDF-re szavazzanak. A párt fiatal kampányarcai is amatőrként segítettek be az MDF-nek. Jónak tartják az ő képeikre épített plakátsorozatot, bár egyikük lazított volna a nyakkendőjén.

Hackerek űztek játékot a Választás.hu-val

Archívum2010.02.23, 15:53

Feljelentést tesz támadói ellen a valasztas.hu-t üzemeltető Országos Választási Iroda. Az oldal egy hibáját kihasználva a hackerek a listát állító pártok neveit írták át kedvük szerint.

Felülbírálták az ajánlószelvények bolti gyűjtésének OVB-s tilalmát

Archívum2010.02.23, 21:58

Az Országos Választási Bizottság hétfői állásfoglalásával ellentétes értelmű határozatot hozott kedden a Fővárosi Választási Bizottság az MDF-es Debreczeni József ügyében. Kimondták, hogy Debreczeni nem sértett törvényt, amikor közzétette, mely boltokban lehet leadni a neki szánt ajánlószelvényeket. Korábban egy másik választási bizottság az ily módon gyűjtött cédulák megsemmisítésére szólította fel Debreczenit, az OVB pedig állásfoglalás adott ki a szelvények bolti gyűjtésének tilalmáról. A döntés megnyugvást jelenthet a kisebb pártoknak, amelyeket szinte teljes kopogtatócédula-gyűjtő hálózatát fenyegette az OVB.

Törvényt sértett a munkahelyen ajánlószelvényt gyűjtő MDF-es jelölt

Archívum2010.02.22, 12:50

Meg kell semmisíteni a munkahelyen, munkaidőben gyűjtött ajánlószelvényeket - mondta ki az V. kerületi választási bizottság. Debreczeni József helyi MDF-es jelölt könyvesboltokban is gyűjtött kopogtatócédulákat, amelyek a nem jogerős döntés értelmében érvénytelenek: a jelölt abszurdnak nevezte a határozatot, és közölte, hogy hétfő délutánig fellebbez ellene.

A nyelvét sem dugta bele Bokros a kampánypálinkába

Archívum2010.02.21, 15:33

Disznóvisítás és vér nélkül disznótorozott az MDF vezetése, amely így akarta demonstrálni elkötelezettségét a minőségi magyar termékek, a hungarikumok iránt. Bár dicsérték a jó pálinkát, Bokros Lajos kormányfőjelölt egyáltalán nem, Dávid Ibolya pártelnök pedig csak visszafogottan fogyasztott belőle. Az MDF csak szabályozott keretek közt engedné a házi pálinkafőzést, aminek legalizálását Orbán Viktor Fidesz-elnök megígérte nemrég.

Bokros: Az MDF jelöltje vagyok és maradok

Archívum2010.02.19, 17:48

Bokros Lajos pénteken egy tatabányai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az MDF jelöltje akar maradni. Bokros szerdán még visszalépéssel fenyegetett, miután a párton egymást érték a botrányos ügyek. A kormányfőjelölt beszédében támadta a kopogtatócédulák gyűjtésének rendszerét is.

Megleckéztette lázadó tagjait az MDF

Archívum2010.02.19, 21:26

Helyretette az MDF választmánya a párt budapesti politikusait, akik egy része a múlt héten lényegében az SZDSZ-szel kötött együttműködés miatt megpróbálta leváltani a budapesti pártvezetést. A fővárosi MDF-eseknek megtiltották, hogy a választásokig ülésezzenek, a lázadó tagoknak pedig üzentek, nyilvánosan ne kritizálják az MDF politikáját, vagy törlik tagságukat.

Meggyűlhet még az MDF baja Bokros varázsával

Archívum2010.02.19, 15:12

Bokros Lajosra építi kampányának nagy részét az MDF, pedig ismerői szerint Bokros nem könnyű ember. Szigora és rajongói tábora jól jött az évek óta útját kereső MDF-nek, de előtérbe tolása okozhat még problémákat a pártnak. Egykori munkatársai és vitapartnerei szerint hiába van briliáns agya Bokrosnak, néha nehezen találja a kapcsolatot az emberekkel, és sok konfliktust vállal.

Fenyegetésekre hivatkozva lépett vissza egy MDF-jelölt

Archívum2010.02.18, 12:33

A politika által teremtett hisztérikus légkörre és az őt ért folyamatos támadásokra hivatkozva visszalépett egyéni képviselőjelöltségétől a Pest megyében indított MDF-es Véghelyi Balázs.

Sólyom nem küldi vitázni a vonakodó Orbánt és Vonát

Archívum2010.02.17, 16:15

Sólyom László köztársasági elnök szerint nem az álamfő feladata, hogy javaslatot tegyen kampányrendezvényekre, ezért miniszterelnök-jelölti vitára sem fog időpontot megjelölni. Sólyom közleményben válaszolt Dávid Ibolya MDF-elnöknek, aki korábban az államfő segítségét kérte, mert a Fidesz és az Jobbik elnöke sem akart kiállni az ő jelöltjük, Bokros Lajos ellen.

Bokros kérésére intette fegyelemre az MDF-et Dávid Ibolya

Archívum2010.02.17, 16:04

Dávid Ibolya szerint fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben, ezért pénteken összeül a párt országos választmánya a párt "saját belső demokráciája" okozta "nehézségek" kezelésére. Bokros Lajos kedden este emailben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, amennyiben nem tudnak úrrá lenni a pártban kialakult káoszon.

Sólyomnál reklamál a Bokros-Orbán vitáért Dávid Ibolya

Archívum2010.02.16, 14:44

Levélben kéri Sólyom László államfőt az MDF, hogy jelöljön ki egy időpontot, amikor a pártok miniszterelnök-jelöltjei nyilvános vitán mérközhetnek meg egymással. Bokros Lajos, az MDF jelöltje korábban Orbán Viktort és Vona Gábort, a Jobbik elnökét is vitára hívta, de ők nem fogadták el a kihívást.

Dávid Ibolyával egyeztetett a pártvezetéssel szembeszálló választmányi elnök

Archívum2010.02.16, 15:01

Dávid Ibolyával találkozott ma az SZDSZ-es jelöltek miatt elégedetlen budapesti választmányi tagok vezetője, de nem jutottak egyezségre. A múlt héten a pártvezetéssel szembeforduló, majd felfüggesztett tagok ma este döntenek arról, hogyan folytatják.

Puszi és tegeződés sem tompította a Bokros-Ungár vitát

Archívum2010.02.13, 15:18

Puszit adtak egymásnak, tegeződtek, de élesen vitatkozott szombaton Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje és Ungár Klára korábbi SZDSZ-es politikus, jelenleg a Szema elnökségi tagja. A vitára Ungár hívta ki Bokrost.

Felfüggesztette a lázadó kerületeket Dávid Ibolya MDF-elnök

Archívum2010.02.12, 14:14

Öt fővárosi kerületi szervezet működését függesztette fel az MDF elnöke, Dávid Ibolya. A lépés oka, hogy csütörtökön a budapesti választmány egyik fele úgy döntött, leváltja a fővárosi vezetőséget. A pártelnök szerint az ülés alapszabály-ellenes volt, ezért az ott született döntések senkire nem kötelezőek.

Felemás puccsal dobta ki vezetőit az MDF budapesti választmánya

Archívum2010.02.11, 21:45

Szembefordult saját vezetőivel, és menesztette elnökségét az MDF budapesti választmányának egyik fele. A 26 tagú testületből 14 tag gyűlt össze csütörtökön, és visszahívta posztjáról Lévai Zoltán budapesti elnököt. Lévai nem fogadja el a döntést, mert szerinte csak neki lett volna joga ülést összehívni.

Az MDF-nél kapott állást a rendőrökkel dulakodó Lengyel Zoltán

Archívum2010.02.11, 13:26

Az MDF gazdasági igazgatója lett Lengyel Zoltán korábbi fideszes képviselő, aki tavaly novemberben mondott le mandátumáról. Lengyel még 2007-ben verekedett össze rendőrökkel egy közúti ellenőrzésen, emiatt ítélték el jogerősen. Korábban a képviselő kisegítette az MDF frakcióját, belépésével egy ideig elodázták a képviselőcsoport megszűnését.

Túl magas a hétéveseknek Bokros Lajos meséje

Archívum2010.02.10, 17:12

Egy bajszos, szemüveges ember mosolyog majdnem minden második lapján annak a mesekönyvnek, amelyet Bokros Lajos írt a gazdaságról. A könyvvel az MDF akar kedveskedni a gyerekeknek. A párt miniszterelnök-jelöltje szájbarágós stílusban magyarázza el, hogy működik a gazdaság és miért kell adót fizetni. Kisiskolás gyerekeknek még így is magas a téma, de több utalásból az tűnik ki, hogy a könyvet nem csak nekik szánták, hanem választójoggal rendelkező szüleiknek.

Okos államot ígér a szerénytelen Bokros Lajos

Archívum2010.02.08, 06:37

A ráolvasás helyett a programban hisz Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje, aki szerint csak neki és pártjának van végrehajtható programja, amely ráadásul "szikrázóan logikus" is. Bokros azt mondja, nem annyira erős, mint inkább okos államra lenne szükség. Dávid Ibolya pártelnök szerint az MDF egyre jobban áll, csak a kopogtatócédulákat kell összeszedniük.

Nem indul az SZDSZ Győr-Moson-Sopronban

Archívum2010.02.04, 12:13

Egyelőre az MDF-fel sem szövetkezik, de egyedül sem indul el a parlamenti választásokon a Győr-Moson-Sopron megyei SZDSZ - közölte a párt megyei elnöke. A Budapesten már szövetséget kötőt két párt vezetői nem tudtak megegyezni találkozójukon, így az SZDSZ későbbre halasztotta a döntést, melyik pártot támogatja majd a kampány során.

A budapesti MDF-esek nem is látták a jelölti névsort

Archívum2010.02.05, 17:56

A Magyar Nemzet szerint az MDF budapesti választmánya nem is látta fővárosi képviselőjelöltek névsorát, mielőtt megszavazta. Lévai Zoltán budapesti elnök szerint a választmány nem nevekről döntött, hanem "elvi megállapodásról az SZDSZ-szel".

Somogyban nem indul közösen az MDF és az SZDSZ

Archívum2010.02.03, 22:27

Nem tudtak megállapodni az együttműködés részleteiről, így nem indul közösen az áprilisi országgyűlési választáson az MDF és az SZDSZ somogy megyei szervezete. A két párt Budapesten együttműködik.

Politológusok alkudoztak Almássy és Dávid Ibolya vitájában

Archívum2010.02.03, 18:19

Dávid Ibolya MDF-elnök szerint Giró-Szász András politológus és Tombor András, Orbán Viktor korábbi tanácsadója bízták meg Almássy Kornélt, hogy induljon el ellene a pártelnöki székért, majd ők vonták vissza, miután kirobbant az UD Zrt. ügye. A pártból kizárt Almássy az általa indított polgári perben is azt állította, az őt és családját ért fenyegetések miatt lépett vissza.

MDF-esként indulnának Békés megyei SZDSZ-esek

Archívum2010.02.03, 16:59

Budapesti mintára néhány SZDSZ-es politikus a demokrata fórum jelöltjeként indulna az országgyűlési választásokon Békés megyében - ezek a tervei az SZDSZ Békés megyei elnökségének. A szabad demokraták ezért tárgyalást is kezdeményeznek az MDF-fel.  

Már az őszre gondol az összeboruló MDF és SZDSZ

Archívum2010.02.03, 09:39

Az MDF hozza a húzónevet, Bokros Lajost és az ő programját, az SZDSZ-nek pedig van szervezeti háttere és Budapesten még jelentős számú szavazója is - magyarázták a két párt politikusai, miért szövetkeztek egymással a hajdani ősellenségek. Az MDF-SZDSZ házassága a fővárosban nem csak a parlamenti helyekről szól, a tárgyalásokon már az őszi önkormányzati választások is szóba kerülnek.

Budapest több mint felét átengedte az SZDSZ-nek az MDF

Archívum2010.02.02, 16:56

Nyilvánosságra hozta budapesti egyéni képviselőjelöltjei listáját az MDF. A 32 választókerületben 17 helyen SZDSZ-es, 14-ben MDF-es indul, egyik helyen pedig konszenzusos jelölt. Budapesten indítják Herényi Károly elnökhelyettest, Kerék-Bárczy Szabolcs pártszóvivőt. Az SZDSZ-ből érkező jelöltek - például Ikvai-Szabó Imre vagy John Emese - a szavazólapon "MDF-SZDSZ" jelöltként fognak szerepelni.

Gyurcsány nem igazodik ki az MDF-en

Archívum2010.02.01, 16:15

Örül az MDF megerősödésének, de nem teljesen érti a párt legújabb lépéseit Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök. Gyurcsány a blogjában írt arról, hogy szerinte az SZDSZ-szel és egy egykori kisgazdával kötendő szövetség miatt túlságosan is vegyes összetételű lesz a párt.

Kilép az MDF-ből minden mosonmagyaróvári képviselője

Archívum2010.02.01, 10:55

Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, és a város egyik önkormányzati képviselője, mert az MDF szerintük hátat fordított korábbi értékeinek. A helyi testületben így nem marad MDF-es politikus.

Az SZDSZ miatt kiléptek pártjukból hajdú-bihari MDF-esek

Archívum2010.01.31, 16:39

Az MDF-SZDSZ szöveség miatt kilépett több tag az MDF-ből Hajdú-Bihar megyében, két szervezet pedig meg is szűnt. A korábbi megyei elnök még novemberben lemondott posztjáról, mert nem értett egyet Bokros Lajos szerepeltetésével.

Nyilvános vitára hívta Bokros Orbán Viktort

Archívum2010.01.30, 22:27

Elfogadta a Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt által írt választási programot az MDF országos választmánya a testület szombati ülésén. Rábólintottak a budapesti MDF-SZDSZ-együttműködésre is, és döntöttek a párt 176 egyéni képviselőjelöltjének személyéről, neveket azonban nem árultak el. Programjának elfogadása után Bokros nyílt levélben hívta vitára Orbán Viktor Fidesz-elnököt, a Fidesz azonban egyelőre elzárkózott ettől.

Kilép az MDF-ből Mosonmagyaróvár polgármestere

Archívum2010.01.29, 20:25

Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, döntésének okairól hétfőn tart sajtótájékoztatót. Szabó Miklós tavaly novemberben mondott le az MDF Győr-Moson-Sopron megyei elnöki posztjáról.  

Tizennyolc SZDSZ-es segít be az MDF-nek Budapesten

Archívum2010.01.29, 17:42

Támogatja az MDF-fel való együttműködést az SZDSZ budapesti választmánya - döntött pénteki ülésén a szabad demokrata testület. A budapesti választási listán az SZDSZ-nek várhatóan 18 jelöltje lesz, de a jelöltek személyéről még nem döntöttek.

Gyöngyösön lehet MDF-es jelölt Fodor Gábor

Archívum2010.01.28, 08:39

A gyöngyösi választókerületben indulhat MDF-es képviselőjelöltként Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke - írja a Magyar Nemzet, de ezt ő maga még nem erősítette meg. Ha igaz a hír, akkor Fodor egyik ellenfele Vona Gábor Jobbik-elnök lehet.

Az V. kerületben indulhat MDF-jelöltként Debreczeni József

Archívum2010.01.27, 19:22

Debreczeni József politológus, közírót indítja az MDF Budapest V. kerületében képviselő-jelöltként az idei országgyűlési választásokon. Debreczeni erről azt mondta, ez az ő és az MDF szándéka, amit úgy tűnik, az V. kerületi SZDSZ is támogat.

Tárki: Csökkenőben az MSZP óriási hátránya

Archívum2010.01.27, 17:38

Továbbra is hatalmas a fölénye a Fidesznek, de valamelyest csökkent az MSZP lemaradása az elmúlt két hónapban - derül ki a Tárki legfrissebb januári felméréséből, amelyet először az [origo] tesz közzé. A kutatók szerint nem világos, hogy mi olvasható ki a számokból, de lehetséges, hogy a választók kezdenek tudatosabbá válni, ahogy közeledik a választás.

Pesti MDF-esek lázadtak fel a pártvezetés ellen

Archívum2010.01.26, 17:56

Az MDF több fővárosi tagja bizalmatlansági indítványt nyújtott be párt budapesti elnöksége ellen. Az indítvány szerint az SZDSZ és az MDF választási együttműködése során az MDF fővárosi elnöke nem a párt érdekeit képviselte. A fővárosi elnök szerint a véleményükkel kisebbségben maradók nyafogásáról van szó.

Tetszik Demszkynek a Bokrossal felálló MDF

Archívum2010.01.26, 15:15

Vállalható alternatívának nevezte Bokros Lajos MDF-es kormányfőjelölt programját Demszky Gábor budapesti SZDSZ-es főpolgármester. A politikus szerint Bokros listája csökkenti az esélyét, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez majd a tavaszi választáson.

Herényi: "Irtózatos belső konfliktust" vállalt az MDF

Archívum2010.01.26, 09:32

Az MDF vállalta az SZDSZ-es politikusokkal való együttműködés nehézségeit a parlamenti választásokon - mondta Herényi Károly MDF-es politikus a Magyar Televízióban. Herényi sajnálja Boross Péter volt miniszterelnök kilépését a pártból, szerinte a két párt együttműködése is szerepet játszhatott ebben. Az egykori frakcióvezető dicsérte az MDF-programját, majd megtagadta a bocsánatkérést a hamis MDF-es ferencvárosi kopogtatócédulák miatt.

Boross Péter kilép az MDF-ből

Archívum2010.01.25, 19:08

Még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben Boross Péter korábbi kormányfő. A politikus nem mondta ki nyíltan, de érzékeltette, hogy a jelenlegi vezetés szövetségi politikája miatt lép ki a pártból. Egy éve már lemondott a képviselői mandátumáról, akkor azt előrehaladott korával indokolta.

Bokros magánszáma az MDF-program

Archívum2010.01.25, 12:37

Az MDF választási programja nem ígér, csak egyszerűen kijelenti, mit kell tenni. A Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter gondolataira támaszkodó programban csak nyomokban maradt az MDF korábbi jobboldali retorikájából, sokkal inkább az olcsó és hatékony államra, öngondoskodásra, alacsony adókra koncentrál. Ha rajtuk múlna, csak 280 járási önkormányzat maradna a mai 3200 helyett.

Régi SZDSZ-es bírálja az MDF-SZDSZ szövetséget

Archívum2010.01.24, 20:23

Az MDF-SZDSZ szövetség nem demokratikus módon jött létre, nincs igazi programja, az MDF pedig csak a szabad demokraták szavazóira és pénzére vadászik - bírálja a két párt választási megállapodását Böhm András fővárosi SZDSZ-es képviselő. Böhm szerint a szövetség nem is lesz hatékony, sőt, ártalmas lehet a baloldalnak.

Csongrádi MDF-sek sem akarnak összeborulni az SZDSZ-szel

Archívum2010.01.22, 23:58

Vas megyei társaikhoz hasonlóan egyes Csongrád megyei MDF-esek is tiltakoznak az SZDSZ-szel kötendő választási megállapodás ellen. Több párttag azzal érvelt, hogy a széteső liberális párttal való budapesti együttműködés ellehetetlenítené őket vidéken.

Kis pénzeket kalapozik a Fidesz

Archívum2010.01.23, 00:54

A Fidesz kis összegű adományokat gyűjt támogatóitól, a módszer Barack Obama amerikai elnöknek tavalyelőtt bejött. Az ellenzéki párt január elején több százezer választónak küldött ki csekket, a pénzt utalók többsége pár ezer forintot küldött. Az MSZP azt állította, még adományokat sem gyűjtenek.

A Vas megyeieknek nem tetszik az MDF-SZDSZ paktum

Archívum2010.01.21, 16:51

Az SZDSZ elnöke szerint a "demokratikus közép" megteremtésének fontos lépése volt az SZDSZ-MDF választási szövetség jóváhagyása a fővárosban, és jövő hétre országos lehet az együttműködés. Vas megyében azonban sem az SZDSZ, sem az MDF helyi szervezete nem kíván szövetkezni. Herényi Károly MDF-elnökhelyettes szerint majd az országos választmány dönt.

Simonyi nem akarja az MDF-SZDSZ-listát vezetni

Archívum2010.01.21, 19:36

Meglepődve fogadta Simonyi András egykori diplomata, hogy felmerült a neve az MDF és az SZDSZ közös budapesti listájának vezetőjeként. Simonyi közölte, hogy visszautasította az erre vonatkozó megkereséseket. Az egykor rivális MDF-nek és SZDSZ-nek így még keresgélnie kell azt a listavezetőt, aki mindkettőjük számára elfogadható.