MDF Országos Választmánya
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Dávid Ibolya
- MSZP
- SZDSZ Országos Tanácsa
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Fideszbe tart a Lakitelek munkacsoport
A Lakitelek munkacsoport nézetei sokkal közelebb állnak a Fidesz elképzeléseihez, ezért célszerűbb lenne, ha a Fideszen belül kísérelnék meg a platformalakítást - jelentette be Herényi Károly az MDF frakcióvezetője.
A kereszténységet hiányolja az EU-alkotmányból az ellenzék
Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ azzal a fentartással támogatta, hogy a kormány aláírja az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződést, hogy azt utólag az Országgyűlésnek meg kell erősítenie. Az alkotmányról szóló általános vitában a Fidesz és az MDF elsősorban azt hiányolta, hogy a szövegből kimaradt a keresztény gyökerekre való utalás. A két év múlva hatályba lépő szerződést október 29-én Rómában írják alá.
Névváltoztatást fontolgat az MDF
Nem kizárt, hogy "MDF - a magyar konzervatív párt" lesz az MDF új neve. A párt vezetése ugyanis névváltoztatást tervezget, és ezt a variációt többen is elfogadhatónak tartják - írja a Népszabadság.
Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke
Az MDF országos gyűlése 322 igen szavazattal, 91 nem és 6 érvénytelen voks mellett Dávid Ibolyát választotta ismét a párt elnökének. Dávid szerint amennyiben stratégiájukat végre tudják hajtani, akkor 10 százalék körüli eredményt érhetnek el a következő választáson.
Dávid Ibolya: az ellenzék nem támogatja a kormányt
A demokrácia írott és íratlan szabályai szerint ellenzéki párt sem a költségvetést, sem a kormányt nem támogatja - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután megbeszélést folytatott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel a kormányfőváltásról.
Szabálytalan, de nehezen támadható az MDF-esek kizárása
Nem egyértelmű, hogy Herényi Károlyra nézve lehet-e következménye, hogy házszabályba ütköző módon zárta ki öt képviselőtársát. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője múlt héten zárta ki a párt belső ellenzékéhez tartozó lakiteleki képviselőket, hogy megakadályozza saját leváltását, mivel ellene bizalmatlansági indítványt nyújtottak be.
Hűségnyilatkozatot írtak alá a Lakitelek csoport tagjai
A Lakitelek munkacsoport nyolc tagja aláírta az országos választmány kérésére azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják: az MDF politikáját és testületi döntéseit magukra nézve kötelezőnek tartják és képviselői teendőiket a jövőben az MDF-frakció tagjaként kívánják ellátni - nyilatkozta szerdán egy magát megnevezni nem kívánó MDF-es politikus a távirati irodának. A választmány által szintén megszólított Medgyasszay László viszont azt mondta, még nem látta a nyilatkozat szövegét.
Herényi újra az MDF-frakció élén
Az MDF országos választmánya vasárnapi ülésén bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek. A választmány ugyanakkor megvonta a bizalmat öt képviselőjüktől, mert "méltatlanok az MDF képviseletére". Pénteken a frakció többsége, a "kizártakkal" együtt leváltotta Herényit a frakcióvezetői posztról. Az ügyrendi bizottság állásfoglalása dönti el, hogy ki jogszerűen a frakcióvezető. Font Sándor közölte: tudomásul veszik azt, amit Szili Katalin házelnök az Országgyűlés ügyrendi bizottságának hétfői határozata alapján kihirdet.
A lakitelkiek elfogadják a házelnök döntését
Font Sándor, a Lakitelek munkacsoport tagja hétfőn reggel egy televíziós interjúban közölte: nem tartják magukra nézve kötelezőnek az MDF országos választmányának hét végi, a függetlenek közé való átülést kezdeményező döntését, de tudomásul veszik azt, amit Szili Katalin házelnök az Országgyűlés ügyrendi bizottságának hétfői határozata alapján kihirdet. A frakció hétfőn semmisnek vette a választmány határozatát, amelyben Herényi Károly frakcióvezetőnek szavaztak bizalmat.
Ülésezik az MDF országos választmánya
Herényi Károly frakcióvezető és Font Sándor helyzetelemzésével kezdte meg munkáját az MDF országos választmánya vasárnap. A zárt ajtók mögött folyó tanácskozáson a testület megnevezi, hogy kit javasol, illetve kit tekint frakcióvezetőnek.