McLaren Racing

címke rss

A McLaren tagadja, hogy az Audi tulajdonába került volna

Gphírek2021.11.15, 18:25

A McLaren cáfolta az Autocar hasábjain megjelent cikket, amely szerint a Forma-1-be igyekvő Audi megvásárolta volna a wokingiak utcai autós és versenyrészlegét, ám sajtóhírek szerint ezzel együtt nem zárható ki a két fél jövőbeni együttműködése.

McLaren: Kalandos lesz a Ferrari ellen küzdeni a konstruktőri 3. helyért

Gphírek2021.11.04, 13:42

Egyre nagyobb fenyegetést jelent a McLaren konstruktőri 3. helyére a javuló Ferrari, de a wokingi istállónál mindent megtesznek, hogy visszaverjék az olaszok ostormát.

A pályán kívül nyert, Ricciardo miatt mégis elúszhat a McLaren szezonja

Gphírek2021.11.01, 06:13

Sokáig úgy tűnt, hogy a McLaren összességében jobb a Ferrarinál, de az utóbbi két futam alapján elképzelhető, hogy a maranellóiak végül letaszítják riválisukat a konstruktőri dobogóról. Ha így lesz, akkor alighanem Daniel Ricciardo lassú beilleszkedését, valamint az olaszok továbbfejlesztett motorját lesz érdemes felemlegetni, de nem ez volt a párharc egyetlen fordulópontja.

Két meglévő csapattal társulhat az Audi és a Porsche az F1-ben

Gphírek2021.10.30, 14:33

Hamarosan zöld utat kaphat az Audi és a Porsche F1-es részvétele, a VW konszernhez tartozó márkák német lapértesülés szerint a Red Bull és a McLaren partnereként csatlakozhatnak a mezőnyhöz.

Wolff nem adná el a Mercedest, Brown szerint alulértékelt az F1

Gphírek2021.10.28, 19:30

Az Andretti Autosport esetleges szerepvállalása kapcsán kiderült, hogy az F1 két híres csapata, a Mercedes és a McLaren vezetői szerint nem érdemes most túladni az istállókon, mert szerintük a sportág fényes jövő előtt áll.

Még hátrébb van, de a Ferrari már jobb a McLarennél

Gphírek2021.10.27, 18:38

Nyeregben érezheti magát a Ferrari a konstruktőri pontverseny harmadik helyéért zajló csatában, és már a McLaren is úgy véli, hogy a Scuderia van jobb helyzetben.

Hülkenberg már vezette is a McLarent, de jövőre még csak néhány versenyen indulhat

Gphírek2021.10.27, 09:15

Túl van élete első IndyCar-tesztjén Nico Hülkenberg, és bár a köridőtáblázaton nem ért el kiemelkedő eredményt, a McLarent így is lenyűgözte. A 34 esztendős, az F1-ből a 2019-es szezon végén kiszoruló, tavaly a Racing Pointtal beugróként két futam erejéig visszatérő német pilóta úgy látja, a királykategória ajtaja egyértelműen bezárult előtte, ezért fordult a második legjobb formaautós sorozat felé.

Ricciardo szívesen volt rosszfiú a Sainz elleni csatában

Gphírek2021.10.26, 10:21

Piszkos trükknek tartotta Carlos Sainz azt, hogy Daniel Ricciardo nekiment az USA Nagydíj során, de az ausztrál pilóta szerint nem volt vészes a manőver és ellenfele is elismerte, hogy ő is ezt tette volna.

Sainz és a Ferrari okos trükkel cselezte ki a sportfelügyelőket és a McLarent

Gphírek2021.10.25, 17:12

Carlos Sainz nem érezte jogosnak, hogy egy helyet két McLarent is el kell engednie az USA Nagydíjon, így aztán a csapata segítségével megoldotta, hogy Lando Norris elengedését tulajdonképpen meg nem történtté tegye.

Hamilton népszerűsége csökkent, már nem ő áll az élen a szurkolók között

Gphírek2021.10.23, 16:02

Az idei világbajnoki cím még nem dőlt el Lewis Hamilton és Max Verstappen között, egy versenyt azonban már így is megnyert a holland pilóta. Mégpedig a népszerűségit, az eddigi legnagyobb szurkolói közvélemény-kutatásban ugyanis ő lett a legnépszerűbb Forma-1-es pilóta, miközben riválisa a második helyre sem ért oda.

McLaren: A Mercedes nem lesz a világbajnoki cím akadálya

Gphírek2021.10.05, 17:42

A woking istálló csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a Mercedes jó referencia a számukra, a motorokat is szállító gyártót mércének tekinti, és nem tart attól, hogy nem lehet majd legyőzni őket.

Norris pozitívumokat is lát a drámai helyzetben elvesztett győzelmében

Gphírek2021.10.05, 00:11

Lando Norris túltette magát azon, hogy Szocsiban lemaradt élete első nagydíjgyőzelméről, már pozitívumokat is talál a történtekben. Sokat jelentett neki, hogy Lewis Hamilton is biztatta.

Hogy mászott ki a hiúsággal teli sötét gödörből a McLaren?

Gphírek2021.10.06, 14:05

Két és fél éve indult be az a folyamat, amitől a korábban vb-címeket halmozó McLaren kezd visszatérni a hagyományainak megfelelő szintre. Összegyűjtöttük, miben fejlődött látványosan és kevésbé érzékelhetően a patinás istálló.

Montoya saját drámájához hasonlította Norris elszalasztott győzelmét

Gphírek2021.09.29, 20:11

Juan Pablo Montoya a 2001-es Brazil Nagydjon történtekkel állította párhuzamba Lando Norris Szocsiban elbukott győzelmét. A kolumbiai úgy véli, a McLaren fiatalja így is bizonyított Oroszországban.

Norris megélte a versenyzők rémálmát, de főnöke szerint ez erősebbé teszi

Gphírek2021.09.28, 15:59

Az idei F1-es szezon egyik legnagyobb drámáját élte át Lando Norris, aki néhány kilométerre volt élete első nagydíjgyőzelmétől, de végül pontok is alig jutottak neki. Főnöke lát pozitívumot is.

Nem csak Norris döntésén ment el a McLaren győzelme

Gphírek2021.09.27, 14:27

Könnyű lenne Lando Norris nyakába varrni a McLaren Orosz Nagydíjon elbukott győzelmét, de jóval árnyaltabb a kép annél, minthogy a fiatal brit kockáztatott, és végül vesztett.

Russell újabb dobogóra tör, de Norris és Sainz is támadna Szocsiban

Gphírek2021.09.25, 22:46

Tartanak a Mercedestől és a Red Bulltól az első rajtsorból induló versenyzők, de az Orosz Nagydíjon Lando Norris és Carlos Sainz is kihozná a legtöbbet a váratlan lehetőségéből. A legjobb helyzetben George Russell lehet.

Norrist meglepte a pole, de nem örül, hogy ő vezeti majd az Orosz GP-t

Gphírek2021.09.25, 21:17

Váratlan eredmény született az Orosz Nagydíj időmérő edzésén: Lando Norris pályafutása első F1-es pole pozícióját szerezte, Carlos Sainz először került az első rajtsorba, George Russell pedig másodszor indulhat a 3. helyről. Mindannyian örülnek a sikernek, de már a vasárnapi rajtra gondolnak.

Ellépett a Ferraritól, Sainz mégis örül a rivális McLaren monzai győzelmének

Gphírek2021.09.19, 18:52

Carlos Sainz elárulta, bizonyos szempontból boldog, hogy egykori csapata, a McLaren az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével ekkora sikert ért el. A spanyol pilóta ugyanakkor tudja, hogy a Ferrari számára borzasztó eredmény született.

Norris: Nem akartam úgy járni, mint Verstappen és Hamilton

Gphírek2021.09.16, 18:29

Érdemben nem támadta csapattársát, Daniel Ricciardót a monzai győzelemért Lando Norris, majd a leintés után is feltűnően boldog volt. Felidézte, hogy mi járt a fejében.

Győzelme után Ricciardo már nem érné be egy jutalomkörrel hőse autójával

Gphírek2021.09.14, 14:45

Megtörte a három éve tartó győzelmi aszályát Daniel Ricciardo, és a monzai sikere két gyerekkori hőse miatt is emlékezetes marad a számára.

Norris szerint a McLaren nem szerencsével nyert, Ricciardónak a szabadság segített

Gphírek2021.09.13, 13:18

Hatalmas meglepetést okozott a McLaren kettős győzelme az Olasz Nagydíjon, de Lando Norris és Daniel Ricciardo is úgy véli, saját és a csapatuk teljesítménye miatt rászolgáltak a sikerre.

Ricciardo már napokkal korábban érezte, hogy meglepetést okozhat

Gphírek2021.09.12, 17:39

Daniel Ricciardo elárulta, már pénteken volt benne egy olyan érzés, hogy nagy dobás van készülőben. Lando Norris saját maga mellett csapattársa sikerének is tud örülni, Valtteri Bottas pedig már az Olasz Nagydíj rajtja előtt megmondta, hogy fel fog állni a dobogóra.

Főnöke már melegíti Ricciardo jutalomautóját, Norris támadná Verstappent

Gphírek2021.09.12, 11:08

A 2012-es szezon óta a legnagyobb eséllyel indulnak a McLaren pilótái a dobogós helyek vagy akár egy győzelem megszerzése érdekében. Az Olasz Nagydíj előtt már melegítik Daniel Ricciardónak a gyerekkori hőse autóját.

Fedett pályás futam, vagy délelőtti rajt lehet a megoldás a Spában történtek ellen

Gphírek2021.08.30, 21:41

Nem sok mindent lehet tenni olyankor, ha az égiek úgy döntenek, ellehetetlenítenek egy Forma-1-es versenyt. A McLaren csapatfőnökének és Daniel Ricciardónak ugyanakkor van javaslata.

Legendás csapatnál folytatja pályafutását a magyar F1-es esportoló

Gphírek2021.08.23, 20:35

A McLaren bejelentette, hogy az általuk működtetett esport csapatnál folytatja pályafutását Bereznay Dániel. A magyar pilóta a wokingiak színeiben vesz részt az F1 idei virtuális bajnokságában.

Ricciardo gyenge szezont fut, de nem ad a kritikusok véleményére

Gphírek2021.08.15, 14:44

A McLaren pilótája bosszús az idei eredményei miatt, szerinte továbbra is nagyon igyekszik, és annak ellenére sem akarja leírni az idei évet, hogy jövőre teljesen új autók épülnek.

Erősít a McLaren az IndyCarban, megvették a nevüket viselő csapatot

Gphírek2021.08.09, 13:20

Átveszi a McLaren az eddig Arrow McLaren SP IndyCar-csapat irányítását, miután az év végéig 75 százalékos tulajdonrészt szereznek az istállóban. A kulcsfigurák a fedélzeten maradnak.

Ricciardo odaszúrt a Magyar Nagydíj rajtbalesetét okozóknak, majd elment sörözni

Gphírek2021.08.07, 08:21

Még ha finoman is, de Daniel Ricciardo kritizálta a Magyar Nagydíj elején többek között az ő versenyét is tönkretevő Valtteri Bottast és Lance Strollt. A McLarennél egyelőre csak küszködő ausztrált az első kanyarban történtek mellett szenvedős idényéről, csapattársát pedig róla kérdeztük.

Ricciardónak jót tett, hogy Sainz megkergette, főnöke is méltatta őt

Gphírek2021.07.23, 16:50

Idei legjobb eredményét érte el Daniel Ricciardo a Brit Nagydíjon, ehhez az is kellett, hogy Carlos Sainz nyomás alá helyezze őt. A McLaren főnökével közösen már látják a közös munka eredményét.

Elkapták a McLaren pilótáját a foci Eb-döntője után kirabló egyik elkövetőt

Gphírek2021.07.21, 12:01

Minden bizonnyal megvan a Lando Norrist a labdarúgó Európa-bajnokság döntője után kirabló egyik elkövető, míg a londoni rendőrség nagy erőkkel keresi a McLaren versenyzőjének értékes karóráját eltulajdonító másik férfit is.

Megtámadták és kirabolták Lando Norrist, a McLaren pilótáját az Eb-döntő után

Gphírek2021.07.13, 12:09

Lando Norris, a McLaren F1-es pilótája a helyszínen szurkolt a labdarúgó Európa-bajnokság Wembley-ben rendezett döntőjén, utána viszont megtámadták és kirabolták őt.

Ricciardo elismerte, hogy hiba volt elhagynia a Red Bullt

Gphírek2021.07.12, 20:54

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, Daniel Ricciardo felhívta őt azután, hogy bejelentette, elhagyja a Renault-t a McLaren kedvéért, és elismerte, hogy korábbi főnökének volt igaza.

Ricciardo Senna McLarenjét, Andretti az első világbajnok Ferrarit vezette

Gphírek2021.07.10, 20:00

A goodwoodi Sebességfesztiválon több legendás autót is felvonultattak: Daniel Ricciardo az 1990-es McLaren, míg Mario Andretti az 1952-es Ferrari volánja mögé ülhetett be.

A McLaren kezdi megelégelni Ricciardo gyengélkedését

Gphírek2021.07.09, 18:17

Andreas Seidl elárulta, Daniel Ricciardo és a McLaren sem számított arra, hogy az ausztrál pilótának még a szezon kilencedik futamára sem sikerül összeszoknia autójával, ám szerinte ez előbb-utóbb meg fog történni. A wokingiak csapatfőnöke úgy véli, Lando Norris versenyzőként és emberként is sokat fejődött az elmúlt években.

Az F1 bohócának indult, de Norris hamarosan Hamilton fejére is nőhet

Gphírek2021.07.06, 07:24

Osztrák Nagydíj után nem kérdéses, hogy a McLaren is kinevelte a maguk Max Verstappenét, és ez nem csak a továbbra is alulteljesítő Daniel Ricciardónak rossz hír. Lewis Hamilton és Fernando Alonso okkal méltatja a feltörekvő fiatalokat, akik az ő pályafutásukat is beárazhatják.

A Red Bull és a McLaren is kifogásolja Norris és Pérez büntetését

Gphírek2021.07.04, 20:22

Ritkán fordul elő, hogy egy balesetben érintett két csapat főnöke egyetért abban, hogy nem kellett volna büntetéseket kiosztani a történtek miatt, de az is szokatlan, hogy mindkét istálló pórul járt a sportfelügyelők döntése révén.

Norris szerint Ricciardo túl agresszív volt vele, beszélni fog a csapattársával

Gphírek2021.06.23, 08:50

Lando Norris és Daniel Ricciardo először került olyan helyzetbe csapattársként, amelyben az egyikük nemtetszését fejezte ki a másik pályán tanusított viselkedése miatt. 

Idiótának nevezte ellenfelét, de Norris nem neheztel Gaslyra

Gphírek2021.06.20, 20:11

Majdnem összeütközött a McLarennél versenyző Lando Norris és az Alpha Tauri pilótája, Pierre Gasly, a pillanat hevében a brit pilóta idiótának nevezte ellenfelét, de utána csak nevettek ezen.

Visszatér a McLarenhez a Forma-1 tavaly elküldött fenegyereke

Gphírek2021.06.16, 17:08

Kevin Magnussen a hétvégén bemutatkozik az IndyCarban, méghozzá korábbi csapata, a McLaren színeiben. Az F1 után a sportautózásra koncentráló dán pilóta Felix Rosenqvist legutóbbi versenyhétvégén elszenvedett balesetét követően kapott meghívást az istállótól, és élt a lehetőséggel.

Megterhelő triplára készül a McLaren a hétvégi Francia Nagydíjjal kezdve

Gphírek2021.06.15, 17:46

A hétvégén kezdődik az F1-es szezon egyik legnehezebb szakasza, zsinórban három hétvégén is versenyeznek a pilóták. A McLaren csapatfőnöke szerint jól felkészültek a kihívásra.

Hamilton, Rosberg és Button után a McLaren is beszáll az Extreme E-be

Gphírek2021.06.11, 19:32

A világ első elektromos tereprali-sorozatában is lesz csapata a McLaren Racingnek, amely így a Forma-1 és az IndyCar mellett egy harmadik szériában is képviselteti magát.

Az F1 versenyigazgatója reagált a sportfelügyelőket kritizáló Norris szavaira

Gphírek2021.06.08, 07:30

Lando Norris a sportfelügyelőket kritizálta az Azeri Nagydíj időmérő edzése után, a versenyt követően Michael Masi versenyigazgató pedig reagált a McLaren pilótájának szavaira. 

Meghalt Mansour Ojjeh, a McLaren társtulajdonosa

Gphírek2021.06.06, 13:03

A McLaren bejelentette, hogy 68 éves korában meghalt Mansour Ojjeh, aki Ron Dennisszel részt vett abban, hogy a brit istálló az F1 második legsikeresebb csapatává váljon.

Megbüntették Norrist, változik az Azeri GP rajtsorrendje

Gphírek2021.06.05, 17:51

A sportfelügyelők megbüntették Lando Norrist, mert nem hajtott be a bokszba, amikor Antonio Giovinazzi balesete miatt leállították az Azeri Nagydíj időmérőjét.

Norris: Még Hamilton is hibázik és tanul belőle, hosszú út áll előttem

Gphírek2021.05.31, 18:30

Lojális marad a McLarenhez fiatal pilótájuk, Lando Norris, szerinte jövőre tovább fejlődhet a csapat. Magát egyre felkészültebb pilótának tartja, de látja, hogy még a legjobbaknak is van mit tanulni.

A Ferrari nagy lehetősége után a McLaren már Bakuban visszavághat

Gphírek2021.05.28, 14:18

Nagy csata zajlik a konstruktőri világbajnokság 3. helyéért a Forma-1-ben, a McLaren és a Ferrari külön versenyt fut a Red Bull és a Mercedes mögött. A wokingiak elégedetten távoztak Monacóból.

Legnagyobb riválisát nem lepte meg a Ferrari monacói tündöklése

Gphírek2021.05.22, 08:02

Lando Norris már a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzései előtt üzent korábbi csapattársának arról, hogy mit vár a Ferraritól ezen a hétvégén, így a Red Bull-lal és a Mercedesszel ellentétben a McLarent nem érte meglepetésként a vörös autók tempója.

Hamilton szerint az FIA túl elnéző a Red Bull trükkjeivel

Gphírek2021.05.21, 10:54

Az egyéni pontversenyt vezető Lewis Hamilton és a McLaren is kifogásolja, hogy az FIA nem lép azonnal a hajlékony hátsó szárnyak ügyében. A Mercedes pilótája a Red Bullra célzott, Andreas Seidl szerint azonban több csapat is kijátssza a jelenlegi szabályokat.

Norris idővel nem csak az F1-ben indulna el a McLaren színeiben

Gphírek2021.05.20, 15:35

A McLarennel szerződést hosszabbító Lando Norris elárulta, jól érzi magát a csapatnál, és nagyon biztató dolgokat hallott főnökeitől. A brit pilóta később szeretne más sorozatokba is belekóstolni. Csapattársát, Daniel Ricciardót nem lepték meg a fejlemények.

A McLaren több évre magához kötötte fiatal tehetségét, Lando Norrist

Gphírek2021.05.19, 10:31

A Monacói Nagydíj előtt a McLaren bejelentette, hogy meghosszabbította Lando Norris szerződését. A brit tehetség a következő években a wokingi istállónál folytatja a pályafutását.

McLaren: Norris különleges, de még nem ő az új Hamilton

Gphírek2021.05.17, 07:47

A McLaren F1-es istállójának csapatfőnöke egyelőre nem jelentené ki, hogy Lando Norris a jövőben Lewis Hamilton nyomdokaiba fog lépni, a hétszeres világbajnok szintjéhez ugyanis még fejlődnie kell, de ehhez szerinte megvan benne a potenciál.

A Monacói Nagydíjra visszatér a McLaren legendás festése

Gphírek2021.05.16, 20:08

A McLaren bejelentette, hogy autói egyedi festésben fognak pompázni a Monacói Nagydíj hétvégéjén. A wokingiak egy korábbi színösszeállításukhoz térnek vissza.

A Ferrarival ellentétben a McLaren nem áll le; ez lehet a maranellóiak veszte?

Gphírek2021.05.14, 09:17

Lépéselőnybe kerülhet a McLaren a Ferrarival szemben, miután a wokingiak csapatfőnöke szerint ők egyelőre nem állnak át teljesen a jövő évi autó fejlesztésére, miközben a maranellóiak már megtették ezt.

McLaren: El kell fogadnunk, hogy a Ferrari gyorsabb, de van megoldás

Gphírek2021.05.11, 17:14

A McLaren szerint számítottak arra, hogy Barcelonában erős lesz a Ferrari és Andreas Seidl elmondta, azt is tudják, hogy milyen téren kell fejlődniük ahhoz, hogy maguk mögött tartsák a maranellói istállót.

Norris: Hamilton hihetetlen versenyző, de nem hajszolnám a rekordjait

Gphírek2021.05.09, 12:26

Vasárnap a 100. alkalommal rajtolhat az élről Lewis Hamilton a Forma-1-ben, ezzel messze ő a csúcstartó a sportág történetében. A McLaren tehetsége, Lando Norris méltatta honfitársát, Fernando Alonso szerint a brit pilótát nem értékelik eléggé.

Ricciardo a nyögvenyelős kezdés után új beállításoktól vár javulást

Gphírek2021.05.04, 11:17

Egyelőre nem teljesít jól Daniel Ricciardo a McLarennél, de van ötlete, hogyan lehetne úrrá az őt hátráltató nehézségeken. Szerinte Lando Norrist kevésbé hátráltatják az autó problémái.

F1-es tesztet kapott ajándékba élete első IndyCar-győzelméért a McLaren versenyzője

Gphírek2021.05.03, 20:09

Nem csak élete első IndyCar-győzelmét szerezte a 21 esztendős mexikói Patricio O'Ward, hanem egyúttal bezsebelt egy Forma-1-es tesztet is a McLarennel.

A McLaren tagadja, hogy Verstappen feltartására utasította Norrist

Gphírek2021.05.02, 12:16

A Red Bull tanácsadója egyértelmű célzást tett rá, hogy a McLaren a Mercedest akarta segíteni a Portugál Nagydíj időmérőjén azzal, hogy Max Verstappen feltartására utasította Lando Norrist, a wokingiak azonban tagadták ezt, és elmondták, miért mondták pilótájuknak a rádión azt, amit.

A Red Bull nem örül, a Mercedes tagad a McLaren ügyvezetőjének levele után

Gphírek2021.05.01, 11:13

A McLaren riválisainak nem lenne ellenére, ha titkos szavazásra váltanának az F1-es bizottság jövőbeni ülésein, Toto Wolff ugyanakkor tagadta, hogy a wokingiak ügyvezetője ezt miatta javasolta.

Véget vetne az F1 hűbéres rendszerének a McLaren

Gphírek2021.04.30, 13:52

A csapatnak nem tetszik, hogy többen a motorszállítójuk érdekeit szem előtt tartva szavaznak a szabálymódosítási javaslatokról. Az F1 és a szurkolók érdekei miatt kezdeményezik, hogy ennek megszüntetéséért titkosítsák a szavazásokat.

A McLaren előre felkészítette Ricciardót és Norrist az imolai helycserére

Gphírek2021.04.24, 09:02

Lando Norris és Daniel Ricciardo egyaránt tisztában volt vele, hogy a pálya mely pontján fognak helyet cserélni, miután utóbbit megkérték, hogy adja át pozícióját. A McLaren sport- és stratégiai igazgatója a futam előtti gumiválasztás, valamint az első kerékcsere jelentette kihívások hátterébe is beavatta a nyilvánosságot.

Verstappent is elkaphatták volna Imolában, de akkor sem nyert volna 9 év után a McLaren

Gphírek2021.04.23, 10:37

Megvolt az esély a McLaren előtt, hogy Max Verstappen megelőzésével az élre álljon az Emilia Romagna Nagydíjon, utólag visszatekintve Lando Norris szerint azonban jól tették, hogy nem támadták meg a Red Bullt.

Ricciardo nem hagyja, hogy a büszkesége a felzárkózás útjába álljon

Gphírek2021.04.20, 14:08

A McLaren kénytelen volt félreállítani Daniel Ricciardót a végül dobogós helyet szerző Lando Norris elől, de az ausztrál pilóta elfogadta a helyzetet és inkább erőt merít csapattársa sikeréből.

Norris kíméletlen volt magával sokba kerülő hibája után

Gphírek2021.04.17, 19:48

Két pilótának is keserű szájízzel ért véget az Emilia Romagna Nagydíj időmérő edzése, de kettejük közül csak az egyik ostorozta magát keményen a hibája miatt.

Ricciardo megbánta, hogy idiótának nevezte az F1 marketingeseit

Gphírek2021.04.16, 13:30

Jobban meg kell válogatnia a szavait, de Daniel Ricciardo kitart korábbi kritikája mellett, szerinte az F1-nek nem a látványos baleseteket, hanem az izgalmas eseményeket kell népszerűsítenie.

A McLaren főnöke csak mosolyog a Mercedes állítólagos problémáin

Gphírek2021.04.16, 09:37

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, szerinte a csapatok nem tudják megítélni, hogy a szabályváltozások egymással összehasonlítva milyen mértékben befolyásolták az autók működését. Lance Stroll kitart amellett, hogy az Aston Martinnak nem kedveztek az új előírások.

Tetemesnek tűnő hátránya ellenére a McLaren közeledett az élmezőnyhöz

Gphírek2021.04.10, 20:01

Lando Norris úgy véli, a tavalyi szezonhoz képest a McLaren 2021-re jóval közelebb került a Mercedeshez és a Red Bullhoz. A brit pilóta elárulta, a csapatnál számítottak arra, hogy a Ferrari visszaesik a futamon.

Saját fegyverét fordította Ricciardo ellen a csapattársa

Gphírek2021.04.05, 19:17

Lando Norris utólag elárulta, hogy a Bahreini Nagydíjon sikerült az időmérő edzés után változtatnia, aminek nagy szerepe volt abban, hogy jól teljesített a versenyen. Mindez pedig nem másnak, mint Daniel Ricciardónak volt köszönhető.

A szupermodell Oluchi fiát igazolta le juniorprogramjába a McLaren

Gphírek2021.04.04, 12:54

Ismét van növendéke a McLaren juniorprogramjának, Zak Brown gokartos honfitársát, Ugo Ugochukwut igazolta le. Az ifjú versenyző gokartokkal már most sikeres.

Ahol igazán számít, ott a McLaren egyelőre gyorsabb a Ferrarinál

Gphírek2021.04.03, 16:05

Nagy csatát hozhat a konstruktőri harmadik helyért a McLaren és a Ferrari küzdelme az idei szezonban, de ehhez utóbbinak javulnia kell a versenyeken.

Fogadást ajánlott Ricciardo főnöke, a versenyző már ettől fellelkesült

Gphírek2021.04.01, 14:39

Nem mindennapi jutalmat ajánlott Daniel Ricciardónak új főnöke, Zak Brown arra az esetre, ha az ausztrál pilóta dobogós helyet szerez a McLarennek. Ricciardót már a tét is láthatóan elvarázsolta.

A McLaren rájött, miért volt lassú Ricciardo a bahreini nyitányon

Gphírek2021.03.30, 19:15

Elégedetlen volt Daniel Ricciardo a Bahreini Nagydíjon mutatott formájával, a McLaren viszont megtalálta ennek az okát, és a körülmények ismeretében a csapatfőnök méltatta az ausztrál pilótát.

Norris nem akarta cikizni Ricciardót; a McLaren erre számított

Gphírek2021.03.29, 12:02

A Bahreini Nagydíjat a negyedik helyen záró Lando Norris nem akart azon lovagolni, hogy 20 másodperces előnnyel ért célba rutinosabb csapattársa előtt, miközben a harmadik erőnek bizonyuló McLarennél végre megmutathatták, hogy azért annyira még nem jók, mint amennyire sokan annak tartották őket.

Megelőzte Hamiltont, de Norris szombaton már vereségre számít

Gphírek2021.03.26, 19:24

Meglepően jól kezdett Lando Norris és a McLaren-Mercedes a Bahreini Nagydíj szabadedzésein, a brit fiatal ennek ellenére pesszimista az esélyeivel kapcsolatban.

Norris alig várja, hogy feltekerhessék a Mercedes-motort

Gphírek2021.03.21, 18:34

Elégedett a McLaren-Mercedes teszteredményeivel Lando Norris, a csapat ifjú tehetsége, de szerinte idő kell ahhoz, hogy mindent kihozzanak az átalakított autóból.

Ricciardo újra a vakmerő előzéseivel lenne a mezőny titkos esélyese

Gphírek2021.03.21, 12:19

Nem szegte Daniel Ricciardo kedvét a Forma-1-ben évek óta tartó Mercedes-fölény, a McLaren színeiben ismét szeretne látványos előzéseket bemutatni és esélytelenként is sikereket elérni.

A McLarennél nem sajnálják Vettelt, erős ellenfélként számolnak vele

Gphírek2021.03.18, 09:18

Nem a várakozások szerint alakult az előszezoni tesztelés Sebastian Vettel számára, de a négyszeres világbajnok nem aggódik a gyenge teszteredmények miatt. A McLarennél sem írták le őt.

Minden idők legjobb F1-es mezőnyében Hamilton idén még kiemelkedőbb lehet

Gphírek2021.03.18, 07:22

Lewis Hamilton idén megszerezheti nyolcadik világbajnoki címét, amivel megjavítaná Michael Schumacher csúcsát. Ám a brit pilóta számos más téren is az F1 élére állhat, mint ahogyan Fernando Alonso is. Összeszedtük, hogy az idei szezonban mely rekordok dőlhetnek meg.

Mercedes-másolatból az F1 legújabb autója lett az Aston Martin?

Gphírek2021.03.17, 15:25

Érdekes műszaki megoldásokkal rukkoltak elő a csapatok a bahreini F1-es tesztelésre, ezek jól mutatják, hogy a csapatoknak milyen kompromisszumok közepette kellett boldogulniuk az idei autók fejlesztése terén. Kiemelünk néhányat. 

Aston Martin: Nagyon nehéz lesz legyőzni a Ferrarit

Gphírek2021.03.11, 10:14

Tavaly simán legyőzte az Aston Martin elődje, a Racing Point a küszködő Ferrarit, de a brit istálló csapatfőnöke úgy sem számít könnyű szezonra az olaszok ellen, hogy ők is erősítettek a télen.

Zavaros Red Bull, fekete Ferrari: F1-es autók, amelyek a rajtig sem jutottak el

Gphírek2021.03.05, 15:20

Az Alpine ígéretéhez híven nem a januárban bemutatott fekete autóval fog versenyezni. Ennek kapcsán összegyűjtöttük azokat a színkombinációkat, amelyeket a nagyközönség legfeljebb teszteken láthatott, a fekete Ferraritól egészen a „félbevágott” BAR-ig.

Egy F1-es filmes nap kulisszái mögé pillanthatunk a McLaren jóvoltából

Gphírek2021.02.27, 07:08

Miről is szól valójában egy Forma-1-es forgatási nap? Milyen egy autóbemutató a színfalak mögött? A McLaren most mindezt megmutatta a 2021-es autójának első napjáról készült kisfilmmel.

Hamilton hozzáállását már debütálása előtt csodálták a McLarennél

Gphírek2021.02.21, 09:36

A Mercedes technológiai igazgatója elárulta, Lewis Hamilton még azelőtt nagy hatást gyakorolt a McLaren csapatára, hogy bemutatkozott a Forma-1-ben. Mike Elliott a Red Bullt tartja idei legnagyobb ellenfelüknek, és úgy véli, nem dőlhetnek hátra.

A McLaren bejáratása megmutatta, mennyire paranoiásak az F1-es csapatok

Gphírek2021.02.17, 11:18

A McLaren csak azt tette, amit a Forma-1-es csapatok az év ezen szakaszában szoktak, azaz próbált minél kevesebbet megmuttani idei autójából, az egyik húzása mégis kissé megmosolyogtatóra sikerült.

Először gurult pályára idei F1-es autó - videók a McLaren bejáratásáról

Gphírek2021.02.16, 19:50

Bemutatásának másnapján a McLaren már pályára is vitte 2021-es autóját, hogy Lando Norris és Daniel Ricciardo bejárassa azt Silverstone-ban.

Ricciardo újra dobogóra tör a McLarennel, és ez csak a kezdet lehet

Gphírek2021.02.16, 10:05

Az idei McLaren MCL35M bemutatója alkalmából az autó mellett a wokingiak új pilótája, Daniel Ricciardo is bemutatkozott. Nem titkolta, hogy hisz a McLaren visszatérésében, de egyelőre a beilleszkedéssel van elfoglalva.

Nem a Mercedes erejétől várja a megváltást a McLaren

Gphírek2021.02.15, 21:17

Az idei szezontól ismét lesz McLaren-Mercedes a mezőnyben, de a wokingi csapatnál nem várják, hogy régi-új beszállítójuk hozza meg újra nekik a sikert. Az istálló menedzsmentje viszont optimista, mert a befagyasztott szabályok közepette is alaposan átfaragták az idei MCL35M-et.

A McLaren megfeszített tempóban dolgozott az idei autón

Gphírek2021.02.15, 20:57

Jelentősen átalakított kocsival, új motorral, egy új pilótával és nagy reményekkel várja a 2021-es szezont az idei autóját elsőként bemutató McLaren.

Megérkezett az idei első F1-es autó, a 2021-es McLaren

Gphírek2021.02.15, 20:55

A mai nappal megkezdődött a 2021-es Forma-1-es autóbemutatók sora. Elsőként a McLaren leplezte le idei modelljét, az MCL35M-et, amellyel 2014 óta először ismét Mercedes-motorral fog harcba szállni a minél jobb helyezésekért.

Ricciardo: Eddig nem volt szerencsém az F1-ben, de nem sajnáltatom magam

Gphírek2021.02.14, 17:42

Daniel Ricciardo tisztában van vele, hogy eddigi csapatai nem a legszebb korszakukat élték, amikor náluk vezetett, ám így is pozitívan látja eddigi pályafutását. Az ausztrál pilóta ezzel együtt motiváltan érkezett meg a McLarenhez.

Ricciardo: A McLaren a legjobb esélyem a világbajnoki címre

Gphírek2021.02.13, 16:56

Daniel Ricciardo még mindig világbajnok akar lenni az F1-ben, és úgy véli, erre a McLarennél van a legjobb lehetősége. Az ausztrál pilóta korábban is tárgyalt a wokingiakkal, ám akkor még nem látszott a fejlődés jele.

McLaren: Hihetetlenül szoros lesz idén a küzdelem az F1-ben

Gphírek2021.02.12, 10:57

A McLaren Racing vezérigazgatója szerint lehetséges, hogy közelebb kerülnek a gyári Mercedes-csapathoz, de az is, hogy visszaesnek a mezőnyben, de óvatosan magabiztos az idei versenyek előtt.

McLaren: Ricciardo győzni akar, Norristól javulás kell

Gphírek2021.02.06, 09:32

Daniel Ricciardo lehet a McLaren idei húzóneve, Zak Brown méltatta a futamgyőztes pilótát, bohókás csapattársától, Lando Norristól viszont az eddiginél jobb teljesítményt vár.

Ricciardo beült az új McLarenbe, hamarosan jön az új Alpha Tauri is

Gphírek2021.02.04, 19:20

Zajlik a munka az új szezonra készülő F1-es csapatoknál, a McLaren új szerzeménye, Daniel Ricciardo ellátogatott az istálló központjába, az Alpha Tauri pedig tesztelni ment és bejelentették az új autó bemutatójának időpontját is.

Alonso ezért a 2007-es húzásért neheztel ma is Hamiltonra

Gphírek2021.02.02, 01:28

Még manapság is kísért a 2007-es Magyar Nagydíj emléke, a visszatérésre készülő Fernando Alonso továbbra is emlegeti az időmérő ominózus pillanatait. A McLaren egykori szerelője felidézte, hogyan élték meg a történteket.

Már február közepén bemutatják az új McLarent

Gphírek2021.01.28, 12:08

Az Alfa Romeónál egy héttel korábban bemutatják az idei szezonra szánt F1-es McLarent, amit ismét a Mercedes motorja hajt majd és a konstruktőri dobogóért zajló küzdelem egyik esélyese lehet.