McLaren Mercedes

címke rss

Átmeneti tesztautót építhet a McLaren-Honda

Gphírek2014.10.08, 20:09

Idei versenyautója módosított változatában próbálhatja ki először a Honda erőforrását a McLaren, ami arra utalhat, hogy a 2015-ös autó nem készül el a jövő évi első tesztre. A wokingi csapat privát tesztekre is készülhet, bár a Mercedes szerint ez nem fordulhat elő.

Alonso: Ott fogok versenyezni, ahol akarok

Gphírek2014.10.05, 07:34

Senkivel sem kötött még versenyzői szerződést a McLaren a 2015-ös szezonra, jelentette ki Ron Dennis, a McLaren csoport elnök-vezérigazgatója. Alonso két-három hónapja eldöntötte, hogy hol folytatja pályafutását, de a terve még nem alakult ki teljesen.

Honda: Nincs döntés a McLaren jövő évi versenyzőiről

Gphírek2014.10.01, 15:51

A Honda F1-es programját irányító Jasuhisa Arai közölte, nem fognak beszélni a jövő évi versenyzők személyéről, mert egyelőre nem született döntés velük kapcsolatban. A japán gyár már az idei szezon végén élesben tesztelheti erőforrását.

Button: A Hondának rutinos versenyzőre lesz szüksége

Gphírek2014.09.30, 16:53

Szerinte a McLarennek gondoskodnia kell arról, hogy a csapatnál ne okozzanak gondot a kulturális különbségek. Egyes hírek szerint Alonsót azért nem sikerül megszerezniük, mert a Honda csúszásban van a motorok fejlesztésével.

Button az idén már nem vár dobogót a McLarentől

Gphírek2014.09.29, 14:43

A szuzukai pálya kihozhatja a McLaren idei gyengeségeit, figyelmeztetett Jenson Button, aki szerint az autójuk javult az idei szezon során, de így sem valószínű, hogy 2014-ben még dobogóra tudnak állni. A brit pilóta Brazíliában jobb esélyekre számít.

Rémült arcok Button mellett - videó

Gphírek2014.09.25, 12:49

A McLaren lassítva mutatja meg az utasok arcát, ahogy egy utcai 650s-sel Jenson Button megautóztatja őket. Rémület, megdöbbenés és kifröccsenő víz a jobbegyben: jópofa videó.  

Button: Maradok a McLarennél

Gphírek2014.09.24, 14:34

A 2009-es világbajnok Szingapúrban azt nyilatkozta, hogy úgy tűnik, 2015-re is a McLarennél marad. Eric Boullier, a wokingi csapat vezetője szerint „többé-kevésbé” döntöttek a jövő évi felállásukról. A McLaren nem áll le az idei autója fejlesztésével, és még a csapat átszervezése sem fejeződött még be.

Magnussent égési sérülésekkel kezelték

Gphírek2014.09.21, 20:35

Az ülése valamitől felforrósodott a Szingapúri Nagydíjon, utólag orvosi ellátásra szorult. A McLaren még vizsgálja, hogy mi okozta a túlmelegedést. Kvjatnak az itatója nem működött, ő dehidratálódott emiatt.

Button visszavonulhat, ha elküldik a McLarentől

Gphírek2014.09.20, 13:32

Csak egy versenyképes csapatnál maradna a Forma-1-ben, de a legtöbb hely már elkelt. Úgy tudja, a McLaren még mindig nem döntött a jövő évi felállásról.

Massa lebeszélné Alonsót a csapatváltásról

Gphírek2014.09.20, 12:45

Nem lepte meg a Ferrari idei küszködése, ennek ellenére azt tanácsolja korábbi csapattársának, hogy ne hagyja el Maranellót. Szerinte a McLaren-Honda jövőre még nem lesz győztes csapat.