MAVEN-űrszonda

címke rss

Egy egész flotta megy a Marsra 2020-ig

A következő években nagy forgalom várható a vörös bolygón: a legújabb amerikai menetrend szerint 2013 végén egy keringőegység, 2016 elején az égitest belső folyamatait vizsgáló leszállóegység, 2020-ban pedig ismét egy rover indul külső bolygószomszédunk felé. A NASA eközben több európai vezetésű küldetésbe is bekapcsolódik.

Mi történhetett a Marson?

Tudomány2013.11.18, 13:23

A vörös bolygó egykori meleg és nedves felszínét globális klímaváltozás alakíthatta zord fagysivataggá, halálos kihívás elé állítva az esetleg létezett marsi életformákat. Ennek részleteit próbálják majd kideríteni az égitest körül 2014-ben pályára álló űrszondák, a múltbeli események légköri „ujjlenyomatainak” vizsgálatával.

Menteni kell a Marsnál dolgozó szondákat

Tudomány2014.07.31, 11:59

A NASA arra készül, hogy biztonságba helyezze a Mars körül keringő űrszondáit, mert a bolygó közvetlen közelében száguld el október 19-én egy üstökös. Az sem lenne baj, ha közben tudományos adatokat is sikerülne gyűjteni, annál is inkább, mert az üstökös csóvája egy időre az egész Marsot beburkolja.

Most érkezik a Marshoz a NASA óriás űrszondája

Tudomány2014.09.20, 10:52

Jelenleg öt űrszonda működik a vörös bolygó térségében, három keringőegység és két felszíni kutatójármű. Ám a következő napokban egy amerikai és egy indiai űreszköz is keringési pályára áll körülötte, példátlan „csúcsforgalmat” eredményezve. Főként légköri vizsgálatokkal segítik majd külső bolygószomszédunk fejlődéstörténetének részletes megértését, s az élet múltbeli létezésére vonatkozó feltételezéseket is pontosíthatják.

Hajnalban megérkezett a Marshoz a NASA új űrszondája

Tudomány2014.09.22, 10:16

A NASA hétfő hajnalban pályára állította a Mars körül legújabb keringőegységét, amely a felső légköri folyamatokat vizsgálja majd. Eredményei alapján pontosabban megérthetjük a bolygó éghajlatának, illetve életfeltételeinek múltbeli változásait.

Meglepő dolgot észleltek a Mars légkörében

Tudomány2017.04.11, 15:08

Elektromos töltéssel rendelkező fématomok, vagyis fémionok vannak a Mars légkörének felső rétegében, írja a Phys.org tudományos portál cikke. A fémionok felfedezésével eddig láthatatlan folyamatokat térképezhetnek fel a szakértők a vörös bolygó felső légkörének ionizált tartományában, az ionoszférában. 

Előző
  • 1
Következő