MÁV
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vonat
- vasút
- Magyarország
- Budapest
- tömegközlekedés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Folyamatosan osztják a vizet a MÁV nagyobb állomásain
Továbbra is osztják a vizet a MÁV nagyobb állomásain - olvasható a Máv-Csoport honlapján.
Felsővezeték-szakadás miatt késésekre kell számítani a győri vonalon
A Budapest-Győr vasútvonal Győr és Győrszentiván közötti szakaszán várhatóan délig dolgoznak a vasárnap több helyen is leszakadt felsővezeték helyreállításán, Nagyszentjános és Győrszentiván között pedig még tart a biztosítóberendezés javítása - tájékoztatta hétfő reggel a Mávinform az MTI-t.
Felénél tart a Nyugati pályaudvar karbantartása
A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt nem lehetett halogatni a pályahálózatának a karbantartását és a tetőszerkezet felújítását. A pályaudvar június 19-től július 17-ig tartó egyhónapos átfogó karbantartása a feléhez ért. A munkálatok eddig a MÁV közleménye szerint a tervezett ütemben haladnak.
Gázolt a vonat Balatonőszödnél
Hajnalban Balatonőszödnél gázolt a vonat. A balesetkor a sorompó működött - írta a Mávinform a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Balaton
- gázolás
- vonatgázolás
- MÁV
- Címkefelhő »
Ha kerékpárt szállít vonaton vagy buszon, jó, ha ezeket tudja
Elkészült a KISS karbantartó csarnok Szolnokon
Vonatnak hajtott egy kocsi Tapolcánál
Uzsa és Tapolca között pótlóbuszok járnak baleset miatt - közölte a MÁV.
- címkék:
- vonat
- MÁV
- Címkefelhő »
Ütemterv szerint halad a Keletiben az utascentrum kialakítása
Az ütemterv szerint halad a Keleti pályaudvaron az utascentrum kialakítása, a régi lépcsőket, a pénztárakat és a pincehelyiség megszűnő falait elbontották; a kivitelezés egyebek mellett a pinceszinti tartófalak szigetelésével és talajmegerősítéssel folytatódik - tájékoztatta a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-t.
- címkék:
- Keleti pályaudvar
- utascentrum
- MÁV
- Címkefelhő »
Környezettudatos, gyors, és idén ünnepli a 30. születésnapját
Azoknak, akik a kilencvenes években vagy utána születtek teljesen egyértelmű dologgá vált, hogy ha vonattal akarnak utazni, akkor lehetőségünk van igénybe venni az InterCity járatot. Csak kevesen tudják, hogy Magyarországon 1991. június 2-án Miskolci úti céllal indult útjára az első IC-járat.
A hőség miatt akár negyven percet is késhetnek a balatoni vonatok
A hőség miatt 20-40 perces késésekre számíthatnak az utazók az észak-balatoni vonalon - tudatta a vasúttársaság pénteken.
- címkék:
- Balaton
- késés
- MÁV
- Címkefelhő »