MÁV Zrt

címke rss
Új szakaszába lépett az egyik legnagyobb hazai beruházás

Új szakaszába lépett az egyik legnagyobb hazai beruházás

Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme. A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás tavaly novemberben immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt. A projekt a vasúti pálya átépítését célozza, annak kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítésével. 

Kombinált bérlettel utazhatnak a szegediek

Itthon2023.08.06, 11:13

Augusztustól árulja a MÁV-Volán-csoport és a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) a szegedi helyi bérlettel kombinált Csongrád-Csanád vármegyebérlet, illetve országbérlet. Erről tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap a médiát.

Több tízezer liter fertőtlenítőszert szállít a MOL a kórházaknak

Itthon2020.04.20, 19:22

42 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a MOL a mai napon az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, a MÁV Zrt. 24 ezer litert kapott - olvasható a MOL sajtóközleményében.

Évente ötvenmillió utas netezhet ingyen a Máv járatain

Travelo2017.10.19, 12:50

Évente ötvenmillió utas netezhet ingyen a Máv járatain

33 milliárdos segítséget kap a MÁV Zrt.

Archívum2010.10.18, 19:24

Az idén 33 milliárd forint többletforrást kap a MÁV Zrt., amivel átmenetileg rendezik a vasúttársaság finanszírozását.

Több tízmilliós éves fizetést kapnak egyes MÁV-vezetők

Itthon2008.12.09, 12:30

Tíz hónap vezérigazgató-helyettesi munka után akár 42,5 millió forintos juttatás is járhat felmondás esetén a MÁV-nál. Ez annak a pernek a során derült ki, amelyet az [origo] újságírója indított a vezetői fizetéseket titkoló vasúttársaság ellen. A hatalmas állami forrásokban részesülő cégnél egyes vezetők több tízmilliót keresnek évente, és ezen felül még közel ugyanekkora prémiumot is kaphatnak.

Népszabadság: Kákosy Csaba ülhet a MÁV elnöki székébe

Itthon2008.11.14, 01:38

A korábbi gazdasági miniszter, Kákosy Csaba kerülhet a MÁV igazgatóságának elnöki székébe - írja a pénteki Népszabadság. A lap szerint Kákosy még nem bólintott rá a javaslatra.

Lemondott a vasúti baleset miatt a közlekedési miniszter

Itthon2008.10.06, 23:34

A monorierdői vonatbaleset miatt lemondott hétfőn Szabó Pál közlekedési miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV igazgatóságának elnöke. Szabó elfogadta Kamarás, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig Szabó lemondását. A MÁV vezérigazgatója is le akart mondani, de az ő lemondását nem fogadta el a miniszterelnök.

Beperelte az [origo] újságírója a MÁV-ot

Itthon2008.08.27, 13:10

Pert indít az [origo] újságírója a MÁV Zrt. ellen, mert a vasúttársaság nem hajlandó kiadni 32 vezetőjének fizetési adatait. A cég elutasító válasza után az adatvédelmi biztos hivatalához fordultunk, amely állásfoglalásában egyértelműen közölte: a vállalat csúcsvezetőinek fizetése nyilvános.

Nyomoz a rendőrség a kisiklott vonat ügyében

Itthon2008.08.05, 07:30

A szombati vasúti baleset ügyében büntetőeljárást indított a bonyhádi rendőrkapitányság. A rendőrség többek között az esetleges személyi felelősséget is vizsgálja. A MÁV közölte: a sérült pályaszakaszt kedd délelőtt adják vissza a forgalomnak.

Semmibe veszi a MÁV a biztos kérését

Itthon2008.07.30, 11:24

Hiába kérték írásban, hiába közölték szóban, a MÁV nem hajlandó eleget tenni az adatvédelmi ombudsmani hivatal felszólításának. Az [origo] kérésére állapította meg a biztos, hogy a hatalmas állami pénzeket felemésztő vállalat csúcsvezetőinek fizetése nyilvános. Egy hasonló helyzetben a Miniszterelnöki Hivatal már beadta a derekát, a vasúttársaság azonban a jelek szerint különbnek tartja magát náluk is.

Az ombudsman ellenében is védi a vezetői bukszák titkait a MÁV

Itthon2008.06.04, 12:59

Szabó Máté ombudsman szerint a MÁV köteles kiadni a társaság vezetőinek jövedelmével kapcsolatos információkat, mivel ezek nyilvános személyes adatok. A cég mégis megmakacsolta magát, csak az érintettek beleegyezésével adná ki az adatokat, magyarán továbbra is titkolja az összegeket. Egy szocialista politikus szerint a MÁV vezetői komoly pénzeket tesznek zsebre.

Titkolja vezetői hírbe hozott fizetését a MÁV

Itthon2008.05.08, 11:52

Személyiségi jogokra hivatkozva nem adja ki a MÁV Zrt. a cég több mint harminc vezetőjének fizetését, amelyek egy MSZP-s politikus szerint egytől-egyig magasabbak, mint amennyi a nemrég távozott BKV-vezérigazgatójának volt. Antal Attila a prémiummal együtt havonta 3,7 milliót keresett. Az [origo] az adatvédelmi biztos hivatalához fordult.

Közmunkások tisztítják a vasutat Tolnában

Állás 20112008.04.28, 08:36

A Kiút Tolna Megyei Foglalkoztatási és Területfejlesztési Kht. 47 millió forintot nyert a szaktárca és a MÁV Zrt. által kiírt vasúttisztasági közmunka program megvalósítására. A kht. vállalta, hogy a közmunkások ötödét a roma származású munkanélküliek közül választja ki.

Az fb nem fogadta el a MÁV 2007-es jelentését

Archívum2008.04.23, 01:55

A MÁV Zrt. felügyelő bizottsága az igazgatósággal közösen tartott keddi ülésén nem fogadta el a társaság 2007. évi éves beszámolóját és üzleti jelentését. A bizottság nem fogadta el az ügyvezetésről szóló 2007. évi jelentést sem, illetve a vagyoni és pénzügyi helyzetéről, az üzletpolitikáról, a társasági és üzletági teljesítményről szóló beszámolókat.

Még mindig engedély nélkül járnak a vonatok

Itthon2008.03.06, 17:14

Hónapok óta pályavasúti működési engedély nélkül járnak a MÁV vonatai. A vasúttársaság szerint bürokratikus kötelezettségekkel maradtak adósak, ezért nem kapták meg az engedélyt a Magyar Vasúti Hivataltól. Többek között arról kéne papírt szerezniük, kié a föld a sínek alatt.

A bíróság elutasította a MÁV keresetét

Itthon2008.02.19, 07:28

A munkaügyi bíróság elutasította a MÁV-Start keresetét. A vasúttársaság szerint a VDSzSz jogellenesen fenyegetett munkabeszüntetéssel és köteles lett volna biztosítani az elegséges szolgáltatásokat. A bíróság azonban úgy véli, nem illetékes a MÁV által sérelmezett kérdések eldöntésében.

Az MDF szerint nem biztonságos a MÁV

Itthon2008.02.10, 16:31

A MÁV kilenc hónapja nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel - állította vasárnap Katona Kálmán MDF-s politikus, aki szerint a MÁV utasai így nincsenek biztonságban. A vasúttársaság szerint azonban a hiányzó engedélyek nem veszélyezteti a közlekedést. 

Felfüggesztik a vasutassztrájkot

Itthon2008.02.07, 17:20

Csütörtök délelőtt bejelentette a VDSZSZ elnöke, Gaskó István, hogy déltől - elsősorban biztonsági okokra hivatkozva - felfüggesztik a vasutassztrájkot. A munkabeszüntetést annak ellenére állítják le, hogy a szerdai egyeztetésen nem tudtak megállapodni a MÁV-val.

Helyreállt a forgalom a Nyugati pályaudvaron

Itthon2008.01.15, 08:56

Kedd hajnalra már a szokott menetrend szerint közlekedtek a vonatok a Nyugati pályaudvaron. Hétfő este egy kábellopási kísérlet miatt zárlat keletkezett, leállt a közvilágítás, sokáig késtek a járatok. A MÁV feljelentést tesz.

Belebukott a MÁV-Start vezetése a káoszba

Itthon2008.01.04, 09:18

A vasúttársaságok vezetőivel folytatott egyeztetés után a MÁV-Start igazgatóságának felmentését kezdeményezte a gazdasági és közlekedési miniszter. Belső vizsgálatot indított a MÁV is, annak ellenőrzésére, hogy a szerdai elővárosi közlekedési káosz elkerülhető lett volna-e, illetve mindenki a hatáskörének megfelelő döntést hozta-e meg. Szerdán megbénult az elővárosi vasúti közlekedés, mert a várható havazás miatt lemondták a vonatokat, majd csak estére tudták ismét üzembe helyezni a szerelvényeket. A MÁV-Start csütörtökön azt ígérte: egyes utasoknak visszafizetik a kárba veszett jegy árát.

Négy szakszervezet megállapodott a MÁV-val

Itthon2007.12.30, 09:45

A MÁV Zrt. menedzsmentje és négy szakszervezet vezetői szombaton aláírták a 2008. évre vonatkozó valamennyi foglalkoztatáspolitikai és bérmegállapodást. A VDSzSz Szolidaritás nem írta alá a megállapodások bérfejlesztésre vonatkozó részét.

Balesetekkel riogat a sztrájk miatt a MÁV

Itthon2007.12.16, 21:28

Nem sikerült megállapodnia a hétfői sztrájk alatt elinduló vonatok számáról a MÁV-nak és a szakszervezeteknek. A vasúttársaság a várható zsúfoltság miatt balesetveszélyesnek tartja a sztrájkolók által felkínált napi két vonatpárt, és a sztrájktörőkben reménykedik. A buszok Békés megye kivételével mindenhol elindulnak reggel, a Volán társaságok a megnövekedett utasszám miatt kisegítő buszok forgalomba állítását is tervezik.

Trakció vontatja a MÁV-ot

Archívum2007.12.06, 12:58

Létrejön a MÁV vontatási tevékenységét végző részvénytársaság. A vállalat tőkéjének nagy részét a géppark jelenti, amely még akár 20 évig maradhat szolgálatban. Az új társaság privatizációja sincs kizárva az elkövetkező években.

Kötvénykibocsátással fejleszt a MÁV

Archívum2007.11.14, 13:15

A MÁV Zrt. BAA1-es hitelminősítési besorolást kapott a Moody's-tól, de már S&P is vizsgálja a céget, amely 75-100 milliárd forint értékű eurókötvény-kibocsátásra készül. A 15 évre szóló kötvényekből az úgynevezett pályallassító elemeket szüntetné meg a vasuttársaság, hogy ne legyen ennyi fennakadás a menetrendben - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Egymilliós bírságot fizet a MÁV

Archívum2007.02.15, 07:39

A Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a MÁV-ot. Egy tavalyi - hidak korrózióvédelmére vonatkozó - tárgyalásos tenderen tapasztalható visszásságok miatt a Hídtechnika Kft. kért jogorvoslatot a bizottságtól.

GYSEV-é a Szombathely-Szentgotthárd vonal

Gazdaság2006.12.06, 13:12

A GYSEV veszi át a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd szakasz kezelését a MÁV-tól. A vasúttársaság EU-pénzekből korszerűsítené a jelenleg egypályás, villamosítatlan szakaszt. A tervek szerint az osztrákokkal együttműködve ezen a szakaszon lehetne létrehozni a Bécs-Sopron-Körmend-Szentgotthárd-Graz vasutat.

Vége a peronos búcsúzkodásoknak

Itthon2006.08.24, 17:57

A Nyugati pályaudvaron több vágányon csak azokat engedik a peronra, akiknek érvényes jegyük van. A MÁV ezzel az évente állítólag 2 milliárdos bevételkiesést okozó bliccelőket akarja kiszűrni, akad viszont utas, aki szerint ezzel megváltoznak a búcsúzkodási szokások.

Kisegítő vonatokat indít a MÁV a Balatonhoz

Itthon2006.07.22, 11:37

A MÁV Zrt. a hétvégén kisegítő-vonatokat és mentesítő járatokat is indít a Balatonhoz - tájékoztatta a társaság szóvivője szombaton az MTI-t. A nyári szexon alatt több vonat közlekedik kerékpárszállító kocsival is.

Nem kapnak kártérítést az elkésett vonatutasok

Itthon2006.06.23, 16:05

Etikátlannak tartják a fogyasztóvédők, hogy a MÁV nem téríti meg utasainak, ha menetrendszerű járatai késnek. Nincs ugyanis előírás, ami a jegyek árának visszafizetésére kényszerítené a vasúttársaságot. Kártérítésre csak akkor van esély, ha az utazó Intercityre váltott jegyet és a műszaki hiba miatt bekövetkezett késést a MÁV bejelentette.

Lélektani határ alá apadt a Tisza

Itthon2006.05.06, 09:48

Kilenc méter alá csökkent szombatra a Tisza vízszíntje, és a Hármas-Körös is tovább apad. Az árvíz miatt kitelepetített emberek többsége már hazatérhetett otthonába. Sok vasútvonal megrongálódott, a MÁV kárbecslése még nem készült el.

Előző
  • 1
Következő