MÁV Cargo

címke rss

Másként látja a vagoneladási ügyet az ügyészség és a BRFK

Itthon2008.09.12, 17:54

A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyeletet gyakorol a MÁV Cargo vagoneladási ügyében bő egy éve indult rendőrségi nyomozás felett. Az ügyészség szerint a BRFK alaptalanul gyanúsította meg a MÁV egykori jogi igazgatóját, és indokolatlanul vette őrizetbe a MÁV három korábbi vezetőjét. A BRFK szerint megalapozott döntéseket hoztak.

Már nem gyanúsítják a vagoneladási ügyben a MÁV-Cargo jogi igazgatóját

Itthon2008.09.11, 19:08

Az ügyészség szerint alaptalan volt a MÁV-Cargo egykori jogi igazgatójának meggyanúsítása a vagoneladási ügyben, és a cég mindhárom vezetőjének indokolatlan volt az őrizetbe vétele. A rendőrség szeptember elején jelentette be, hogy hűtlen kezelés miatt nyomoz a MÁV-Cargo három vezetője ellen. A gyanú szerint egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy kétezer vasúti kocsit adtak el hulladékáron 2002-2003-ban.

Elállhatnak az osztrákok a MÁV Cargotól

Gazdaság2008.09.09, 11:59

Veszélybe került az osztrák állami vasút (ÖBB) és a MÁV által megkötött 102,5 milliárd forintos privatizációs szerződés a teherszállítási üzletág megvásárlásáról - írta a keddi Magyar Nemzet, amely úgy tudja, hogy az osztrák vasútnál már keresik a jogi kiskaput, amelyen keresztül jelentős kártérítés nélkül kihátrálhatnak az üzletből.

Szabadlábon marad a MÁV Cargo vezetője

Itthon2008.09.03, 22:19

Nem kezdeményezte a MÁV Cargo hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőjének és két társának előzetes letartóztatását a Fővárosi Főügyészség - jelentette be Zamecsnik Péter, Kovács Imre, a MÁV Cargo vezérigazgatójának ügyvédje.

Kohóban végezték a MÁV tehervagonjai

Itthon2008.09.03, 16:23

Darabonként 200-300 ezer forintért vagy még kevesebbért vették meg a fémkereskedők a MÁV leselejtezett tehervagonjait, amelyeket aztán jóval magasabb áron adtak el az alapanyaghiánnyal küzdő kohászati cégeknek. Beolvasztották azt a kétezer kocsit is, amely miatt rendőrség hűtlen kezeléssel gyanúsítja a MÁV Cargo vezetőjét. A MÁV rendkívüli közgyűlése szerdán Völgyi Miklóst, a MÁV Cargo Zrt. kereskedelmi igazgatóját nevezte ki vezérigazgatónak.

Hulladékáron kótyavetyéltek el kétezer vasúti kocsit

Itthon2008.09.02, 19:08

Milliárdos kárt okozott a MÁV-nak három férfi, akik hulladékáron adtak el kétezer, többségében működőképes vasúti kocsit. A gyanúsítottak között van a MÁV Cargo Zrt. vezetője is. Az ügy miatt összehívták a cég rendkívüli közgyűlését.

Elmarasztalta az ÁSZ a MÁV-ot

Archívum2008.07.16, 08:17

Elmarasztalóan értékelte a MÁV Zrt. működését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében. A kormány számára megoldási javaslatokat fogalmazott meg, sőt, ajánlotta a felelősségre vonást is - tájékoztat a Világgazdaság.

Szépen híznak rajtunk az osztrákok

Archívum2008.07.14, 10:01

Miközben Magyarországon stratégiai iparágakat szereznek meg, és természetes monopóliumokat vásárolnának fel az osztrák cégek, külkereskedelmünkben Ausztria okozza a legnagyobb negatívumot nekünk az EU-tagállamok közül.

Nem nyomoznak a MÁV Cargo ügyében

Gazdaság2008.07.09, 13:20

A MÁV Zrt. a sajtóban felbukkant félrevezető és megtévesztő információkkal kapcsolatban szükségesnek tartja leszögezni: a MÁV Cargo Zrt. ellen semmiféle rendőrségi vizsgálat nem folyik.

Blokkolná a MÁV Cargót a GYSEV

Gazdaság2008.06.19, 11:21

Blokkoló kisebbségi részesedést szeretne magának a GYSEV a MÁV Cargóban, amelyet az osztrák ÖBB-hez tartozó Rail Cargo Austria (RCA) céggel közösen vett meg - mondta kedden Bécsben gazdasági újságíróknak Székely Csaba, a GYSEV vezérigazgatója.