Mátyás templom

címke rss
Kiderült, mikor költözhet a Mátyás-templom szomszédságába a Pénzügyminisztérium

Kiderült, mikor költözhet a Mátyás-templom szomszédságába a Pénzügyminisztérium

Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárások. A Magyar Nemzet megtudta: a legalacsonyabb árat adó pályázókat hirdették ki nyertesnek. A Mátyás-templom közvetlen szomszédságában álló épületegyüttes korhű felújításával a tervek szerint két és fél éven belül végeznek. A Pénzügyminisztérium 2023 végén költözhet – vissza – a Várba.

Átadják Szulejmán szultán szent dervise, Gül Baba türbéjét

Tudomány2018.10.03, 19:26

Hamarosan újranyitják a török történelem egyik ismert dervisének szent helyként tisztelt síremlékét, Gül Baba türbéjét Budapesten. A ceremónián a hírek szerint részt vehet Erdogan török köztársasági elnök, akinek látogatására Szigetváron is számítanak, ahol egy kutatócsoport pár éve megtalálta Szulejmán szultán szigetvári síremlékét. 

Hamarosan nyit Európa egyik legszebb borfesztiválja

Travelo2018.08.30, 11:14

A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a több mint 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül.

Így fest a 600 éves Budavári Madonna felújítva

Archívum2017.12.08, 16:35

Akár 600 éves is lehet a Budavári Madonna-szobor, amelynek most fejezték be három éve tartó restaurálását. Azt sajnos nem lehet tudni, hogy ki faragta, de szakértők szerint jelentősebb mester műhelyében készülhetett. Péntektől a Mátyás-templom múzeumában látható. 

Eva Longoria ide-oda ugrál Budapesten

Archívum2014.04.01, 16:32

A szép színésznő a magyar főváros nevezetességei előtt fényképezkedik. Nagyon cuki!

Előző
  • 1
Következő