Matolcsy György

címke rss

Matolcsy: Lesz online-szerencsejáték-adó

Archívum2011.09.13, 14:58

A nemzetgazdasági miniszter szerint az is eredmény, hogy a belső fogyasztás stagnál és nem csökken. Az online szerencsejátékok jövőre már adózni fognak, a SZÉP-kártyát jövőre bővítik, és melegétel-utalványként is használható lesz. A vendéglátósok könnyítésre számíthatnak a zenei jogdíjak fizetésében.

Matolcsy a végtörlesztésről: Szükség esetén megsegítjük az OTP-t és az FHB-t

Archívum2011.09.13, 18:17

A nemzetgazdasági miniszter megérti, de nem osztja a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztésére vonatkozó kormányzati tervekkel szembeni kritikákat, és számít rá, hogy a készülő jogszabályokat bíróságon támadják majd meg. Matolcsy György azt is elmondta, ha kell, megsegítik az OTP-t és az FHB-t.

A "kormány bölcsessége" áll a végtörlesztés terve mögött

Archívum2011.09.13, 13:05

A nemzetgazdasági miniszter nem számít arra, hogy ha a végtörlesztések tömegessé válnak, akkor a bankok visszafognák a cégeknek nyújtott hiteleiket. Név nélkül nyilatkozó bankvezetők az [origo]-nak azt mondták, továbbra is a hitelezés visszaszorulására számítanak.

Jövő héten tárgyalhatja a parlament a végtörlesztésről szóló javaslatot

Archívum2011.09.13, 15:15

A miniszterelnök szóvivője szerint az ellenzéken múlik, hogy mennyi idő alatt fogadja el a parlament a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről szóló javaslatot. Szijjártó Péter azt mondta, hogy az erős bankoknak semmilyen módon nem kell aggódniuk.

Harmadával kevesebb idő lesz felkészülni az adóemelésre

Archívum2011.09.12, 20:41

Nem tudja a kormány időben átvinni a parlamenten a jövedéki és a szerencsejáték-adó megemelését, ezért 45 nap helyett 30 napra rövidítené a felkészülési időt. Így már életbe lépnek az adóemelések november 1-jén.

Győzködték Orbánt a végtörlesztés terve ellen

Archívum2011.09.19, 19:17

A kötcsei találkozón győzködték Orbán Viktor miniszterelnököt a devizahitelesek számára nyújtott újabb mentőcsomag pénteken bejelentett terve ellen. Az [origo] információja szerint több érintett kormányzati vezetőt sem avattak be a tervbe.

Matolcsy: Magyarország újra kockázatos helyzetbe került

Archívum2011.09.12, 14:35

Az eurózóna válsága következtében Magyarországnak további intézkedésekre van szüksége, hogy újonnan kialakult kockázatosságát kezelni tudja - erről beszélt Matolcsy György gazdasági miniszter hétfőn a parlament gazdasági bizottsága előtt. A miniszter a devizahitel-problémáról azt mondta, annak kialakulásáért az előző kormányok és az MNB is felelős, szerinte három intézkedéssel megelőzhető lett volna a baj. Matolcsy szerint az IMF megpróbálta megakadályozni a bankadó bevezetését, és ma is visszavonatná, ha tudná.

Három lépcsőben emelné a kormány a cigaretta jövedéki adóját

Archívum2011.09.12, 13:43

Matolcsy György javaslata szerint nő a gázolaj jövedéki adója is, és a pénznyerő automaták után is több adót kellene fizetni.

Orbán mellett Matolcsy is felszólal a kötcsei találkozón

Archívum2011.09.10, 11:29

A miniszterelnök mellett a gazdasági miniszter is beszédet mond szombaton, a Fidesz hátországának egyik legfontosabb találkozóján, a Somogy megyei Kötcsén.

Orbán Viktor szerint nem adósnak jó lenni, hanem hitelezőnek

Archívum2011.09.10, 19:47

A miniszterelnök a tizedik kötcsei találkozón tartott előadásában közölte, az államadósságot kell csökkenteni ahhoz, hogy az ország ne legyen kiszolgáltatott - mondta a rendezvény után a kormányfő szóvivője, aki elmondta azt is, hogy a kormány szerint az arányos adórendszer a munkaalapú gazdaság legfontosabb eszköze.

Nagy kockázatot vállalnak a hitelátváltással a kormánypártok

Archívum2011.09.09, 18:33

A kormánypártok egy pénteki bejelentés szerint lehetővé tennék a devizahitelesek számára, hogy nyomott árfolyamon, egy összegben törlesszék vagy forintalapúra váltsák át hitelüket. Az ötlet nem új, az elmúlt másfél évben a kormány képviselői és közgazdászok is előálltak hasonlókkal. Az [origo] által megkérdezett képviselőket mégis meglepte a csütörtök este előkerült javaslat, amelyről kemény vita folyt. Egyikük szerint a terv "finoman szólva nincs előkészítve".

Tele van buktatókkal Matolcsy luxusáfás ötlete

Archívum2011.09.09, 11:48

Az EU-ban egyhangú döntés kellene a Matolcsy György által javasolt, luxuscikkekre kivetendő 35 százalékos áfához, és adószakértők szerint legalább két évbe telne meggyőzni az ellenzőit. Annak a tisztázása nem egyszerű, hogy mit is öleljen fel a luxuscikkek köre. Egy drágább külföldi pezsgő luxustermék, de egy olcsóbb magyar már nem? Ha csak a magyar kormány vezetné be a magas áfakulcsot, azzal a külföldre irányuló bevásárlóturizmus kapna lendületet.

MN: A Matolcsy-féle koncepció több államilag finanszírozott helyet biztosítana a felsőoktatásban

Archívum2011.09.07, 07:25

A Hoffmann Rózsa nevéhez fűződő felsőoktatási koncepcióhoz képest lényegesen kisebb mértékben csökkentené az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók számát a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a szerdai Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a műszaki, természettudományos és informatikai hallgatók számát a duplájára emelné, az orvos- és pedagógusképzés keretszámát pedig szinten tartaná a tárca.

A forinthitelesek megsegítésére is vannak ötletei az MNB-nek

Archívum2011.09.07, 12:29

Simor András jegybankelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hitelesek helyzetéről tárgyalt szerda délelőtt. A kormány és a jegybank is a hitelesek helyzetét szeretné könnyíteni. Hogy pontosan miről volt szó a megbeszélésen, azt nem tudni, sem az NGM, sem a jegybank nem közölt részleteket.

Adószakértők szerint a jövő zenéje a Matolcsy által javasolt luxusáfa

Archívum2011.09.07, 21:41

Zara László adószakértő szerint általánosságban biztosan nem lehet szabályozni a kérdést, pontosan meg kellene határozni, mit tekintenek luxusnak, mert ami az egyik tagállamban luxuscikknek számít, nem biztos, hogy egy másikban is annak minősül.

Matolcsy harmincöt százalékos áfát vetne ki a luxuscikkekre

Archívum2011.12.06, 17:10

A nemzetgazdasági miniszter szerint a meghatározott luxuscikkekre kivetendő 35 százalékos egységes uniós forgalmi adó nem lenne káros hatással az egységes európai piacra. 

Adóemelésekkel és több adó behajtásával tömné be a költségvetési lyukat a kormány

Archívum2011.09.06, 18:13

A dohány, az alkohol és a gázolaj adójának emelésével és szigorúbb áfabehajtással foltozná be a kormány a gazdaság lelassulása miatt keletkezett költségvetési lyukat. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György gazdasági miniszter jelentette be a kétnapos kormányülés után, ahol Orbán jelezte azt is, a nehézségek ellenére folytatják az államadósság csökkentését.

Számok nélküli költségvetést tárgyalt a kormány

Archívum2011.09.02, 15:31

Olyan, néhány oldalas anyagot vitt be a költségvetést tárgyaló szerdai kormányülésre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, amelyben nem voltak számok, tudta meg az [origo]. Nagyon rosszul áll a büdzsé összerakása, az NGM-ben a hétvégén is gőzerővel folyik a munka, hogy hétfőn vagy kedden a kormány már értékelhető állapotú szöveget kapjon. A Költségvetési Tanácsnak már meg kellett volna kapnia a költségvetés tervezetét a kormánytól, de nem volt mit.

Bajnai: Matolcsy tévútra viszi az országot

Archívum2011.09.02, 17:07

Reagált Matolcsy György azon állítására Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, hogy hamis adatok szerepeltek a Bajnai-kormány költségvetésében. Úgy vélik, a nemzetgazdasági miniszter tévútra viszi az országot.

Matolcsy: Hosszú válságra kell felkészülni

Archívum2011.09.01, 17:56

A nemzetgazdasági miniszter szerint a forgalmi adók területén van tennivaló, de a jövedelemadókat nem szabad emelni, erről ő maga beszélt, miután Orbán Viktor kormányfővel közösen egyeztetett 11 közgazdásszal az euróválság Magyarországra gyakorolt hatásairól.

Orbán kérdezett, Matolcsy jegyzetelt - mi történt a csütörtöki válságtanácskozáson?

Archívum2011.09.02, 08:50

Kritikát is megfogalmaztak a Matolcsy György gazdasági miniszterrel és Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztető közgazdászok a csütörtöki egyeztetésen, ahol sem Orbán Viktor, sem Matolcsy György nem árulta el, hogy milyen terveik vannak. Az [origo]-nak nyilatkozó egyik résztvevő szerint úgy tűnt, hogy nem akarnak eltérni az eddig követett gazdaságpolitikától, de "őszinte érdeklődést" mutatott a kormányfő véleményük iránt.

Matolcsy: Voltak okos javaslatok

Archívum2011.09.02, 08:23

A nemzetgazdasági miniszter szerint a forgalmi adók területén van tennivaló, de a jövedelemadókat nem szabad emelni, erről ő maga beszélt, miután Orbán Viktor kormányfővel közösen egyeztetett 11 közgazdásszal az euróválság Magyarországra gyakorolt hatásairól.

Matolcsy kérdezi, hogy milyen kockázata van a sok magyar devizahitelesnek

Archívum2011.08.23, 18:26

Matolcsy György az európai bankfelügyelet elnökének elküldött levelében többek között arról érdeklődik, hogy milyen kockázatot jelenthet, hogy a magyar devizahitelesek döntő része frankalapú hitelt vett fel, és a devizahitelek elterjedéséhez mennyiben járult hozzá az elégtelen uniós és hazai szabályozás.  

A magyar kormány kitart az egykulcsos adó mellett

Archívum2011.08.18, 17:57

A miniszterelnök szóvivője az MTV Ma Reggel című műsorában kijelentette: a magyar gazdaság vártnál lassúbb növekedési üteme ellenére a kormány három százalék alatt tartja a költségvetési hiányt, és nem mond le az "arányos" adórendszerről.

Magyar Nemzet: Orbán jóváhagyta Becsey menesztését

Archívum2011.08.13, 12:02

Becsey Zsoltnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkárának felmentését már a múlt héten jóváhagyta Orbán Viktor kormányfő - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a közeljövőben nem várhatóak további kormányzati átalakítások. 

Nem lesz rendkívüli kormányülés a frankárfolyam miatt

Archívum2011.08.11, 09:24

Nincs a magyar kormány kezében olyan eszköz, amellyel befolyásolni tudná a svájci frank árfolyamát, ezért nincs rá ok, hogy rendkívüli kormányülést tartsanak - nyilatkozta Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár.

Szabadságok miatt van csendben a pénzügyi vihar közben a kormány

Archívum2011.08.10, 11:48

Alig kísérik kormányzati megnyilvánulások a frankárfolyam révén Magyarországra is hatással lévő nemzetközi pénzügyi zavarokat, és háttérben zajló munkáról sem tudni, miután több kormánytag is szabadságon van. Sajtófőnöke szerint a legutóbb múlt héten felcsúti házánál feltűnt Orbán Viktor miniszterelnök dolgozik, kormányülést azonban nem tartanak ezen a héten.

Matolcsy György szabadságon van, de mindennap konzultál

Archívum2011.08.08, 17:08

Az [origo] megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) és a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy a két intézmény vezetői elmentek-e szabadságra az adósságválság idején. Matolcsy szabadságot vett ki, de naponta többször konzultál, Simor  András Magyarországon tartózkodik, de azt nem tudni, hogy szabadságon van-e.

Nincs fegyvere a kormánynak az erős frank ellen

Archívum2011.08.03, 09:06

Magára haragíthatja a piaci szereplőket a kormány és a jegybank, ha megpróbál beavatkozni a frank sosem látott keddi erősödésébe, ráadásul nem valószínű, hogy ezzel tudnának hatni az árfolyamra. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank kezében most nincs hatékony fegyver a magas árfolyam ellen. A svájci jegybank korábban mindent bevetett, amikor a frank árfolyama elszállt. Az 1970-es években megpróbálták a negatív kamatot is, de nem jött be.

Fellegi: Jöhet még a Mol-bevásárláshoz hasonló döntés

Archívum2011.07.07, 12:08

Véget ért az iparszerű privatizáció korszaka jelentette ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a külgazdasági diplomatáknak szervezett Külpiaci Értekezlet című budapesti rendezvényen. Matolcsy György gazdasági miniszter arról beszélt, hogy az ország elkerülte a csődöt és megindult a fejlődés útján.

Matolcsy: Erős ország kell az euróhoz, ami 2018-2020-ban cserélheti le a forintot

Archívum2011.07.07, 20:29

Matolcsy György szerint gyenge országként nem érdemes az eurózónába tartozni, de jelenleg nem az euró, hanem Görögország és Portugália van bajban. A miniszter közölte, hogy tavaly Magyarország is a szakadék szélén állt, azóta viszont felkapaszkodott a középmezőnybe, és egy évtizeden belül az egyik legeredményesebb ország lehet Európában.

A Széchenyi-tervvel megy szembe a bioüzemanyag adójának emelése

Archívum2011.07.06, 07:20

Az E85-ös bioüzemanyag jövedéki adóját a Matolcsy György által benyújtott eredeti miniadócsomag literenként 12 forintra emelte volna, de a parlament végül a Molnak több mint húsz éve jogi tanácsokat adó KDNP-s képviselő 40 forintos adóterhelésről szóló javaslatát fogadta el. Az E85-ös üzemanyagot nem forgalmazó Mol kitérő választ adott arra a szocialista kifogásra, hogy a társaság nyomására fogadták el a bioetanol-üzletágat hátrányosan érintő javaslatot.

A kormány állításával szemben nem teljesült a Széll Kálmán-terv több pontja határidőre

Archívum2011.07.01, 20:52

A kormány szerint száz százalékig teljesültek a Széll Kálmán-tervben július 1-jéig vállalt pontok, valójában azonban a tizenegyből csak öt olyan vállalás van, amely maradék nélkül teljesültnek tekinthető, egy pedig csak akkor, ha a "javaslat" szót tágan értelmezzük. A kormány szerint megvalósult, hogy javaslatot tesznek a korengedményes nyugdíjazás rendszerének megváltoztatására, de ez nem jelent törvényjavaslatot, és közben a kormány közölte, hogy a szociális konzultációt még megvárja a döntéssel.

Nem lett átláthatóbb a költségvetés az Orbán-kormány alatt

Archívum2011.06.28, 11:57

Egyre követhetetlenebb a költségvetés az új kormány hivatalba lépése óta, pedig ellenzékben a Fidesz többször bírálta a szerintük átláthatatlan államháztartási gazdálkodást. A miniszterek egy törvénymódosításnak hála immár kedvük szerint csoportosíthatnak át pénzt egyik feladatról a másikra, a kormány pedig a pótköltségvetés készítésére vonatkozó, saját maga által kezdeményezett előírást sem tartja be, inkább kicselezi.

Vettünk valamit hétszázezerért a legkisebb szigetországtól

Archívum2011.06.27, 16:14

Aggódnak a Naurui Köztársaság jövőjéért a Nauru-barát magyar fiatalok - írta két miniszterhez intézett írásbeli kérdésében egy jobbikos parlamenti képviselő. A kormány - több más kis szigetország mellett - tavasszal döntött arról, hogy diplomáciai kapcsolatot létesít az apró óceániai állammal, ami jól jöhet az ENSZ Biztonsági Tanácsába pályázó Magyarországnak. A kapcsolatot más nem nagyon indokolja, a gazdasági miniszter szerint utoljára öt éve érkezett Magyarországra naurui import, mi pedig 22 milliáért szállítottunk üzemanyagot a szigetre, de az is több éve volt.

Hiába puhák a Széll Kálmán-terv céljai, még azok sem mind teljesülnek

Archívum2011.06.24, 14:42

Egy hét múlva, július 1-jén lejár a Széll Kálmán-terv 11 pontjának megvalósítási határideje. Magyarország kedvező nemzetközi gazdasági megítélése részben abból fakadt az elmúlt hónapokban, hogy az elemzők bíztak a terv végrehajtásában. Hogy halad a kormány a teljesítéssel?

Nincs elég állami bevétel, módosítják a költségvetést

Archívum2011.06.23, 12:58

Az idei évre tervezett bevételek elmaradása miatt a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegeket elvonják a költségvetési fejezetektől - ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter által kezdeményezett módosító indítvány. Az előterjesztés alapján mintegy 180 milliárd forinttal tervezték túl tavaly a költségvetés bevételi oldalát. A most benyújtott törvényjavaslat megfeledkezik a hét elején elfogadott költségvetésitörvény-módosításról, arról, hogy meg kellett emelni a hiányt 500 milliárd forinttal a Mol-pakett megvásárlása miatt, így a mostani törvényjavaslat hibás lehet.

Négy új hitel keretében 735 millió eurót kap Magyarország beruházásokra

Archívum2011.06.20, 20:08

Többek között közlekedési, vidékfejlesztési és megújuló energiával kapcsolatos ágazatokban megvalósuló beruházásokra összesen 735 millió eurónyi hitelt ad Magyarországnak az Európai Beruházási Bank. Az erről szóló szerződéseket hétfőn írta alá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Így szigorodik a munkanélküli-segélyezés rendszere

Archívum2011.06.16, 14:32

Alaposan átalakítaná a munkanélküli-segély kifizetésének rendszerét a kormány parlament elé terjesztett törvényjavaslata. Hosszabb munkaidőre lesz szükség a folyósításhoz, amely csak fél évig fog járni, míg a magasabb jövedelműek havonta több mint 15 ezer forinttal kevesebbet kapnak ugyanazért, mint eddig. Figyelni kell majd a kert, lakókörnyezet rendben tartására és el kell járni képzésekre is, különben az állam megvonhatja a támogatást.

Óvatos adagolással úszhatja meg a kormány a pótköltségvetést

Archívum2011.06.16, 12:29

Egyre több jel utal arra, hogy szigorúan a számok alapján pótköltségvetést kéne készíteni a kormánynak. A Mol-részvények megvásárlása, a MÁV és a BKV adósságának átvállalása és a PPP-projektek kiváltásának együttes hatása közel háromszorosára emelheti az idei költségvetési hiányt. A kiadások ügyes adagolásával azonban elkerülhető a pótköltségvetés nyűge.

A jövő vitáiról szólt Orbán kötözős mondata

Archívum2011.06.15, 15:12

A közvélemény reakcióit tesztelte Orbán Viktor miniszterelnök, amikor arról beszélt egy hétvégi interjúban, hogy akár a következő tíz kormány kezét is megkötné - állították az [origo]-nak kormányzati és fideszes források. A kérdésről vita van a kormánypárti frakciókban is, még nem dőlt el, hogy a kormány mennyire betonozza be saját döntéseit, kétharmados jogszabályba foglalják-e például a 16 százalékos szja-t vagy csak az egykulcsos adórendszert kötik ki.

Mégsem három hónapig, hanem fél évig járhat a munkanélküli-segély

Archívum2011.06.14, 16:03

A korábban bejelentett három hónap helyett fél évig járna az álláskeresési járadék, viszont a minimálbér eddigi 120 százaléka helyett legfeljebb 100 százaléka lehetne. Matolcsy György minisztériuma szerint korábbi tervekhez képest a kibővített folyósítási idő nem veszélyezteti a Széll Kálmán-terv megvalósítását. A kormány törvénytervezete szerint meghatároznák a maximális szociális támogatást, valamint megvonható lehet a segély gondozatlan kert esetén.

Véget vethet a sodrós dohány divatjának a kormány ötlete

Archívum2011.06.10, 15:18

Nyár végétől emelkedhet a cigaretta és a dohány jövedéki adója a kormány javaslata szerint, az emelés sokkal nagyobb lesz a vágott dohány, mint a cigaretta esetében. Az utóbbi években divatba jött a félkész és ezért kényelmetlenebb, de olcsóbb dohány a kész cigaretta rovására, az adóváltozás azonban várhatóan rontani fogja a dohány piaci pozícióit. A kormány szerint erre bevételi okokból van szükség, de az [origo] információi szerint nem kaszálhat nagyot a költségvetés a változással.

Matolcsynak "súlyos aggályai" vannak az uniós országértékeléssel szemben

Archívum2011.06.10, 09:33

Válaszolt Matolcsy György az Európai Bizottság kedden kiadott országértékelésére, a nemzetgazdasági miniszter szerint több ponton is hamis benyomást kelthet az EB állásfoglalása a nemzeti reformprogramról és a konvergenciaprogramról. Matolcsy szerint a bizottság nem számolt olyan elemekkel, mint a reálhozam kifizetése vagy a kockázati felárak csökkenése miatt elérhető olcsóbb hitelezés.

Milyen devizahiteles kérdéseket kell rendeznie a kormánynak?

Archívum2011.06.09, 17:37

A devizahiteleseket kisegítő kormányzati intézkedések már ismertek, de a készülő törvénymódosításból még számos fontos részlet kiderül majd. Pontosan hogyan alakul az áthidaló kölcsön kamata, milyen feltételekkel lehet majd szerződést módosítani, kik vehetik majd igénybe az állami kamattámogatást? Összegyűjtöttük, hogy melyek a legfontosabb nyitott kérdések.

A Fidesz kétharmados nagykalapácsa

Archívum2011.06.08, 12:56

Az előző évek sodródása után háborút hirdetett a kormány az eladósodottság és a munkanélküliség ellen. A Széll Kálmán-tervet kedvezően fogadták a nemzetközi elemzők. Mi a tényleges tartalma a tavaszi gazdaságpolitikai fordulatnak?

Vissza a céhrendszerbe!

Archívum2011.06.07, 14:10

Őszre csúszik annak a kamarai rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatnak a vitája, amely visszaállítaná a kötelező tagságot. Pár ezer forintért belépőt kapunk a középkori céhek világába, vagy tényleg van haszna ennek a módosításnak?  

Matolcsy szerint felesleges Excelt tanulniuk a kosárfonóknak

Archívum2011.06.07, 08:47

Változhat az informatikaoktatás a felnőttképzésben, ha a parlament elfogadja a nemzetgazdasági miniszter törvénymódosító javaslatát. Az indítvány megszüntetné a kötelező informatikaoktatást, és így nem lenne szükség például az Excel-táblázat ismeretére a kosárfonó vagy a virágkötő szakmához.

Politikusok - Közgazdászok 4:0

Archívum2011.06.06, 14:15

Kormányoktól függetlenül lassan másfél évtizede szinte kizárólag a politikai szempontok győzedelmeskednek a gazdaságiak felett. Mennyiben felelős az ország helyzetéért a közgazdászszakma?  

Újabb elbocsátásoktól tartanak Matolcsy minisztériumában

Archívum2011.06.06, 12:34

Akár harminc főre is olvadhat a kormányváltáskor még 80, most pedig 40-50 fővel dolgozó adóügyi részleg a nemzetgazdasági tárcánál az [origo] információi szerint. A munkát várhatóan minisztériumi háttérintézmények látják majd el. Ez lesz a harmadik elbocsátási hullám március óta.

Drágább lehet a cigi és a bioüzemanyag Matolcsy javaslata szerint

Archívum2011.06.04, 10:24

A használt autókra vonatkozó regisztrációs adó csökkentése mellett az adóhivatal és a vendéglátósok adminisztrációs kötelezettségét mérsékelné, a bioüzemanyag és a dohánytermékek adóját pedig növelné a nemzetgazdasági miniszter törvénymódosítási javaslata.

Matolcsy bebetonozná a 16 százalékos adókulcsot

Archívum2011.06.03, 10:55

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány az adózás két alapelvét rögzíttetné kétharmados törvényben, az egykulcsos és a családi jelleget. Az Fn.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy az egy kulcs mértéke változhat, de olyan megoldást tartana jónak, aminél a kulcsot csak lefelé lehetne vinni. A miniszter szerint nem lesz új válságadó.

A hétvégén Kötcsén is értékeli a kormány munkáját Orbán

Archívum2011.06.02, 15:45

Kilencedik alkalommal tartják meg vasárnap a kötcsei pikniket, ahol a kormány első évét és a választások óta eltelt időszakot fogja értékelni Orbán Viktor miniszterelnök. Az évente megrendezett magántalálkozón fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar szokott részt venni.

Az indoklás nélküli elbocsátások utolsó perceit is kihasználták az NGM-ben

Archívum2011.06.01, 13:10

"Akivel a főnök találkozott a folyosón, mind kirúgta, még azt a titkárnőt is, akinek a feladata volt az elbocsátandókat összeterelni" - így zajlott a napokban egy forrásunk szerint a Matolcsy György vezette minisztériumban az elbocsátási hullám, kihasználva az indoklás nélküli felmondás lehetőségének utolsó napját. Akik megkapták felmondólevelüket, még a korábbi kormány alatt jöttek a tárcához.

Adósmentés: az ellenzék szerint nem a csomag a megoldás

Archívum2011.05.30, 17:37

Keveslik az ellenzéki pártok a kormányfő és a Bankszövetség úgynevezett otthonteremtési csomagját. Az egyik legfőbb kifogás az, hogy nem derül ki, milyen forrásból fedeznék a programot. Az ellenzék egyetért abban, hogy a kormány valójában 2015-re "tolta el" egy probléma megoldását.

A kormány döntene a minimálbérről 2012-től

Archívum2011.05.30, 19:15

Egy hétfőn benyújtott törvénytervezet szerint ezentúl nem a legfelsőbb érdekegyeztető fórum, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hanem a kormány állapíthatja meg a minimálbért, illetve a szakmai garantált bérminimumot. Az új érdekegyeztetési rendszerben gazdasági kamarák, a civil társadalom és a tudományos élet, valamint a történelmi egyházak képviselői is tagjai lesznek a testületnek, amely azonban nem kap döntési jogokat, csak konzultálhat és tanácsot adhat. A kormány tervei szerint az érdekegyeztető fórum új formájában 2012-ben kezd el működni.

Otthonmentő akcióterv - videó a devizahiteleseket segítő csomag bejelentéséről

Archívum2011.05.30, 15:25

Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke hétfőn bejelentette a devizahitelesek ötpontos mentőcsomagjának részleteit. A devizahitelesek megmentéséről szóló megállapodásban 2014 végéig rögzíti a kormány és a Bankszövetség a devizahitelesek törlesztőrészleteinek árfolyamát. Nézze meg a bejelentésről szóló videót itt:

Hallgassa élőben a devizahitelesek mentőcsomagjának ismertetését!

Archívum2011.05.30, 11:57

Több mint egy évnyi késlekedés után elkészült a devizahitelesek mentőcsomagja. Az intézkedéseket Orbán Viktor kormányfő, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke ismerteti a parlamentben. Az [origo]-n élőben követheti a bejelentést.

A belügy felügyeli majd az új Közmunkaalapot

Archívum2011.05.30, 11:11

A közfoglalkoztatásra szánt forrásokat kivonják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől a belügyminiszter irányítása alatt létrejön az új Közmunkaalap - jelentette be Matolcsy György.

Matolcsy: Ötpontos megállapodás született a devizahitelesek mentőcsomagjáról

Archívum2011.05.30, 13:07

Egy parlamenti bizottsági meghallgatás szünetében a nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy ötpontos megállapodás született a devizahitelesek megsegítéséről. Matolcsy György hozzátette, hogy a megállapodás annak ellenére jött létre, hogy a 2012 utáni bankadóról nem egyeztek meg.

Orbán részvételével hétfőn ismertetik a devizahiteles csomagot

Archívum2011.05.30, 10:11

Többszöri halasztás után hétfő délután a kormány és a Bankszövetség képviselői bejelentést tesznek a devizahitelesek mentőcsomagjáról.

Mentőcsomag: 180 forinton rögzítik a frankárfolyamot

Archívum2011.06.21, 11:28

Az árfolyamrögzítés 2014 végéig lesz érvényes, a kormány ötpontos megállapodást írt alá a Bankszövetséggel.

Jövő hétre csúszik a devizahitelesek mentőcsomagjáról szóló bejelentés

Archívum2011.05.26, 15:05

Az eredeti tervekkel ellentétben valamikor a jövő héten ismertetik a kormány és a Bankszövetség képviselői a devizahitelesek mentőcsomagjának részleteit. 

Csütörtökön derül ki, milyen segítséget kapnak a devizahitelesek

Archívum2011.05.24, 15:59

Nyilvánosságra hozzák csütörtökön a devizahitelesek megsegítésének ügyében a Bankszövetség és a kormányzat között született megállapodás részleteit.

Miért kell megmenteni a devizahiteleseket?

Archívum2011.05.24, 14:24

A frankárfolyam tervezett, 180 forintos rögzítésével az állam magáncégek ügyeibe avatkozik be, de több érv is szól amellett, hogy erre szükség van. Ha nincs mentőcsomag, akkor ugyanis nem tud beindulni a gazdaság. A devizahitel törlesztésénél a frankárfolyam tervezett, 180 forintos rögzítésével a kormány arra fogad, hogy 3-5 év múlva kedvezőbb lesz a gazdasági helyzet, mint most. A döntés egyik oldalról csökkenti ugyan a bankok várható nyereségét, másik oldalról mégis örülhetnek neki: végre fellélegeznek és megszabadulnak a rossz hitelektől.

Miniszteri biztosra bízták a Széchenyi-pihenőkártyát

Archívum2011.05.23, 13:31

Miniszteri biztost nevezett ki a Széchenyi-pihenőkártya bevezetéséhez szükséges feladatok ellátására Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Feladata egyebek mellett a kártya népszerűsítése lesz.

Kockázatokkal, de élénkítheti a gazdaságot az devizahitelek árfolyamrögzítése

Archívum2011.05.23, 16:16

Várhatóan holnap jelenti be a kormány és a Bankszövetség a devizahitelesek megmentésére létrehozott intézkedéscsomag részleteit. Az eddig megismert részletek hozzájárulhatnak a belső fogyasztás és a vállalati hitelezés élénküléséhez is, amivel a kormány két fontos gazdasági céljához is közelebb kerülne. A hatás azonban csak rövid távú lehet, és számos kockázatot rejt magában.

Matolcsynak megfelel a 180 forinton rögzített frankhitelárfolyam

Archívum2011.05.20, 15:10

A Bankszövetség és a kormány képviselői pénteken tárgyaltak a devizahitelek árfolyamának rögzítéséről. Az egyeztetésen a szerdán még 160 forintos frankhitelárfolyamot indítványozó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már elfogadhatónak tartotta a 180 forintos árfolyamra tett bankszövetségi javaslatot. A hétvégén várhatóan nem születik meg az egyezség, legkorábban a jövő kedden jöhet létre megállapodás.

Százhatvan forinton rögzített frankhitel-árfolyamról írt Matolcsy

Archívum2011.05.18, 18:12

Nyolcheti mélypontra zuhant a forint, miután a Reuters hírgyünökség nyilvánosságra hozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban írt levelét, amely szerint a frank árfolyamát 160, az euróét 250 forinton rögzítené a kormány a devizahiteleknél. A tervet az [origo]-nak az ügyet ismerő forrás is megerősítette. A kormány tavaly nyár óta ígéri a devizahitelesek terheinek könnyítését, és idén állt elő a rögzített árfolyam ötletével.

Matolcsy György: Kipateroltuk az IMF-et

Archívum2011.10.26, 10:49

Magyarország élet-halál harcot, gazdasági szabadságharcot folytatott a pénzügyi függetlenségért, és jól tette, hogy tavaly "kipaterolta" a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter egy keddi előadásában. Azt is mondta, hogy 2013-ban "ma még elképzelhetetlen" makrogazdasági számok várhatóak.

Matolcsy nem bocsátja társadalmi vitára a kamarai törvény egyes részeit

Archívum2011.05.02, 17:06

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint vannak olyan tárgykörök, amelyek nem bocsáthatók társadalmi vitára, így a készülő kamarai törvény egyes részei is kimaradnak a vitából. A vállalkozók érdekszervezete a készülő jogszabályok helyett új irányt javasolna, amelyben csak egy kamara létezik a külön ipari és külön agrárkamara helyett.

Egyre hosszabb ideig ül az állam a beszállítók pénzén

Archívum2011.04.28, 10:53

Állami intézmények nemegyszer 180-270 napos fizetési határidővel egyenlítenek ki számlákat a nekik árut szállító, szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak. Van olyan technika is, hogy a kiállított számlát formai okok miatt visszaküldik a vállalkozásnak, csak hogy húzhassák a kifizetést. A választási és a kormányprogram a 30 napos fizetési gyakorlat megteremtésére tett ígéretet.

Egyszerűbb kirúgást, rugalmasabb munkaidőt akar a kormány

Archívum2011.04.22, 09:51

Egyszerűbb lesz elbocsátani az alkalmazottakat, csökkenhet az éjszakai és hétvégi munkáért járó bérpótlék, és rövidülhet a felmondási idő - többek között ilyen intézkedéseket tartalmaz az a dokumentum, amelyet csütörtökön mutatott be a gazdasági minisztérium. Az intézkedések a kormány szerdán bejelentett, a vállalkozások terheit mérséklő első csomagjában lesznek benne. A minisztérium szerint a tervekkel sok pénzt takaríthatnak majd meg a cégek.

Kevesebb lesz az adóbevallás, megszűnik az adójóváírás a kormány terve szerint

Archívum2011.04.20, 18:59

A kormány ötszázmilliárd forintra rúgó adminisztráció- és bürokráciacsökkentő csomagot valósít meg - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Matolcsy György gazdasági miniszter. Matolcsy szerint mérséklik az adóbevallások és az adatbejelentési kötelezettségek számát, a lépésektől azt várják, hogy jelentősen csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei. Matolcsy elmondta azt is, hogy két év múlva felszámolják az adójóváírást.

Matolcsy: A munkanélküliek csak három hónapig kapnak járadékot

Archívum2011.04.13, 18:50

Emelkedik a gyógyszercégek különadója, az állam átvállalja a MÁV adósságát - derült ki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a Széll Kálmán Terv részleteit ismertette a nemzetgazdasági miniszter. A munkanélküli-járadék időtartama harmadára csökken, de az összege nő. 

Matolcsy a stabilitási alap zárolását javasolja

Archívum2011.04.09, 16:14

Matolcsy György gazdasági miniszter a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek.

3,8 helyett 4,2 százalékos a tavalyi hiány

Archívum2011.04.01, 16:33

A KSH nyilvánosságra hozta azt a jelentést, amelyet az EU-nak küldött el ma, és amelyből kiderül, hogy az [origo] információit alátámasztva elvétette a kormány a tavalyi költségvetésihiány-célt, a 3,8 százalékos vállalással szemben 4,2 százalékos lett a GDP-arányos deficit. Az államadósság pedig 80 százalék fölött volt.

Várhatóan százmilliárddal lépi túl a hiánycélt a kormány

Archívum2011.03.30, 12:00

Nagyobb lett a tavalyi költségvetési deficit a 3,8 százalékos GDP-arányos célnál - tudta meg az [origo] több forrástól. Ez azt jelenti, hogy a kormány a tervezésnél 100 milliárd forinttal vétette el a hiányt. Forintban mérhető következménye nem lesz a kedvezőtlen számnak, de a kormánynak presztízsveszteséget okozhat, hogy nem teljesül a konvergenciaprogramban és az EU előtt is vállalt terv.

Hétfőn érkezhetnek új tagok a monetáris tanácsba

Archívum2011.03.18, 10:05

Két héttel ezelőtti forgatókönyvnek megfelelően tölthetik fel a jegybank legfőbb döntéshozó testületét.

Kicsúszott a hiány a kormány kezéből

Archívum2011.03.17, 12:53

A kormány által korábban vállalt 3,8 százalékos hiánycéllal szemben akár a 4,5 százalékot is elérheti a tavalyi költségvetési hiány - állította az [origo]-nak több, a hiány alakulására rálátó forrás. A hiányt az önkormányzatokra költött pénz és a költségvetési intézmények kiadásai dobják meg várhatóan. A pontos szám áprilisban derül ki, ha a vártnál magasabb lesz a hiányszám, az arra utal, hogy a Széll Kálmán-tervben jelzett spórolásokat nem lehet megúszni.

Megállapodás született a gazdasági koordinációt növelő hat jogszabályról

Archívum2011.03.15, 17:45

Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben az euróövezet pénzügyi stabilitását segítő hat jogszabályról. Ez mások mellett megerősíti az Európai Unión belüli költségvetési politikai felügyeletet. A csomag elfogadása a magyar EU-elnökségi program egyik fő célkitűzése volt, és soros elnökként Matolcsy György elnökölt az áttörést hozó találkozón. Közben az Unió pénzügyi biztosa jó irányba tett lépésként értékelte a Széll Kálmán-tervet.

Több száz milliárdos lyukat vágott maga előtt a kormány

Archívum2011.03.09, 15:23

Jelentős költségcsökkentést akar elérni a következő években a kormány a múlt héten bemutatott Széll Kálmán-tervvel. A gazdasági miniszter szerint a lényeg nem a megszorítás, a tervből azért kiderül, hogy a következő két évben a kormány számos olyan strukturális átalakítást tervez, amely jelentős pénzt von ki állami támogatást élvező területekről. A terv csak utal arra, hogy hol akarja megfogni a pénzt, de az biztos, hogy több száz milliárdnyi állami pénz elapad.

Megkímélték a kormánypártok a mattra állított jegybankot

Archívum2011.03.07, 12:14

Csak két tagot jelölt a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testületébe a kormánypárti többségű gazdasági bizottság, pedig összesen négy tagot jelölhetett volna, megváltoztatva a kormány által sokat bírált jegybank döntéseit. A kormány és a jegybank hónapok óta tartó, az EU bankjának figyelmét is felkeltő konfliktusa így egy ideig nyitva marad. A maradék jelölteket a kormánypártok egy egyelőre meg nem határozott időpontban választják ki.

Nem kér a vergődő euróból a gyenge magyar gazdaságot féltő kormány

Archívum2011.03.04, 13:06

Egymás után húzzák elő az érveket a kormány tagjai annak alátámasztására, hogy Magyarországnak nem szabad siettetni az euró bevezetését. A költségvetési bizottság egyik fideszes tagja és az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint a kormány félti a legyengült magyar gazdaságot és az európai versenyben hátrányból induló magyar cégeket. A gyors euróbevezetés ellen szólnak a szlovák, portugál és görög gazdaság nehézségei is.

Tiltakoznak a tűzoltók a korkedvezményes nyugdíj eltörlése miatt

Archívum2011.03.03, 19:13

Tiltakoznak a tűzoltók, a rendőrszakszervezetek és a belügyi dolgozók is a kormány terve ellen, amellyel a nyugdíjkorhatárokat módosítaná. A kedden bejelentett reformcsomag, a Széll Kálmán-terv szerint ugyanis megszűnik a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíja.

Matolcsy szerint a kormány nem rögzíti a svájci frank árfolyamát

Archívum2011.03.03, 16:36

A nemzetgazdasági miniszter Bécsben cáfolta azokat a híreket, miszerint a svájcifrank-hitelesek törlesztőárfolyamának rögzítésére készül a kormány.

Hatalmas adósságcsökkentés kell a magyar euróhoz Matolcsy szerint

Archívum2011.03.03, 10:08

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 2020 előtt nincs esély a magyar euróra, az államadósságot 50 százalékra kell levinni a közös pénz bevezetéséhez.

Orbán szólt, hogy később száll be a reform magyarázásába

Archívum2011.03.10, 13:17

Látványosan kimaradt a kormány régóta várt reformterveinek ismertetéséből Orbán Viktor miniszterelnök, kormányzati források szerint azonban később ő is részt fog venni az elemzők által hűvösen fogadott csomag kommunikálásában. Az [origo] információi szerint Orbán már hétfőn közölte a képviselőkkel, hogy egyelőre kivár, és csak akkor száll be, ha "eljön az ideje".

Váratlanul érte a bankokat a különadó meghosszabbítása

Archívum2011.03.01, 17:40

A kormányzattal az elmúlt hetekben folytatott konzultációkon egyszer sem került szóba a bankadó meghosszabbítása - értesült az [origo] bankszövetségi forrásból. A szövetség elnöke azzal reagált a kormány kedden bejelentett döntésére, hogy a bankok ezzel a teherrel nem fogják tudni támogatni a magyar gazdaság hiteligényét.

Csalódással fogadták elemzők a kormányzati reformcsomagot

Archívum2011.03.11, 13:48

Nem elég részletes, jellemzően rövid távú intézkedésekből áll, a bevételi tervek bizonytalanok, a kiadáscsökkentés nem elég bátor - így reagáltak az [origo] által megkérdezett elemzők a kormány kedden bejelentett reformlépéseire. A reformcsomaggal kapcsolatos aggályokat jelzi, hogy a tervek nyilvánosságra hozatala után lejtőre került a forint, és estek a gyógyszeripari részvények a tőzsdén.

Így akar spórolni a kormány - percről percre a reformcsomagról

Archívum2011.03.01, 13:05

Az államadósság csökkentése a legfőbb célja a Matolcsy György gazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter által kedden bejelentett strukturális reformtervnek. A kormány egy negyven oldalas, huszonhat pontból álló dokumentumot dolgozott ki, amelyből többek között az derül ki, hogy megszüntetnék a korkedvezményes nyugdíjat, növelnék a közfoglalkoztatást, és bevezetnék az elektronikus útdíjat. Kövesse a bejelentést percről percre frissülő tudósításunkkal!

További bankadóval, kedvezmények nyirbálásával állt elő a kormány

Archívum2011.03.10, 13:11

"Kíméletlen" reformokat ígért a következő másfél-két évre Matolcsy György gazdasági miniszter azon a hatalmas érdeklődés által övezett tájékoztatón, amelyet a kormány átalakítási terveiről tartottak kedd délelőtt. A reformtervekről kevés részleteket árultak el, de azt megerősítették, hogy megszűnnek nyugdíjkedvezmények, felülvizsgálják a rokkantnyugdíjazás rendszerét, és bevezetik az elektronikus útnyilvántartási díjat. Matolcsy közölte azt is, hogy meghosszabbítják a bankadót, és a tervekkel ellentétben nem csökkentik az általános társasági adót.

Hűvös derűlátással várják közgazdászok a kormány reformcsomagját

Archívum2011.03.01, 09:56

Nem várnak eget rengető bejelentéseket az [origo] által megkérdezett elemzők és közgazdászok a kormány keddi reformtájékoztatójától, sőt, többen azon sem csodálkoznának, ha hiányoznának a konkrét számok a bejelentésekből. Szerintük a legnagyobb megtakarításra a gyógyszerkasszánál lehet számítani, és fűnyírásszerű költségcsökkentés helyett inkább ösztönzőkre épülhet a reformcsomag.

Hvg.hu: Több mint 900 milliárd forintos lesz a reformcsomag

Archívum2011.03.01, 00:41

A piaci várakozást is felülmúló, több mint 900 milliárd forintos lehet a kormány strukturálisreform-programja - értesült a HVG. A reformban érintett egyik legfontosabb terület a foglalkoztatáspolitika lesz, amelyben 2014-ig több mint 200 milliárd forintot spórolna a kormány, de a nyugdíjrendszeren és a gyógyszerkasszán is 100 milliárd fölötti megtakarítás várható. A Hírszerző szerint 15 évre szállíthatják a tankötelezettség felső határát, államosíthatják az általános iskolákat, miközben a kedvezményes nyugdíjba vonulást szigorítanák.

Kedden jelentik be a strukturális reformokat

Archívum2011.02.24, 17:00

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közölte: a kormány kedden jelenti be a strukturális reformokat. A kormány eredetileg csütörtökre tervezte a bejelentést, ezt azonban az egyeztetések miatt elhalasztották.

Az állásteremtés köré építik csúszásban lévő terveiket Orbánék

Archívum2011.03.11, 13:54

Várhatóan hétfőn ismerik meg a kormánypárti képviselők azoknak a régóta várt reformterveknek a részleteit, amelyek nyilvánosságra hozatalát már többször elhalasztotta a kormány. Az [origo]-nak kormányzati források azt mondták, hogy a munkahelyteremtés köré fogják felfűzni a tervezett lépéseket, amelyek várhatóan jelentős megvonásokkal is járnak majd.

Az ombudsmanok tartanak leginkább a Matolcsy-féle elvonástól

Archívum2011.02.21, 18:26

Takarékoskodás, elhalasztott gépparkcsere, illetve a dologi és a személyi kiadások visszafogása is szerepel azokban a spórolási tervekben, amiket a stabilitási alap finanszírozása érdekében léptetnek életbe a parlament alá tartozó állami szervek. Az ombudsmani hivatal szerint nincs annyi tartalék a rendszerben, mint amennyit elvárnak, a versenyhivatal pedig azt közölte, hogy a tervezet kifejezetten hátrányosan befolyásolja a működésüket.

Csökkenő bruttó bérek, dilemmázó EKB - heti gazdasági összefoglaló

Archívum2011.02.20, 17:22

A hét a költségvetési kiigazításokkal kapcsolatos kormányzati bejelentésekre várva kezdődött, azonban a miniszterelnök szavaiból nem sok konkrétum derült ki; a KSH adatai szerint a bruttó bérek éves szinten 4,6 százalékos visszaesést mutattak decemberben; kellemes meglepetést hoztak a kedden publikált GDP- és inflációs adatok; az uniós országok eltérő teljesítménye nehéz dilemma elé állítja az Európai Központi Bankot - heti gazdasági összefoglaló Bebesy Dánieltől, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzserétől.

Törvényeket módosíthatnak a stabilitási alap bevezetéséhez

Archívum2011.02.19, 08:44

Már hétfőn a parlament elé kerülhet a költségvetési és az államháztartási törvény módosítása a 250 milliárd forintos stabilitási alappal összefüggésben - az erről szóló előterjesztést pénteki ülésén tárgyalta a kormány.

Négyszázmilliárd forintnyi védett tétel a költségvetésben

Archívum2011.02.15, 11:43

A kormány 250 milliárd forintos stabilitási alapjának nagy részét a minisztériumi zárolásokból fedezi a kormány, de az uniós fejlesztésekhez és mintegy 400 milliárd forinthoz nem nyúlhatnak a megtakarítás levezénylésével megbízott tárcavezetők. A védett tételek között vannak a PPP-konstrukciók díjai, a nem állami oktatási és szociális intézmények támogatása és több olyan kiadás, amelyeket az egyházaknak fizet a kormány.