Matolcsy György

címke rss

Matolcsy Németországon keresztül menne keletre

Gazdaság2012.05.11, 16:05

Az Audi ünnepségén a nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a német autógyár a jövõbe vezeti Magyarországot. Szerinte mindenki nyer, aki építi az iparát. Beszélt arról is, hogy a gazdaság keleti nyitása Németországgal kezdõdik, mert a magyar vállalatok a németek beszállítójaként tudnak keleten piacot szerezni.

Bepöccent a bankszövetség

Gazdaság2012.05.10, 13:10

A Matolcsy György által bejelentett pénzügyi tranzakciós adó szembemegy a kormány és a bankok között tavaly kötött megállapodással - jelezte közleményében a Magyar Bankszövetség. Tárgyalni azonban készek a kormánnyal.

Zavar támadt a 30 százalékos társasági adó körül

Gazdaság2012.05.10, 17:06

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivõi tájékoztatón bejelentette, hogy az energiaszolgáltatók és a közmûcégek nyereségét jövõre 30 százalékos kulccsal adóztatnák. Ez egy harmadik társasági adókulcs bevezetését jelentené, ám adószakértõk szerint nem errõl van szó, ez túl drasztikus lépés lenne. A miniszter félreérthetõen beszélt, és bár kijön a 30 százalékos összteher, az a szektorra kivetett különadó emelésébõl és az eddigi társasági adóból jön össze.

Arra jó lesz, hogy Matolcsy lobogtassa

Gazdaság2012.05.10, 08:45

A kormány két hét múlva elfogadhatja a 2013-as költségvetés vázát - tudta meg az [origo]. Azt követõen akár egy rendkívüli ülésen szavazhatná meg a parlament, hogy mennyit lehet jövõre kifizetni nyugdíjra és szociális juttatásokra, egészségügyre, oktatásra vagy éppen a közszolgák bérére. A dokumentum jól jöhet az uniós támogatások befagyasztása ellen küzdõ Matolcsy Györgynek, de a pénzekért kuncsorgó képviselõkkel szemben Orbán Viktor kezében is ütõkártya lehet.

A mosógép valódi forradalmat hozott, az internet nem

Gazdaság2012.05.10, 15:41

A neoliberális gazdaságpolitikát ostorozza és az internet jelentõségét fitymálja Matolcsy György a Heti Válasz e heti számában megjelent írásában. A gazdasági miniszter közli azt is, hogy a politikai káoszt akarja elkerülni az unortodox módszerek alkalmazásával, valamint "Nagy Támadást" vizionál Magyarország ellen.

Beszélje meg a fõnökével, mikor szeretne gyereket!

Itthon2012.05.10, 09:09

Teljes fizetésért napi négy órában dolgozó anyákat, fõnökükkel babatervezésrõl társalgó nõket, egyetemi bölcsõdéket, kedvezményes lakást és kocsit, a családi pótlékukat felajánló gazdagokat álmodott a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Új baby boom címû stratégia szerint ilyen lépésekkel lehetne ösztönözni a magyarokat arra, hogy házasodjanak, és csináljanak sok-sok gyereket. Arról azonban nem szól a program, hogy mindezt mibõl finanszíroznák.

Így szedik be az új adókat

Gazdaság2012.05.10, 17:34

A kormány elfogadta a Széll Kálmán-tervben szereplõ új adókat, de egyúttal döntött arról is, hogy 2014-tõl teljesen eltörli a banki különadót. Jövõre a korábbi különadó felét fizetik a bankok, az energiaszolgáltatók és a közmûcégek viszont magasabb adókulccsal adóznak. Jön a sárgacsekk-adó és júliustól a telefonadó is.

Matolcsynál az Eximbank tulajdonosi jogai

Gazdaság2012.05.08, 10:32

A nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító tulajdonosi jogait - döntött kedden a parlament. A két társaság közvetlen állami tulajdonba került.

Kezdõdik az alkotmányos versenyfutás a kormány kedvenc ügyeiért

Itthon2012.05.07, 18:45

Egy gyors alaptörvény-módosítással elõzné meg az Alkotmánybíróság döntését a kormány, amely joggal tart attól, hogy a testület egy sor fontos ügyben keresztbe tesz neki. Az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit az ombudsman támadta meg, Matolcsy György javaslata azonban az alkotmány védelmébe venné a kormány számára fontos jogszabályt. A végeredmény még bizonytalan, az AB-nek még majdnem egy hónapja van lépni.

Tíz perc után ketyeg csak a telefonadó

Gazdaság2012.05.02, 19:21

Tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesül a telefonadó alól, és személyenként havonta maximum 700 forintot kell fizetni, ígérte Matolcsy György a kormánypártok képviselõinek. A telefonadót Matolcsy nagymamájára szabták.

Egymilliárd eurós üzletet kötött Matolcsy a kínaiakkal

Gazdaság2012.05.01, 16:11

Orbán Viktor és a kínai csúcsvezetés hetedik embere is ott volt, amikor a Parlamentben aláírták többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõteret a Keleti pályaudvarral összekötõ gyorsvasút-beruházás elõsegítésérõl szóló megállapodást. Orbán azt mondta, hogy Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek, ráadásul erõs szél fúj a világgazdaságban, aki egy lábon áll, azt könnyen feldöntik, ezért Magyarországnak két lábon kell állnia.

Matolcsynak sietõs a pofátlan adó eltörlése

Gazdaság2012.04.27, 17:10

Az NGM máris elkészített egy év közi adócsomagot, amiben megsemmisítenék a 98 százalékos végkielégítés-adót, noha azt a Fidesz határozottan megtartaná. Jól megbüntetnék azokat, akik többet keresnek az átlagbérnél, de ezt nem közlik a cégükkel.

Három Penny Market a plázastop elsõ áldozata

Gazdaság2012.04.27, 11:33

Kiderült, hogy kik a tagjai a plázastopbizottságnak, õk döntenek arról, hogy a 300 négyzetméternél nagyobb boltok megépülhetnek-e. Tizenkét esetben nemet mondtak, 15 esetben igent. A Metro és a Penny az elsõ áldozat.

A Fidesz fúrja Matolcsy ötletét

Gazdaság2012.04.26, 18:18

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivõje bejelentette, a párt ragaszkodik "a pofátlan végkielégítésekre" kivetett adóhoz, amelyet a konvergenciaprogram eltörölne.

Matolcsy: Magyarország kimaradna az összeomlásból

Gazdaság2012.04.26, 11:10

A fejlett eurózóna-tagállamok "rejtett csõdjérõl" ír Matolcsy György gazdasági miniszter a Heti Válasz csütörtöki számában. Magyarország szeretne kimaradni egy esetlegesen bekövetkezõ összeomlásból, ezért csökkenti a hiányt és az államadósságot, ezért veszi ki a családokat a devizaadósság-csapdából - írja a politikus.

Telefon- és internetadót vetne ki az NGM

Gazdaság2012.04.20, 14:04

A sárgacsekk-adó még nem lesz elég, hogy a költségvetési lyukat befoltozza, a gazdasági minisztérium ezért azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg. Matolcsy tárcája 40-50 milliárd forintot is reális bevételnek tart a sarcból, amely a végfelhasználókat sújtaná. A sárgacsekk-adóból 250 milliárd forint is bejöhetne.

Négy éve még kikelt a Fidesz a net- és telefonadó ellen

Gazdaság2012.04.20, 16:15

Az MSZP 2008-ban akarta megadóztatni a mobiltelefonálást és az internetezést, a Fidesz nyílt levélben tiltakozott. Most, az [origo] információja szerint Matolcsy György minisztériuma javasolja a kormánynak a net- és telefonadót.

Növekedési ösvényrõl beszél Matolcsy

Gazdaság2012.04.19, 12:32

A magyar gazdaság területének többsége válságban van, a gazdaságot likviditási krízis sújtja, de a költségvetési és államháztartási trendforduló megtörtént - mondta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy Demján Sándor nagyvállalkozóval közösen tartott csütörtöki rendezvényen. Matolcsy szerint a pénzügyi konszolidáció megnyitja a növekedési ösvényt Magyarország elõtt.

Demján nulla kamatozású hitelt akar

Archívum2012.04.19, 12:51

Demján Sándor szerint a jövõben a termelõ beruházásokat kell támogatni, akár nulla kamatozású hitellel is, és a hazai középvállalkozások uniós forráshoz juttatását kellene elõsegíteni - a Széchenyi Kártya ötletgazdája a kártya tízéves évforduló ünnepségén mondta ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter társaságában.

Matolcsy: Hamarosan új nagyberuházó érkezik

Archívum2012.04.18, 09:26

A kormány 5,5 milliárd forinttal támogatja az Opel szentgotthárdi beruházását, míg az Audi két ütemben 13,5 milliárd forintos támogatást kap - közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány jelenleg több projektrõl is tárgyal, melyek a következõ öt-hét évben közvetlenül 25 ezer munkahelyet hoznak létre.

Az NGM szerint már csak egy lépés hiányzik az IMF-tárgyalások elindulásához

Gazdaság2012.04.18, 15:56

Matolcsy György tárcája szerint csupán a jegybankelnök fizetését kell rendezni, és ha ez megvan, akkor a hiteltárgyalásokat gátló kötelezettségszegési eljárást el is lehet felejteni.

Nem hallgatott az EU-ra Matolcsy György

Gazdaság2012.04.18, 00:48

Nem kell megküldeni a kormánynak a monetáris tanács napirendjét és a kormány képviselõje nem vesz részt a testület ülésein - ezt tartalmazza a javaslat, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedd este nyújtott be. A kormány az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása miatt módosítja a jegybanktörvényt néhány kifogásolt pontban, ez azonban kevesebb, mint amit az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank kért. Marad a monetáris tanács bõvítésének lehetõsége, és továbbra sem nyúlnak a jegybanki vezetõk a kormányváltás után csökkentett fizetéséhez, pedig a jegybanki függetlenség az EU-IMF hitel egyik elõfeltétele.

Módosítaná az alaptörvényt Matolcsy György

Itthon2012.04.17, 23:54

Az átmeneneti rendelkezések az alaptörvény részét képezik - így módosítaná Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a tavaly áprilisban elfogadott új alaptörvényt. Ez azt jelenti, hogy a jövõben az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatná az átmeneti rendelkezésekrõl szóló törvényt, amelyet az ombudsman is kifogásolt.

Blöffnek jó Matolcsy ötkulcsos áfarendszere

Gazdaság2012.10.24, 11:18

Egy csomó bonyodalmat okozna a cégeknek, ha 5 áfakulcs lenne, ahogyan azt Matolcsy György és Orbán Viktor szeretné. Megvalósulására lényegében nincs esély. Adóügyekben az EU-ban egyhangú döntése kell, aligha tudja akaratát átverni Brüsszelen a kormány, amely éppen összeakasztotta a bajszát a Bizottsággal.

Brüsszel beleköthet az ötkulcsos magyar áfába, a csekkadó átmehet

Gazdaság2012.04.17, 07:42

Brüsszeli illetékesek szerint a kormányfõ által felvetett ötkulcsos magyarországi áfarendszer aggályos lehet, ez a megoldás növelné az adminisztrációs terheket, csökkentené az áfarendszer egészének a hatékonyságát. A pénzügyi tranzakciós adót azonban megvalósíthatónak látják, ha kiderül róla, hogy nem minõsül áfának.

Matolcsy: We need money

Itthon2012.04.12, 17:29

A kínai iparosításról és a kommunista Kína piacszabályozásáról kell példát vennie Magyarországnak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint, hogy a 21. század gyõztesei közé kerüljön. A miniszter a Külügyminisztérium által szervezett Kína-konferencián arról beszélt, hogy Magyarország stabil, de nagy szüksége van pénzre, egy pekingi külügyminiszter-helyettes pedig megígérte, hogy ha barátságosak leszünk, jönni fog a kínai tõke Kelet-Közép-Európába.

A bankokon és a minisztériumokon veri el a port a kormány

Gazdaság2012.04.11, 16:54

A pénzügyi tranzakciók megsarcolásával jövõre 50-100 milliárd forint bevételt remél a kormány, a tárcáktól már az idén 40 milliárd forintot vesznek el, és a gyógyszereken is spórolna a konvergenciaprogramon gõzerõvel dolgozó kabinet.

Matolcsy és ön is jól fog járni

Gazdaság2012.04.10, 11:32

A kormány gyors akciót tervez annak érdekében, hogy minél több állampapírt vásároljanak a magyarok. Ha továbbra is lesznek olyan kedvezõ kamatozású állampapírok, mint amilyeneket 2009 óta folyamatosan kibocsátanak, szinte mindenki jól járhat. Az állam pénzhez jut, a lakosság magas kamatot kap, csak a bankok szívhatják a fogukat.

Harmincszázalékos áfáról álmodozik Matolcsy

Gazdaság2012.04.05, 20:24

A pénzügyi forgalmi adó bevezetése, valamint egy ötkulcsos, felül 30 százalékos áfarendszer mellett foglal állást Matolcsy György gazdasági miniszter a Heti Válaszban csütörtökön megjelent könyvismertetõjében. Azt írja, Magyarországon csendes adóforradalom zajlik.

Matolcsy: Bejött a gazdaságpolitikánk

Gazdaság2012.04.03, 16:00

A nemzetgazdasági miniszter Olli Rehn, uniós pénzügyi biztosnak írt keddi levélben Magyarország gazdasági eredményeivel büszkélkedik. Levelében ír arról, hogy tavaly 4,3 százalékos többlet ért el a költségvetés, és hogy egyszeri tételek nélkül lett 2,43 százalékos a hiány. Valójában azonban csak bizonyos egyszeri tételek nélkül lett 2,43 százalékos a hiány, az összes egyedi tételt figyelembe véve ennél jóval nagyobb deficit adódik.

Az autókra is szocpolt adna Matolcsy

Gazdaság2012.04.03, 14:06

Egy javaslat szerint gépkocsi-vásárlási szocpollal segítene a kisgyermekes családokon a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kedvezményt kifejezetten sokgyermekes családokra és nagy autókra szabnák - írja a Hvg.hu.

Matolcsy nem hosszabbítja meg a nyugdíjpénztári átlépési határidõt

Gazdaság2012.04.03, 10:30

A magánnyugdíj-pénztári tagok átlépésére nyitva álló határidõt törvény állapítja meg, annak meghosszabbítására a miniszternek nincsen hatásköre - közölte a nemzetgazdasági tárca. Az ombudsman a múlt hét végén kérte a határidõ meghosszabbítását.

Matolcsy fejére nõ az adóhatóság

Gazdaság2012.03.28, 08:08

Az adóhatóság véleménye dominál az adópolitikai vitákban, a hivatal ötletei úgy mennek át a gazdasági minisztériumon, mint kés a vajon - állítják a minisztérium és a hivatal mûködését ismerõ szakemberek. A bonyolult adókérdésekben a hivatal segíti ki a minisztériumot, és a hatóság erejét növeli, hogy elnöke dörzsölt, dolgozott Simicska Lajossal, Orbán Viktor ajtaja pedig mindig nyitva áll elõtte.

Eltalálta a kormányt a kerülgetett szó

Gazdaság2012.03.27, 08:02

A választások óta menekül elõle, egy múlt héten megjelent angol nyelvû kormányzati anyagban mégis elejtette a megszorítás szót. Idén százmilliárd forintot jócskán meghaladó összeget spórol meg az állam a táppénz és a nyugdíjrendszer átalakításával. Ez azonban várhatóan nem lesz elég, ugyanis az EU felszólította a kormányt, hogy vágjon a kiadásain még 150 milliárdot. A gazdasági minisztérium szerint ez mind-mind önkéntesen vállalt megtakarítás.

750 millió forintot követelne a kormány Esztergomon

Gazdaság2012.03.25, 10:54

Több részletben 750 millió forintot szedne be a kormány az esztergomi önkormányzattól idén, áll a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szombaton benyújtott költségvetés-módosító javaslatban.

Hozza a milliárdokat az államnak a magas áfa

Gazdaság2012.03.22, 16:10

A minisztériumok bevételeinek elmaradása okozta a kirívóan magas államháztartási hiányt februárban - derül ki az NGM tájékoztatójából. Közben a 27 százalékos áfa hozza a pluszbevételt a költségvetésnek.

Hová lett Matolcsy György csodabanánja?

Gazdaság2012.03.23, 10:08

Orbán Viktor az ország jövõje szempontjából kulcskérdésnek nevezte tavaly, hogy mûködik-e a Matolcsy György gazdasági miniszter által kidolgozott növekedési terv. A nagy izgalom mára alábbhagyott, a terv végleges verziója hónapokra eltûnt a gazdasági minisztériumnál, és még most sem látszik, hogy mikor lesz belõle valami. Pedig az idén szükség lesz ötletekre, még a kormány szerint is a visszaesés szélén táncol majd a magyar gazdaság.

Matolcsy: Bezártunk egy pénzkiáramlási kiskaput

Gazdaság2012.03.20, 21:46

Matolcsy György a múlt héten arról írt, hogy több ezer milliárd forint áramlik ki az országból, most pedig egy képviselõi kérdésre azt válaszolta, hogy van olyan kiskapu, amelyet már be is zártak.

Júniusban nyit Matolcsy tervhivatala

Gazdaság2012.03.16, 10:09

A tervhivatal elnöke szerint a cél az, hogy az állástalan tömegeket munkához juttassák. Az intézmény a Nemzetgazdasági Minisztériumnál újonnan létrehozott tervezési koordinációs államtitkárság alatt mûködik majd. A tervhivatal ötlete nem újdonság, a rendszerváltás elõtt mûködött az Országos Tervhivatal, amelynek feladata "a távlati és az operatív gazdasági tervjavaslatok kidolgozása és az aktuális ötéves terv végrehajtásának ellenõrzése volt".

Matolcsy a pincébe vitette le Kossuth szobrát

Gazdaság2012.03.15, 12:58

Matolcsy György egy hónappal az után, hogy átköltözött a pénzügyminisztérium régi épületébe, levitette a szobája elõtt lévõ Kossuth-szobrot, amely így a raktárban porosodik - tudta meg az [origo]. Az NGM szerint a tárca vezetése azért döntött így, hogy majd vissza lehessen hozni a mûtárgyat, addig is keresik méltó helyét.

Matolcsy: Ömlik ki a pénz az országból

Gazdaság2012.03.14, 14:41

A nemzetgazdasági miniszter szerint a külföldi monopóliumokon, a túlzott bürokrácián és az adókikerülésen veszít legtöbbet Magyarország. A Heti Válaszban írt publicisztikájában kifejti, hogy "még jó sokáig kell öles léptekkel mennünk elõre ahhoz, hogy célba érjünk". Matolcsy ismét a devizatartalék szintjérõl beszélt, ami korábban már veszélyesnek bizonyult.

Matolcsy a publicista vs. Matolcsy a miniszter

Gazdaság2012.03.14, 19:34

Több ezer milliárd forint folyik ki az országból, írja Matolcsy György a Heti Válaszban megjelent publicisztikájában. Az [origo] végignézte, hogy mit tett Matolcsy, a miniszter a Matolcsy, a publicista által felvetett problémák ügyében.

Nem maradt más, csak a tartós megszorítás

Gazdaság2012.03.13, 10:30

Az Európai Unió pénzügyminiszterei a várakozások szerint ma, kedden bólintanak rá arra, hogy az unió vonjon meg 2013-as támogatási pénzeket Magyarországtól, mert nem tartja hihetõnek a költségvetés kiegyensúlyozásáról szóló magyar terveket. A túlzottdeficit-eljárás folytatása oda vezet, hogy a kormány kénytelen olyan megszorításokat alkalmazni, amelyek nemcsak egy évben, hanem hosszú távon rakják rendbe az államkasszát.

Merkel is gyõzködte Orbánt, hogy ne harcoljon

Gazdaság2012.03.14, 08:12

Másfél héttel ezelõtti informális találkozójukon Angela Merkel német kancellár is lebeszélte a miniszterelnököt, hogy "blokkoló kisebbséget" szervezzen az európai uniós pénzügyminiszterek tanácsának tagjai közt arra, hogy leszavazzák az Európai Bizottságnak a magyar kohéziós támogatások 2013-as felfüggesztésérõl szóló határozattervezetét - tudta meg az [origo]. A kancellár információink szerint jelezte a miniszterelnöknek, hogy Németország maximum a döntés elhalasztásában lehet partner. A keddi, sokakat meglepõ megoldás, úgy tudjuk, végül német kezdeményezésre született meg.

Matolcsy sürgeti az EKB-t

Gazdaság2012.03.07, 18:04

Az uniós eljárásnak megfelelõ módon levelet írt Matolcsy György Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének, amelyben a hivatalos véleményét kéri a jegybanktörvény módosításáról. Az európai jegybank korábban kifogásolta, hogy nem egyeztet vele a kormány a magyar jegybanki szabályozásról, pedig erre az uniós jog kötelezi. A nemzetgazdasági miniszter a levélben sürgõs választ kért, hogy gyorsan indulhassanak az IMF-tárgyalások.

Két hónap alatt összejött az egész éves hiány fele

Gazdaság2012.03.08, 08:19

Ennél rosszabbul 2008 óta csak tavaly indult az év a költségvetésben. Februárban csaknem 400 milliárdos hiány keletkezett.

A cégekhez kerül át a dolgozóknak szánt pénz

Gazdaság2012.03.02, 16:08

A kormány úgy látta jobbnak, ha a munkaadók támogatására csoportosítja át azt a 21 milliárd forintot, amelyet eredetileg az egykulcsos adózás miatt rosszabbul járó dolgozók kaptak volna közvetlenül. A pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint erre a kirúgások elkerülése érdekében van szükség.

Demján bankjára hajt a kormány

Gazdaság2012.02.28, 15:51

Mérlegeli a kormány, hogy többségi tulajdont szerezzen Demján Sándor nagyvállalkozó bankjában, az üzlet érdekében most átvilágítják a hitelintézetet - tudta meg az [origo]. A magyar bankpiacon több mint húsz éve jelen lévõ törpebankból született Gránit a nagyobb bankoknál olcsóbb vétel lehet, és vonzerejét emelik kapcsolatai. Az üzlet még nem biztos, de a kormány szándéka egyértelmû.

A békülékeny Orbán ellenére szorongatná Rogán a bankokat

Gazdaság2012.02.23, 20:34

Felrúgná a bankok és a kormány közötti decemberi megállapodást, de a kormányfõ közelmúltban tett nyilatkozataival is szembemegy Rogán Antal javaslata az árfolyamrögzítés feltételeinek felpuhításáról. Rogán a bankszektorra és a költségvetésre is újabb terheket róna, javaslata ennek ellenére élvezi a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatását.

Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány

Gazdaság2012.02.22, 15:40

A kormány a szerdán bejelentett brüsszeli büntetés elõtti estén hozta nyilvánosságra a Magyar Közlönyben, hogy további kiigazításokat hajt végre a költségvetésen, de az Európai Bizottság döntésén ez már nem változtatott. Már egy éve februárban is végre kellett hajtani egy kiigazítást a költségvetésben, több elem visszaköszön a korábbi takarékossági akciótervekbõl.  

Matolcsy: Majd az erõsebb forinttól lesz olcsóbb a benzin

Gazdaság2012.02.23, 07:44

A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány mindent megtett az üzemanyagok árának lehetõ legalacsonyabban tartásáért. Matolcsy György egy képviselõi kérdésre írásban válaszolva kijelentette: az emelés révén csökkent a benzin és a gázolaj adómértéke közötti különbség, így csökkent azok hátránya, akik benzinüzemû gépjármûvel közlekednek

Az árfolyamrögzítésrõl tárgyal a parlament

Itthon2012.02.21, 09:12

Matolcsy György javaslatának, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítésérõl szóló elõterjesztés tárgyalásával kezd a parlament, emellett terítékre kerül egy, a Malév csõdjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés miatt javasolt közkegyelmi indítvány is.

Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni

Itthon2012.02.20, 17:54

Lázár János szerint minden újságíró tudja, hogy nem pusztán annyit mondott Zsiga Marcell és Matolcsy György sem, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.

Aknák között lépked Matolcsy

Gazdaság2012.02.20, 13:06

Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelõ hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a kormánynak már kellett, hogy legyen elképzelése ezekrõl a költségvetés elfogadása elõtt. Tartalék ugyan bõven van a költségvetésben, de ha annak a felét elviszik a tervezési hiányosságok, kevesebb jut az euróválságból fakadó kockázatokra.

Besegít Matolcsynak Simor döntése

Gazdaság2012.02.16, 13:21

Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a korábbinál is rosszabb a helyzet. Az kérdéses, hogy a hitelezés beindul-e, de az államkötvények iránt nagyobb lehet a banki kereslet. Februárban minden úgy alakult a jegybankban, ahogy azt Matolcsy korábban szerette volna.

A parlament elõtt a közszolgákkal kivételezõ árfolyamrögzítési javaslat

Gazdaság2012.02.10, 17:32

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a parlament elé az árfolyamrögzítés átalakításáról szóló törvényjavaslatot. A rögzített árfolyam feletti rész kamatainak terhét leveszik az adós válláról, az árfolyamrögzítés idejét meghosszabbítják, a köztisztviselõk extra kedvezményeket kapnak.

Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral

Gazdaság2012.02.23, 11:07

Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idõ kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az [origo]-nak. Szerinte az IMF-EU páros nem kifogásolja majd az egykulcsos személyi jövedelemadót, a kormány pedig mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, a költségvetési hiányt fenntartható módon képes a kívánt határ alatt tartani.

Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelõje belülrõl

Itthon2012.02.08, 08:33

Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelõ között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség elõtt beszélt. Bár úgy tûnt, néhányan elveszítették a fonalat, Matolcsy György feje szinte meg sem mozdult, Pintér Sándorról pedig kiderült, egyik pillanatról a másikra változhat a hangulata. Ilyen volt Orbán Viktor országértékelõje a helyszínen.

A Malév leállása után is bõvûlhet a budapesti reptér forgalma

Gazdaság2012.02.06, 19:57

Két héten belül a kormány elé kerül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelentése a Malévval kapcsolatban.

Matolcsy: 130 milliárd forint jut béremelésre a költségvetésbõl

Gazdaság2012.02.06, 19:01

Kétlépcsõs bérkompenzációs mechanizmust dolgozott ki a kormány a munkavállalókkal és a munkaadókkal folytatott megbeszélésén. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy erre összesen 130 milliárd forintot különített el a kormány a 2012-es költségvetésben. Ez kilencmilliárd forinttal több, mint amit korábban közöltek.

Matolcsy: Személyes fenyegetést kaptunk a bankadó miatt

Gazdaság2012.02.02, 10:56

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban arról ír, hogy a kormány a legerõsebb oroszlánok bajszát húzogatta meg, de mint írja, a "bankkorszaknak vége".

Szigorú jótevõként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány

Gazdaság2012.02.01, 12:12

Dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselõi a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól, bár sok egyszerûsítést maguk is pártolnának. A tárca ötletei között korábban egy szigorúbban szabályozott, de a tagoknak kedvezõbb feltételeket biztosító pénztár és egy tisztán közalkalmazotti pénztár is elõkerült.

A nyugdíjpénztáraknak tetszene a nagyobb szigor

Gazdaság2012.02.01, 21:03

Több változtatási javaslatot is megfogalmazott Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, miután kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításán dolgoznak. Az NGM-ben felmerült szigorúbb, de kedvezményesebb rendszer ötlete tetszik a szövetségnek.

Átalakítaná az önkéntes nyugdíjpillért Matolcsy

Gazdaság2012.01.29, 20:46

A "további lehetõségeket aknázná ki" az önkéntes magán-nyugdíjpénztári rendszerben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, ami szavai szerint a jelenlegi kedvezmények kibõvítését takarhatná. A miniszter egy képviselõi kérdésre adott válaszában "új szabályozási modellrõl" írt, de nem fejtette ki, hogy pontosan mire gondol.

Megszorítás árán maradt meg az egykulcsos adó más IMF-kuncsaftoknál

Gazdaság2012.01.29, 11:36

Több, hitelért folyamodó országban is kritizálta korábban az egykulcsos adózást a Nemzetközi Valutaalap, amely jelezte, hogy a magyar adórendszerben is lát hibákat. A külföldi példák azt mutatják, hogy az IMF nem feltétlenül kényszeríti ki az egykulcsos rendszer felszámolását, de a fennmaradásnak rendszerint megszorítás az ára.

Hol vannak Matolcsy egykulcsos gyerekei?

Itthon2012.01.27, 16:13

Matolcsy György szerint az egykulcsos adó megmozgatta a magyar családok fantáziáját, és feltüzelte gyerekvállalási kedvét, ezért született tavaly év végén több gyerek, mint egy évvel korábban. Az [origo] által megkérdezett demográfusok nem tudják az okot, de nem hisznek a miniszter magyarázatában. Ráadásul hiába született az elmúlt néhány hónapban több gyerek, még mindig fogy a magyar.

Kövesse élõben Matolcsy beszámolóját!

Gazdaság2012.01.26, 15:46

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter parlament költségvetési bizottságának számol be a gazdaság helyzetérõl. Videóközvetítés.

Matolcsy: Családi viszonyban vagyunk az IMF-fel

Gazdaság2012.01.26, 19:45

Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a költségvetési bizottság kérdezi csütörtökön a gazdaság állapotáról. Olvassa el, hogyan zajlott a vita a kormánypárt és az ellenzék között az óriási érdeklõdést kiváltó ülésen!

Végtörlesztés helyett árfolyamrögzítés a közszféra dolgozóinak

Gazdaság2012.01.20, 11:28

Nem a végtörlesztésnél nyújtott kétszázalékos kamattámogatással, hanem az árfolyamrögzítés keretein belüli kamatkedvezménnyel csökkentené a kormány a közszférában dolgozók hitelterheit - értesült a Magyar Nemzet. A májusi törlesztõrészlet lehet az elsõ, amelyet az adósok kedvezményes árfolyamon fizethetnek.

Bankszövetség: Február végére derülhet ki, hogyan segítenek a közszolgáknak

Gazdaság2012.01.20, 16:38

A Bankszövetség közleményben jelezte, hogy járható útnak tartja a közszolgák kedvezményes árfolyamrögzítését. 

NGM: Ki Kopits György és miért?

Gazdaság2012.01.19, 13:30

Válaszolt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Kopits György vádjára, aki egy interjúban Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak nevezte a minisztérium vezetésére. Az NGM szerint Kopits sértõdött és hiteltelen. Két napja Járait osztotta ki Matolcsy, aki Kovács és Kopits közt volt a Költségvetési Tanács vezetõje.

Matolcsy elfoglalt, késõbb hallgatják meg

Gazdaság2012.01.18, 12:51

Összegyûltek a dolgok a héten, a költségvetési bizottság rendkívüli ülésen jövõ csütörtökön faggathatja a nemzetgazdasági minisztert.

Matolcsy: Kitûnõ szellemi és fizikai állapotnak örvendek

Gazdaság2012.01.17, 17:20

Töretlen lendületben a nemzetgazdasági miniszter címmel adott ki közleményt Matolcsy György, így reagálva (mint fogalmaz: volt barátja) Járai Zsigmond nyilatkozatára, amelyben õt elhasználódottnak nevezte. A miniszter szerint az Orbán-kormány szerinte példátlan gazdasági sikerét "nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság".

Járai: Matolcsy elhasználódott

Gazdaság2012.01.17, 09:17

Matolcsy György nagyszerû képet tud felrajzolni a pénzügypolitikáról, de a pénzügyi irányítást kellene megerõsíteni, és simulékonyabb gazdaságpolitikára lenne szükség - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelõbizottságának elnöke az m1 reggeli mûsorában. Õ maga azonban nem akar pénzügyminiszter lenni.

Orbán Viktor megtéveszthetõ gazdasági kérdésekben - interjú Heim Péterrel

Gazdaság2012.01.16, 11:44

A körülmények valószínûleg elkerülhetetlenné fogják tenni a személyi változásokat a gazdaságpolitikában - jelentette ki Heim Péter közgazdász. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke az [origo]-nak adott interjújában elmondta, hogy ha szétesne az eurózóna, Magyarország moccanni sem tudna Németország nélkül. Heim a gazdasági tanácsadók terén generációváltást hajtana végre, szerinte az elmúlt két év hibáit nem Orbán Viktor követte el, mert a miniszterelnök nem közgazdász, meg lehet õt téveszteni gazdasági kérdésekben.

Titkos a kormány spekulánsok elleni harca

Gazdaság2012.01.17, 07:25

Másfél hónapja spekulánsok felelõsségét firtatta a kormány a forint gyengülése miatt, a vizsgálat eredményét azonban titkolják.

Nem örül Tarlós István keménykedésének a fõvárosi Fidesz

Itthon2012.01.14, 21:13

Nem akar konfrontálódni a kormánnyal a fõvárosi Fidesz-KDNP frakció. Inkább egyezkednének a kabinettel, és nem örülnek Tarlós István fõpolgármester egyes politikusok szerint személyeskedõ kijelentéseinek. A fõvárosi fideszesek szerint Tarlós fenyegetõzése a BKV-leállással, illetve a rendkívüli közgyûlés összehívása nem vitte közelebb Budapestet a közlekedési cég pénzhiányának megoldásához.

A tavaly elfogadott törvények hatodát Matolcsy jegyezte

Itthon2012.01.10, 14:35

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselõk közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.

Nyolc nap alatt 220 milliárdot ugrott a hiány

Gazdaság2012.01.10, 11:11

Nyolc nappal tavaly év vége elõtt módosíttatta a költségvetést a kormány, a végleges hiány az akkor elfogadott számnál 220 milliárd forinttal lett nagyobb, és több mint ezermilliárddal haladja meg azt az elõirányzatot, amellyel a kabinet nekivágott az évnek.

Gyûlnek Orbán ellenségei

Itthon2012.01.09, 11:18

Újabb kormányértékelésre készül az elsõ félévben Orbán Viktor miniszterelnök, ami után átalakulhat a kormány - állították az [origo]-nak kormányzati források, bár szerintük most még korai errõl találgatni. A kérdés most nem aktuális, mert a kormány a gazdasági problémák megoldásával van elfoglalva. Egy diplomáciai körökben járatos forrás szerint érezhetõen nõ a külsõ nyomás is, és egyre többször van az az érzésük, hogy bírálói már Orbánt is "ki akarják csinálni".

Békülni akar Orbán Simorral

Gazdaság2012.01.06, 17:20

A jegybankelnök kezdeményezésére a miniszterelnök dolgozószobájában egyeztetett pénteken reggel Orbán Viktor, Simor András, Matolcsy György, Fellegi Tamás és Varga Mihály. A találkozó után Orbán Viktor azt mondta, hogy Simor András jegybankelnök számíthat a személyes támogatására. A kormány a választások óta folyamatos nyomás alatt tartotta Simor Andrást, a jegybanktörvény benyújtásakor pedig az elnök azt mondta, hogy a kormány totális hatalomátvételre készül az MNB-ben.

Ebéd közben is a forint árfolyamát kérdezgette Orbán Viktor

Itthon2012.01.05, 14:32

Nem kell tartani az államcsõd fenyegetésétõl - az [origo] információi szerint ezzel nyugtatta a szerdai kormányülés résztvevõit a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György szerint a helyzet várhatóan nem javul majd a Nemzetközi Valutaalappal tervezett tárgyalások kezdetéig. Az ülésen a miniszteri nyugtatás ellenére a miniszterelnök folyamatosan a forint árfolyama után érdeklõdött.

A kormány eredményeit bizonygatja az EKB elnökének írt levelében Matolcsy

Gazdaság2012.01.05, 18:31

A miniszter azt bizonygatja, hogy a jegybanktörvény mindenben megfelel az uniós jognak, és a költségvetési kilátásainkkal sincs probléma.

Kerülõ úton férhetne hozzá a kormány a jegybank devizakincséhez

Gazdaság2012.01.03, 18:37

Az ország elleni spekulációs támadások kivédésére szolgáló jegybanki devizatartalék szintjét az [origo]-nak nyilatkozó szakértõk szerint most inkább növelni kellene, a jelenlegi környezetben csökkenteni életveszélyes. A gazdasági minisztérium szerint a kormány nem akarja rátenni a kezét a 10 ezer milliárd forintnál is értékesebb tartalékra, ám az új jegybanktörvény közvetve lehetõséget ad erre.

Újabb változtatásokkal kerülheti el a kormány a nyugdíjfricskát

Gazdaság2011.12.27, 11:44

Óriási fricskát ad az állam a tavaly visszalépõknek, és semmivel sem motiválja a még mindig kitartó magán-nyugdíjpénztári tagokat, hogy lépjenek vissza az állami rendszerbe. Az eddig bejelentett és elfogadott módosítások szerint ez a helyzet, ezért logikus lenne, ha új szabályok jönnének: akik véglegesen maradnak, kicsit más feltételekkel juthatnának majd állami nyugdíjhoz, mint akik visszalépnek.

Egyre magasabb szinten gyûjt ellenfeleket Tarlós

Itthon2011.12.24, 15:19

A fõvárosi helyzet súlyossága miatt fakadt ki szokatlanul kemény stílusban Matolcsy Györggyel szemben a fõpolgármester - állították az [origo]-nak városházi források. Tarlós azonban az elmúlt évben nem csupán a gazdasági miniszterrel, hanem több befolyásos fideszes politikussal, többek között Rogán Antallal és Kósa Lajossal is összerúgta a patkót.

"Nulla fölötti" növekedésért dolgozik Matolcsy

Gazdaság2011.12.22, 16:58

Létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, mely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontjukat egyeztessék - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön. Matolcsy javaslatokat is vár a fórumtól annak érdekében, hogy jövõre legyen egyáltalán növekedés Magyarországon.

Március végéig léphetnek vissza az állami rendszerbe a magánpénztártagok

Gazdaság2011.12.22, 15:48

Az alkotmányügyi bizottság megszavazta a nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amelynek értelmében a magánnyugdíjpénztáraknál maradók is kapnak majd állami nyugdíjat. Aki mégis úgy dönt: az állami rendszert választja, március 31-ig kezdeményezheti tagsági viszonyának megszüntetését.

Matolcsy: Politikai támadás a leminõsítés

Gazdaság2011.12.22, 15:59

Poltikai indíttatású támadásnak nevezte a gazdasági miniszter Magyarország újabb leminõsítését csütörtöki tájékoztatóján. Megerõsítette, hogy a kormány meg akar állapodni az IMF-fel és az EU-val a kért hitelkeretrõl.

Közel kétmillió forintot kaphat havonta Járai a Költségvetési Tanács elnökeként

Gazdaság2011.12.22, 12:50

Rogán Antal azt javasolta, hogy a Költségvetési Tanács két tagja ne kapjon pénzt e munkáért, az elnök azonban igen, mégpedig az átlagbér kilencszeresét. Matolcsy György ezzel szemben nem adna pénzt az elnöknek.

A Fidesszel is szembe menne Tarlós a BKV miatt

Itthon2011.12.22, 10:08

Ha a nemzetgazdasági miniszter a gazdaságszabályozásért felelõs államtitkárral javasolt találkozót elõkészítõ tárgyalásnak szánja, akkor azon Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója fog részt venni - mondta Tarlós István fõpolgármester a köztévé Ma reggel címû mûsorában. A fõpolgármester azt mondta, hogy az a dolga, hogy a fõvárosért harcoljon, és ha ezért bizonyos ügyek mentén "ütköznie" kell politikusokkal, akkor megteszi, "alkalmasint fideszessel is".

Matolcsy: Ellenszélben mûködik az ország

Gazdaság2011.12.22, 11:38

Nyilvános rendezvényen vett részt csütörtökön délelõtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki a szerdai leminõsítésrõl részletesen nem beszélt ugyan, de megjegyezte, hogy "kaptunk pofonokat rendesen". Szerinte "ellenszélben mûködik az ország", és kevesen látják, hogy a kormány célja a siker. Két kormányzati szóvivõ is reagált a leminõsítésre, szerintük nem a gazdaság valós állapotát tükrözi a döntés.

Matolcsy mégis adna állami nyugdíjat a magánnyugdíjpénztár-tagoknak is

Gazdaság2011.12.22, 10:15

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslata szerint a jövõben azoknak is járna állami nyugdíj, aki magánnyugdíjpénztár-tagok maradnak. Emellett újra megnyílna a lehetõség visszalépni az állami rendszerbe. A javaslatról pénteken szavaz a parlament.  

NGM: Matolcsy nem volt fáradt

Itthon2011.12.21, 10:03

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint nem Matolcsy György fáradtsága, hanem programtorlódás miatt kellett lemondani a miniszter és a fõpolgármester találkozóját. Tarlós István a BKV forráshiányáról szóló keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Matolcsy fáradtságra hivatkozva mondta le a találkozójukat.

Tarlós dühös levélben kéri számon Matolcsyt

Itthon2011.12.21, 18:14

Visszautasítja a fõpolgármester, hogy Matolcsy György mást küldjön maga helyett a BKV helyzetérõl szóló megbeszélésre. Tarlós szerdán nyílt levelet írt a nemzetgazdasági miniszternek, amelyben többek között felhívja arra a figyelmet, hogy Matolcsyt fogja terheli a közlekedési vállalat megoldatlan problémái miatti felelõsség.

Economist: Matolcsy háborút akart, megkapta

Itthon2011.12.20, 10:40

Orbán reggel kitalálja, Matolcsy délután bejelenti, Lázár hétvégére átnyomja, és hétfõre törvény lesz belõle - az Economist blogja szerint a viccben így mûködik a magyar törvényhozás, és a valóság sincs ettõl távol.

Jön az óriási kiigazítás, elfogadták a 2012-es költségvetést

Gazdaság2011.12.20, 10:33

Az utolsó pillanatokban is módosítgatták a jövõ évi költségvetést, amelyet a hétfõrõl keddre virradó éjszaka fogadtak el a parlamentben. A büdzsé hatalmas, 1500 milliárdos kiigazítást hoz, de a kormány várhatóan csak úgy lesz képes tartani saját céljait, ha bekebelezi a magánnyugdíjpénztárakban megmaradt vagyont. Matolcsy György szerint irreális idõkben reális költségvetést csinált a kormány, és ez nem semmi.

Nyoma sincs Matolcsy 200 milliárdos kiigazításának

Gazdaság2011.12.19, 18:17

320 helyett csupán 120 milliárdos kiigazítást rejtenek azok a módosító javaslatok, amelyeket a kormánypárti oldal adott be a zárószavazás elõtt levõ 2012-es költségvetéshez.

Matolcsy: Január 10. körül kezdõdhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Gazdaság2011.12.19, 10:40

Nem szakadt félbe az IMF-tárgyalássorozat, mert el sem kezdõdött - mondta Matolcsy György. Szerinte a hivatalos kör január 10. körül kezdõdhet.