Matolcsy György

címke rss
MNB: Nem kezdeményeztük az elnökre vonatkozó szabályok megváltoztatását

MNB: Nem kezdeményeztük az elnökre vonatkozó szabályok megváltoztatását

A Magyar Nemzeti Bank már korábban is határozottan cáfolta azt a téves sajtópletykát, miszerint a jegybankelnök mandátumára vonatkozó szabályok módosítását kezdeményezte volna - közölte a jegybank.

100 éve alapították a Magyar Nemzeti Bankot

Gazdaság2024.01.04, 13:45

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) történetében kiemelkedően fontos szerepet tölt be a 2024-es év, hiszen Magyarország jegybankja idén ünnepli megalapításának 100. évfordulóját. A jegybank az év során különleges programokkal, rendezvényekkel és kiadványokkal emlékezik meg az elmúlt 100 évről. Matolcsy György, jegybankelnök az MNB honlapján kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank száz esztendeje a helytállás évszázada, a nemzet szolgálata és a töretlen munka Magyarország gyarapodásáért.

Bemutatták Matolcsy György új könyvét a Neumann János Egyetemen

Gazdaság2023.09.29, 15:24

A Neumann János Egyetem hallgatói és a meghívott vendégek jelenlétében tartották meg Matolcsy György jegybankelnök új, Magyar jövőkép és stratégia című kötetének ünnepélyes bemutatóját. A Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első emberének három éven át publikált, magyar nyelvű cikksorozatának írásait gyűjti össze - írja honlapján az MNB.  

PM-MNB: Háborús időkben felértékelődik a fiskális és monetáris politika együttműködése

Gazdaság2023.05.19, 13:24

A kormány és a jegybank együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció, mérséklődjenek a kamatok, tovább javuljanak az egyensúlyi mutatók, és visszatérjen a magas ütemű gazdasági növekedés - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közös közleményben, amelyben bejelentették, hogy szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök.

A monetáris tanács szűkítette a kamatfolyosót, az alapkamat nem változott

Gazdaság2023.04.25, 16:17

A jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén nem változtatott, a kamatfolyosót azonban szűkítette, a felső szélét 25 százalékról 20,5 százalékra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén.

Aktuális gazdasági kérdésekről egyeztetett Matolcsy György és Varga Mihály

Gazdaság2023.04.13, 12:15

Szakmai egyeztetés keretében találkozott Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtök reggel. A megbeszélésen áttekintették a magyar gazdaság aktuális helyzetét és a hazai gazdaságpolitika legfontosabb feladatait - adta tudtul közös közleményében a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium.

Sértődött-e a jegybank elnöke? - erről beszélt Matolcsy György a Parlamentben

Gazdaság2023.03.08, 15:44

Sértődött a jegybankelnök? Frusztrált? Összeveszett a miniszterelnökkel? - ezeket a kérdéseket tette fel saját magának Matolcsy György, a jegybank elnöke szerdán az Országgyűlésben, amikor a kormányt ért kritikáit próbálta megmagyarázni. Egyébként a Parlamentben az MNB 2021-es beszámolója volt terítéken, és nem a kormány mostani gazdaságpolitikájának a megvitatása. 

Nem változott a jegybanki alapkamat

Gazdaság2023.01.24, 16:44

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi, idei első kamatdöntő ülésén.

Matolcsy György 2025 után is MNB-elnök akart maradni

Itthon2022.12.06, 17:24

A jegybank azt szerette volna elérni a kormánypártoknál, hogy a parlamenti többség úgy módosítsa a jogszabályokat, hogy Matolcsy György élete végéig, de minimum 2031-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhasson – tudta meg a Világgazdaság. Úgy tudjuk, a Fidesz-frakciótól származik a lap információja. A kormánypártok ezt elutasították, a Világgazdaság szerint ennek a személyes sérelemnek tudhatók be az MNB elnökének hétfői, a kormány gazdaságpolitikáját súlyos kritikával illető mondatai.

Varga Mihály: Magyarországon lehet építeni az elmúlt évek eredményeire

Itthon2022.12.05, 17:56

A magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat - írta a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter Matolcsy György jegybankelnök szavaira reagálva. Magyarországon a válságkezelés eredményeként magas maradt a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság, ezért  lehet építeni az elmúlt évek eredményeire - írta a pénzügyminiszter.

Matolcsy György: Új gondolkodásmódra van szükség

Gazdaság2022.09.22, 14:17

A globális gazdaság, az Európai Unió és a magyarok is akkor tudják jól megoldani az évtized kihívásait, ha "fejben átváltanak" és elfogadják, hogy új gondolkodásmódra van szükség - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön.

Bemutatták Matolcsy György jegybankelnök új kötetét

Gazdaság2022.09.21, 16:32

A Neumann János Egyetem előadójában egyetemi hallgatók és díszvendégek előtt mutatták be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének új, On the Edge of Times című kötetét. A könyv azon írásoknak a gyűjteményeit tartalmazza, amelyekben a jegybankelnök tekintélyes nyugati gondolkodók, véleményvezérek elemzéseire, felvetéseire reagált. Matolcsy György 2019 ősze és 2022 tavasza között írta a „100 Words" néven futó sorozatát, amelyben új szempontokra és a szokásostól eltérő megoldásokra irányította rá a figyelmet. A Pallas Athéné Könyvkiadó ezeket az angol nyelvű publikációkat rendezte kötetbe - írja sajtóközleményében a jegybank.

Matolcsy György: Az együttműködés a növekedés titkos receptje

Gazdaság2022.09.19, 15:43

A jelenlegi globális viszonyok között a párbeszéd jelenti a megújulás és a fejlődés útját, a széles körű együttműködés a fenntartható gazdasági növekedés "titkos receptje" - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen hétfőn Budapesten.

Könyv készül Matolcsy György írásaiból

Gazdaság2022.04.27, 08:52

Új könyv jelenik meg Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a Magyar Nemzetben megjelent írásaiból.

Nem változtatott az alapkamaton az MNB

Gazdaság2022.03.08, 18:28

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul, 3,40 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, a kamatfolyosó felső szélét azonban 100 bázisponttal, 5,40 százalékról 6,40 százalékra emelte.

Matolcsy György: Sikerült-e a kanyarban előznünk?

Gazdaság2022.02.28, 09:25

Röviden nem, mert az EU27-csoportban gazdasági fejlettség tekintetében a 2019. évi 20. helyről 2021 végére visszaestünk a 21. helyre. Lengyelország visszaelőzött minket, ahogy mi korábban őket, de az előny nem jelentős, egy százalékponton belüli. A változás a 2020-as kisebb lengyel visszaesés (a magyar –4,7 százalékkal szembeni –2,5 százalékos lengyel) eredménye, míg 2021-ben már a hazai gazdaság teljesített jobban (a lengyel növekedés 5,6 százalék a magyar 7,1 százalékkal szemben). A 2020-as magyar hátrány egy része a magasabb turizmus-GDP-részarány következménye, de az előzés a lengyel modell versenyképességi előnyeinek köszönhetőő. ...

Matolcsy György: Mit őrizzünk meg az extenzív növekedési modellből?

Gazdaság2022.02.22, 09:46

Magyarország fenntartható felzárkózásához át kell térnünk a mai extenzív (mennyiségi) növekedésről az intenzív (minőségi) növekedési szerkezetre. Közben azonban nem szabad kiöntenünk a gyermeket a fürdővízzel együtt: egy sor olyan eszközt érdemes megőriznünk, amiket sikerrel alkalmaztunk 2010 után, az elmúlt harminc év legsikeresebb gazdaságpolitikájában. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének írása.

Matolcsy György: Visszatérnek-e az 1970-es évek?

Gazdaság2022.01.15, 09:02

Egyre többen egyre több hasonlóságot látnak az 1970-es és a 2020-as évtizedek között. Adódik a kérdés: visszatérnek-e a '70-es évek a mi évtizedünkben? A válasz röviden: nem, mert semmi sem ismétlődik azonosan a történelem során. Hosszabban pedig: igen, mert a világpolitika, a gazdaság és a pénz területén sok hasonlóság lehet a két évtized között. Az élet és a történelem kettős törvénye az ismétlés és a változtatás. Mindkettő egyszerre lehet érvényes az 50 évvel ezelőtti 1970-es és a mostani, 2020-as évekre. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének írása.

Matolcsy György: Mi lehet a Budapest-dilemma megoldása?

Gazdaság2021.12.27, 09:10

1950. január 1-jén a korábbi Kis-Budapestből – 23 környező város és falu beolvasztásával – létrejött Nagy-Budapest. A döntés célja az volt, hogy a korábbi polgárváros helyére a munkásosztály fellegvára álljon. Ennek az ideológiai alapú politikai döntésnek a következménye a mai Budapest kettőssége: egyfelől a magyar nemzet büszkesége, másfelől egy vízfej, a kommunista diktatúra káros öröksége. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének írása.

Matolcsy György: Miért ne vegyük meg a budapesti repülőteret?

Gazdaság2021.12.20, 13:05

Több fontos érv szól amellett, hogy miért ne vegyük meg a budapesti repülőteret, hiszen minden fontos gazdaságfejlesztési döntésünknél törekednünk kell a főváros gazdasági, demográfiai és térszerkezeti túlsúlyának csökkentésére - írja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy György: Minden központi banknak támogatni kell a zöld és digitális átalakulást

Gazdaság2021.11.18, 11:51

Minden központi banknak kötelessége előmozdítani és támogatni a gazdaságaik zöld és digitális átalakítását, ebben nemzetközi egyetértés van - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Budapest Eurasia Forum 2021 E-Konferenciát megnyitó beszédében csütörtökön.

Matolcsy György szerint két jövőkép lebeg az Európai Unió előtt

Gazdaság2021.10.25, 15:03

Matolcsy György szerint 2030 körül az Európai Unió (EU) elindul egy laza kereskedelmi integrációvá válás útján, egy belső reformfolyamat vagy egy belső politikai-pénzügyi robbanás következtében.

Idősebb Matolcsy György - aki sikerműfajjá tette a magyar animációs filmgyártást

Film2021.08.05, 11:24

91 éves korában eltávozott idősebb Matolcsy György, akinek neve örökre összeforrt a magyar animáció történetével – a Pannónia Stúdió alapítójaként és vezetőjeként, producerként, de elméleti szakemberként (filmtörténészként és esztétaként) is óriási szerepe volt a hazai animációs művészet világraszóló sikereiben.

Gyász: elhunyt id. Matolcsy György

Life.hu2021.08.04, 15:11

Augusztus 3-án, 91 éves korában elhunyt id. Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film - a János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk, Gusztáv-sorozat - stúdióvezetője.

Matolcsy György: A biztonságos és sikeres euróbevezetésben érdekelt Magyarország

Gazdaság2021.08.02, 13:17

Magyarország csak a biztonságos és sikeres euróbevezetésben érdekelt, és amíg ennek feltételei nem állnak fenn, addig az országnak ragaszkodnia kell a már születésének pillanatában bizonyított forinthoz - erről is beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a forint 75. éves évfordulójára rendezett konferencián nyitóelőadásában.

Ismét kamatot emelt az MNB

Gazdaság2021.07.27, 16:54

30 bázisponttal, 1,2 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak; az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Matolcsy György: Nem érdeke a magyar gazdaságnak az euró gyors bevezetése

Gazdaság2021.06.28, 15:53

A jövő évi választás valójában arról szól, hogy képesek lesznek-e az Európai Unió intézményei - az Európai Egyesült Államokban hívő, balliberális magyar vezető csoporttal közösen - arra, hogy Magyarországot rövid úton bevigyék az euróövezetbe - erről ír a Magyar Nemzet internetes oldalán megjelent e heti cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György az Origónak: Sikerült a kanyarban előznünk!

Itthon2021.06.09, 15:55

Az eddigi adatok és trendek alapján az látható, hogy az Európai Unióban újra a leggyorsabban növekvő gazdaságok között leszünk 2021-ben – minderről Matolcsy György jegybankelnök beszélt az Origónak. 

Ezek lehetnek a magyarországi növekedés külföldi példái

Gazdaság2021.05.03, 16:14

Magyarország hat olyan növekedési forrással rendelkezik, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji/emirátusi, szingapúri és a három kínai sikerváros fejlődési motorjait - írta Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu portálon Csizmadia Norberttel, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) kuratóriumi elnökével közösen jegyzett írásában.

A kormány tíz évét dolgozta fel filmben az Alapjogokért Központ

Itthon2021.04.15, 15:56

Az Alapjogokért Központ tavaly tavasszal indította el Magyarország 2010-2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét. Az "Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" az őszinteség, a bátorság és a büszkeség rendezőelvei szerint, átfogóan vizsgálja a tízéves kormányzás stratégiáját, filozófiáját, céljait és eredményeit - összegeznek a film alkotói.

A jegybankelnök szerint a tehetség-tudás-technológia-tőke négyese a gazdasági siker kulcsa

Gazdaság2021.04.12, 15:14

Ha az elmúlt 500 év sikereinek kulcsa a pénzvagyon tőkévé alakítása volt, akkor a most induló korszak kulcsa a tehetség bevonása a tudás, a technológia és a tőke legjobb kombinációinak létrehozásába - írta Matolcsy György jegybankelnök a növekedés.hu portálon A 4T modell címmel megjelent írásában.

A korábbi magyar jövőképek alapján feltárhatók a kudarcok és a félbe maradt sikerek okai

Gazdaság2021.03.16, 10:48

Miért ne kutatnánk és idézhetnénk fel az elmúlt 30, 100 és 500 év magyar jövőképeit annak érdekében, hogy világosan lássuk a kudarcok és a félbe maradt sikerek okait? - teszi fel a kérdést Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke legújabb elemző írásában, amelyben a pontos jövőkép történelem- és gazdaságformáló erejét vizsgálja.

Matolcsy György elmondta, hogy lehetne újraindítani a gazdaságot

Gazdaság2021.03.08, 13:14

Miért ne gondolkodhatnánk arról már most az ország újrazárásának időpontjában, hogy miképpen érdemes jól elkapni a gazdasági újraindítás lépéseit és nem egyszerűen csak kinyitni azt, amit időlegesen bezártunk? - teszi fel a kérdést a Növekedés.hu-n megjelent elemzésében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 

Sokat nyernek azok, akik jól kezelik a válságot

Gazdaság2021.03.04, 13:26

Az a sebesség, ahogyan kijövünk a járványból, 10-20 évre is meghatározhatja a felzárkózásunkat. Mivel a 2021-es növekedés megközelítheti a 6 százalékot, ezért már ez év végére elérhetjük a gazdaság járvány előtti teljesítményét, így 2021 az egymást követő kilencedik esztendő lehet, amikor a magyar gazdaság teljesítménye meghaladja az EU átlagát – nyilatkozta a Demokratának adott interjúban Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. 

A jövő egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy már elkezdődött

Gazdaság2021.03.01, 14:24

Miért is ne tapogatnánk ki évtizedünk világtrendjeit, azokat a hullámokat, amelyekre ráülnek a sikeresek, de elsodorják azokat, akik ellenállnak nekik? Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének írása a MAG blogon jelent meg.

Matolcsy György: Innovációs parkok és okos kertek létesülhetnének az egyetemeknél

Gazdaság2021.02.15, 20:00

Magyarország az elmúlt 30 évben külföldön fejlesztett és behozott innovációra építette a gazdasági fejlődését. Külföldön kifejlesztett technológiát hoztak a működőtőkét befektetők, velük új menedzsment és munkamódszerek érkeztek. A sikeresen felzárkózó országok többsége is így indult. Sőt, a tőke és technológia bevonása továbbra is nélkülözhetetlen minden fejlett és felzárkózó gazdaság számára. A sikerhez azonban végül az vezetett el, hogy a külföldi tulajdont, technológiát és menedzsmentet használó szektor mellé egy hazai tulajdonú, belföldi innovációra és tőkére épülő üzleti szféra is felépült - áll Matolcsy György, a Magyar Nemzeeti ...

Matolcsy György szerint a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság a 21. század döntő tényezője

Gazdaság2021.02.08, 15:57

Átalakulnak a felzárkózás feltételei, a gazdasági siker eddigi követelményei újakkal bővülnek a világban - írta a növekedés.hu oldalon hétfőn közölt jegyzetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Az állami beruházások növelésével küzdhető le a gazdasági visszaesés

Gazdaság2021.01.25, 15:06

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, a gazdasági hadviselés azonban vegyes eredményt hozott - vélekedett a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

Matolcsy György az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számít

Gazdaság2020.12.28, 10:27

A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el; meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét. Matolcsy György a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Hangoskönyvként is megjelent Matolcsy György jegybankelnök kötete

Gazdaság2020.12.18, 16:26

A Pallas Athéné Könyvkiadó decemberben kiadott első hangoskönyve Matolcsy György: Amerikai Birodalom vs. Európai Álom című kötete. A több mint 18 órás hanganyag a VOIZ hangoskönyv-applikációjában érhető el.

A Magyar Nemzeti Bank 2019-ben is hatékonyan gazdálkodott

Gazdaság2020.12.16, 15:57

Ahogy 2013 óta minden évben, 2019-ben is hatékonyan, eredményesen és sikeresen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Matolcsy György, az MNB elnöke a 2019-ről tartott beszámolójában, az Országgyűlés szerdai ülésén.

Közös érdek az együttműködés a Kelettel

Gazdaság2020.10.27, 13:12

A keleti nyitás politikáját méltatta és a keleti együttműködés elmélyítésének közös érdekét hangsúlyozta a jegybankelnök és a külgazdasági miniszter a Budapest Eurázsia Fórum 2020 című online konferencián; Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy új korszak, Eurázsia kora következik, Szijjártó Péter pedig azt hangsúlyozta, hogy az eurázsiai kooperáció mélyítése az Európai Uniót is erősíti.

Matolcsy György: Új pénzügyi forradalom küszöbén állunk

Gazdaság2020.09.24, 14:01

A 2020-as évtizedben új pénzügyi forradalom küszöbén állunk; a jegybankok szerepe átalakul, változnak a jegybanki politikák, a kormányok és a jegybankok stratégiai szövetsége jellemzi a jegybankok világát - mondta Matolcsy György, az MNB elnöke az 58. Közgazdász-vándorgyűlésen.

Matolcsy György: Csak átmenetileg engedhető el a hiány és az államadósság

Gazdaság2020.08.31, 15:35

Átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, de 2022 után kötelező lesz visszafordulni az egyensúly és növekedés bevált receptjéhez - hangsúlyozta a jegybankelnök hétfőn megjelent írásában.

Matolcsy György: Magyarország 2030-ig és utána is akkor marad sikeres, ha állandóan megújul

Gazdaság2020.07.13, 17:14

Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve 2030-ig és az után is sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.

Így lehet Magyarország a változó világrend nagy nyertese

Itthon2020.07.06, 10:40

Amerikai Birodalom versus Európai Álom címen jelent meg a Pallas Athéné Kiadó legújabb könyve, melynek szerzője Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy György: Túl vagyunk a nehezén

Gazdaság2020.06.23, 19:48

Túl vagyunk a nehezén, Magyarország megnyerte a járványkezelés első szakaszát, amiben a kormány, a magyar családok, az üzleti és a pénzügyi szektor minden tagja jól vizsgázott - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank keddi kamatdöntő ülését követő online sajtótájékoztatóján.

MNB: Idén is nőni fog a gazdaság

Gazdaság2020.06.23, 17:35

Továbbra is gazdasági növekedést vár idén a Magyar Nemzeti Bank, legfrissebb Inflációs jelentésének kedden publikált fő számai szerint 0,3-2 százalék között nőhet az idén a magyar GDP, 3,2-3,3 százalékos infláció mellett.

Négy év után változik az alapkamat

Gazdaság2020.06.23, 16:24

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén; a kamatfolyosó nem változott. Az árstabilitás fenntartása és a gazdasági növekedés helyreállításának támogatása érdekében szükségessé vált a monetáris kondíciók finomhangolása - az alapkamat csökkentése -, és az egyhetes betéti eszköz kamatában is hasonló elmozdulás indokolt - írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésről kiadott indoklásában.

Előző
Következő