második világháború

címke rss

Kollektív bűnösség elvén tették lehetővé a svábok kitelepítését

Tudomány2021.01.19, 18:08

Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, hogy tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

A budapesti híd, amit eleve úgy építettek meg, hogy lebontják

Tudomány2021.01.18, 11:40

Hetvenöt éve, 1946. január 18-án adták át a második háború utáni első állandó budapesti hidat, a Kossuth hidat a Kossuth tér és a Batthyány tér közötti szakaszon. Bár eleve úgy építették meg, hogy egyszer majd lebontják, a híd egészen 1960. március 17-ig ellátta feladatát: bontását ekkor kezdték meg. Története 1963. január 2-án ért véget véglegesen.

A 20. századi magyar történelem elfeledett hősei

Tudomány2021.01.13, 21:25

A 20. századi ordas totalitárius eszmék, a bolsevizmus, a nemzetiszocializmus és a fasizmus az egész világon, így szűkebb régiónkban, Kelet-Közép-Európában is szörnyű pusztítást okoztak, hatásuk közvetett módon még napjainkban is tetten érhető. Az elnyomó diktatúrák mindent elkövettek a társadalom teljes körű ellenőrzéséért, de az intézményesített terror korszakában is akadtak olyanok, akik – nem törődve egyéni sorsukkal – a megalkuvás helyett az ellenállást választották. Ezekről a kevéssé ismert, egymástól számos tekintetben különböző életutakról, a hétköznapok hőseiről közöl hiánypótló válogatást a „Magyar hősök. Elfeledett életuttak ...

3500 tonna lőszer miatt kell tíz évre evakuálni egy várost

Tudomány2020.12.08, 10:25

Több mint egy évtizedre is otthonuk elhagyására kényszerülhetnek Mitholz svájci település lakói, mert 3500 tonna, a második világháborúból visszamaradt lőszert kell eltávolítani egy hegyoldalba vájt fegyverraktárból.

500 kilós bombát hatástalanítottak Taksonynál

Itthon2020.12.04, 15:58

Egy ötszáz kilogrammos második világháborús légibombát hatástalanítottak a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred tűzszerészei Taksonynál - közölte a honvedelem.hu pénteken.

Halászhálókat kerestek, több tízezer eurót érő kincset találtak

Tudomány2020.12.04, 12:37

Elhasználódott halászhálók után kutató német búvárok egy ritka második világháborús Enigma német kódológépre bukkantak a Balti-tengerben.

Rejtélyes embertenyésztés a második világháború idején

She2023.08.01, 16:51

Néhány napja szembejött velem egy fekete-fehér fotó az interneten, ahol egy idősebb nő, fiatal lányokat mustrál. Néztem a második világháborús felvételt, a náci „tenyészprogram" mementóját és alig akartam elhinni, hogy ilyesmi létezett.

Hetvenöt éve kezdődött a háborús főbűnösök nürnbergi pere

Tudomány2020.11.20, 21:54

Hetvenöt éve, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét. A nürnbergi perben a világtörténelem során először vontak felelősségre háború kirobbantásában és háború okozta szenvedésekben vétkes állami, katonai és pártvezetőket.

A brit tábornok, aki kétszer verte szét Hitler csapatait

Tudomány2020.11.18, 22:32

A második világháború történetének talán nincs is még egy olyan színes egyénisége, mint a bőszárú kopott bársonynadrágjáról, kinyúlt pulóveréről, és az elmaradhatatlan, jelvényekkel díszített barettjéről ismert brit hadvezér, Bernard Law Montgomery tábornagy. „Monty", aki 1942 októberében a második el-alameini csatában legyőzte legnagyobb riválisát, Erwin Rommel vezértábornagyot, a „sivatagi rókát", és komoly érdemeket szerzett Hitler utolsó nagy nyugati offenzívája, az 1944 decemberében elindított ardenneki ellentámadás felszámolásában, többször is éles összetűzésbe került feletteseivel, gyakran megkeserítve Dwight D. Esienhower haadseregtábornok, ...

Rejtélyes körülmények közt halt meg az amerikai tábornok, aki meg akarta állítani Sztálint

Tudomány2020.11.11, 23:35

A robbanékony természetéről és nyers szókimondásáról ismert George S. Patton hadseregtábornok, a második világháború egyik legkiválóbb hadvezére sohasem csinált abból titkot, hogy Sztálint és a szovjet bolsevik rendszert tekinti a nyugati civilizáció legveszélyesebb ellenségének. A náci Németország felett aratott győzelem kivívásában óriási érdemeket szerzett George Patton éles szovjetellenessége miatt a háború utolsó hónapjaiban egyre kellemetlenebbé vált az amerikai kormány  számára, a szovjet diktátor, Sztálin pedig egyenesen a halálát kívánta. 1945. december 9-én furcsa autóbaleset érte a tábornokot, akinek két héttel később, deecember ...

Charles De Gaulle, aki ébren tartotta a lelkesedést az emberekben

Tudomány2020.11.09, 15:28

Ötven éve, 1970. november 9-én halt meg Charles de Gaulle francia elnök, a modern kori francia történelem egyik legnagyobb alakja, az Ötödik Köztársaság első elnöke. De Gaulle a huszadik század második felének legmeghatározóbb francia politikusa volt.

Vérfarkasokat is bevetettek a második világháborúban

Tudomány2020.11.09, 12:44

Óriásokat és vérfarkasokat is bevetettek volna a nácik, hogy megnyerjék a második világháborút.

Emberi csontok és hamvak kerültek elő a föld alól, valóságos mészárlás történhetett

Life.hu2020.10.29, 19:43

Emberi hamvakat és megégett csontokat fedeztek fel egy hírhedt második világháborús náci mészárlás feltételezett helyszínén Lengyelországban.

Sikerülhetett-e volna Magyarország kiugrása a második világháborúból?

Tudomány2020.10.18, 20:11

Általánosan elfogadott tétel, hogy a történettudományban nincsen helye a mi lett volna ha? – kérdés feltevésének. Pedig nem csak a jelenben, hanem a múltban is a politikai döntéshozók mindig több lehetőség közül választhattak. Kísérletet teszünk, hogy megnézzük: egy sorsdöntő helyzetben milyen valós alternatívák álltak az egykori döntéshozók előtt, és mik voltak azok a szempontok, ami alapján végül döntöttek, történelemmé téve elhatározásuk következményeit. Magyarország újkori történetében ilyen drámai sorsfordulónak számítanak az 1944. októberi események,  amikor Horthy Miklós kormányzó megkísérelte az ország kivezetését a háborúbóól. ...

Világháborús hajóroncs felfedezése borzolja a kedélyeket

Tudomány2020.10.01, 20:04

Egy második világháborús német gőzhajó csaknem sértetlen állapotban lévő roncsát találták meg lengyel búvárok a Balti-tengerben. A felfedezés talán segít megoldani a legendás borostyánszoba több évtizedes rejtélyét.

Történelmi titkot fedett fel Horthy Miklós utolsó élő testőre

Tudomány2022.05.05, 13:13

Farkas Ernő volt magyar királyi lövész-testőr szakaszvezető, az egykori elitegység, a magyar királyi testőrség utolsó élő tagja, sorsfordító történelmi események részese volt 1944 októberében, amelyről 2017 őszén, a sikertelen kiugrási kísérlet évfordulóján exkluzívan, a szemtanú hitelességével nyilatkozott az Origónak. A nagy visszhangot kiváltó interjút változtatás nélkül ismét közreadjuk, Farkas Ernő közeledő 100. születésnapja alkalmából. Sorozatunkban az elmúlt évek legolvasottabb cikkeit idézzük fel - ez 2017 októberében jelent meg először.

Így érte el Londont a villámlás néven emlegetett bombázássorozat

Tudomány2020.09.07, 16:05

Nyolcvan éve, 1940. szeptember 7-én kezdte meg a náci Németország légiereje, a Luftwaffe London nyolc hónapon át tartó bombázását, amellyel az akkor Hitler ellen egyedül harcoló Nagy-Britanniát akarták térdre kényszeríteni.

Hetvenöt éve ért véget a világtörténelem legvéresebb konfliktusa, a második világháború

Tudomány2020.09.02, 23:17

Hetvenöt éve, 1945. szeptember 2-án délelőtt, a Tokiói-öbölben horgonyt vetett USS Missouri csatahajó fedélzetén a japán császári kormány, valamint a vezérkar képviselői aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló kapitulációs okmányt. Ezzel az aktussal hivatalosan is véget ért a második világháború, nem egészen négy hónappal azután, hogy Európában végleg elhallgattak a fegyverek. A második világháború mind az abban részt vett hadseregek méretét, mind az áldozatok számát és az összecsapások földrajzi kiterjedtségét, valamint a háború kegyetlenségét tekintve példa nélkül áll az emberi konfliktusok történetében. A második világháborúú ...

A Führer zsidó parancsnoka, és egy Hitler, aki partra szállt Normandiában

Tudomány2020.07.22, 21:37

Adolf Hitler magánélete és családi viszonyai tabutémának számítottak a náci rezsim éveiben. A goebbelsi propaganda által felépített magányos hős hamis portréja azonban korántsem tükrözte a valóságot; a Harmadik Birodalom vezérének magánélete ugyanis távolról sem volt mentes az eltitkolt részletektől. Szűkebb rokonságában és ismeretségi körében akadtak olyanok, akikről mélyen hallgatott a náci propagandagépezet.

Ítéletnapi fény az új-mexikói sivatag felett

Tudomány2020.07.17, 12:27

Hetvenöt éve, 1945. július 16-án az új-mexikói San Antonio közelében fekvő White Sands Rakétakísérleti Telep északi területén kísérteties, a Napnál erősebb fény hasította szét a hajnali szürkületet. A felvillanást perzselően forró szélsebes hőhullám, majd az epicentrumtól 16 kilométeres távolságban fekvő megfigyelő bunker vastag betonfalait megrázó dörgés kísérte. Az új-mexikói sziklasivatag fölé emelkedő 12 kilométer magas gombafelhő egy új időszámítás, az atomkorszak eljövetelét jelezte.

Mindenütt kilőtt harckocsik százai lángoltak a prohorovkai csatamezőn

Tudomány2020.07.14, 20:38

A keleti front utolsó nagy német offenzív kísérlete, a kurszki kiszögellés felszámolására indított Citadella hadművelet többszöri halasztás után 1943. július 5-én kezdődött el, több mint ötven német hadosztály, valamint 2 500 harckocsi és rohamlöveg bevetésével. A másfél hétig váltakozó kimenetellel hullámzó ütközetsorozat tetőpontján, 1943. július 12-én a Prohorovka mellett lezajlott tankcsatában, a második világháború legnagyobb páncélos ütközetében, a szovjet erők megrendítően súlyos veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni, de a németek mégsem tudták továbbfejleszteni a jelentős túlerővel szemben kivívott taktikai győzelmükeet; ...

Egyik parancsnok sem élte meg az okinavai csata végét

Tudomány2020.06.24, 18:52

Hetvenöt éve, 1945. június 23-án ért véget a második világháború utolsó és a csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb csatája, az Okinava szigetéért vívott két és fél hónapos ütközet a japán és az amerikai hadsereg között.

A Mariana-szigeteki „nagy pulykavadászat", ami végleg tönkretette Japánt

Tudomány2020.06.21, 00:24

A második világháború története iránt érdeklődők számára a csendes-óceáni hadszíntér eseményei általában másodlagosnak számítanak az Európában, illetve Észak-Afrikában történt nagy összecsapásokhoz képest. Pedig a világtörténelem valaha volt leghatalmasabb, több mint 260 millió négyzetkilométer kiterjedésű csataterén, a Csendes-óceánon, a Japán Császárság és az Egyesült Államok hadereje között 1941 decembere és 1945 augusztusa között lezajlott gigantikus küzdelem külön fejezetnek számít mind a második világháború históriájában, mind pedig az egyetemes hadtörténetben. Ebben, az európai hadszíntéren zajló hadi eseményektől annyira elttérő ...

Tudja-e, hogy ki volt a Napkirálynő?

Tudomány2020.06.13, 11:53

Hazánkban alig ismert a neve, az Egyesült Államokban azonban nagy megbecsülés övezi a több szabadalommal és nemzetközi kitüntetéssel rendelkező magyar tudóst, a napenergia úttörőjét, azt a hölgyet, aki sok amerikai katona életét mentette meg a találmányával.

Schmidt Mária: A Trianon óta eltelt évszázadban is megmaradtunk, és sikeresek lettünk

Itthon2020.06.04, 08:28

Kipécéztek minket a bűnbak szerepére, és megalázták a magyar nemzetet, ez sokkal mélyebb sebeket ejtett, és sokkal nehezebb – talán lehetetlen is - túllépni rajta, mint bármilyen gazdasági káron - mondta Schmidt Mária az Origónak a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója kijelentette, ha azt mondjuk, hogy székely autonómia, akkor sokan húzzák a szájukat, miközben Dél-Tirolban érvényesül az autonómia. Ez teljesen érthetetlen: talán a székelyek alacsonyabb rendűek, mint a dél-tiroliak? Amíg ez így marad, addig nekünk ebben a kérdésben is a jogegyenlőségért kell harcolnunk - mondta a történész. 

Tudja-e, mi az Alvilági Hadművelet?

Tudomány2020.05.19, 21:40

Az amerikai haditengerészet annyira aggódott az ellenség kém műveletei, és a szabotázs miatt New York vízi frontja mentén, hogy az amerikai kormány a maffiához fordult segítségért.

Két atomrobbanást is túlélt, végül egy repülőgép küldte a mélybe

Tudomány2020.05.15, 13:05

Szolgált mindkét világháborúban, a Pearl Harbor ellen indított támadást is túlélte, két atomrobbanás sem tudta elsüllyeszteni, végül egy repülőgép küldte hullámsírba az elpusztíthatatlannak hitt USS Nevadát. Több mint hetven évvel később két vállalatnak köszönhetően sikerült megtalálni a legendás amerikai csatahajó roncsait. 

Hetvenöt éve ért véget a második világháború Európában

Tudomány2020.05.09, 08:04

1945. május 7-én a kora hajnali órákban Eisenhower hadseregtábornoknak, az angolszász szövetséges haderő főparancsnokának reimsi főhadiszállásán Alfred Jodl vezérezredes, a Wehrmacht, német véderő főparancsnokság hadműveleti főnöke a Harmadik Birodalom új államfője, Karl Dönitz vezértengernagy megbízásából aláírta a náci Németország feltétel nélküli megadásáról szóló kapitulációs okmányt. A német megadás dokumentuma május nyolcadikán éjféltől írta elő a teljes fegyvernyugvást. Ezzel az emberi konfliktusok történetének legnagyobb vérontása, a második világháború hivatalosan is véget ért az európai kontinensen. A kapituláció hírére a ...

Negyven éve halt meg az örökös jugoszláv államelnök, Tito

Tudomány2020.05.04, 22:28

Negyven éve, 1980. május 4-én halt meg Josip Broz Tito, a második világháború utáni Jugoszlávia egykori örökös elnöke. Évtizedekig az ő személye tartotta össze a délszláv államalakulatot, a halála után kirobbant nemzetiségi ellentétek egy évtizeddel később véres polgárháborúhoz, Jugoszlávia széteséséhez vezettek.

Megszünteti második világháborús keresőszolgálatát a német vöröskereszt

Tudomány2020.05.04, 18:35

Megszünteti a második világháborúban eltűntek felkutatásával foglalkozó szolgálatát a német vöröskereszt (DRK) 2023-ban, hetven évi munka után.

75 éve lett öngyilkos Adolf Hitler, hogy elkerülje a felelősségre vonást

Tudomány2020.05.02, 11:27

A Harmadik Birodalom összeomlásának utolsó óráiban, 1945. április 30-án délelőtt a Berlint ostromló 1. belorusz front parancsnoka, Georgij Zsukov marsall személyes utasítására a szovjet 3. csapásmérő hadsereg különleges felderítőszázada azt a parancsot kapta, hogy törjön át a Birodalmi Kancelláriához, és próbálja meg élve elfogni a kancellária bunkerébe bezárkózott Adolf Hitlert. Az ekkor már két hete tartó berlini csata a végéhez közeledett: a Vörös Hadsereg belvárosba benyomult rohamosztagai alig 500 méterre álltak a náci Németország egykori központjától, a Birodalmi Kancellária rommá lőtt épületétől. 

Ez volt a történelem harmadik legnagyobb hajókatasztrófája

Tudomány2020.04.29, 21:16

Az Orosz Földrajzi Társaság bejelentése szerint 79 évvel a hullámsírba merülése után sikerült felfedezni az Armenyija szovjet kórházhajó roncsát a Krím-félsziget térségében, több mint 1500 méteres mélységben. Az Armenyija pusztulása nem csak a második világháború, hanem a hajózástörténet egyik legtöbb áldozattal járó súlyos katasztrófája volt.

Ausztrál hajóroncsra bukkantak a kontinens partjainál

Tudomány2020.04.28, 12:09

Második világháborús ausztrál hajóroncsra bukkantak a kontinens partjainál. A teherszállító hajót 77 éve torpedózta meg egy japán tengeralattjáró, a legénység 32 tagja veszett oda.

Bővítették a nácik üldözöttjeinek online adatbázisát

Tudomány2020.04.14, 22:45

Több millió dokumentummal bővült a náci rendszerben üldözött emberekről szóló anyagokat tartalmazó legnagyobb online adatbázis - közölte kedden az archívum üzemeltetője.

Fél évszázadon át titkolták, hogyan likvidálták a lengyel tiszteket

Tudomány2020.04.13, 15:03

Lengyelországban 2008 óta április 13. a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja arra emlékezve, hogy 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra az 1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek által elkövetett tömeggyilkosságot. Az áldozatokról Magyarországon is megemlékeznek.

Brit szigeten tártak fel egy hajdani német koncentrációs tábort

Tudomány2020.04.02, 17:20

A Staffordshire-i Egyetem kutatói első alkalommal tártak fel egy hajdani koncentrációs tábort egy brit szigeten. A szakértők felmérték azt is, hogy miként fejlődött a sylti tábor a megszállás alatt. A szörnyű körülményeket leíró hivatalos beszámolók évtizedek óta rejtve maradtak. Egészen eddig.

Kamaszlányok csábították az erdőbe a nácikat, hogy likvidálják őket

Tudomány2020.03.23, 16:19

Amikor a nácik 1940 májusában megszállták Hollandiát, más európai országokhoz hasonlóan a lakosság kilencven százaléka próbált továbbra is „normális" életet élni. Johanna „Hannie" Schaft, Truus és Freddie Oversteegen ekkor mindössze 19, 16 és 14 éves fital lány volt. Miután a Luftwaffe porig bombázta Rotterdamot, egyetlen nap alatt megölve nyolc-kilencszáz civilt és lerombolva huszonötezer otthont, Hollandia kapitulált. A lakosság körülbelül öt százaléka nem bírt otthon tétlenül ülni és csatlakozott az ellenállókhoz. Így tettek a fiatal lányok is, akik eleinte klasszikus partizánakciókat hajtottak végre, majd egy hirtelen ötlettől vvezérelve ...

130 éve született Molotov, Sztálin egyik legfanatikusabb kiszolgálója

Tudomány2020.03.10, 14:39

Százharminc éve, 1890. március 9-én született Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, a sztálini Szovjetunió egykori miniszterelnöke, majd külügyi népbiztosa (külügyminisztere), akinek neve a Molotov-Ribbentrop-paktum, illetve a Molotov-koktél révén vált híressé, vagy még inkább hírhedtté.

Így győzte le a Sárrét a német Királytigriseket

Tudomány2022.05.05, 13:01

Hetvenöt éve, 1945. március hatodikán hajnalban vette kezdetét az európai hadszíntér utolsó nagy német ellentámadása, a hadtörténelembe balatoni csata néven bevonult Tavaszi ébredés (Unternhemen Frühlingserwachen) hadművelet. A német véderő még megmaradt páncélos tartalékainak összevonásával Adolf Hitler arra tett kétségbeesett kísérletet, hogy megtartsa a Harmadik Birodalom számára utolsó üzemanyagforrásnak számító dunántúli kőolajmezőket, és megpróbálja feltartóztatni a Vörös Hadsereg Ausztria irányába kibontakozó offenzíváját. A Balaton és a Velencei-tó közti térségben lezajlott összecsapás a kurszki, az ardenneki és az alföldi üütközet ...

Soha nem kímélte magát az első amerikai női parancsnok

Tudomány2020.03.02, 14:15

Hosszú utat tett meg Sue Sophia Dauser, aki soha nem riadt vissza a kihívásoktól. Példamutató karrierje során  az első és a második világháborúban is szolgált, földön és vízen egyaránt. Elhivatottságára felfigyelt a felsőbb  katonai vezetés, és 1944. február 26-án az ő személyében neveztek ki először nőt parancsnokot az amerikai hadseregben. 

Amikor végleg ledobta álarcát a lopakodó diktatúra

Tudomány2020.02.26, 00:01

Hetvenhárom éve, 1947. február 25-én este, a Magyar Államrendőrség kommunista irányítás alatt álló hírhedt szervezete, az Államvédelmi Osztály (ÁVO) Andrássy út 60. alatti központjában a szovjet titkosszolgálat ügynökei rajtaütésszerűen letartóztatták a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Béla országgyűlési képviselőt, akit a mentelmi valamint a nemzetközi jog durva megsértésével a Szovjetunióba hurcoltak, és egy titkos perben koholt vádak alapján húszévi kényszermunkára illetve börtönbüntetésre ítéltek. Kovács Béla gyalázatos elhurcolására úgy tekinthetünk, mint az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra leplezetlen színrelépéésének ...

A német hadifogoly, aki gyalog szökött haza a szibériai munkatáborból

Tudomány2020.02.15, 18:36

Hogyan képes egy ember a saját lábán megtenni tizennégyezer kilométert a szibériai fagyban? Milyen emberfeletti elszántságra van szükség ahhoz, hogy valaki három éven át, gyakran mínusz negyven fokban gyalogoljon? Hogyan lehet túlélni a történelem legkegyetlenebb teleit? Cornelius Rost német hadifogolyként került egy szibériai ólombányába, és a második világháború után megszökött a szibériai munkatáborból. A tél csontig hatoló hidegében kelt át a sivár orosz sztyeppéken, ahol életveszélyes találkozások közepette indult hazafelé, a családjához.

Egyetlen éjszaka alatt égett porrá Európa egyik legszebb barokk városa

Tudomány2020.02.14, 22:27

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a náci Németországot romba döntő szövetséges szőnyegbombázások. A város lakói abban reménykedtek, hogy épségben vészelhetik át a háború végéig hátralévő, ekkor már karnyújtásnyi közelségbe került néhány hónapot, de nem így történt. 1945. február 13-án a késő esti órákban Drezda lakói a brit királyi légierő 800 négymotoros nehézbombázójának egyre erősebbé váló fenyegető morajlására figyeltek fel. Néhány perccel később, amikor kinyílt a város léégterébe ...

75 éve ért véget Budapest ostroma

Tudomány2020.02.13, 23:21

Hetvenöt éve, 1945. február 13-án ért véget a magyar főváros elfoglalásáért vívott 102 napig tomboló hadművelet, a budapesti csata. A főváros területén kereken 51 napig dúló pusztító helységharc romhalmazzá változtatta Budapestet, az ostrom hevessége csak a Sztálingrádért és Berlinért folytatott harcokhoz hasonlítható. Budapest értelmetlen pusztulása 38 ezer civil, 48 ezer német és magyar, illetve 70 ezer szovjet katona halálával járt együtt. A magyar főváros elsősorban Adolf Hitler eszelős, a hadászati realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó és az utolsó töltényig való ellenállást elrendelő parancsa miatt vált füstölgő romhalmazzá.

Ennyit változott az elmúlt száz évben a magyar polgári légiközlekedés

Tudomány2020.02.11, 18:58

Száz éve, 1920. február 11-én alakult meg a Magyar Aeroforgalmi Rt. (MAEFORG), az első önálló magyar légiforgalmi társaság.

A történelem viharai formálták a szabadkai szökőkutat

Tudomány2020.02.09, 13:21

Néhány nap alatt teljes mértékben megváltozott a magyar határhoz közel fekvő, szecessziós Szabadka központja, a város jelképének számító zöld Zsolnay-szökőkutat ugyanis elbontották, hogy a helyére a következő fél évben egy modern szökőkutat emelhessenek. Egykor a történelem viharai miatt több mint egy fél évszázadot kellett várni rá.

A láthatatlan hős, aki több mint ötezer magyar zsidót mentett meg

Tudomány2020.01.31, 21:00

Kijátszotta a jogfosztó törvényeket, hivatalos dokumentumokat hamisított és rendőrségi cellákból szabadította ki az embereket. A szóban forgó férfi mégsem szabadulóművész vagy bűnöző volt, hanem egy olyan vakmerő ember, aki magabiztos hozzáállásával ezrek életét mentette meg a második világháború idején, 1944-ben Magyarországon. És bár a 110 éve, 1910. január 31-én született Giorgio Perlasca soha nem akart hős lenni, a vészkorszak idején az utolsó napig, Pest felszabadításáig mások életéért küzdött. Végül négyszer több, mintegy 5 500 zsidót mentett meg a koncentrációs táborok és a gázkamrák kínjaitól, mint leghíresebb társa, Oskar Schindler.