második világháború

címke rss

Egy erdőbe menekült anya és fia a háború elől, aztán megtörtént a csoda

Tudomány2023.12.24, 14:39

A 1944-es év karácsonyának szentestéjén sűrű hó borította be a németországi Hürtgen-erdőt, a belga határ közelében. Az erdő mélyén, egy apró fából készült házban a tizenkét éves Fritz Vincken és édesanyja, Elisabeth aggódva hallgatták a felettük elzúgó harci repülőket és az ágyúlövéseket, miközben az ardenneki csata, Hitler nagy nyugati ellentámadás éppen a tetőpontjához közeledett. És ekkor valami igazán különleges történt, amit később sokszor csak „karácsonyi csodaként" emlegettek.

A legénységével együtt nyomtalanul eltűnt egy hadihajó

Tudomány2023.11.08, 18:09

A modern kor titkos katonai kísérletei – éppen a titkosságuk miatt – mindig tág teret adtak a különféle összeesküvés-elmélet-szerű találgatásoknak. Az újkori történelem nagy konfliktusai közül a második világháborút tekinthetjük az első olyan nagy fegyveres összecsapásnak, amelyben a haditechnika fejlettsége kiemelkedő szerepet játszott a szemben álló ellenséges nagyhatalmak erőviszonyainak alakulásában. Ezt felismerve a hadviselő felek, különösen a náci Németország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia olyan, korábban még soha nem látott forradalmian új haditechnikai fejlesztésekbe kezdtek, amelyek eredményei nemcsak a világháborúú ...

Három bombát is találtak Budapest belvárosában

Itthon2023.10.09, 11:25

Három német tüzérségi lövedék került elő tegnap Budapest belvárosában, a Vigadó tér előtt a Dunából.

Tizenkilenc hősi halott magyar katonát exhumáltak Gátéren

Tudomány2023.09.27, 18:03

Tizenkilenc, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Bács-Kiskun vármegyei Gátér község köztemetőjében a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Hitler egy rettenetes patkánnyal akarta megfordítani a háborút

Tudomány2023.09.18, 18:59

A második világháború idején hadrendbe állított legerősebb és legnagyobb tűzerejű nehézharckocsi, a Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II, vagy közismert nevén a Királytigris, a maga 70 tonnás tömegével csak apró gyufaskatulyának tűnt volna a Krupp művek tervezőasztalán megálmodott, és Hitler által lelkesen támogatott ezer tonnás tankszörnyeteghez, a Landkreuzer P. 1000 Ratte, vagyis a „Patkány" elnevezést kapott kisebb hadihajó méretű monstrumhoz képest. A „szárazföldi cirkáló" szürreális tervei 1942. december végére elkészültek ugyan, de Hitler befolyásos hadfelszerelési minisztere, Albert Speer, még a prototípus gyártásba vétele eelőtt ...

Elrejtett világháborús Waffen-SS relikviák kerültek múzeumba

Tudomány2023.09.18, 18:08

Faulhaber András és családja elrejtett, második világháborús tárgyaival bővült a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. A tárgyak egy részének restaurálása és a családdal történtek felkutatása most veszi kezdetét - mondta Bácsmegi Gábor igazgató hétfőn, sajtótájékoztatón.

Nyolcvan év után kézbesítették a második világháborúban írt levelet

Tudomány2023.09.10, 09:50

Hosszú évek kutatómunkájával visszajuttatott egy antikváriumi könyvben talált, a második világháború alatt írt szerelmeslevelet a néhai szerelmespár leszármazottjának egy tartalékos katona - közölte a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vasárnap a Facebook-oldalán.

A budapesti hadműveletben hősi halált halt honvédeket exhumáltak

Tudomány2023.09.04, 20:05

Tizenhat, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak Mogyoródon - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága hétfőn a Facebook-oldalán. Az elesett magyar katonák valószínűsíthetően a Vörös Hadsereg Budapest elfoglalásáért indított hadművelete során, az Attila-vonal áttöréséért folytatott harcokban veszthették életüket 1944 novemberében, vagy decemberének elején.

A 20-század nukleáris ténykedéseinek hulladéka még itt van körülöttünk

Tudomány2023.08.23, 16:01

Urániumnyomokat alálták teknősökben a nukleáris tesztek és hulladékok helyszínének közelében. - írja a phys.org.

Egy táska miatt maradhatott életben Adolf Hitler

Tudomány2023.07.21, 12:32

1944. július 20-án pontban déli tizenkettő óra harminc perckor kezdődött el a szokásos napi helyzetértékelő megbeszélés Hitler rastenburgi főhadiszállásán. A Berlintől több mint 500 kilométer távolságra fekvő kelet-poroszországi főhadiszálláson aznap a júliusi hőség miatt nem a betonból épített vezéri bunkerben, hanem egy faépületben tartották meg az értekezletet. Senkinek sem tűnt fel, hogy a tanácskozás közben Klaus Schenk von Stauffenberg ezredes, a német tartalékos véderő vezérkari főnöke egy telefonhívásra hivatkozva elhagyta az épületet. Tíz perccel később iszonyatos detonáció rázta meg a barakkot, amelyből lángnyelvek, és sűrrű ...

Döbbenetesen ép műhelyt találtak az egykori varsói gettó területén

Tudomány2023.07.10, 17:00

A lengyelországi Varsóban, az egykori varsói gettó területén végzett régészeti munkálatok során egy kitűnő állapotban megőrződött műhelyt fedeztek fel a szakemberek. Ahogy arra emlékeztettek, a varsói gettó volt a legnagyobb náci gettó a második világháború idején. A német hatóságok 1940 novemberében hozták létre, és 3,4 négyzetkilométeres területen 460 ezer bebörtönzött zsidó élt itt.

A Husky hadművelet jelentette az első lépést Európa felszabadításához

Tudomány2023.07.10, 10:24

A második világháborúban nyolcvan éve, 1943. július 10-én szálltak partra Szicília szigetén az angol és amerikai csapatok, megtéve az első lépést az Európa felszabadításához vezető úton. A Husky fedőnévre keresztelt hadművelet a jó előkészítésnek és a brit titkosszolgálat ragyogó akciójának eredményeképpen teljes sikerrel járt, a stratégiai fontosságú szigeten a harcok csak 38 napig tartottak.

Itt rejtőztek a második világháború idején lerombolt zsinagóga romjai

Tudomány2023.07.06, 09:17

Az 1938-ban lerombolt müncheni zsinagóga romjaira bukkantak egy építkezésen dolgozó munkások egy közeli folyóban, adta hírül szerdán a BBC hírportálja.

Több ezer tank rontott egymásnak, lángba borult a keleti front

Tudomány2023.07.05, 20:37

Nyolcvan éve, 1943. július 5-én kezdődött a második világháború egyik legjelentősebb ütközetsorozata, amelynek csúcspontja a történelem egyik legnagyobb páncéloscsatája volt Kurszk környékén. Ez volt az utolsó nagy német támadási kísérlet a háború európai hadszínterének keleti frontján, amely után végérvényesen a szovjet Vörös Hadsereg vette át a kezdeményezést.

Amikor légihíddal kötötték össze Berlint a nyugati országrésszel

Tudomány2023.06.24, 16:11

Hetvenöt éve, 1948. június 24-én vették a szovjetek blokád alá a második világháború után négyhatalmi megszállás alá került német főváros nyugati irányítás alatt álló részét. A nyugati hatalmak a következő időszakban légihídon biztosították Nyugat-Berlin ellátását, és Sztálin 318 nappal később meghátrálásra kényszerült.

Újabb horrorisztikus háborús bűntettek nyomaira bukkantak

Tudomány2023.05.25, 19:59

Második világháborús brutális japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában - írta a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása csütörtökön.

Borzalmas titkokat rejtő bunkert fedeztek fel Kínában

Nagyvilág2023.05.25, 16:22

Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában - írta a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása csütörtökön.

A második világháború utolsó magyar áldozataira emlékeztek

Tudomány2023.05.14, 15:49

A második világháború utolsó napjaiban életét vesztő 36 magyar állampolgárra emlékeztek a nyugat-csehországi Hazlov temetőjében szombaton.

Nyilvánosan vetettek máglyára több tízezer könyvet

Tudomány2023.05.10, 10:04

Kilencven éve, 1933. május 10-én érte el tetőpontját a hírhedt náci könyvégetések sorozata: Németország több városában nyilvánosan vetettek máglyára több tízezer, a nácik által „a német szellemet mérgezőnek" minősített könyvet.

Sztálin dührohamot kapott, amikor megtudta, hogy kapituláltak a nácik

Tudomány2023.05.09, 19:28

1945. május 7-én a kora hajnali órákban az angolszász szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower hadseregtábornok reimsi főhadiszállásán Alfred Jodl vezérezredes, a német birodalmi kormány nevében aláírta a náci Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szóló kapitulációs okmányt. A dokumentumban foglaltak szerint a még harcban álló német csapatoknak másnap, május nyolcadikán éjfélig valamennyi hadszíntéren be kell szüntetnie mindenféle harci cselekményt. A német kapitulációval az európai hadszíntéren befejeződött a világtörténelem legvéresebb, csaknem hat évig tartó fegyveres konfliktusa, a második világháború. Nooha ...

Két tonna arannyal süllyedt el egy tengeralattjáró

Tudomány2023.05.05, 19:53

Nem véletlenül szokták a világtengert a földkerekség legnagyobb trezorjaként emlegetni. A múltban a tenger és a történelem viharaiban rengeteg hajónak veszett nyoma a világóceánon, amelyek közül nem egy fantasztikus kincsekkel a fedélzetén merült a hullámsírba. E mesés kincsekkel megrakott hajók közül a legtöbb még felfedezésre vár ugyan, de azért akadnak olyanok is, amiket megtaláltak, a rakományuk azonban még mindig odalent a mélységben várja, hogy a felszínre hozzák. Ilyen „kincses hajó" például az 1944. július 22-én az Atlanti-óceánon egy amerikai torpedóbombázó támadása után mélybe süllyedt I-52 japán tengeralattjáró, amely 2,22 ...

Hiába keresték a nácik elásott aranyát

Tudomány2023.05.02, 19:18

Abbahagyták Hollandiában a nácik által a második világháború idején állítólag elásott többmillió eurós kincs utáni kutatást.

A külügyminiszter, aki köszöntésével majdnem orron vágta a brit királyt

Tudomány2023.04.30, 09:35

Joachim von Ribbentrop, a német Harmadik Birodalom külügyminisztere, akinek neve a Molotov-Ribbentrop-paktum nyomán híresült el, százharminc éve, 1893. április 30-án született.

Őrült pusztítás a véres tankcsatákban Debrecenben és a Balatonon is

Tudomány2023.04.25, 04:28

A háborúk történetében komoly mérföldkőnek számított a harckocsik megjelenése. A szárazföldi hadviselésben a páncélosok önálló fegyvernemként való alkalmazása új katonai doktrínákat teremtett, alaposan átalakítva a 20. század elejéig általánosnak tekinthető hadművészetet. A harckocsik bevetése mind tömegét, mind pedig hadászati és taktikai koncepcióját tekintve a második világháború vérzivataros éveiben érte el a csúcspontját a világtörténelem legnagyobb páncélos ütközeteiben, így különösen a kurszki, az ardenneki, vagy a hortobágyi, illetve a balatoni csatában. A páncélos fegyvernem technikai-taktikai fejlesztése 1945 után új szinttre ...

Az ausztrál történelem legsúlyosabb tengeri katasztrófájának roncsait fedezték fel

Tudomány2023.04.24, 19:22

Az ausztrál történelem legsúlyosabb tengeri katasztrófájának roncsait fedezték fel több mint 80 évvel azután, hogy a főként ausztrál hadifoglyokat szállító SS Montevideo Maru japán hajót a II. világháborúban egy amerikai tengeralattjáró megtorpedózta.

Hitler hamisított naplói levéltárba, a hamisítók pedig börtönbe kerülnek

Tudomány2023.04.24, 18:34

A német szövetségi levéltárba (Bundesarchiv) kerül a számos kézírásos füzetből álló dokumentumgyűjtemény, amelyet a Stern magazin Adolf Hitler náci diktátor naplóiként vásárolt meg és mutatott be negyven éve, de hamar kiderült róla, hogy minden sora hamisítvány.

Ez volt a második világháború legjelentősebb zsidó ellenállási akciója

Tudomány2023.04.19, 18:26

Nyolcvan éve, 1943. április 19-én tört ki a varsói gettófelkelés, a második világháború legjelentősebb zsidó ellenállási akciója, az első felkelés a megszállt Európában, amely súlyos presztízsveszteséget okozott a náciknak.

Elhunyt a nürnbergi per utolsó ügyésze

Tudomány2023.04.09, 10:55

Elhunyt a náci háborús bűnösöket felelősségre vonó nürnbergi per utolsóként életben maradt ügyésze. Benjamin Berell Ferencz 103 éves volt, álmában érte a halál péntek este egy floridai intézetben - közölte fia, Donald Ferencz.

A CIA első igazgatója, akinek lehetőségei szinte korlátlanok voltak

Tudomány2023.04.07, 10:13

Százharminc éve, 1893. április 7-én született Allen Welsh Dulles, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) első civil, egyben leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgatója.

Szenzációs felfedezés: második világháborús magyar vadászgépet találtak Ajkánál

Tudomány2023.04.03, 19:55

Ajka közelében, a szántóföldön, mélyen a földbe fúródva fedezték fel annak a második világháború végén lezuhant magyar felségjelű Focke-Wulf FW 190-es vadászbombázó gépnek a roncsait, ami a legnagyobb valószínűséggel az 1945. március elején elkezdődött utolsó nagy német ellentámadás, a Tavaszi ébredés hadművelet során a dunántúli térségben zajló heves harcok idején zuhanhatott le. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum felügyelete mellett zajlott elsődleges feltárás során a hősi halált halt pilóta maradványait is megtalálták a repülőgép roncsában.

Több mint félmillió embert öltek meg a nácik egy Minszk melletti halltáborban

Tudomány2023.03.27, 17:12

A Minszk melletti Trosztenyec egykori haláltáborában, amely a náci német megszállás alatt működött, nem kétszázezer, hanem több mint félmillió foglyot pusztítottak el - közölte hétfőn a fehérorosz főügyészség, amely a második világháborúban elkövetett népirtás büntetőügyében vizsgálódik.

Kilencéves kisfiú talált a kertben egy gránátot

Nagyvilág2023.03.27, 08:12

Egy kilencéves kisfiú egy fel nem robbantott második világháborús gránátot találta a kertben, amelyről később bebizonyosodott, hogy éles volt - írja a Metro.

Második világháborús hősi halottakat exhumáltak Nádasdladányban - fotók

Itthon2023.03.11, 06:26

Három, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Fejér vármegyei Nádasdladány településen - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság a Facebook-oldalán.

A náci Királytigrisek beleragadtak a dunántúli sárba

Tudomány2023.03.08, 22:35

1945. március 6-án a ködös hajnali pirkadatban kétezer löveg össztüzével vette kezdetét a második világháború utolsó nagy német offenzívája. A félórás tüzérségi előkészítés után a Velencei-tó és a Balaton között húzódó frontvonalról a 6. SS-páncéloshadsereg és Hermann Balck vezérezredes 6-ik hadseregének páncélos ékei lendültek támadásba, hogy átszakítsák Fjodor Tolbuhin marsall 3. ukrán frontjának arcvonalát. A „Tavaszi ébredés" (Frühlingserwachen) kódnevű hadművelettel Adolf Hitler arra tett kétségbeesett kísérletet, hogy a Dunántúlról kiszorítsa a Vörös Hadsereg magasabb egységeit, és visszaszerezze a hadászati kezdeményezést az ...

Második világháborús hősi halottat exhumáltak egy elhagyatott budapesti temetőben

Itthon2023.03.03, 09:44

Második világháborús hősi halottat exhumáltak Pesthidegkúton. Mélion József vélhetően az egyik haditudósító században szolgált.

80 év után került elő II. világháborús szerelmeslevél egy New York-i házban

Nagyvilág2023.02.23, 14:28

Második világháborús szerelmesleveleket fedezett fel egy házaspár az otthonukban. A levelek egy fal mögé voltak elrejtve. A pár elhatározta, hogy eljuttatják a szerelmesleveleket az érintett személyek leszármazottainak.

Csak füstölgő romhalmaz maradt Budapest helyén

Tudomány2023.02.13, 21:21

1945. február 13-án ért véget a 102 napig tartó budapesti csata. A magyar főváros kerületeiben 51 napig tomboló ostrom miatt amikorra elhallgattak a fegyverek, Budapest füstölgő romhalmazzá vált. A második világháború egyik leghosszabb ideig dúló helységharcában 38 ezer civil, 43 ezer német és magyar, valamint 70 ezer szovjet katona vesztette életét. Az ostrom hevessége csak a Sztálingrád, Varsó, vagy Berlin elfoglalásáért vívott harcokéhoz hasonlítható. Ráadásul a magyar főváros véres ostromának nem is volt valós hadászati indoka; Budapest pusztulását elsősorban Adolf Hitler esztelen parancsa, valamint a szovjet hadvezetés presztízzsszempontjai ...

Így készült a Cannes-ban díjat nyert film a Magyar Nemzeti Bank hőseiről

Film2023.02.08, 19:06

Az Aranyvonat legendája című rövidfilm a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából készült, Szász Attila rendezésében. Az alkotás a második világháborús eseményeket dolgozza fel, emléket állítva a jegybank hősies dolgozóinak, akik Magyarország aranytartalékát menekítették nyugatra a megszállók elől. Szász Attilával beszélgettünk a film háttérmunkáiról és a forgatásról, kulisszatitkokról, valamint a 13. Cannes Corporate Media & TV Awards versenyen elnyert Ezüst Delfin-díjról.

Több második világháborús bombát találtak Tokodaltárón

Itthon2023.02.01, 10:00

Második világháborús robbanóeszközöket találtak egy Esztergom közeli községben egy gépkocsi beálló alapjának kiásása során. A robbanószereket tűzszerészek közreműködésével a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre szállították.

80 éve kezdődött a doni katasztrófa, a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája

Tudomány2023.01.13, 14:25

Nyolcvan éve, 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg jelentős számbeli és technikai túlerőben lévő magasabb egységei az urivi hídfőből kitörve elsöprő erejű támadást indítottak a 2. magyar hadsereg létszámban és felszerelésben sokkal gyengébb alakulatai ellen. Az urivi áttöréssel vette kezdetét az a 2. magyar hadsereg pusztulásával végződött kegyetlenül véres ütközet, ami mind a mai napig a Don-kanyari tragédiaként él a magyar történelmi emlékezetben. A 2. magyar hadsereg pusztulása a magyar történelem legsúlyosabb katonai veresége; a 207 500 fős személyi állomány csaknem kétharmada, 143 ezer fő került a veszteséglistára. A Don-kanyar ...

Homályba veszett második világháborús események kerülnek képernyőre

Tudomány2023.01.08, 21:24

A második világháborúnak sok olyan hadművelete volt, amelyekről évtizedek múltán is még mindig sokat értekeznek a történészek –, de számos olyan küldetés és összecsapás is lezajlott, amik mára eltűntek a köztudatból. Ezek nem ritkán olyan merész, ambiciózus, mi több, nagyhatású akciók voltak, mint például amikor a szövetségesek összefogtak a németekkel az SS ellen, az összefogást pedig Charles de Gaulle testvére és egy teniszcsillag is erősítette. Kevés szó esik a Joseph Goebbels által megrendelt Titanic propagandafilmről is, amelynek tragikusabb zárása lett, mint az eredeti történetnek. Az Elfeledett frontvonalak című dokumentumsorrozat ...

Hiába aratott a halál ötven órája az Ardennekben

Tudomány2022.12.18, 16:58

1944. december elején a brit és az amerikai hadseregcsoportok már Németország nyugati határán sorakoztak fel arra készülve, hogy egy utolsó nagy rohammal szétzúzzák az agonizáló náci Harmadik Birodalmat. Ezekben a napokban Dwight D. Eisenhower tábornok, az angolszász szövetséges haderő főparancsnokának főhadiszállásán oldott, kellemes hangulat uralkodott, mert a főtisztek a közeledő karácsonyi ünnepekre készültődek. Az amerikai tábornokok közül szinte mindenki biztosra vette, hogy Németország teljesen kivérzett, az utolsókat rúgja, és a végső összeomlás csak rövid idő, hetek, vagy esetleg egy-két hónap kérdése. Senki sem sejtette, hhogy ...

Pestisdoktorból vált a világtörténelem leghíresebb látnokává Michel Nostradamus

Tudomány2022.12.15, 08:09

Az emberi gondolkodás történetében mindig is kiemelt szerepet játszottak a jövő sorsformáló eseményeire választ kereső jóslatok. Egészen a modern kor tudományos forradalmáig a természet és okkult tudományok kéz a kézben jártak egymással; a tudománytörténet nagy alakjai, köztük az orvos-alkimista Paracelsus, vagy például a távcsöves észlelőcsillagászat egyik megteremtője és legnagyobb művelője, Johannes Kepler is saját koruk leghíresebb misztikusainak, illetve asztrológusainak számítottak. E kora újkori polihisztorok közé tartozott Michel de Nostredame, ismertebb nevén Nostradamus is, aki orvosként, csillagászként és gyógyszerészkéntt ...

Az osztrák kancellár, akinek Hitler elrendelte a kivégzését

Tudomány2022.12.14, 12:42

Százhuszonöt éve, 1897. december 14-én született Kurt Schuschnigg, az Anschluss előtti Ausztria utolsó kancellárja. A különböző miniszteri posztot betöltő politikus az Engelbert Dollfuß kormányban szolgált, majd elődje halálát követően Ausztria szövetségi kancellárjaként dolgozott.

A spanyol diktátor, aki királypárti volt, de a trónt üresen hagyta

Tudomány2022.12.04, 12:01

Százharminc éve, 1892. december 4-én született a galíciai El Ferrolban Francisco Franco y Bahamonde spanyol katonatiszt, diktátor.

Eladó telek, kilátással, Hitler-bunkerrel: fotókon a nem mindennapi földterület

Life.hu2022.12.03, 20:15

Nemcsak a múzeumok, hanem a történészek, valamint az egyes korszakok szerelmesei is vadásszák a különféle háborús relikviákat. Ezúttal egy olyan "dologra" lehet lecsapni, melyhez hasonló nincs mindenki birtokában.

Elárverezik II. Erzsébet néhai brit királynő fontos relikviáját

Tudomány2022.11.05, 11:24

Elárverezik II. Erzsébet néhai brit királynőnek a második világháború éveiben szerzett jogosítványát - jelentette a BBC. Ahogy arról már mi is írtunk, a királnyő a második világháború idején teljes állásban gépjárműszerelőként szolgált a hadseregnél. 

Előző
Következő