Mary Pierce

címke rss

Petrova a női tenisz trónjára tör

Archívum2006.05.15, 11:13

A legfrissebb nőitenisz-világranglistán a huszonhárom éves Nagyja Petrova már harmadik és egyben a legjobb orosz, ami az erőviszonyok ismeretében figyelemreméltó eredmény. A moszkvai lány vasárnap Berlint is bevette és az idén senki nem nyert annyi WTA-tornát, mint ő. Az idei negyedik siker után kijelentette, hogy célja a világelsőség és egy Grand Slam-diadal.

Először teniszezik Varsóban mindkét Martina

Archívum2006.05.02, 10:16

Két hét szünet után folytatódott a WTA Tour. A teniszvilág következő hat hete az európai salakos szezonról szól, s a párizsi Roland Garros koronázza meg.

Pierce feljött az ötödik helyre a ranglistán

Sport2006.04.10, 16:08

A francia Mary Pierce egy helyet javított múlt heti helyezésén, így az ötödik a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is honfitársa, Amélie Mauresmo vezet a belga Kim Clijsters és Justine Henin-Hardenne előtt.

Mauresmo élre állt, Blake már az első tízben

Archívum2006.03.20, 10:37

2004 szeptemberét követően ismét a francia Amélie Mauresmo nevével kezdődik a női teniszezők világranglistája. Az Australian Open bajnoka annak köszönheti előrelépését, hogy a mostanáig éllovas belga Kim Clijsters - hozzá hasonlóan - nem indult az Indian Wells-i tornán, s mivel tavaly megnyerte ezt a viadalt, 325 pontot vesztett.

Hingis közelít a top 30-hoz

Archívum2006.03.06, 10:54

A múlt heti, dohai torna döntőjében vereséget szenvedett francia Amélie Mauresmo kudarca miatt ugyan nem vette át a vezetést a női teniszezők világranglistáján, de már csak egy hajszál választja el az éllovas belga Kim Clijsterstől, a hátránya mindössze 28 pont.

Szávay párosban már a 60. helyen áll

Archívum2006.02.27, 10:29

Se a női-, se a férfitenisz-világranglistán nem történt különösebb változás, előbbit a belga Kim Clijsters, utóbbit a svájci Roger Federer vezeti.  A magyarok közül a Bogotában rendezett tornán párosban döntős Szávay Ágnes a duók között 14 helyet javított, így már a 60. a rangsorban, míg egyesben Czink Melinda a 91.

Henin bizonyított, Sarapova előrelépett

Sport2006.02.27, 10:28

Négy elégedett sztárja van a 2006-os nőitenisz-szezon első két hónapjának. Justine Henin-Hardenne, aki mindössze egy meccset vesztett és két versenyen győzött, Kim Clijsters, aki nem nyert ugyan semmit, de újra vezeti a világranglistát, Martina Hingis, aki sikeresen tért vissza, illetve Amelie Mauresmo, aki veretlen maradt az első Grand Slamen, majd Párizsban és Antwerpenben is, de egyelőre eredménytelenül ostromolja a trónt.

Czink Melinda újra a legjobb százban

Archívum2006.02.20, 11:26

Az élcsoportban nem történt nagyobb változás a nőitenisz-világranglistán, a rangsort továbbra is a belga Kim Clijsters vezeti. A magyarok közül ugyanakkor az indiai Bangalore-ban rendezett tornán elődöntős Czink Melinda 19 helyet javított, így jelenleg a 93. a sorban.

Mauresmo legyőzte Clijsterst

Sport2006.02.19, 22:44

Sorozatban a tizenötödik mérkőzésén maradt veretlen Amelie Mauresmo. A 26 éves francia címvédőként diadalmaskodott Antwerpenben, a döntőben 3:6, 6:3, 6:3-ra verve az első kiemelt Kim Clijsterst.

Változatlan a nőitenisz-világranglista élcsoportja

Archívum2006.02.13, 12:25

Az élcsoportban nem történt komolyabb változás a nőitenisz-világranglistán, így a rangsort továbbra is a belga Kim Clijsters vezeti. A magyarok közül a pattayai tornán negyeddöntős Czink Melinda hat helyet javítva a 113.

Mauresmo nyerte a párizsi házidöntőt

Archívum2006.02.12, 17:50

Rangadónak ígérkezett, könnyű kalandként indult, dráma lett a vége: a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisz Grand Prix döntőjében Amelie Mauresmo 6:1, 7:6 -ra verte honfitársát, Mary Pierce-t.

Pierce és Szafina negyeddöntős Párizsban

Archívum2006.02.09, 07:46

A hazai kedvenc Mary Pierce és a címvédő orosz Dinara Szafina is bejutott a negyeddöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi nőitenisz-tornán.

Martina Hingis: visszatérni tudni kell

Sport2006.02.06, 21:47

Sikeresen zárult Martina Hingis visszatérésének első szakasza. A korábbi világelső öt hetet végigversenyezve, bámulatos gyorsasággal visszaküzdötte magát az első ötvenbe, igaz, ő magasabbra vágyik.

Hingis hatvankilenc helyet javított

Archívum2006.02.06, 11:36

Az élcsoportban nem történt komolyabb változás a női tenisz-világranglistán, így a rangsort továbbra is a belga Kim Clijsters vezeti. Az első tíz között csupán a múlt heti listán kilencedik Jelena Gyementyjeva tudott előre lépni. Az orosz versenyző a tokiói tornán aratott győzelmével a kilencedikről a nyolcadik helyre jött fel. A legnagyobbat azonban döntőbeli ellenfele, Martina Hingis ugrotta, aki a 117. helyről a 48. pozícióba lépett előre.

Hingis és Agassi is hátrányból állt talpra

Sport2006.02.03, 08:04

A hazai kedvenc Andre Agassi két meccslabdát hárítva verte meg a paraguayi Ramon Delgadót a floridai Delray Beachen zajló, 380 ezer dollár összdíjazású férfitenisz-torna nyolcaddöntőjében. A november óta első versenyén szereplő, 35 éves szupersztár a második szettben 4:5-nél kis híján elvesztette az adogatását - és a mérkőzést is -, ám innen fordítva végül simán nyert. Tokióban Martina Hingis is szetthátrányról fordított a francia Nathalie Dechy ellen.

Bagdatisz két játszmát bírt Federer ellen

Sport2006.01.30, 18:47

A svájci Roger Federer nyerte a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, amelyben négy játszmában, 5:7, 7:5, 6:0, 6:2-re diadalmaskodott a ciprusi Markosz Bagdatisz felett.

Henin-Mauresmo döntő lesz az AusOpenen

Sport2006.01.26, 19:27

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy 2004 után újra két belga mérkőzzön a női egyes döntőjében az év első tenisz Grand Slam-tornáján, az Australian Openen. Justine Henin-Hardenne kitűnő meccsen, három játszmában, 2 óra 26 perc alatt legyőzte az orosz Marija Sarapovát, viszont Kim Clijsters sérülés miatt, a döntő szettben a találkozó feladására kényszerült a francia Amelie Mauresmo ellen.

Clijsters a végállomást jelentette Hingisnek

Sport2006.01.26, 08:57

A nőknél kialakult a csütörtöki szereposztás az Australian Openen. A döntőbe jutásért Kim Clijsters - Amélie Mauresmo és Maria Sarapova - Justine Henin-Hardenne mérkőzéseket figyelhetnek majd a szurkolók a Rod Laver Arénában. Szerdán a második kiemelt Clijsters három játszmában legyőzte Martina Hingist, és ezzel bebiztosította, hogy jövő hétfőtől ő a világranglista vezetője. Roger Federer 3 óra 17 perc alatt négy játszmában verte Davigyenkót, így a svájci mérkőzik Kieferrel az elődöntőben.

Haas megszorongatta Federert

Sport2006.01.24, 08:51

Ki nyeri az idei Australian Opent? A kérdés egészen hétfő estig költőinek tűnt, mert tíz emberből kilenc gondolkodás nélkül rávágta: Roger Federer. A Tommy Haas elleni nyolcaddöntő nem csak remekül elszórakoztatta nézőit, de reményt adhat a még versenyben lévőknek, hogy a zseni is megfogható. A nőknél Martina Hingis csatlakozott utolsóként a negyeddöntősök mezőnyéhez, a négy közé kerülésért Kim Clijsters vár rá.

Nincs már magyar versenyben Melbourne-ben

Sport2006.01.23, 15:19

A második kiemelt páros már megoldhatatlan feladatot jelentett Szávay Ágiéknak, a magyar, holland kettős 6:4, 6:1-es vereséggel búcsúzott Melbourne-től. Az egyéniben Amelie Mauresmo és Patty Schnyder is két nagyon sima játszmában nyerve jutott a negyeddöntőbe, de ott már csak az egyikőjük örülhet majd, a francia és a svájci egymás ellen mérkőzik legközelebb. Kim Clijsters nehéz meccsen hangolt a várhatóan Martina Hingis elleni rangadóra. A férfiaknál az elnyűhetetlen Dominik Hrbaty sorozatban a negyedik ötjátszmás meccsét küzdötte végig, de az orosz Nyikoláj Davigyenko, 0:2-ről legyőzte a szlovákot. Könnyebb találkozón biztosította ...

Hingis esélyessé lépett elő Melbourne-ben

Sport2006.01.21, 14:29

Egy újabb forró nap az Australian Openen. A nőknél Martina Hingis, Kim Clijsters és Amelie Mauresmo is gyözöttt a 16 közé kerülésért, Szávay Ágnes páros partnerét viszont kiütötte a hőség. A férfiaknál Sebastien Grosjean rangadót nyert, Dominik Hrbaty harmadszor örülhetett az ötödik játszma után, két német is a negyedik fordulóba jutott.

Ausztrál sokk: Hewitt kiesett

Sport2006.01.20, 07:40

A volt világelső, hazai kedvenc Lleyton Hewitt már a második fordulóban búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, Melbourne-ben. Tovább menetel viszont Martina Hingis: a hároméves szünet után visszatért svájci csillag mindössze két játékot veszített a finn Emma Laine ellen.

Czink kiesett, Hingis hengerelt az AusOpenen

Sport2006.01.18, 07:56

Visszatérése óta még nem játszott olyan jól Martina Hingis, mint kedd este a Rod Laver Arenában, simán nyert. Czink Melinda nem mérkőzhet Kim Clijstersszel, mert már az első fordulóban kikapott.  A férfiaknál tíz mérkőzésen is öt játszma kellett a döntéshez, de a kiemeltek közül csak a chilei Fernando González nem bírta a maratont. A francia Sebastien Grosjean a vártnál könnyebben győzött az ausztrál Mark Philippoussis ellen.

Mauresmo nyerte a WTA-vébét

Sport2005.11.14, 09:09

Amélie Mauresmo nyerte a francia házidöntőt a Los Angelesben zajló nőitenisz-világbajnokságon, miután a fináléban három játszmában legyőzte Mary Pierce-t.

Mauresmo-Pierce döntő lesz a WTA-vébén

Archívum2005.11.13, 13:36

Honfitársa, Amélie Mauresmo lesz a továbbjutását már korábban bebiztosító francia Mary Pierce ellenfele a döntőben a női teniszezők hárommillió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságán, Los Angelesben. A negyedikként rangsorolt Mauresmo a négy között a címvédő s ezúttal is kisebb sérüléssel bajlódó orosz Marija Sarapovát győzte le két játszmában.

Már csak Pierce hibátlan a WTA-vébén

Archívum2005.11.12, 13:46

A csoportmérkőzések befejeztével már csak Mary Pierce százszázalékos a női teniszezők hárommillió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságán, Los Angelesben.

Pierce 500. győzelme a WTA-vébén

Sport2005.11.10, 11:12

A francia Mary Pierce második összecsapását is megnyerte a női teniszezők hárommillió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságán, Los Angelesben.

Sarapova győzelemmel kezdte a WTA-vébét

Sport2005.11.09, 19:27

A címvédő Marija Sarapova valamint Mary Pierce sikerével kezdődött meg a női teniszezők WTA-világbajnoksága, amelynek Los Angeles ad otthont.

Vaidisova triplázott, Pierce is remekelt

Archívum2005.10.16, 19:04

Nicole Vaidisova nyerte a 200 ezer dollár összdíjazású bangkoki nőitenisz-tornát. A 16 éves cseh játékos pályafutása ötödik diadalát aratta, ráadásul sorozatban harmadszor nem talált legyőzőre, ugyanis két hete Szöulban, egy hete pedig Tokióban is veretlen maradt.

Idén is Oroszországé a tenisz Fed-kupa

Archívum2005.09.18, 21:20

A mindent eldöntő párosban a Jelena Gyementyjeva, Dinara Szafina kettős három játszmában, 1 óra 47 perc alatt legyőzte a Mary Pierce, Amélie Mauresmo kettőst, és ezzel a címvédő orosz nőitenisz-válogatott megnyerte a Fed-kupa fináléját, Párizsban. A harmadik szettben, 4:3-as állásnál Gyementyjeváék elvették a francia duó adogatójátékát, és ez döntőnek bizonyult.

Cljisters nyert a nőknél, Federer is finalista

Sport2005.09.12, 17:44

A belga Kim Clijsters nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, miután a döntőben két játszmában győzött a francia Mary Pierce ellen. Clijsters négy elveszített finálé után tudott Grand Slam-tornán diadalmaskodni. Férfi egyesben a címvédő Roger Federer lesz a hazai közönség előtt szereplő Andre Agassi ellenfele: a svájci világelső négy játszmában, kereken 3 óra alatt győzött Lleyton Hewitt ellen.

Ismét Sarapova ugrott az élre

Sport2005.09.12, 17:42

Ismét az orosz Marija Sarapova vezeti a női teniszezők világranglistáját. A US Openen elődöntős játékos az amerikai Lindsay Davenporttól vette vissza az első helyet. A férfiak élcsoportjában nem történt változás: Federer vezet Nadal, Roddick és Hewitt előtt, a döntős Agassi már az ötödik.

Pierce-Clijsters döntő lesz a US Openen

Archívum2005.09.10, 12:13

Kim Clijsters - Mary Pierce döntő lesz az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a belga sztár három játszmában, két óra 14 perc alatt legyőzte az első helyen kiemelt orosz Marija Sarapovát. Elsőként Mary Pierce jutott be a döntőbe, a francia klasszis a szintén orosz Jelena Gyementyjevát búcsúztatta. A férfi párosok fináléjában a hazai közönség előtt szereplő Bob Bryan, Mike Bryan duó diadalmaskodott.

Pierce nyerte a francia negyeddöntőt a US Openen

Sport2005.09.08, 09:25

A francia Mary Pierce két játszmában, 1 óra 6 perc alatt nyert honfitársa, Amélie Mauresmo ellen és bejutott az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

US Open: Agassi 35 évesen is a nyolc között

Sport2005.09.06, 10:26

Andre Agassi óriási csatában legyőzte a belga Xavier Malisse-t, s ezzel a negyedik olyan játékos lett, aki 35 éves kora felett bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjébe.

Sarapova az új világelső

Archívum2005.08.22, 08:52

Marija Sarapova lett az első orosz világelső a női teniszezők közül, miután megelőzte az eddigi éllovast, az amerikai Lindsay Davenportot. Sarapova a ranglista bevezetése óta a tizenötödik világelső a sorban.

Nadal legyőzte Agassit Montrealban

Sport2005.08.15, 15:50

Rafael Nadal megszerezte pályafutása első keménypályás tornagyőzelmét, miután a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali verseny fináléjában három játszmában verte Andre Agassit. A nők Los Angeles-i viadalán Kim Clijsters emelhette magasba a trófeát, a belga játékos Daniela Hantuchovát győzte le két szettben.

Pierce közel az első tízhez

Archívum2005.08.08, 17:11

San Diegó-i tornagyőzelmének köszönhetően a tizennegyedikről a tizenegyedik helyre jött fel a női teniszezők világranglistáján Mary Pierce.

Pierce és Roddick ünnepelhetett

Archívum2005.08.08, 08:59

A hatodik helyen kiemelt Mary Pierce nyerte az 1,3 millió dollár összdíjazású San Diegó-i női tenisztornát, miután a fináléban könnyedén verte a hat meccslabdát hárító japán Szugijama Ait. Washingtonban papírforma végeredmény született, az első helyre rangsorolt Andy Roddick a döntőben honfitárást, James Blake-et győzte le két játszmában.

Clijsters visszakapaszkodott az első tízbe

Archívum2005.08.01, 13:37

Továbbra is az amerikai Lindsay Davenport vezeti a női teniszezők világranglistáját, de előnye 23 pontra csökkent, mivel sérülés miatt nem indult a vasárnap befejeződött stanfordi tornán. A belga Kim Clijsters ugyanakkor a tengerentúli viadal megnyerésével ismét bekerült az első tízbe.

Venus visszavágott húga legyőzőjének

Sport2005.06.27, 21:52

Venus Williamsnek sikerült az, ami húgának, Serenának nem, legyőzte Jill Craybast, és ezzel a legjobb nyolc közé jutott a wimbledoni teniszbajnokságon. Szintén bejutott a negyeddöntőbe Amelie Mauresmo, Mary Pierce és a címvédő Marija Sarapova, a férfiaknál pedig Feliciano Lopez kiejtette a tavalyi elődöntős Mario Ancicot, ezzel harminchárom év után lesz spanyol teniszező a nyolc között.

Henin parádézott, Szávay párosban nyert

Sport2005.06.05, 12:49

Mindössze hatvankét percet engedélyezett a hazai pálya előnyét élvező Mary Pierce-nek a belga Justine Henin-Hardenne, aki két 6:1-es játszmában pályafutása negyedik Grand Slam-diadalát ünnepelhette a Roland Garroson. A juniorok páros versenyében Szávay Ágnes a fehérorosz Viktoria Azarenka oldalán diadalmaskodott.

Pierce-Henin döntő lesz a nőknél Párizsban

Sport2005.06.02, 22:55

A belga Justine Henin-Hardenne és a hazai közönség előtt szereplő Mary Pierce jutott a női egyes döntőjébe a francia nyílt teniszbajnokságon. A juniorok mezőnyében továbbra is remekül szerepel Szávay Ágnes, aki egyesben és párosban is a legjobb négy között van.

Henin elsöpörte Sarapovát, Federer elődöntős

Sport2005.05.31, 18:16

A legesélyesebb orosz, Marija Sarapova kiesett, két honfitársnője, Jelena Lihovceva és Nagyja Petrova viszont nyert, s elődöntőbe jutott a párizsi nyílt teniszbajnokságon. Nagy meglepetésre kiesett a világelső Daverport is, akit a hazai pálya előnyét élvező Mary Pierce vert ki könnyedén. A Roland Garros férfi egyesében Roger Federer különösebb gond nélkül lépett túl a román Hanescun.

Federer oktatott, Clijsterst móresre tanították

Sport2005.05.29, 20:23

A világranglistát vezető amerikai Lindsay Davenport bejutott a negyeddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután legyőzte a belga Kim Clijsterst. Rangadónak indult, de szinte teljesen egyoldalú bemutatót hozott a férfi világelső Roger Federer és a Roland Garroson 1998-ban győztes, salakmenő Carlos Moya találkozója a nyolcaddöntőben, amely a svájci klasszis sima sikerével zárult.

Clijsters és Haas sem jutott teniszdöntőbe

Archívum2005.04.30, 23:09

Nem jött össze a belga házidöntő a varsói nőitenisz-tornán, miután Kim Clijsters három játszmában kikapott az orosz Szvetlana Kuznyecovától. Justine Henin-Hardenne számára viszont nem jelentett gondot a szerb-montenegrói Ana Ivanovic legyőzése.

Clijsters és Nadal feljött a teniszranglistán

Sport2005.04.04, 11:33

Remek miami produkciójának köszönhetően mind Kim Clijsters, mind Rafael Nadal a tenisz-világranglista 17. helyére lépett előre. A hölgyek között diadalmaskodó belga klasszis a 38. pozícióból, míg a döntőt vívó, de azt Federer ellen elvesztő spanyol a 31. helyről ugrott feljebb.

Hewitt és Clijsters újra közel kerültek egymáshoz

Archívum2005.03.17, 20:00

A teniszvilág egykori álompárja, az ausztrál Lleyton Hewitt és a belga Kim Clijsters a tavaly októberi nagy szakítás óta először találkoztak: mindketten indultak az Indian Wells-i viadalon, s a "kényszerű együttlét" egyre nyúlik, hiszen az ausztrál már bejutott a legjobb nyolc közé, míg a szőke belga sztár elődöntős.

Thomas nyerte a Johanssonok teniszcsatáját

Sport2005.02.18, 09:43

A svéd Thomas Johansson két sima szettben megverte honfitársát, az 5. helyen kiemelt Joachim Johanssont a 800 ezer euró összdíjazású rotterdami férfitenisztorna 2. fordulójában.

Hingis kikapott, s nem tér vissza

Sport2005.02.02, 10:44

Három játszmában szenvedett vereséget Martina Hingis a 170 ezer dollár összdíjazású thaiföldi nőitenisz-torna első fordulójában. Az egykori világelső 2002 októbere óta először lépett pályára WTA-viadalon, s a találkozó után bejelentette, nem kíván visszatérni a versenyszerű teniszhez.

Előző
Következő