Marussia

címke rss

A Marussia senkit nem indít Bianchi helyén

Gphírek2014.10.10, 09:22

A múlt vasárnap szerencsétlenül járt versenyző iránti tiszteletből csak egy autóval vesznek részt a hétvégi Orosz Nagydíjon.

A Marussia pénteken dönti el, hány autót indít Szocsiban

Gphírek2014.10.09, 16:59

A hivatalos nevezési listán már szerepel a tesztpilóta Alexander Rossi neve, de a Marussia még nem döntött véglegesen arról, hogy helyettesítik-e a sérült Jules Bianchit.

Három F1-es csapat is végveszélybe került

Gphírek2014.09.29, 14:50

A Caterhamnél és a Marussiánál azt állítják, megmaradnak, de a Sauber jövőjét már nemcsak a sajtó, hanem a potenciális befektetők is megkérdőjelezik.

A Saubernél nem biztosak a túlélésben

Gphírek2014.09.19, 18:21

Monisha Kaltenborn nem tudja garantálni, hogy az anyagi gondokkal küzdő svájci istálló 2015-ben is ott lesz a rajtrácson. A Saubberrel korábban kapcsolatba hozott kanadai milliárdos most a Marussiára vetette ki a hálóját.

A Lotus már nem fejleszti az idei autóját

Gphírek2014.09.06, 13:00

Az E22-vel továbbra is küszködő istálló úgy döntött, inkább a 2015-ös autó fejlesztésére koncentrál. Grosjean szerint normális körülmények között nehéz lenne újra pontot szerezniük, és azon sem lepődött meg, hogy Monzában a Marussia is fenyegetheti őket.

A Marussia is lecseréli egyik versenyzőjét Spában

Gphírek2014.08.21, 18:59

A Caterham után a Marussiánál is lecserélik az egyik versenyzőt a Belga Nagydíjra: Max Chilton autóját a hétvégén az amerikai Alexander Rossi vezetheti. Chilton közölte, ő maga választotta ezt a lehetőséget, mert a csapatnak pénzre van szüksége.

Kobajasi: Ezentúl én is agresszívabb leszek

Gphírek2014.06.06, 20:10

Úgy véli, Monacóban pontot is szerezhetett volna, ha Jules Bianchi egy sportszerűtlen manőverrel nem tesz kárt az autójában. Szerinte még nem lefutott a konstruktőri bajnokság 10. helyéért zajló verseny.

30 millió dollárt érhetnek a Marussia pontjai

Gphírek2014.05.28, 16:08

Jelentősen nőhet a csapat bevétele, ha idén is sikerül legalább a 10. helyen végezniük a konstruktőri bajnokságban. Tony Fernandes tagadja, hogy el akarja adni a Caterhamet.

Alonso büszke Bianchira

Gphírek2014.05.26, 15:39

Nemcsak kollégák a Ferrarinál, hanem barátok is. A francia versenyző úgy érzi, Monacóban nem csupán a mázlinak köszönhette, hogy megszerezte a Marussia történetének első pontjait.

A Marussia csapta a legnagyobb ünneplést

Gphírek2014.05.25, 19:56

Nagyon büszke rá, hogy a Marussia ötödik Forma-1-es idényében ő szerezhette meg az istálló első pontjait. A csapatfőnök tudta, hogy Monacóban lesz a legnagyobb esélyük a jó helyezésre.

Chilton végzett az élen az első barcelonai tesztnapon

Gphírek2014.05.13, 20:24

A Marussia a szuperlágy gumikon tudott mindenkinél gyorsabb kört futni. A Ferrari miatt kétszer kellett leállítani a gyakorlást, a Red Bull napja pedig idő előtt véget ért.

Öthelyes rajtbüntetés vár Bottasra és Gutiérrezre

Gphírek2014.03.15, 05:51

Ki kell cserélni a váltójukat az időmérő előtt, ami automatikusan büntetés von maga után. A Lotus és a Marussia szombat reggel megszegte a munkastopot.

Bianchit cigarettázás közben rabolták ki Párizsban

Gphírek2014.03.07, 13:13

Francia lapértesülések szerint Jules Bianchi egy luxushotel előtt cigarettázott, amikor hárman rátámadtak, és ellopták a 70 ezer eurót érő karóráját. A Marussia versenyzője feljelentést tett.

Itt a Caterham és a Marussia nagy esélye

Gphírek2014.03.04, 16:03

Bár az idény eleji futamokon nagy lemorzsolódás várható, ami akár a Marussia vagy a Caterham számára is meghozhatja a várva várt áttörést, az egyik legkisebb csapatnál úgy vélik, a megbízhatóság így sem jelent majd garanciát a pontszerzésre.

Alonso: Massa idén kemény ellenfél lesz

Gphírek2014.03.04, 10:54

A spanyol versenyző arra számít, hogy a Williams idén beleszólhat az élen zajló küzdelembe. Button szerint még a Marussiával is számolni kell.

Megoszlanak a vélemények a háromautós csapatokról

Gphírek2013.12.10, 13:49

A Marussiát irányító Graeme Lowdon szerint a háromautós csapatok és az ügyfélautók megjelenése káros lehet a Forma-1-re. Mario Andretti viszont jó ötletnek tartja, hogy a nagyobb istállók eladják az autóikat a kisebb alakulatoknak.

Egyesülhet a Marussia és a Sauber

Gphírek2013.11.29, 13:00

Mindkét csapat anyagi gondokkal küzd, ez lehet a megoldás. Michael Schumacher aggasztónak tartja a Forma-1 gazdasági helyzetét.

A Marussia csak jövőre kapja meg az idei pénzdíjakat

Gphírek2013.11.26, 20:00

Idén még nem jutnak extra dollármilliókhoz, amiért megelőzték a Caterhamet, a jövőjük szempontjából viszont fontos lehet a konstruktőri 10. hely. A Brazil Nagydíj utolsó köréig nem mertek örülni. 

A Marussia is megegyezett Ecclestone-nal

Gphírek2013.10.25, 11:32

Utolsó csapatként a Marussia is bebiztosította a jövőjét a Forma-1-ben, miután kereskedelmi szerződést kötöttek Bernie Ecclestone-nal. Akkor is kaphatnak pénzt, ha utolsóként végeznek a konstruktőrök között.

A baleset szövődményei okozták de Villota halálát

Gphírek2015.08.30, 10:09

A pénteken elhunyt ex-versenyzőnő családja úgy értesült, hogy Maria de Villota tavalyi F1-es tesztbalesete vezetett a tragédiához.

Holtan találták a Marussia korábbi tesztpilótanőjét

Gphírek2015.08.30, 09:56

33 éves korában elhunyt Maria de Villota, a Marussia korábbi tesztpilótanője, aki 2012-ben súlyos balesetet szenvedett egy F1-es teszten. Halálának oka egyelőre ismeretlen.

Bianchi marad a Marussia egyik versenyzője 2014-ben

Gphírek2013.10.03, 11:48

A Forma-1-es bajnokságban idén bemutatkozó Bianchi a második szezonjában is a Marussiával fog versenyezni. Csapattársát később fogják megnevezni.

Jövőre két orosz is lehet az F1-ben

Gphírek2013.10.01, 14:47

A 18 éves Szergej Szirotkin már egy ferraris teszttel készül a jövő évi debütálására, és az erős támogatókkal rendelkező Vitalij Petrovnak is nagy esélye van a visszatérésre.

A Caterham és a Marussia örül a kockáztatás jutalmának

Gphírek2013.08.24, 19:32

Két Marussia még sosem jutott be időmérőn a Q2-be, most viszont egy merész húzás eredményeképp mindkét autójuk ott volt, akárcsak Giedo van der Garde Caterhamje.

A Marussia nem aggódik Symonds elvesztése miatt

Gphírek2013.08.15, 15:17

Eddigi technikai igazgatójuk a Williamshez szerződött, de a csapatnál arra számítanak, hogy a hiányának csak minimális hatása lesz. 

Bianchi szívesen maradna a Marussiánál

Gphírek2013.08.14, 18:10

Bár a Ferrarival is összefüggésbe hozták a nevét, akkor sem lenne csalódott, ha a Marussiánál kellene folytatnia. Szerinte jövőre jobb lesz a csapat.

A Marussia technikai igazgatóját csábította át a Williams

Gphírek2013.07.16, 13:40

Mike Coughlan azonnali hatállyal elhagyja a csapatot, helyére a Marussiától távozó Pat Symonds érkezik. A gyenge eredmények miatt döntöttek a váltás mellett.

A Ferrari-motoroktól vár fejlődést a Marussia

Gphírek2013.07.16, 12:13

A váltókat és a hozzá kapcsolódó alkatrészeket is az olaszoktól kapják majd. A McLarennel sem ér véget az együttműködésük.

Növekszik a tét az F1 sereghajtóinak csatájában

Gphírek2013.04.30, 16:29

Jövőre nem számíthat pénzügyi támogatásra az a csapat, amelyik nem végez az első tíz között a konstruktőri bajnokságban. Vélhetően a Caterham és a Marussia vív majd késhegyre menő harcot az utolsó hely elkerüléséért.

A Ferrarit lenyűgözte Bianchi teljesítménye

Gphírek2013.04.18, 19:47

Stefano Domenicali biztos benne, hogy a Ferrari versenyzőakadémiáján nevelkedett francia nagyobb csapatoknál is bizonyítaná a tehetségét. Az első bahreini szabadedzésen Rodolfo González vezetheti Bianchi autóját.

Bianchi már a Ferrari felé kacsingat

Gphírek2013.04.08, 12:11

Bár elismeri, hogy még korai erről beszélni, nem tagadja, hogy a teljesítményével szeretné lenyűgözni a maranellói istállót.

Ferrari vagy Mercedes motort kaphat a Marussia

Gphírek2013.03.29, 14:09

2014-től a Ferraritól vagy a Mercedestől vásárolhatják a turbómotorokat, a döntésükben nagy szerepe lesz az árnak. Az újonc Jules Bianchival nagyon elégedettek.

Majdnem egyesült a Caterham és a Marussia

Gphírek2013.03.22, 05:22

A két kiscsapat elárulta, a tél folyamán tárgyalásokat folytattak egy esetleges összeolvadásról, de végül nem sikerült megegyezésre jutniuk

Kimaradhat a TV-közvetítésből az egyik F1-es csapat

Gphírek2013.03.08, 15:41

A Marussia még nem állapodott meg Bernie Ecclestone-nal a részvételük egyes feltételei kapcsán, így egyebek mellett a Forma-1 hivatalos közvetítésének nincs joga rá, hogy felvételeket mutasson a csapat autóiról.

Bianchi versenyezhet a Marussiánál Razia helyett

Gphírek2013.03.02, 08:42

A csapat már a negyedik embert jelentette be idei versenyzőjeként, miután kénytelenek voltak felbontani Razia szerződését, akinek a szponzorai nem fizettek. Max Chilton csapattársa a szintén újonc Bianchi lesz, a francia már szombaton elkezdi kipróbálni az autót.

Magyar tervezésű lehet Putyin új autója

Auto2013.02.26, 11:05

Két magyar formatervező is beadta pályázatát a Marussiához, a kiírás szerint az új orosz elnöki limuzint kellett megrajzolni. Május 1-jén hirdetnek győztest.

Küszködni fog a Marussia, véli Glock

Gphírek2013.02.13, 12:26

A csapattól anyagi okok miatt elküldött német szerint a Marussia könnyen hátrányba kerülhet, mivel két újonccal vágnak neki az idénynek. Chilton is sajnálja, hogy nem Glock lett a csapattársa.

Ecclestone: Több csapat nem fog kiszállni

Gphírek2013.02.13, 12:21

Az F1 nagyura arra számított, hogy a Marussia is követi az F1-ből távozó HRT-t, múlt héten azonban megbizonyosodott róla, hogy már minden csapat biztonságban van.

Raziát szerződtette Glock helyére a Marussia

Gphírek2013.02.06, 10:59

A várakozásoknak megfelelően a 23 éves brazilt választotta a sereghajtó csapat. Pedig anyagilag állítólag biztos lábakon állnak.

Az új Marussia is elkészül az első tesztre

Gphírek2013.01.31, 19:27

Az MR02-t a Caterhammel egyszerre gurítják majd ki a garázs elé, de azt továbbra sem lehet tudni, hogy ki lesz a nemrég menesztett Timo Glock utódja.

Glock: Ecclestone kiéhezteti a kis csapatokat

Gphírek2013.01.30, 16:07

A Marussiától elbocsátott német szerint Ecclestone üzleti modellje szinte lehetetlen helyzetbe hozza a kisebb istállókat. A Marussiát a költségplafon körüli viták tréfálták meg.

A Forma-1 halálos struccpolitikája

Gphírek2013.01.25, 11:43

Timo Glock váratlan elbocsátása a Marussiától még a Forma-1 elkötelezett rajongótáborát sem hozta lázba különösebben, holott egy olyan betegség riasztó tünete volt, amelyről egyre nyilvánvalóbb, hogy a sport egészére nézve komoly veszélyt jelent.

Hill: Nincs gyógyír a fizetős versenyzőkre

Gphírek2013.01.23, 14:35

Damon Hill szerint a Forma-1-ben mindig bonyolult volt a pénzügyi helyzet, de manapság már az alacsonyabb kategóriákig sem lehet eljutni támogatás nélkül. Nem hiszi, hogy egyhamar megoldást lehetne találni a kialakult helyzetre.

Glock máris tesztlehetőséget kapott a DTM-ben

Gphírek2013.01.22, 14:27

A Marussiától távozó Glock valószínűleg a német túraautó-bajnokságban folytatja pályafutását, a héten Valenciában teszteli a BMW M3-ast.

Timo Glock elhagyja a Marussiát

Gphírek2013.01.21, 11:08

Ő maga számolt be arról, hogy közös megegyezéssel a szakítás mellett döntöttek. Várhatóan Luiz Razia vagy Bruno Senna foglalja el a helyét.

Chiltont választotta Pic helyére a Marussia

Gphírek2012.12.18, 21:11

A kiscsapatnál is véglegesítették a 2013-as versenyzői felállást: Timo Glock csapattársa a 21 éves Max Chilton lesz, aki az idei szezonban a csapat tesztpilótájaként már vezetett Forma-1-es autót. Kamui Kobajasi viszont biztosan nem tud versenyzőként maradni a mezőnyben.

Az utolsókat rúghatja a HRT

Gphírek2012.11.27, 18:17

A Marussiánál úgy érzik, a Brazil Nagydíjon mindent jól csináltak annak érdekében, hogy a Caterham előtt maradjanak a tabellán, ám önhibájukon kívül mégis elbukták a tizedik pozíciót. A harmadik kis csapat, a HRT sorsa teljesen bizonytalan.

Akár újra versenyezhet a Marussia sérült tesztpilótanője

Gphírek2012.10.10, 13:25

Maria de Villota mindenre emlékszik a júliusi balesetéből, azt azonban még nem tudja, hogy jobb szeme elvesztése után folytatja-e a versenyzést.

Közmunkára ítélték a Marussia versenyzőjét

Gphírek2012.09.22, 19:03

A sportfelügyelők előzetesen szabtak ki utólagos büntetést Charles Picre, akinek idejéhez 20 másodpercet adnak majd a vasárnapi futamon, mivel piros zászlók alatt előzött a szabadedzésen. Emellett közmunkára is ítélték.

A Williams KERS-ét fogja használni a Marussia

Gphírek2012.08.29, 14:26

Jövőre ugyanakkor megmaradnak a Cosworth motoroknál, árulta el az istálló technikai tanácsadója, Pat Symonds.

Előző
Következő