Marton László

címke rss

Marton László Kanadában is zaklatott fiatal lányokat

Itthon2017.11.01, 00:29

Két éve kirúgta Martont a kanadai Soulpepper színház, Magyarországon legalább tíz lányt zaklatott.

Tóth Vera elmondta a véleményét a Marton László-ügyről: videó

Archívum2017.10.30, 12:38

Tóth Vera szerint minden tettnek van következménye, és azt vállalni kell. Leszögezte, nem az ő dolga eldönteni, hogy a történetek igazak, vagy sem, de az biztos, hogy sokkal több empátiára lenne szükség. 

Bánáti János sztárügyvéddel konzultált Marton László

Life.hu2017.10.29, 11:11

Az egyik legdrágábban dolgozó ügyvéddel konzultált Marton László, a Vígszínház zaklatással vádolt volt főrendezője.

Félmillió forintnál is több jogdíjat kaphat Marton László a Vígszínháztól

Itthon2017.10.28, 11:21

Kirúgta a Vígszínház Marton Lászlót, egyszóval a múlt héten (szándéka szerint persze csak ideiglenesen) lemondott, 74 éves főrendező nem kap már fizetést. Pénzt viszont igen. Sokan úgy tartanák helyesen, hogy az elsősorban zenés gyerekdarabokat rendező Marton előadásait ne játssza tovább a Vígszínház. Egy lebukott szexuális zaklató ugyanis nem méltó arra, hogy - nagy szavakkal - arra tanítson fiatalokat, hogy hogyan kell élni. Ami, ugye, egy művész feladata. A Vígszínház egyelőre nem hajlandó megválni Marton darabjaitól. Az erkölcsileg egyetlen vállalható döntés halogatásának csak egy magyarázata lehet: a pénz.

Sárosdi Lilla bíróságon látná szívesen Marton Lászlót, ha valaki perelné, ő tanúskodna

Archívum2017.10.28, 07:38

Marton László csütörtökön közleményben kért bocsánatotazoktól a hölgyektől, akik félreértették a közeledését. A nyilvános bocsánatkérést Sárosdi Lilla elfogadta, de hozzátette, nem közeledés történt, hanem kényszerítés. 

Szalóki Ági véleményezte Oroszlán Szonja bejegyzését, és a Marton László-ügyet

Archívum2017.10.28, 07:35

Az énekesnő terjedelmes Facebook-bejegyzésben írta le véleményét Marton Lászlóról, és azokról a közszereplőkről, akik így vagy úgy, de megosztották gondolataikat. Többek között Oroszlán Szonját bírálta, aki szerinte fekete-fehéren lát.

Vecsei H. Miklós Marton László ügye kapcsán tette közzé posztját

Life.hu2017.10.27, 19:39

Vecsei H. Miklós egy fiatal színházcsináló nemzedék nevében írta le gondolatait egykori tanára, Marton László ügye kapcsán – nem ellene és nem mellette - írja a színhaz.hu. Vecsei, aki most Nemecsek Ernőt játssza a Vígszínházban A Pál utcai fiúkban, Marton László tanítványa volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és mindig is mesterének tartotta a rendező-tanárt. A fiatal művész Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait egykori osztályfőnöke ügyében.

Vizsgálatot indított a Színművészeti rektora Marton László ellen

Itthon2017.10.27, 17:11

Etikai vizsgálatot indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem Marton László ügyében. A Vígszínház korábbi igazgatója és főrendezője évtizedekig osztályfőnök volt az egyetemen. Még a múlt héten is tanított. Aztán 114 színművészetis petícióban tiltakozott a lebukott szexuális zaklató ellen. Ezután Marton (vérlázító módon, csak ideiglenesen) lemondott. Az etikai bizottság összehívását M. Tóth Géza rektor kezdeményezte. A rektor tehát megtette azt, amit - más jellegű jogköréből adódóan, másképpen - Marton közvetlen főnökének, a színházi szakot ismerő és vezető Csizmadia Tibornak régen meg kellett volna tennie. Mint köztudott, a színházi ...

A Vígszínház elbocsátotta Marton Lászlót

Kultúra2017.10.27, 16:36

A Vígszínház elbocsátotta Marton Lászlót a főrendezői posztról. Ezt közleményben jelentették be, amiben viszont meglehetősen ízléstelenül dicsőítik Marton "művészi életútját". A darabjait sem veszik le. 

Megszüntette a Vígszínház Marton László munkaviszonyát

Life.hu2017.10.27, 16:12

A Vígszínház pénteken közleményt adott ki, amelyben tudatták, megszüntették Marton László munkaviszonyát. 

Marton László kezdeményezte a Magyar Művészeti Akadémiában viselt tagságának felfüggesztését

Life.hu2017.10.27, 15:28

Felfüggeszti tagságát a Magyar Művészeti Akadémiában (MMA) is a szexuális zaklatási ügybe keveredett Marton László rendező.

Verebes István Marton László további sorsáról nyilatkozott: szerinte nem fognak vele dolgozni

Archívum2017.10.27, 14:20

Verebes István ezúttal a Mokkában nyilatkozott a Marton-ügyről, és a rendező szakmai sorsáról. Szerinte senki nem akar mejd vele dolgozni.

Sárosdi Lilla férje nem bocsát meg Marton Lászlónak

Life.hu2017.10.27, 09:26

Ahogy hírül is adtuk, Marton László - akit már 10 nő vádol szexuális zaklatással -  közleményben (amely itt olvasható) bocsánatot kért mindazoktól, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledett hozzájuk és olyat cselekedett, amivel megsértette őket. A bocsánatkérést Sárosdi Lilla elfogadta, férje azonban nem. 

Verebes István: "Marton elvitte a balhét, ráment a pályája"

Archívum2017.10.27, 07:08

Ahogy hírül is adtuk, Marton László - akit már 10 nő vádol szexuális zaklatással - közleményben (amely itt olvasható) bocsánatot kért mindazoktól, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledett hozzájuk és olyat cselekedett, amivel megsértette őket. Verebes István a közösségi oldalon közölte véleményét. 

Sárosdi Lilla: "Nemes véggel ért véget Marton Lászlónál az önmarcangolás folyamata"

Life.hu2017.10.27, 07:28

Ahogy hírül is adtuk, Marton László - akit már 10 nő vádol szexuális zaklatással - közleményben (amely itt olvasható) bocsánatot kért mindazoktól, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledett hozzájuk és olyat cselekedett, amivel megsértette őket. A bocsánatkérést Sárosdi Lilla elfogadta, férje, Schilling Árpád azonban nem.

Marton László két újabb áldozata vallott: tízre nőtt az áldozatok száma

Life.hu2017.10.27, 05:53

Sárosdi Lilla vallomás után sorban jelentkeztek azok a nők, akik szintén szexuális zaklatással vádolják Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét. Eddig nyolcan voltak, most azonban, Marton bocsánatkérése után újabb két hölgy tálalt ki.

Londoni swingerklubba akarta kirángatni újabb áldozatát Marton László

Itthon2017.10.26, 18:09

Már tízen vádolják szexuális zaklatással Marton Lászlót, aki egy kétértelmű közleményben kért bocsánatot ma áldozataitól: semmit nem tagadott, de valójában nem ismerte el. Az újabb két áldozat egyike Marton egy volt kollégája, egy másik pedig - az eddigi esetekhez hasonlóan - egy színházrajongó gimnazista lány volt.

Verebes István halott embereket gyaláz, így mentegeti a szexuális zaklatót

Itthon2017.10.26, 21:23

Marton László szexuális zaklató rendező, a balliberális kulturális-politikai világ kedvence bocsánatot kért áldozataitól. Elismerni lényegében nem ismert el semmit, egyelőre a rendezéseit sem vette még le a Vígszínház, de magával Martonnal túl sok dolgunk már nincs. A botrányt elindító áldozata megbocsátott neki, az ő helyzetében ez teljesen érthető. Ha a borzalmas Marton-örökségtől mer megszabadulni Eszenyi Enikő, az új igazgató, akkor a Vígszínház megteszi azt, amit ebben a helyzetben megtehet. A Színművészeti Egyetem az már külön ügy, egészen pontosabban a Csizmadia Tibor vezette színházi szak. Arra vissza fogunk térni. Ott még vvan ...

Marton László bocsánatot kért, de az őszinte beismerés elmaradt

Itthon2017.10.26, 16:10

Közleményt adott ki Marton László, a balliberális kulturális-politikai világ kedvence, a Kádár-korszakban szocializálódott színházvezető, aki a múlt hétig még a Vígszínház főrendezője volt és nagy hatalmú ember a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azért mondott le (gyáva módon csak ideiglenesen), mert lebukott: először egy színésznő, később hét másik nő állította, hogy 18-20 éves korukban Marton szexuálisan zaklatta őket.

Marton Lászlo közleményt adott ki

Itthon2017.10.26, 13:13

Márton László közleményt adott ki, változtatás nélkül közöljük.

Marton László bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, megsértette őket

Life.hu2017.10.28, 06:42

Marton László, a Vígszínház főrendezője az ellene felhozott zaklatási vádakra közleményben reagált. A rendező ezúttal bocsánatot kért mindenkitől, aki úgy érzi, hogy megsértette őt. 

Reagált a Vígszínház ügyvédje arra a vádra, hogy Eszenyi Enikő tudott Marton ügyeiről

Archívum2017.10.26, 10:44

Eszenyi Enikő levelet küldött a Vígszínház bérleteseinek a Maton Lászlót ért vádakról kialakult álláspontjáról. Leszögezte, hogy ő nem értesült igazgatóként soha ilyesmiről, ám Fáy Miklós szerint igenis tudott az esetekről Eszenyi Enikő. Erre a vádra a Vígszínház jogi képviselője reagált. 

Sárosdi Lillát egy véletlen találkozás sarkallta vallomásra: úgy érezte, belehal, ha nem mondja el

Archívum2017.10.26, 08:37

Sársodi Lilla írta meg először történetét, támadóját először nem nevezte meg, majd mégis nyilvánosságra hozta az illető kilétét. Összesen nyolcan vallottak már Marton László ellen, az első lépést megtevő színésznő pedig elárulta, miért is mondta el ő a történetét.

Verebes István találkozott Marton Lászlóval: szerinte öngyilkos lesz a rendező

Life.hu2017.10.27, 06:05

Már nyolc nő vallott arról, hogy Marton László molesztálta, zaklatta őket. A Vígszínház volt főrendezőjét Verebes István védelmébe vette: szerinte vagy öngyilkos lesz, vagy meghal ettől az egésztől.

Másodszor is megszólalt Verebes István Marton László ügyében

Life.hu2017.10.27, 06:05

Verebes István az elsők között volt, aki ismert emberként megszólalt Marton László-zaklatási ügyében. Most az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt újra.

Fáy Miklós szerint Eszenyi Enikő tudott arról, hogy Marton László zaklatja a színésznőket

Life.hu2017.10.28, 14:43

Levelet írt a Vígszínház bérleteseinek Eszenyi Enikő, amelyben az áll, hogy mindannyiukat megdöbbentették a hírek, és az alatt a 35 év alatt, amióta a Vígszínházban dolgozik, nem értesült Marton László szexuális zaklatásairól vagy ehhez hasonló esetekről. Fáy Miklós szerint Eszenyi Enikő tudott arról, hogy a főrendező zaklatja a színésznőket. A kritikus saját weboldalán tette hozzá a magáét a botrányos történethez:

Marton-ügy: belső vizsgálat a Színművészetin

Itthon2017.10.25, 17:05

Az SZFE Színházművészeti Intézet vezetője azt akarja megtudni, zaklattak-e valakit az egyetemen.

Marton László embermentő, makulátlan férfi a balliberális holduvar szerint

Itthon2017.10.25, 20:27

Megdöbbentő levelet tett közzé Kornis Mihály író a szinhaz.org oldalon. A szexuális zaklató Marton Lászlót védi. Nyolc nő állítja egybehangzóan, hogy a Vígszínház volt vezetője hatalmával visszaélve, zaklatta. Kettejük szerint erőszakról is szó volt. Az első eset 1969-ben történt, az utolsó 2015-ben - legalábbis eddig ennyi derült ki. A Martont lebuktató színésznő szerint még több nő fogja elmondani, mit tett vele Marton. A volt SZDSZ-közeli író viszont gyorsan védelmébe veszi a balliberális holduvar kedvencét.

Marton László újabb áldozatai fognak megszólalni

Itthon2017.10.25, 20:31

Ismét megszólalt Sárosdi Lilla, az a színésznő, aki először beszélt arról, hogy Marton László, a Vígszínház akkori igazgatója 1994-ben súlyosan zaklatta, egy barátjával együtt elvitte kocsikázni és a Margit-hídon, fényes nappal orális szexre akarta kényszeríteni az autóban. A kocsiban a barátja később a lány előtt kielégítette magát. Marton tagad, de lemondott a Színművészeti Egyetemen a tanításról és a Vígszínház főrendezőségéről is a gyalázatos botrány után. Összesen nyolc nő állítja lényegében ugyanezt: 18-21 éves korukban, egyszerű színházrajongóként kerültek Marton közelébe, aki visszaélt ezzel. Két nő ráadásul azt állítja, hoggy ...

Marton László interjúja a Vígszínházban töltött 50 évéről

Life.hu2017.10.25, 13:20

Marton László élete néhány hete még a jól kitaposott medrében zajlott, akkor készült vele ez az interjú a Vígszínházban töltött éveiről és következő rendezéséről. Megjelenésekor azonban már mindenki tudja: nem főrendező már a Vígszínháznál, és a darabot sem mutatják be. 

Sárosdi Lilla arról, hogy Marton László nem perel: "Nem lepődtem meg"

Life.hu2017.10.25, 13:20

Mégsem perel Marton László , akit már nyolc nő vádol szexuális zaklatással - tudta meg a Független Hírügynökség. Sárosdi Lilla az atv-nek kommentált. 

Stohl András ismét megszólalt a molesztálásokról a botrányos kijelentései után

Archívum2017.10.25, 08:14

Stohl András a Class FM műsorában fejtette ki véleményét a Marton-ügyről, hiszen ő dolgozott is vele hosszú évekig. Szerinte a főrendező talpig úriember, persze ettől még megtehtette azt, amit. Emellett Stohl kifejtette, hogy őt is feljelenthetnék sokan zaklatásért. Kijelentéseit most egy újabb nyilatkozat követte, hogy tisztázza a helyzetet. 

Mégsem perli Marton László Sárosdi Lillát

Life.hu2017.10.25, 11:26

Mégsem perel Marton László, akit már nyolc nő vádol szexuális zaklatással - tudta meg a Független Hírügynökség.

Látszólag nem viselte meg a botrány Marton Lászlót, de kollégáit kerüli

Life.hu2017.10.25, 07:25

A meghirdetett próbára sem ment be, csak a Vígszínház melletti cukrászdáig merészkedett a lemondott főrendező, Marton László.

Nyolcadik nő vallott Marton László zaklatásáról

Archívum2017.10.24, 17:24

Marton Lászlóról először Sárosdi Lilla vallott, őt követte több nő is név nélkül, ezúttal a nyolcadik áldozata is előállt a történetével. 

Stohl András is megszólalt a Marton László ügyben

Archívum2017.10.24, 17:20

Stohl András, aki személyesen is ismeri a szexuális zaklatással vádolt Marton Lászlót, szintén elmondta véleményét a Class Fm reggeli adásában.

Kommunista módszerei voltak, megszólalnak Marton László volt színészei

Itthon2017.10.24, 17:12

A közelmúltban tíz színész távozott a Vígszínháztól, amelynek egykori igazgatóját, a napokban lemondott főrendezőjét, Marton Lászlót egyre több nő vádolta zaklatással. Már nyolcan. Mivel a Vígszínház társulati tagjai nem beszélnek, ezért az egykori Marton-színészek közül kérdeztünk többeket. Mit tapasztaltak? Mit láttak? 

Oroszlán Szonja megszólalt a molesztálásokkal kapcsolatban

Life.hu2017.10.24, 16:34

Oroszlán Szonja hosszú Facebook-posztban mondta el véleményét az egy-két hete kitört molesztálási botrányról. Ő nem érintett, soha senki nem bántotta, de szerinte a nők igenis tehetnek róla, ha egy férfi félreérti őket. 

Ezt írta Eszenyi Enikő a bérleteseknek Marton László szexuális zaklatásairól

Itthon2017.10.24, 17:19

Levelet írt a Vígszínház bérleteseinek Eszenyi Enikő - írja a Blikk. A levélben azt írja, hogy mindannyiukat megdöbbentették a hírek, és az alatt a 35 év alatt, amióta a Vígszínházban dolgozik, nem értesült Marton László szexuális zaklatásairól vagy ehhez hasonló esetekről.

Beismerés Marton Lászlótól: nem perel

Itthon2017.10.24, 14:55

Nem perel Marton László az őt ért szexuális zaklatási vádak miatt - értesült a Független Hírügynökség. Ez persze nem meglepő, az Origo már napokkal ezelőtt, elsőként megírta, hogy így lesz. Bár az, hogy nem perel, gyakorlatilag a beismeréssel egyenértékű, a döntés nemcsak várható, de logikus is: Marton számára már nem a becsület, hanem a börtön a tét.

A falhoz lökte és fogdosta az újabb áldozatot Marton László

Itthon2017.10.24, 15:14

Újabb nő mondta el a történetét arról, hogyan zaklatta szexuálisan Marton László volt igazgató. Ezzel a Kádár-korszakban igazgatónak kinevezett, majd a Demszky-érában 19 évig igazgató-főrendező Martonnak ő a nyolcadik áldozata, aki beszél a támadásról. 

Közleményt adott ki a Vígszínház a Marton Lászlót ért vádak miatt

Life.hu2017.10.24, 10:53

A Vígszínház hosszú közleményt adott ki azok után, hogy egyre több nő vall Marton László ellen. A színház határozottan kijelentette, hogy elítélnek minden ilyen jellegű cseelkményt, és lépéseket tesznek a hatalommal való visszaélés ellen. 

Ahogy vártuk: nem rendezheti meg Marton László A vadkacsát

Itthon2017.10.24, 11:26

A szexuális zaklatási ügy miatt a Vígszínház levette a műsorról Marton László következő rendezését, A vadkacsát. Ezt a színház közleményben jelentette be. 

A Pál utcai fiúk írójának utódai sem kérnek a szexuális zaklatóból

Itthon2017.10.24, 11:11

Marton László legutóbbi bemutatója A Pál utcai fiúk című musical volt a Vígszínházban. Az eredeti művet jegyző Molnár Ferenc leszármazottai most elhatárolódtak Martontól, miután több nő is azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta őket. Időközben jelentkezett Marton nyolcadik áldozata is. 

A Pál utcai fiúk írójának leszármazottai is elhatárolódnak Marton Lászlótól

Life.hu2017.10.23, 18:51

Molnár Ferenc dédunokái és ükunokái döbbenten hallották, mivel vádolják A Pál utcai fiúk rendezőjét, Marton Lászlót.

Börtönbe is kerülhet Marton László

Itthon2017.10.23, 14:27

Ha a vallomások mellett szakértőkkel tudják alátámasztani, hogy megtörtént a szexuális zaklatás, a két évvel ezelőtti ügy esetében még felelősségre vonható a Vígszínház pénteken lemondott főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem csütörtökön lemondott tanára.

Messze nincs vége Marton László szexuális zaklatási ügyeinek

Itthon2017.10.23, 12:14

A Marton-ügy rengeteg kérdést felvet. Ki tudott Marton életviteléről? Tudott-e erről mondjuk hivatalos főnöke, Demszky Gábor? (Marton a Kádár-rendszer után még 19 évig volt a Vígszínház igazgatója, azalatt végig Demszky volt a főnöke.) Tudott-e erről például mostani úgymond elöljárója a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Csizmadia Tibor? És mennyire eltökélt a Vígszínház, hogy Marton László "életművét" kisöpörje a falai közül?

Lehet, hogy a rendőrség is foglalkozik Marton László ügyeivel

Itthon2017.10.22, 16:22

Eddig hét nőről tud a közvélemény, hogy Marton László, a balliberális kulturális élet kedvence, a Vígszínház (egészen péntekig) főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (egészen csütörtökig) vezető tanára szexuálisan zaklatta, megalázta. Közülük két lányt az áldozatok vallomása alapján megerőszakolt. Utóbbiak elévültek, de a zaklatási ügy nem, és ki tudja, nem jelentkeznek-e újabb áldozatok. 

Pontyika kezével masszíroztatta a péniszét Marton László

Itthon2017.10.22, 16:38

Már hét lányról, nőről tudjuk, hogy Marton László, a balliberális színházi világ egyik legerősebb vezetője, a Vígszínház egykori igazgatója (és péntekig főrendezője), a Színművészeti Egyetem (egészen csütörtökig) vezető tanára mit tett velük. Zaklatás, megalázás, hazudozás és szexuális erőszak. Ezt mind Marton László csinálta.

Újabb nők meséltek arról, hogy Marton László zaklatta őket

Life.hu2017.10.25, 05:52

A Harvey Weinstien botrány kirobbanása után hazánkban is felültötte a fejét egy nagyon komoly szexuális zaklatásról szóló hír. Sárosdi Lilla nyilatkozata indította el a lavinát, aki végül azt is elárulta, ki az illető: Marton László a Vígszínház főrendezője azóta lemondott pozíciójáról, amíg az eset nem kerül tisztázásra.

A szexuális zaklatási botránnyal elvesztették kedvencüket a balliberálisok

Itthon2017.10.22, 09:55

Marton László 74 éves rendező. A kádári diktatúra éveitől kezdve egészen tegnapelőttig, péntekig a magyar színházi élet egyik legbefolyásosabb irányítója. A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezető tanára és a Vígszínház főrendezője. Most már semmi, csak egy lebukott szexuális bűnöző. Aminek érezhetően egyáltalán nem örülnek a liberális oldalon. És nem véletlenül.

Ki is valójában a szexuális zaklatással vádolt Marton László?

Itthon2017.10.21, 13:24

Marton László 74 éves, és a magyar színházi élet egyik legtekintélyesebb vezetője. Volt. De ki is ő valójában?

Megdöbbentő stílusban beszélt Sárosdi Lilla vádjairól a rendező, André Libik

Life.hu2017.10.21, 18:06

Sárosdi Lilla néhány napja azt állította, hogy az a férfi, aki 20 évvel ezelőtt molesztálta egy autóba, Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója. Marton egy közleményt adott ki, melyben rágalomnak nevezte Sárosdi állítását. Most André Libik szólalt meg az ügyben, egészen hihetetlen stílusban.

Közleményt adott ki a Vígszínház: Marton László lemondott főrendezői állásáról

Life.hu2017.10.21, 06:04

Előbb oktatói tisztségét függesztette fel, most főrendezői állásáról is lemondott az immár többszörösen szexuális zaklatással vádolt Marton László. A Vígszínház közleményt adott ki, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Újabb két nő állítja: Marton László szexuálisan zaklatta őket

Life.hu2017.10.21, 07:35

Szexuális zaklatási ügye miatt felfüggeszti oktatói munkáját Marton László a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - a rendező a vizsgálat lezárásáig nem tanít. Mint ismert, az intézmény diákjai korábban aláírásgyűjtést indítottak a rendező ellen, akiről Sárosdi Lilla színésznő azt mondta: 20 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta. Időközben két újabb nő is azt állítja, Marton molesztálta őket. 

A szexuális zaklató Marton László két újabb áldozata jelentkezett

Itthon2017.10.21, 09:05

Egy ötven év körüli asszony és egy huszonéves lány is telefonon jelentkezett az egyik televíziós műsorban. Mindketten elmesélték saját zaklatásuk történetét: lényegét tekintve ugyanazt mondták, amit Sárosdi Lilla színésznő, illetve, amit Dettre Gábor állított a barátnőjéről. Vagyis, hogy Marton László, a Kádár-korszakban színházigazgatóvá tett rendező, aki egészen 2009-ig őrizte igazgatói székét a Vígszínházban, szexuálisan zaklatta őket.

Marton László lemondott a Vígszínházban is

Itthon2017.10.21, 07:41

Lemondott főrendezői állásáról Marton László a Vígszínházban. Az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írja, hogy a szexuális zaklatással kapcsolatos ügye tisztázódásáig érvényes a lemondása. Ugyanakkor a levélben nem említi, hogy perelni akarna.

Újabb áldozat: Dettre Gábor filmrendező volt barátnőjét is zaklatta Marton László rendező

Archívum2017.10.20, 17:24

Dettre Gábor filmrendező azt állítja, hogy volt barátnőjével pont ugyanaz történt, mint Sárosdi Lilla színésznővel.

Kedves Hont úr! Ha beülne az autónkba, számítson rá, hogy elővesszük a péniszünket!

Itthon2017.10.20, 16:24

Van ez az ügy Sárosdi Lilla színésznővel, meg Marton László színigazgatóval. Előbbi azt állítja, hogy utóbbi úgy 20 éve egy autó hátsó ülésén megpróbálta rávenni, hogy elégítse ki őt szájjal. Marton tagadja a gyalázatos sztorit, bár a tanításról ma lemondott és nem úgy tűnik, hogy perelne. Szóval itt tartottunk, amikor jött Hont András frissen, üdén egyenesen a HVG-től és felfirkálta a budi falára, hogy ugyan-ugyan: attól, mert valaki puszit kér a farkára, az még simán belefér az udvarlásba. Hát, udvaroljon önöknek a Hont András!   

Felfüggeszti oktatói tisztségét a zaklatással vádolt Marton László

Life.hu2017.10.21, 05:59

Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján nyílt levél jelent meg, amelyet Marton László juttatott el az egyetem rektorához.

Szexuális zaklatási ügy: Marton László felfüggesztette oktatói tevékenységét

Itthon2017.10.21, 07:44

Marton László felfüggeszti oktatói tevékenységét a Színművészeti Egyetemen - közölte az egyetem a honlapján. Miután Sárosdi Lilla tegnap megnevezte zaklatójaként Martont, a Színművészetin egy óra alatt több mint százan írtak alá egy petíciót, hogy függesszék fel. Maga az egyetem azonban nem lépett.

Marton László újabb áldozata lett ismert

Itthon2017.10.20, 12:32

Dettre Gábor filmrendező a Facebookon nyilvános kommentben jelezte, hogy ismeri Marton László egy újabb áldozatát. A Vígszínház volt igazgatója, jelenlegi főrendezője az ő barátnőjét is zaklatta. 

A színművészeti hallgatói Marton László felfügesztését követelik

Life.hu2017.10.20, 09:56

Sárosdi Lilla színésznő tegnap megnevezte Marton László rendezőt, mint zaklatóját. Marton még mindig a színművészetin tanít, a diákok most a felfüggesztését követelik.

Sárosdi Lilla azért nevezte meg a zaklatóját, Marton László rendezőt, mert más áldozatok is jelentkeztek

Life.hu2017.10.24, 10:15

Sárosdi Lilla színésznő a Weinstein-botrány hatására dönött úgy, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és elmeséli: őt is zaklatták. Sokáig tartotta magát ahhoz, hogy nem árulja el, melyik neves magyar rendező zaklatta, ám a nyomás hatására csütörtökön mégis megnevezte Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét.

A Színművészeti egyelőre nem lép Marton ellen semmit

Kultúra2017.10.19, 17:34

A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleménye alapján nem indít vizsgálatot és nem lép az ügyben, amig ki nem derül, hogy valóban jogsértés történt, tehát igaz, amit Sárosdi Lilla színésznő állít.

Színművészetisek petíciója Marton László ellen

Kultúra2017.10.19, 17:33

A Színház-, és Filművészeti Egyetem hallgatói petícióban fordultak a rektorhoz és a kancellárhoz, hogy ne engedjék tanítani a Vígszínház volt igazgatóját, jelenlegi főrendezőjét.

Itt a Vígszínház közleménye

Kultúra2017.10.19, 16:56

Már beszélt Marton Lászlóval a szexuális zaklatásról - idézte a Zoom Eszenyi Enikőt, aki érdemben nem minősítette a vádakat. A Vígszínház viszont cáfolja, hogy Eszenyi nyilatkozott volna a Zoomnak. Kiadtak viszont egy közleményt, amiben elítélnek minden szabadság, méltóság, valamint becsület elleni támadást.

Válaszol a magyar színésznő, aki szerint zaklatta a Vígszínház főrendezője

Kultúra2017.10.19, 16:18

Válaszolt Sárosdi Lilla színésznő Marton Lászlónak, a Vígszínház volt igazgatójának, jelenlegi főrendezőjének. Marton tagadja, hogy ő zaklatta volna szexuálisan a színésznőt 20 évvel ezelőtt.

A Vígszínház reagált a Marton Lászlót ért zaklatási vádakra

Life.hu2017.10.19, 16:14

A Vígszínház főrendezőjét, Marton Lászlót vádolta meg molesztálással Sárosdi Lilla: A Vígszínház az MTI-hez eljutatott közleményben reagált.

Reagált Sársodi Lilla molesztálási vádjaira Marton László főrendező

Life.hu2017.10.25, 05:53

Sárosdi Lilla a nyomás hatására megnevezte azt a főrendezőt, aki pályája elején molesztálta őt. A színésznő Marton Lászlót vádolja, aki reagált is Lilla állításaira.

De kicsoda is Marton László? Ő a Vígszínház főrendezője

Life.hu2017.10.19, 14:47

Sárosdi Lilla színésznő engedett a nyomásnak, és elárulta zaklatója nevét: Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét vádolja azzal, hogy annak idején molesztálta őt. De ki is Marton László? Íme, az életútja. 

Marton László tagadja, hogy ő a szexuális zaklató

Kultúra2017.10.19, 14:17

Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, jelenlegi főrendezője zaklatta szexuálisan - közölte egy Facebook-videóban Sárosdi Lilla színésznő. Marton László közleményben tagadja az állítást.

Marton László Kossuth-díjas direktor: kétszer akarták kirúgni, előbb Berecz, aztán Demszky

Archívum2017.07.07, 18:58

Összpróba címmel jelent meg könyv Marton László életéről; Orosz Ildikó jegyezte le a Kossuth-díjas művész visszaemlékezéseit. Az 1943-ban született színházrendező 1985-től 2009-ig igazgatta a budapesti Vígszínházat. Többgenerációnyi színészosztálynak volt mestere a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Rendezőként olyan legendás előadásokat jegyzett teátrumában, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, Őfelsége komédiása, Össztánc vagy a tavaly bemutatott Pál utcai fiúk. Rendszeres vendégalkotója számos európai és tengerentúli színháznak is. Direktori pozíciót is ajánlottak neki külhonbaan. ...

Átadták a Kossuth-díjakat

Itthon2003.03.15, 21:25

Mádl Ferenc köztársasági elnök átadta a Kossuth-díjakat. 2003-ban Bálint András színész, Bodor Ádám író, Cságoly Ferenc építész, Háger Ritta textilművész, Janikovszky Éva író, Kalmár Magda operaénekes, Kállai Kis Ernő klarinét- és tárogató művész, Király Levente színész, Ligeti György zeneszerző, Marton László rendező, Marton László szobrász, Maurer Dóra grafikus, Oravecz Imre költő, Presser Gábor zeneszerző, Tarr Béla filmerendező és Vajda János zeneszerző kapta meg a legnagyobb elismerésnek számító állami kitüntetést.

Előző
  • 1
  • 2
Következő