Marson

címke rss

A Sánta és a Kráterjáró: ötévesek az amerikai marsjárók

Öt évvel ezelőtt landolt a Spirit és az Opportunity a Marson. A két rover azóta 21 kilométert járt be, és rengeteg értékes felfedezést tett - többek között nyomára akadt az egykori folyékony víznek. Az elnyűhetetlen szerkezetek a tervezett háromhónapos élettartamukat eddig 20-szorosan túlteljesítve, ha nem is hibátlanul, de még most is üzemelnek.  

Megerősítették a metán jelenlétét a Marson - a gáz életre is utalhat

Tudomány2009.01.16, 12:02

Földi megfigyelések végre megerősítették a metán jelenlétét a vörös bolygó légkörében. A felszín alól szivárgó gáz légköri mennyisége évszakos változást mutat. A metán a Mars belső aktivitása és az élet lehetősége miatt is fontos: származhat vulkáni gázkibocsátásból, de akár biogén eredetű is lehet.  

Odakint az űrben 2008-ban

Archívum2008.12.20, 15:42

A 2008-as év is számos érdekes felfedezést hozott a csillagászat és űrkutatás területén. A Phoenix lett az első Mars-szonda, amely közvetlenül is bizonyította, hogy vízjég van a bolygó talajában. Beérkezett bolygónk légkörébe az első olyan kisbolygó, amelyet az emberiség történetében először sikerült előrejelezni. Végre közvetlenül is megpillanthattuk az első Naprendszeren kívüli bolygókat, és ha nem is láthatjuk, de most már bizonyos, hogy saját Galaxisunk centrumában is egy nagy fekete lyuk terpeszkedik.

Nagy lépés a marsi élet felé - fontos ásványokat találtak a felszínen

Archívum2008.12.19, 09:34

Karbonátos ásványokat azonosítottak a Marson. A felfedezés azért fontos, mert ennek alapján nem csak savas vizes környezetek létezhettek a bolygó múltjában. Ez pedig az élet keletkezése számára az eddig feltételezettnél kedvezőbb környezeteket jelentett.

Új lehetséges élőhely a Marson

Tudomány2008.12.18, 08:15

A Phoenix eredményei alapján úgy fest, az elmúlt 10 millió évben többször is lehetett egy kevés folyékony víz a leszállóhelyen. Egy másik kutatócsoport javaslata alapján a földi sivatagi mázhoz hasonló környezetek is kedvezhetnek az esetleges élet számára a Marson.  

Ritmikus kőzetrétegeket fotóztak a Marson - kép

Tudomány2008.12.15, 09:05

A Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda sikeresen befejezte az első szakaszban kétévesre tervezett küldetését, amelynek során több adatot sugárzott a Földre, mint az összes korábbi Mars-szonda együttvéve. Az űreszköz jelenleg hibátlanul üzemel, és jó eséllyel éveken keresztül kering majd bolygószomszédunk körül.

Egy szép nyár a Marson - befejeződött a Phoenix küldetése

Tudomány2008.11.24, 16:51

Újabb szép történet zárult le a vörös bolygó kutatásában. Az amerikai Phoenix-űrszonda küldetése egyértelmű siker: közvetlenül igazolta a felszíni és felszín alatti vízjég jelenlétét, és felfedezte a sarkvidéki éghajlatváltozások nyomait. Az eredmények alapján a poláris térségben egykor folyékony víz is lehetett a felszín alatt, ahol akár extrém körülményeket kedvelő életformák is létezhettek. Ezzel a NASA gyakorlatilag lezárta a víz utáni kutatást, és a következő nagy szonda már az élet nyomait keresi.  

Hatalmas eltemetett gleccsereket találtak a Marson - kép

Tudomány2008.11.21, 09:17

Régóta várt felfedezést jelentettek be a Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda radarvizsgálatai alapján: a bolygó gleccserjellegű, kőzetanyaggal borított felszínformáinak belsejét valóban jég töltheti ki.  

Hatalmas opálmezőket fedeztek fel a Mars felszínén

Archívum2008.10.29, 11:14

A legújabb megfigyelések alapján még közel 2 milliárd évvel ezelőtt is sok folyékony víz lehetett a Mars felszínén. A felfedezés akár az élet kialakulásának lehetőségéről alkotott képünket is megváltoztathatja.  

Lassul a Phoenix, készülődnek az új Mars-szondák

Tudomány2008.10.20, 09:12

A gyengülő napsugárzás ellenére a Phoenix még képes robotkarját mozgatni, és teljes leállása előtt igen fontos megfigyeléseket várnak tőle a szakemberek. Eközben a következő szondák már készülnek a vörös bolygó vizsgálatára. Közülük fontosnak és látványosnak ígérkezik a Mars Science Laboratory (MSL), amely egy a korábbiaknál nagyobb teljesítményű marsjáró az élet utáni kutatásra.

Először figyeltek meg hóesést a Marson

Tudomány2008.09.30, 10:25

Első alkalommal sikerült megfigyelni lefelé szálló hópelyheket a Marson, de a négy kilométer magasan lévő felhőkből hulló csapadék a szárazság miatt nem érte el a felszínt. Ettől függetlenül eldőlni látszik a régi vita: lehet-e a földihez hasonló havazás a vörös bolygón?  

Minden eddiginél idősebb kőzetet találtak a Földön

Tudomány2008.09.26, 14:40

Radiometrikus kormeghatározás alapján kanadai tudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ eddig ismert legöregebb kőzetét, amely körülbelül 250 millió évvel idősebb a korábbi rekordernél.

Mars: elmozdított egy kődarabot a Phoenix, kétéves útra indult az Opportunity

Tudomány2008.09.26, 08:57

A Mars sarkvidékén üzemelő szonda a gyengülő napsütés és a csökkenő energia ellenére robotkarjával elmozdított egy apró sziklát, hogy megnézze, mi van alatta. Még mindig dolgozik a Mars felszínén az Opportunity amerikai marsjáró is, amely most egy 12 kilométeres, kétéves útra indult. A vörös bolygó felfedezésének legújabb eredményeiről is hallgathat előadásokat a mai Kutatók Éjszakáján.  

Tovább lehetett az élethez kedvező bolygó a Mars

Tudomány2008.09.18, 10:43

A Mars kutatásának egyik alapvető kérdése, hogyan jöttek létre az idős folyásnyomok a felszínen. Abban egyetértenek a szakemberek, hogy a földi folyóvölgyekre emlékeztető képződmények nagyobb részét (vagy mindegyikét) folyékony víz áramlása hozta létre - abban viszont nincs megegyezés, hogy ez a víz rövid ideig vagy tartósan áramlott a felszínen. Két új kutatás szerint kezdetekben tartósan lehetett víz a Marson, és a későbbiekben is csak lassan szárazodott a bolygó, fokozatosan érve el mai állapotát.  

Minitornádók táncát fotózta a Phoenix a Marson

Archívum2008.09.16, 10:12

A Phoenix megörökítette az első marsi forgószelet a leszállóhely környékén. A helyi ősszel minitornádók táncolnak a szonda körül, részben az egyre nagyobb napi hőingás miatt. Korábban ilyeneket csak a bolygó körüli pályáról sikerült lefényképezni a sarkvidéken.  

Alkonyodik a Phoenix leszállóhelyén

Tudomány2008.09.02, 10:07

A Phoenix-szonda eredetileg kijelölt, augusztus 26-ig tartó küldetése befejeződött, a programot azonban szeptember 30-ig meghosszabbították. A küldetés közeledő végét jelzi, hogy már naplementét is látott a szonda, emellett egyre több fagy képződik rajta éjszakánként. Ugyanekkor az egyenlítő közelében dolgozó Opportunity sikeresen kimászott a Viktória-kráterből, és a síkságon dolgozik tovább.

Egy harminc éve várt felvétel: hajnali dér a Marson

Tudomány2008.08.21, 11:33

A Phoenix-szonda érdekes jelenséget örökített meg a bolygón, amelyet a szakemberek már régóta vártak, és korábban csak a Viking-küldetés keretében rögzítettek: éjszaka kivált jeget a felszínen.

Újabb bizonyíték az ősi marsi vízfolyások mellett - a Fehér Ház sürgeti a NASA-t

Tudomány2008.08.14, 09:00

A bolygó fejlődésnek korai állapotából származó agyagásványokat azonosítottak a Marson, amelyek a kezdeti nedves időszak nyomát őrzik. Eközben a Fehér Ház sajtóközleményt adott ki, amelyben arra kéri a NASA-t, hogy az egykori élet lehetőségével kapcsolatos felismeréseket az eddigieknél gyorsabban közölje a nagyközönséggel.  

Célegyenesbe fordult a marsi élet keresése

Tudomány2008.08.05, 12:44

Mint arról néhány napja beszámoltunk, a Phoenix-űrszonda fedélzeti laboratóriumában végzett anyagvizsgálat meghozta a küldetés várva-várt eredményét: sikerült közvetlen elemzési módszerrel kimutatni a Mars felszínéről vett törmelékminta H 2 O-tartalmát. A kiemelkedő fontosságú felfedezés végre tudományosan igazolt ténnyé szilárdítja a feltételezést, mely szerint jelenleg is létezik vízjég az égitesten. Az eredmény számos olyan vitát lezár, amelyek az elmúlt közel másfél évszázadban a marsi vízzel kapcsolatban zajlottak, és új fejezetet nyit a bolygó tanulmányozásában: a múltbeli életformák nyomait és a remélhetőleg máig fennmaradt éélettevékenység ...

Egyre kékebb a vörös bolygó

Archívum2008.08.02, 09:02

Nem lehet túlhangsúlyozni az amerikai Phoenix-űrszonda legfrissebb eredményének tudománytörténeti jelentőségét, ugyanis több évtizednyi módszeres kutatómunka után - rácáfolva a legkülönfélébb, olykor teljesen egzotikus elméleti modellek feltevéseire - végre igazolta, hogy a vörös bolygó felszínén napjainkban is található fagyott víz.

Éjféli nap a Marson a Phoenix felvételein

Archívum2008.07.25, 09:41

Bár a Phoenix leszállóhelyén a sarki nyár idején egyáltalán nem sötétedik be, a gyengébben megvilágított és ezért energiában szegényebb időszakot - amikor a Nap a legalacsonyabban jár az égen - általában "pihenéssel" tölti az űreszköz. Legutóbb azonban nem így történt, így a korábbiaknál hosszabban végeztek folyamatos megfigyelést, több berendezéssel is.

Végre sikerült a jégfúrás a Marson - ősi vizes területek képei

Archívum2008.07.18, 10:13

Részsikert könyvelhetnek el a szakemberek a kemény marsi felszínnel való küzdelemben: a Phoenix végre sikeresen belefúrt a jégbe. Eközben a bolygó körül keringő Mars Reconnaisance Orbiter-szonda mérései alapján ősi, vízben elmállott ásványok felfedezését jelentették be.

Nagyobb tempót diktálnának a Phoenixnek a Marson

Tudomány2008.07.15, 07:59

Negyvenöt nap után a Phoenix elsődleges küldetésének feléhez érkezett, így itt az ideje, hogy a legfrissebb információk bemutatása előtt rövid mérleget vonjunk az eddigi munkáról. Az egyik legfontosabb feladat még mindig a vízjég biztos azonosítása, ahol a szonda már közel van a célhoz. Egyelőre semmit nem tudunk azonban az egykori életre utaló esetleges egyéb anyagokról, ezért a szakembereknek a jelenleginél gyorsabb tempóra kell sarkallniuk az űreszközt, mert aztán jön a kemény marsi tél.

Minden eddiginél ősibb lehetséges életnyomot találtak

Tudomány2008.07.03, 13:42

Miközben a Phoenix-űrszonda a Marson próbálja felderíteni az egykori lakhatósági viszonyokat az ősi, egysejtű élet számára, egy új felfedezés több százmillió évvel tolhatja ki az élet keletkezésének időpontját a Földön.

Kutatórobotok raja népesítheti be bolygónk sarkvidékeit

Tudomány2008.06.30, 10:58

Szélsőséges körülményekről és roverekről hallva sokunknak a Marson jelenleg is dolgozó kutatóegységek jutnak elsőként az eszébe, ám még a Földön is akadnak szép számmal olyan eldugott, zord helyek, amelyek felderítésére az ember szívesebben küld maga helyett robotokat.

Részletes felvételek a pénteken bejelentett marsi vízjégről

Archívum2008.06.23, 08:37

Miközben részletesebb képeket közölt a NASA a pénteken bejelentett vízjégről, egy újabb mélyedésben is jégre utaló jelekre akadt a Phoenix-űrszonda.

A Phoenix megtalálta a jeget a Marson

Tudomány2008.06.20, 11:55

A NASA legutóbbi bejelentése szerint az egyik ásásnyom falán lévő világos folt mérete az elmúlt napok folyamán csökkent. Ennek alapján a foltot vízjég alkotja, a só ugyanis nem így viselkedne. Az eredmény mérföldkő az űrkutatás történetében.

Mars: emberek vagy robotok?

Tudomány2008.06.20, 16:03

A vörös bolygó megismerésének nagy kérdése, hogy olcsóbb, de kevesebb ismeretet nyújtó robotokkal, vagy költségesebb és veszélyesebb emberes expedíciókkal érdemes próbálkozni. Összeállításunkban a két oldal előnyeit és hátrányait tekintjük át, kiemelve az eddigi tapasztalatokat és a közeljövőben várható tendenciákat.  

Phoenix: egyelőre nincs meg a vízjég a Marson

Tudomány2008.06.17, 08:39

A Mars északi sarkvidékén leszállt Phoenix-űrszonda elvégezte az első méréseket beépített laboratóriumában. Az eredményekről magyar idő szerint hétfőn este számolt be a NASA. Eszerint a bolygó felszínét borító törmelék felső, közel 6 centiméter vastag rétegében - ahonnan a megvizsgált minta származik - legfeljebb csak kevés vízjég lehet.

Végre megkezdődhet a marsi talaj elemzése

Tudomány2008.06.15, 21:43

Az elmúlt napok technikai nehézségei után végre pozitív fejlemény a Marson: az újabb "szitálásnak" köszönhetően végre megfelelő mennyiségű talajminta került a detektorba. Megkezdődhet az elemzés, amelynek során először elsősorban a vízjeget szeretnék kimutatni.

Korszakalkotó jelentőségű lenne egy marsi élőlény - rövidfilmünk a Phoenixről

Tudomány2008.06.11, 19:09

Miért gondoljuk, hogy a Marson a múltban kialakulhatott az élet? Ha kialakult, mit találhatunk meg ma belőle? Hol élnek és milyenek azok a földi élőlények, amelyekhez hasonlóak a Marson is előfordulhatnak? Az [origo] rövidfilmjében Almár Iván és Horváth András űrkutató-csillagászok, valamint Kereszturi Ákos és Sik András Mars-kutatók, Világűr rovatunk szerzői foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat arról, mit és hogyan keres a Phoenix.  

Kedvenc tévés űrlényeink

Tévé2008.06.11, 13:46

A Marson állomásozó Phoenix űrszonda kifejezetten az élet nyomait keresi a vörös bolygón - ha talál valamit, az óriási áttörés lesz az űrkutatásban, sőt az emberiség egész világképét megváltoztathatja. A televíziózás természetesen már sokkal hamarabb felfedezte a földönkívülieket, a képernyőn az ötvenes évek elejétől kezdve számos marslakóval és egyéb űrbéli szerzettel találkozhattunk.

Phoenix: jön a nagy mintavétel

Tudomány2008.06.05, 17:27

A vörös bolygó északi sarkvidékén leszállt Phoenix az elmúlt napokban kipróbálta robotkarját. Az első éles mintavételt néhány bosszantó technikai apróság késleltette, de ezek mostanra megoldódtak. Így ideális esetben pénteken, június 6-án megkezdődhet a komoly munka. A vizsgálatok során a víz és közvetetten az élet nyomait keresik majd a fagyos talajban. Az első minta elemzése közel négy napig tart, részletesebb eredmény jövő hét közepére várható.

Kiemelte az első anyagmintát a Phoenix

Tudomány2008.06.03, 10:28

A Phoenix kiemelte a Mars felszínéről az első anyagmintát, amely a megjelenése alapján szulfátsókat vagy kevés jeget is tartalmazhat. A részletes elemzés még csak ezután következik.

Hókirálynő és lábnyom a Marson: máris jeget találhatott a Phoenix

Archívum2008.06.02, 09:45

Nem kizárt, hogy a vízjég és közvetetten az egykori élet nyomait kereső Phoenix közel jár első nagy felfedezéséhez: a NASA legutóbb közölt felvételein érdekes felület látható az űrszonda alatt, amely akár vízjég is lehet.

A Phoenix készül a nagy ásásra

Tudomány2008.05.29, 22:37

Felpörögtek az események a Marson: az egyik hibázó űrszondát kíméletlenül lecserélték, miközben a talajon -30 fokos hidegben fényképezgető Phoenix az első talajminta begyűjtéséhez készülődik. Az ilyen vizsgálatok lesznek a legfontosabbak a küldetés alatt: a víz és közvetetten az élet nyomait keresi majd a szonda.

Megjöttek az első képek a Marsról

Tudomány2008.05.28, 15:58

A hétfőn éjjel landolt Phoenix az első Mars-szonda, amely nem a bolygó egyenlítőjének környékén szállt le sikeresen, hanem sarkvidéki területen. Hajnali négy óra előtt pár perccel megérkeztek az első felvételek az irányítóközpontba, majd később a NASA közölte az első színes képeket is.

Pillangó a Marson - új képek a Phoenixről és a Phoenixtől

Tudomány2008.05.28, 15:58

Újabb látványos képek érkeztek a Földre a Marsról: a hétfőn landolt Phoenix pillangóként "pihen" a vöröses talajon, miközben sorra készíti maga körül a felvételeket. Minden rendszer rendben üzemel, az egyetlen - és eddig első - probléma, hogy a robotkar borítását még nem sikerült leoldani.

Landolt a Phoenix-űrszonda a Marson

Tudomány2008.05.26, 02:37

Hazai idő szerint hétfő hajnali 1 óra 53 perckor landolt a Phoenix-űrszonda a Marson. A leszállás minden eseménye rendben zajlott, a kritikus művelet sikerességét a Mars Odyssey is megerősítette. A NASA ezzel kiköszörülte azt a csorbát, amit a Mars Polar Lander eltűnése jelentett 1999-ben.

Már várják a Marson a Phoenix űrszondát

Tudomány2008.05.22, 14:58

A Mars körül keringő három űrszonda is úgy változtatta meg a pályáját, hogy ideális helyzetben legyenek a Phoenix május 25-i érkezésének megfigyeléséhez.

Akár kövületek is lehetnek a Marson most talált anyagban

Archívum2008.05.22, 18:24

A NASA bejelentése szerint egykori forróvizes oldatokból kivált ásványokat azonosítottak a Marson, a Spirit amerikai marsjáró kereke által korábban véletlenül kiásott mélyedésben. A főleg szilicium-dioxidból álló anyag utóvulkáni működéssel keletkezhetett, és akár egykori élőlények megkövesedett fosszíliáit is megőrizhette.

Marsi leszállóegységek madártávlatból

Tudomány2008.05.20, 10:16

A Mars Reconnaisance Orbiter-szonda nagyfelbontású kamerája megörökítette az összes, a vörös bolygón eddig sikeresen landolt amerikai űreszközt. Az 1999-ben eltűnt sarkvidéki leszállóegységet még nem találták meg, az újabb szonda pedig pár nap múlva érkezik.

Lehet-e élet a Marson 2008-ban?

Tudomány2008.05.19, 09:01

Talán a Földhöz hasonlóan a Marson is megszületett az élet, sőt az sem zárható ki, hogy az ősi marsi mikrobák gyarmatosították saját bolygónkat is. A Phoenix-űrszonda 2008. május 25-én kezdődő küldetése közelebb vihet minket a nagy kérdés megválaszolásához: van-e, illetve lehet(ett)-e élet a Marson? Lehetséges élőhelyek és élőlények a legújabb kutatások fényében.  

Hisz a bűntelen Mars-lakókban a Vatikán

Nagyvilág2008.05.14, 13:21

Lehet élet a Marson, és teremthetett értelmes idegen lényeket Isten - állítja egy cikkében a Vatikán csillagásza. A vatikáni csillagvizsgálót igazgató Gabriel Funes atya szerint az idegen értelmes lények akár még az eredendő bűntől is mentesek lehetnek.

A SETI-kutatás nem ufológia - vendégünk volt Almár Iván űrkutató-csillagász

Vendégszoba2008.05.13, 16:26

"A Földön a sivatagoktól a sarkvidékekig mindenütt nyüzsög az élet, ugyanakkor a Naprendszer többi égitestén eddig nyomát sem találtuk. Miért olyan különleges bolygónk? Ha meg akarjuk tervezni az emberiség jövőjét, akkor erre a kérdésre valahogy választ kell találnunk. Szerintem ezért olyan fontos annak a tisztázása, hogy mennyire vagyunk egyedül az Univerzumban" - mondta a Vendégszobában Almár Iván űrkutató-csillagász, a 2008-as Giordano Bruno-díj kitüntetettje.

Szaladgáló űrhajósok a Holdon és a Marson

Archívum2008.05.05, 21:30

A jövő hold- és marsutazó asztronautái a földinél gyengébb nehézségi erőtérben a séta helyett gyakrabban fognak futni, mint a bolygónkon.

Ősi hévforrások nyomait azonosították marsi felvételeken

Tudomány2008.04.28, 14:34

Egykori hévforrások vizéből kivált anyagokat azonosítottak a vörös bolygó felszínén.

Magyar legénység a földi marsbázison

Archívum2008.04.13, 09:29

Milyen legyen a Mars felszínére érkező első legénység ideális időbeosztása? Hogyan lehet minimálisra csökkenteni a helyzetből, a bezártságból és a feszített munkatempóból adódó konfliktusokat? Milyen eszközöket lehet hatékonyan és biztonságosan alkalmazni űrruhában a terepen? A válaszok részben a földi szimulációs bázisokról érkezhetnek, amelyek egyikének áprilisban tisztán magyar legénysége lesz.

Ősi marsi folyókat modelleztek a Földön - a hét asztrofotója

Archívum2008.02.29, 12:18

Egy új földi kísérlet alapján elképzelhető, hogy némely marsi folyóvölgy csak nagyon rövid ideig volt aktív, és ezalatt rakta le hatalmas üledékes képződményeit.

Furcsa, pókszerű alakzat a Merkúron

Archívum2008.01.31, 11:01

A Messenger-űrszonda első Merkúr-közelítésének eredményeit hazai idő szerint szerdán este hozta nyilvánosságra a NASA. A sok érdekesség között az egyik leginkább meglepő felfedezés egy pókszerű alakzat a felszínen, melynek eredete ismeretlen.

Előző
Következő