Marson
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Mars
- NASA
- bolygó
- Föld
- Tejútrendszer
- legfrissebb
- legrégebbi
Zajlik a Mars-invázió
Miközben az amerikai Spirit pazarul landolt a Gusev-kráterben, a bolygó körül december 25-e óta keringő európai szonda, a Mars Express újabb sikeres pályamódosítást hajtott végre. A brit leszállóegység, a Beagle 2 még mindig hallgat, de a remények szerint már csak január 7-ig. Hangolódjon rá Ön is a nagy kalandra képnézegetőt és játékokat tartalmazó összeállításunk segítségével! Mint látni fogja, a Mars elleni "támadásnak" számos hazai vonatkozása is akad.
Visszatértünk a Marsra
Hét hónapos és közel 500 millió kilométeres utazás után közép-európai idő szerint 2004. január 4-én reggel leszállt a Marson az első amerikai "robotgeológus", a Spirit marsjáró. Ezzel 1997 után az emberiség visszatért a vörös bolygóra, hogy véghezvigye az eddigi legösszetettebb tudományos küldetést. Részletes összeállításunk az első napok eseményeiről.
Sötét energia, új gének, űrhajó-katasztrófa - 2003 legfontosabb eseményei a tudományban
A DNS 50. születésnapjának ünnepi évében gőzerővel folytatódott a "génhalászat", miközben véglegesítették az emberi genetikai állomány térképét. Új bizonyítékok "bebetonozták" a Világegyetemet uraló sötét energia létezését, de a csillagászat és űrkutatás szerelmesei - lassan felocsúdva a Columbia elvesztése okozta sokkból - már a nagy Mars-invázióra készülnek.
A Columbia emlékműve a Marson
A Columbia űrrepülőgép tragikus sorsú legénységének immár bolygószomszédunkon is emlékművet "állított" a NASA: a Spirit marsjáró magával vitte az űrhajósok neveit.
Az első mikroszkópos kép egy másik bolygóról
Újabb komoly fejlemény a Marson: a Spirit amerikai marsjáró kinyújtotta robotkarját, és alaposan szemügyre vette a vörös bolygó talaját. Elkészült az emberiség első mikroszkópos felvétele egy másik égitesten.
2030 körül élet lesz a Marson
A Mars múltjának megismerésével jobban megérthetjük saját bolygónk fejlődését, és talán választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy máshol is megtörtént-e az élet csodálatos kialakulása. Vendégünk volt a Mars Society magyar tagozatának két szervezője, Csengeri Tímea és Sik András.
Újabb sikeres landolás a Marson
Január 25-én, közép-európai idő szerint 6.08-kor a Spirit marsjáró ikertestvére, az Opportunity is landolt a Marson. A Mars Society magyar tagozata élőben tudósít az eseményekről.
Ebéd a Marson: finom és egészséges
A svédországi Lund város egyetemének tudósai - texasi kutatókkal közösen - már évek óta dolgoznak a Mars-utazóknak szánt menün, amely ígéretük szerint finom lesz és egészséges.
- címkék:
- Föld
- Marson
- egyetem
- ebéd
- MER-B Opportunity
- Mars
- Címkefelhő »
Mars: közel az igazsághoz
Az Opportunity marsjáró elérte a leszállóhely oldalában lévő világos színű, réteges szerkezetű kőzetkibukkanást. A közelképek lélegzetelállítóan izgalmasak, s már csak napok kérdése lehet az ásványi összetétel meghatározása.
Nagy mozgás a Mars felszínén
Legutóbbi beszámolónk, február 11-e óta a Spirit és az Opportunity is viszonylag sokat mozgott a felszínen, miközben - először az űrkutatás történetében - nemzetközi kommunikációs művelet zajlott le egy idegen bolygó körül.