Mars-expedíció

címke rss
A koronavírus a Mars-expedíciót is hátráltatja

A koronavírus a Mars-expedíciót is hátráltatja

Két év halasztást szenved el az Európai Űrügynökség és az orosz Roszkozmosz Mars-kutatási közös projektje.

Új vezető érkezhet a NASA élére

Nagyvilág2017.09.02, 23:07

Donald Trump elnök új vezetőt készül kinevezni az Amerikai Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal (NASA) élére Jim Bridenstine kongresszusi képviselő személyében - közölte helyi idő szerint pénteken a Fehér Ház.

Már a Mars épületeinek anyagát kutatják

Tudomány2017.04.27, 18:21

A kutatók már azon dolgoznak, hogyan lehetne a 2030-as évekre lakható házakat építeni marsi körülmények között.

Megnézheti, hogyan küldenek embert a Marsra

Tévé2015.10.01, 19:10

Egy új tévés produkcióból minden kiderül a tervezett emberes Mars-expedíció hátteréről, október 8-án jön a Man on Mars – Mission To The Red Planet a BBC Earth műsorán. 

Ismét kudarcot vallott az új marsi leszállóeszköz ejtőernyője

Tudomány2015.06.09, 10:18

Újabb próbát hajtott végre a NASA a majdani marsi landolásokra használandó, repülő csészealj-formájú leszállóeszközzel, az ejtőernyő azonban ezúttal sem nyílt ki teljesen.

Kék lobogóval hódíthatjuk meg a világűrt

Tudomány2015.05.19, 16:27

Miközben egyre közelebb kerülünk egy emberes Mars-expedíció megvalósulásához, vélhetően sokakban felmerül a kérdés: mely nemzet zászlaja ékesítse a vörös planéta felszínét? A viták és kardcsörték elkerülése végett egy svéd dizájner meglepő tervvel állt elő, és megalkotta a Föld lobogóját.

A vágy kielégíthetetlen vörös tárgya: a Mars

Tudomány2015.03.03, 18:43

A nagyszerű előzmények után, kellő optimizmussal felvértezve, a világ közvéleménye joggal reménykedhetett abban, hogy a közeljövő 20-30 éves távlatában amerikai vagy szovjet zászlót fog lobogtatni a viharos marsi szél. Ma már tudjuk, hogy ebből nem lett semmi, csak a 20-30 éves távlat maradt, de az következetesen. Tóth Sándor összeállítása a Mars ostromáról.

Rossz passzban célozta meg a Marsot a magyar lány

Archívum2014.01.18, 18:49

Egy éve még több mint kétszázezren reménykedtek, hogy életük hátralévő részét a vörös bolygón élhetik le. Mostanra 1058-an maradtak versenyben, köztük két magyar, akik fizikailag, szellemileg és lelkileg is alkalmasak arra, hogy az emberiség követei legyenek egy idegen világban. Marton Orsolya nem volt túl jó passzban, és úgy gondolta, hogy egy próbát megér a jelentkezés. 

Az első komoly lépés a marsi telepesprogramban

Archívum2013.12.10, 17:34

A Lockheed Martinnal és az SSTL műholdgyártó céggel írt alá megállapodást a Mars One program, melynek célja, hogy elsőként juttasson el embereket a Mars felszínére. Az asztronauták kolóniát alapítanának a bolygón, és valószínűleg sosem térnének vissza a Földre.

Készülhetnek a Mars-utazásra pályázók

Tudomány2013.04.18, 08:06

Rövid időn belül megkezdődik az első Mars-felfedezők kiválasztásának hosszú folyamata. A jelentkezőknek egyperces videóban kell megindokolniuk, miért épp rájuk van szükség a vörös bolygón.

Rovarokat is ennének a Mars telepesei

Tudomány2013.02.07, 12:15

Bár a hivatalos jelentkezés meg el sem kezdődött, máris több ezer önkéntes jelezte a Mars One programnak, hogy vissza nem térő telepesként is elutazna a vörös bolygóra. Az [origo]-nak adott válaszok alapján elsősorban az ismeretlen felfedezése vonzza a jelentkezőket. Ha valóban lesz utazás, az első Mars-lakóknak nem lesz könnyű dolguk: rovarokat esznek, családot nem alapíthatnak, és jó, ha életben maradnak.

Embereket keresnek a Marsra

Tudomány2013.01.09, 15:20

Rövidesen megkezdi az űrhajósjelöltek kiválasztását a Mars One nevű holland nonprofit társaság, amelynek célja, hogy 2023-ra eljuttassa az első telepeseket a vörös bolygóra.

A tengerfenékre küldte űrhajósait a NASA

Tudomány2012.06.20, 11:59

Jules Verne hősét, Nemo kapitányt idézi meg a NASA kísérlete: víz alatt tesztelik űrhajósok azokat a műszereket, amelyeket majd egy kisbolygó meglátogatásakor fognak használni. A munkába bárki bepillanthat egy webkamerán keresztül.

Nem jönnek vissza az első marsutazók

Tudomány2012.06.04, 16:57

Tíz év múlva négy embert küldene a Marsra egy holland cég, hogy kolóniát alapítsanak a vörös bolygón. Az asztronauták soha többet nem térnének vissza a Földre.

2033-ban küld embereket a NASA a Marshoz

Archívum2012.05.24, 10:19

Csütörtökön nyilvánosságra hozott információk alapján a NASA 2033-ra tervezi, hogy embereket juttat a Marshoz. Az expedíció nem szállna le a felszínre, hanem a robotok által korábban gyűjtött mintákat hozná vissza a Földre.

Fontos lesz a saját szoba a Marsra

Tudomány2011.11.04, 11:49

A Mars-utazás első valós idejű szimulációjának egyik legfontosabb eredménye: a személyes tér, akármilyen kicsi is, alapvető fontosságú a legénység jó lelkiállapotának megőrzésében. Ehhez azonban a ma tervezettnél jóval nagyobb űrhajót kellene építeni, amely körülbelül 30 év múlva startolhatna. Még nem eldöntött kérdés, de úgy tűnik, nők nélkül problémamentesebb lenne a valódi utazás.

Űrkutatós iPad szoftvert készített Buzz Aldrin

Techbázis2010.06.23, 16:41

IPad-ra tervezett ismeretterjesztő szoftvert ad ki Buzz Aldrin, az ember, aki másodikként lépett a Hold felszínére. Az űrhajós szerint az emberiség 25 éven belül el tud jutni a Marsra, hogy állandó kolóniát hozzon létre a vörös bolygón, ha elszánja magát.

Állandó Holdbázist szeretne a NASA és Bush

Nagyvilág2003.12.06, 10:53

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA két célt tűzne ki a következő évtizedekre az amerikai űrkutatás elé: egyrészt létrehoznának egy állandó Holdbázist, másrészt pedig egy Mars-expedíció lehetősége is felmerült - írja a Népszabadság. A NASA nagyszabású tervei megjelenhetnek George W. Bush amerikai elnök jövő évi elnökválasztási kampányában is.

Moszkva: Mars-expedíció és újabb női űrhajós

Tudomány2003.06.17, 13:48

Oroszország Szojuz-űrhajóval célozná meg a vörös bolygót, s addig is újabb női űrhajós beválogatását tervezi.

Mars a Földről, avagy Mars-bázis bolygónkon

Tudomány2002.04.09, 12:00

Annak ellenére, hogy az első emberes Mars-expedíció indulásáig valószínűleg még legalább 20-25 évet kell várni, már napjainkban is számos kísérletben próbálják modellezni annak körülményeit.

Előző
  • 1
Következő