markológép

címke rss

Második világháborús repülőt emelnek ki a Balatonból

Csütörtökön láttak munkához Alsóőrsnél a polgári védelem munkatársai, tűzoltók és a katonaság segítségével, hogy kiemeljék a Balatonból az egyik 1945-ben lelőtt szovjet katonai repülőgép roncsait. A gép környékét először markológéppel megtisztítják, majd daruval emelik ki, várhatóan vasárnap. A gépből az utóbbi időben szivárogni kezdett az üzemanyag ezért vált szükségessé eltávolítása.

Négy háznak mennek neki a markológépek az Adrián

Nagyvilág2006.05.19, 17:06

Négy magyar tulajdonú, engedély nélkül épült házat dózerolnak le pénteken a horvátországi Vir szigetén, az egyiknek már neki is láttak - tudtuk meg Dunai Péter zágrábi magyar konzultól. Hamarosan Brac és Rab szigetén is lebontják a tengertől számított hetvenméteres sávon belül emelt épületeket. Azt egyelőre nem tudni, hogy ott is lesznek-e magyar érintettek.

Elzárták a gázömlést a Bem térnél

Itthon2007.06.22, 21:51

Hamarosan megnyitják a gázömlés miatt lezárt a budai alsó és felső rakpartot a Bem térnél, ahol egy markológép átvágott egy nagynyomású gázvezetéket. A gázművek dolgozói elzárták a vezetéket.

Markoló verte be egy szegedi busz ablakait

Itthon2010.10.26, 12:14

Kanalával verte be egy helyi busz ablakait egy markoló Szegeden. Sérült nincs, de az anyagi kár jelentős.

Börtönre ítélték a markolóval rendőröknek hajtó férfit

Itthon2011.12.13, 11:45

Sárvár belvárosában felemelt tolólapos munkagépével ment neki egy férfi tavaly az őt megállítani próbáló rendőrök autójának. Végül a rendőrök kilőtték a munkagép kerekeit.

Markológéppel támadt egy merénylő Jeruzsálemben

Nagyvilág2014.08.04, 16:44

Autóra és buszra támadt, egy járókelőt pedig halálosan megsebesített. Korábban is rendeztek már ámokfutást munkagépekkel.

Így dózerolták le a világ legmagasabb homokvárát

Techbázis2014.12.11, 07:35

Caterpillar markológép építette fel, majd rombolta földig a világ legmagasabb homokvárát.

Elképesztő fotók: így találkoznak ételek furcsa tárgyakkal

Life.hu2015.07.09, 20:23

Stephen McMennamy fotós szürreális montázsokat készít ételekről és egyéb olyan tárgyakról, amelyeket eszünkbe sem jutna kombinálni.

Így dönti magára a markoló az óriási kéményt

Techbázis2015.11.27, 15:17

Drónfelvétel készült egy amerikai építész balul sült mutatványáról: csoda, hogy nem történt nagy tragédia.

Előző
Következő