Márki-Zay Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- baloldal
- Hódmezővásárhely
- választás 2022
- Karácsony Gergely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hivatalos vizsgálat indulhat a baloldal milliárdos amerikai kampánytámogatása miatt
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban arról beszélt, hogy mi várhat Márki-Zayékra, ha elkezdenek vizsgálódni a magyar hatóságok az Amerikából kapott kampánypénzek ügyében. A Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint ebben az esetben az Állami Számvevőszék gyakorlata alapján széles körben megvalósulhat a burkolt vagy tiltott pártfinanszírozás, amely megállapított összeget aztán felszólítást követően, mint tiltott vagyoni előnyt, az érintett pártoknak be kell fizetniük a költségvetésbe. Ha hasonló történt 2022-ben bármelyik baloldali pártnál, az hatósági vizsgálathoz fog vezetni – tette hozzá.
Milliárdos amerikai támogatás Gyurcsányéknak: mit kértek érte Sorosék?
Milliárdokat kaphatott törvénytelenül a baloldal a választási kampányban az Egyesült Államokból, ezt árulta el véletlenül Márki-Zay Péter a hétvégén. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje azt is bevallotta, hogy még júniusban is érkezett pénz és kampányszámlákat fizettek belőle. A kampánytámogatást összegyűjtő (vagyis az eredeti forrásokat eltüntető, "tisztára mosó") szervezet körül csak olyan személyek bukkantak fel, akik ezer szállal kötődnek Soros Györgyhöz. A legfőbb kérdés az, hogy mit kért Soros György a baloldaltól a támogatásért cserébe?
A baloldal mindenáron az elhibázott brüsszeli szankciók folytatását akarja - videó
A baloldal továbbra sem a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt, és Márki-Zay Péternek köszönhetően ismét leleplezték magukat, ugyanis egy múlt hétvégi eseményen a bukott miniszterelnök-jelölt bevallotta, hogy még mindig feltétel nélkül támogatják Brüsszel elhibázott szankcióit, pedig egyre több országban akarnak kihátrálni belőlük. A szankciók következtében Oroszország nem gyengült meg, viszont az európai gazdaság és társadalom komoly problémákkal szembesül. Az energiaválság egyre súlyosabb, miközben a baloldal csak tovább erőlteti a brüsszeli szankciók támogatását. Ha ez nem lenne elég, a baloldal hergelni próbálja a magyar embereket.
A baloldal megpróbálta elcsalni a választást - kik akarták tisztára mosni a Gyurcsányéknak küldött pénzt?
Márki-Zay Péter a minap egy podcastban ismerte el, hogy amerikai pénzből is finanszírozták a baloldal kampányát a tavaszi országgyűlési választások előtt, amit ráadásul amerikai tanácsadók is irányítottak, hiába próbálták ezt tagadni végig a kampány során. Ráadásul a szervezet, ami Márki-Zay bevallása szerint egy alkalommal több száz millió forintot (összességében valószínűleg milliárdos nagyságrendű összeget) utalt a kampányra, ezer szálon kötődik a Soros-birodalomhoz. A pártok kampányát nem lehet külföldről finanszírozni, ezt próbálta kijátszani az amerikai alapítvány, ráadásul mivel névtelenné tették azokat, akik a pénzt adták, íígy ...
Márki-Zay Péter beismerte: Amerikából pénzelték és irányították a baloldal kampányát
Többszáz millió forintos amerikai kampánytámogatásokról (a szövegösszefüggés alapján összességében több milliárd forintról is szó lehet) beszélt Márki-Zay Péter egy interjúban, és arról, hogy amerikai kampánytanácsadók irányították a kampányban. A bukott baloldali miniszterelnök-jelölt elmondta, még júniusban is érkezett többszázmilliós utalás egy amerikai szervezeten keresztül, és a – hónapok óta készülő – kampányelszámolás alapján nagyjából százmillió forint marad a Mindenki Magyarországa Mozgalom számláján, ami szintén kizárólag „az amerikaiaktól" származik, magyar pénz egy fillér nincs benne.
- címkék:
- Márki-Zay Péter
- kampány
- baloldal
- Címkefelhő »
Márki-Zay Péter szerint a brüsszeli szankciók jók és működnek
Márki-Zay Péter ragaszkodik álláspontjához, amit már az elbukott választás előtt kitartóan hangoztatott: szerinte az Oroszország elleni uniós szankciók hatásosak és működnek. Annak ellenére, hogy Európában elszabadultak az árak, az oroszok pedig sokat keresnek rajta. A bukott baloldali jelölt és Rétvári Bence parlamenti államtitkár a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón vitázott pénteken.
- címkék:
- Rétvári Bence
- Márki-Zay Péter
- Címkefelhő »
A baloldal nem nyugszik: tovább támadják, eltörölnék a rezsicsökkentést
A baloldal az áprilisi választásokon elszenvedett megsemmisítő vereség ellenére sem hagyott fel az emberek hergelésével, továbbra is el akarják törölni a rezsicsökkentést, ez pedig tisztán kivehető a baloldali politikusok, illetve a Gyurcsány Ferenchez kötődő közéleti személyiségek kijelentéseiből. Róna Péter, Gyurcsány kedvenc közgazdásza,a baloldal bukott köztársaságielnök-jelöltje néhány hete arról beszélt, hogy túl sok pénz van a magyar embereknél, ezért ezt az adóterhek növelésével el kell tőlük venni. Tegnap pedig arról értekezett, hogy rá kellene szabadítani a magyar emberekre a piaci árakat, de többek között azt is elmondta,, ...
Márki-Zay Péter tovább erőlködik: mindenáron bizonyítani akarja, hogy nem Gyurcsány embere
Márki-Zay Péter vicces színjátékba kezdett néhány napja: mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a nulla százalékos mozgalmával a háta mögött ő egy önálló politikai erő. Ehhez azt találta ki (vagy azt találták ki neki), hogy minden tét nélkül elkezdi Gyurcsányt és a DK-t szidni. Ezzel csak az a baj, hogy ezt próbálta tenni a tavalyi baloldali előválasztási cirkusz előtt is: aztán pedig simán beállt a Gyurcsány és pártja vezette baloldali összefogásba. Emlékszünk: Márki-Zay a választási kampányban még hűségesküt is tett a bukott miniszterelnöknek.
- címkék:
- Márki-Zay Péter
- Címkefelhő »
Egy íjjal a kezében bohóckodik Márki-Zay Péter - fotó
A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje gazdag életet él - a Facebookon. Lefotóztatja magát egy íjjal - majd az ősi magyar hagyományok kapcsán kifejti, hogy a Nyugathoz akar tartozni -, aztán hogy bizonyítsa, főnöke, Gyurcsány Ferenc, nem is a főnöke, bejelenti, hogy az időközi önkormányzati választáson nem támogatják Gyurcsány jelöltjeit. Ennél kevesebb viccesebb mondatot írhatott volna Márki-Zay. Egyrészt, nincs pártja, haldokló mozgalma támogatása pedig egyetlenegy százalékot sem ér (egészen pontosan: nullaszázalékos támogatottsága van), harmadsorban pontosan tudja: az időközi választásokat kiütéssel nyeri sorban a Fidesz, teháát ...
- címkék:
- Márki-Zay Péter
- íj
- Címkefelhő »
Márki-Zay sajnálja, hogy nem működik a fegyverszállítás Ukrajnába - videó
Márki-Zay Péter a kampány alatt számos alkalommal megpróbálta megmagyarázni, letagadni korábbi kijelentéseit, amik fegyverszállításra, illetve a katonák háborúba küldésére vonatkoztak. Most azonban megerősítette, valóban ezt akarta a baloldal.