marketing

címke rss

Nyolc mítosz a tartalommarketingről

Archívum2015.02.10, 16:24

Semmi nem történik a cég és az ügyfele között párbeszéd nélkül – ha valamire, hát erre megtanította a vállalkozásokat a közösségi média. Egy mutatós honlap rég nem elég, akkor sem, ha könnyen kezelhető és nagyon hasznos. Facebookon, blogokban, hírlevélben hasít az interakció, különben nagyon gyorsan a kispadon találja magát a vállalat. Klasszikus értelemben ezt a beszélgetést nevezzük tartalommarketingnek.

Amikor menet közben leesik a vásárló álla

Archívum2015.02.03, 16:39

Egy üzlet beindítása felemészti a szereplők minden energiáját, és naponta mintegy 16 órát vesz el az idejükből. Rendjén van ez így, csak éppen ez még önmagában nem hozza és köti a márkához a hűséges vásárlókat.

Mit tehet a cégemért a weboldalam?

Archívum2015.01.30, 12:12

Minden digitális felület az ügyfélélmény virtuális megfelelője. Hatalmas üzleti potenciál van bene, de simán lehet banánhéj is, és akkor egy pillanat alatt elvesztettünk egy kapcsolatot.

Beszéljünk egy kicsit a marketingtrendekről

Archívum2015.01.30, 12:08

Január 29-én egésznapos konferencián vehettek részt azok kis- és középvállalkozói vezetők és marketingesek, akik a legújabb trendeket meglovagolva szeretnének belevágni az üzleti évbe. A következő cikkeinkben ezekről az előadásokról olvashatnak az Üzletrészen.

Felrázták a magyar borkereskedelmet

Archívum2015.01.28, 16:20

A Borháló Borkereskedést tavaly az év legdinamikusabban fejlődő franchise hálózatának választotta a Magyar Franchise Szövetség, idén a leginnovatívabbnak. Fiatal vállalkozásról van szó, de amit kitaláltak, megoldhatja a bormarketing elhúzódó problémáját.

Hol vannak a magyar Marissa Mayerek?

Archívum2015.01.21, 11:14

Új PR-ügynökség indult kizárólag női vezetők és nőkből álló célcsoportok számára.

Kicsi róka és tamagocsi: itt tart a játéktrend

Archívum2015.01.17, 08:26

A 2010-es évek elején meteorként robbant be a technológiai közbeszédbe a játékosítás fogalma. Nem várattak magukra sokáig az optimista jóslatok sem: az M2 Research 2011-ben azt várta, hogy 5 éven belül egy 2,6 milliárd dolláros iparággá növi ki magát a gamification. Ugyanebben az évben a Gartner tanulmánya úgy vélte, 2014-re a világ 2000 legnagyobb vállalatának 70 százaléka fog alkalmazni valamilyen játékosított megoldást.

Marketingfesztivállal indul az üzleti év

Archívum2015.01.13, 14:20

Idén másodszor rendezik meg a Magyar Marketing Fesztivált. A január 29-i rendezvény kifejezetten a kkv-k tulajdonosait, döntéshozóit, marketingszakembereit célozza.

Kocsmát akar nyitni? Vegyen példát a Döglött Nyúlról!

Archívum2015.06.16, 09:23

A Business Insider 2014 legjobb kocsmájának szavazott meg egy ír pubot New Yorkban. Noha a Dead Rabbit a banknegyed kellős közepén található, nem kapta fel, tette arrogánssá majd teljesen érdektelenné a hájp.

Ismét bemutatják az idei marketing és üzleti trendeket

Archívum2015.01.05, 14:48

A tavalyi sikerek után idén, második alkalommal is megrendezik a Magyar Marketing Fesztivál elnevezésű szakmai konferenciát, amit kifejezetten a kis- és középvállalkozók tulajdonosainak, döntéshozóinak, és marketingközeli szakembereinek szerveznek.    

Hogyan lesz vásárló az érdeklődőből?

Archívum2014.12.16, 16:52

A leadgenerálás nem automatikus, de nem is boszorkányság.

A Facebook egy színpad, a közönségnél pedig nagyon sok paradicsom van

Archívum2014.11.28, 16:53

A Facebookot a legtöbben időtöltésre, szórakozásra használják, kereskedelmi jelentősége pedig abban áll, hogy a szórakoztatáson keresztül akár az értékesítés is megfelelően előkészíthető – mondta Janata Krisztina a Marketing Commando Poszt Feszt konferenciáján.

A világ legnagyobb átverése?

Archívum2014.11.26, 16:19

Egy férfi ejtőernyő nélkül ugrik le egy trambulinra. A tető ablakán keresztül.

Így lesz világmárka egy sportolóból

Archívum2014.11.18, 06:00

A legnagyobb sportklubok több százmillió eurós árbevételt érnek el évente. A világsztárok súlyos tízmilliókat visznek haza. De hogyan lesz egy sportolóból az egész világot meghódító brand?

Száznyolcvan fok: munkanélküliből lett csokoládégyáros – Mészáros Gábor története

Archívum2014.11.17, 13:19

Egy vezető sörmárka brandmenedzsereként mindene megvolt. Aztán a recesszió derékba törte a karrierjét – Mészáros Gábor, több másik kollégájával együtt, munkanélkülivé vált. Ekkor még nem sejtette: ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele.

Ebédidőben kenik meg az orvosokat az amerikai gyógyszergyárak

Archívum2014.11.13, 17:24

Nyílt titok, hogy az USA gyógyszeripari óriásai minden évben összesen több milliárd dollárt juttatnak az orvosoknak a termékeikről tartott előadások és egyéb szolgálatok fejében. Ez évtől azonban kötelesek nyilvánosságra hozni azokat a költéseket, amelyek befolyásolják, hogy egy betegségre miért éppen azt a szert írja fel a doktor.

A szív vásárol, nem az ész

Archívum2014.10.20, 11:15

A megfelelően felépített eladási stratégia nem eszközökből és technikákból indul ki, hanem a megfelelő érzelmeken vezeti végig a potenciális vásárlót – mondta Wolf Gábor az idei Marketing Expo nyitóelőadásán.

A plázák is fizethetik a reklámadót

Archívum2014.10.01, 17:17

A reklámadó hatálya alá eshetnek a bevásárlóközpontok és az üzletláncok, ha beszállítóiktól vagy bérlőiktől marketing hozzájárulást kapnak. Legrosszabb esetben egy reklámújság után az üzletlánc, mint reklámozó, és az abban hirdetett termék beszállítója, mint a reklám megrendelője is fizethetik az adót.

Nagyon mellényúltak a fej nélküli nappal

Tévé2014.09.03, 16:33

Pont Steven Sotloff halálának napjára hirdették meg egy amerikai sorozat sajtósai a nemzeti fej nélküli napot, amiért utólag bocsánatot kértek.

Fülei miatt perli Deadmau5-t a Disney

Archívum2014.09.03, 12:03

A jelképes egeres logóért folyik a harc a világ leghíresebb rajzfilmgyártó vállalata, a Disney és a kanadai zenei producer, deadmau5 között.

Az IT és a marketing együttműködése a siker kulcsa

Archívum2014.08.14, 12:21

Az új, "digitális versenyhelyzetben" a sikeres értékesítés egyik kulcsa az informatikai- és a marketingvezetők hatékony együttműködése - állítja egy most megjelent tanulmány.

A 3 legfontosabb tudnivaló a telefonos marketing megkeresésekkel kapcsolatban

Archívum2014.07.29, 17:12

Megint csörög a telefonod. Megint rád akarnak sózni valamit. Eleged van. Hogy mit tehetsz? Most eláruljuk!

Mit tanulhatunk egy termékhazugságtól?

Archívum2014.07.18, 18:55

„Ismerd meg ezt az ősi eszkimó módszert a heti akár három és fél kilós fogyásra!” „Kíváncsi vagy, melyik négy élelmiszer a legveszélyesebb a bikiniformádra?” „Tudd meg, mivel dobta le plusz kilóit a világhírű sztár!” – Aki már kattintott hasonlóan extatikus, motiváló üvöltésre egy webáruházban, bizonyára tapasztalta, hogy ez az a madzag, amelyen még a méz is speciálisan kalóriaszegény. Mert csodatermékhez csodaszöveg és csodaeszköz dukál.

Wolf Gábor: ez vért kíván!

Archívum2014.06.20, 17:38

A hagyományos jótékonysági akciók ritkák, és sokszor nem elég hitelesek, mondja Wolf Gábor marketingszakértő, aki most ajándékkönyvet ajánl azoknak, akik a vérüket ajánlják másoknak.

Marketing hangsebességgel

Archívum2014.06.08, 21:41

„Csak azok az emberek tudják félreérteni a világot, akik bármennyit láthatnak belőle. A többieknek meghatározhatjuk, hogyan és hova nézzenek, mit lássanak” – véli Walter Lippmann, New York-i újságíró, korábbi elnöki tanácsadó. Úgy vélem, ez ma érvényes a marketing-kommunikációra is.

Örülhetnek a marketingesek a Facebook friss újításának

Archívum2014.05.20, 10:31

A Mashable szerint kissé meghökkentő változás várható a kapcsolati státusz kommunikációjában a Facebookon. De mi köze ennek az üzleti élethez? Elsőre semmi. Elsőre.

Vásárolj tudatosan - 11 tippel segítünk, hogy csináld!

Archívum2014.03.28, 21:33

Jártál már úgy, hogy csak nézelődni tértél be egy boltba, de telepakoltál egy bevásárlókocsit? Végiggondoltad valaha, mi lehet az oka, a "hirtelen felindulásból elkövetett bevásárlásaidnak"? Tudtad, hogy tucatnyi pszichológiai trükköt alkalmaznak a boltokban a pénztárcád ellen? A Life.hu pénzügyi szakértője, Szopper Zsófia segít tippekkel abban, hogy tudatos, a saját érdekeidre jobban odafigyelő vásárló légy.

A vállalkozó varázsigéje legyen az egyszerűség

Archívum2014.03.22, 08:45

„Az egyszerűség a kifinomultság csúcsa.” Többek közt ez a Leonardo da Vinci-gondolat alapozta meg a Növekedés egyszerűen című konferenciát a vállalkozásfejlesztésről. Barna Tamás, a Republic Group ügyvezető igazgatója arról prezentált, hogyan teheti hatékonnyá a marketingkampányt az egyszerűség.

Minden játszik

Archívum2014.03.18, 09:07

Bár a gamification szó magyar megfelelőjét nem érdemes keresni – jó eséllyel úgyis vagy bumfordi körülírás, vagy csikorgó anglicizmus lenne a végeredmény –, a legtöbb marketinges egyetért abban, hogy az elmúlt években egyre izmosodó trendről van szó.

Ezen mind múlhat a cégünk sikere

Archívum2014.03.08, 08:50

A kis- és középvállalkozások sok esetben anyagi szűkösséggel küzdenek, és takarékosságra kényszerülnek. A tendenciák szerint ilyenkor leginkább azokon a területeken spórolnak, amelyeken éppen nem kellene. 

Az arculatod szerepe a céged sikerében

Archívum2014.02.03, 12:37

Egyre több cég ismeri fel annak jelentőségét, hogy a grafikusát kezdettől bevonja a marketingterveibe. Ennek nem az az oka, hogy a vezető képtelen megkülönböztetni a piaci trendeket figyelő kollégát a monitorán elmélyült mosollyal színeket, vonalakat próbálgató kollégától, hanem az, hogy a tapasztalat bizonyítja: ez a fajta együttműködés hasznos. Szükség lehet rá. 

Üzleti bizalomépítés, avagy mit tanulhatunk a suttogóktól

Archívum2014.01.31, 12:20

Ezen a címen prezentált tegnap Szőke Róbert a kis- és középvállalkozóknak rendezett Marketing Fesztiválon. Hogyan változott meg a bizalom az elmúlt húsz évben? Mi az, ami a kilencvenes években elég volt egy márka részéről, ma azonban egy molylepke sem rezzenne meg tőle? Hogyan szűrünk a rég felfoghatatlan információ-áradatban?

Mese az Arrogáns Barom fáklyafényű marketing stratégiájáról

Archívum2014.01.23, 15:20

Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen innen, és a nevadai határon túl, éldegélt egy pici vállalkozás. Stone volt az ő nevük. A réges-régi 1996-os esztendőben alakultak meg a tágas égboltra naplementét festésben verhetetlen Egyesült Államokban, Kalifornia Escondido nevű városkájában. Ekkoriban, hiszitek, vagy sem, alig élt ebben a hatalmas birodalomban valaki, akinek szíve hevesebben kezdett dobogni, ha egy pohár kézműves sörrel hozta össze a sors.

Mit tud adni idén a marketing a kkv-knak?

Archívum2014.01.17, 11:35

Melyiket tartsunk meg, és mit hagyjunk gyorsan magunk mögött a jól bevált marketingeszközök közül? Miért működik másképp a marketing az eladói, mint a fogyasztói társadalomban? Mennyire van szüksége egy kisvállalkozásnak menő grafikai megoldásokra? Hogyan változott meg az üzleti bizalom? Mi a hangsúlyos egy kkv számára a brandingben?

Híd a marketing pillérein

Archívum2013.12.13, 18:48

Ha tippelnünk kéne, akkor a te céged nem egy két országot összekötő, öt kilométer hosszú tengeri hidat üzemeltet. Viszont ha nem találod inspirálónak az erről szóló esettanulmányt, akkor nem tudjuk, mi az, amit annak találnál.

Elnézést, mióta van a férfiaknak lelkük?

Archívum2013.11.17, 00:58

Bozsek Márk összeomlik, a ByTheWay tagjai pedig élő adásban nyilatkozzák, hogy időről időre eltörik náluk a mécses. Nyilván jó marketingfogás férfiként a kiesett társaddal együtt sírni a műsor végén, de lassacskán elegünk van a férfikönnyekből. Mégis mióta van a férfiaknak ekkora lelkük? Mióta nem gáz gyengének lenni, és annak is látszani? Lemaradtunk volna valamiről? A Life.hu a manapság kissé túlpropagált férfihiszti nyomába eredt.

SMS-marketing: mennyiféle lehetőség!

Archívum2013.11.04, 16:00

Vallomással kezdem. Nem egészen önszántamból, de határozott stratégiám épült ki arra, amikor letámadnak egy ajánlattal, és én épp a hátam közepére kívánom.

Ha lenne pénzem marketingre…

Archívum2013.10.22, 12:01

Hogy mi számít hatékony marketingnek, akár ötévente változhat. De hogy nélkülözni nem lehet, abban valószínűleg minden vállalkozó egyetért.

Változik a világ, a marketingnek is változnia kell

Archívum2013.10.18, 17:33

Semmi nem működik, ami öt évvel ezelőtt működött, megváltozott a világ, megváltoztak a vevők, és ezt követnie kell a marketingnek is. Ez volt a tanulsága az idei, ötödik Marketing Expónak.

Hol tart ma a reklám?

Archívum2013.09.23, 10:54

Két szék között a pad alatt – mondja a pesszimista. Átalakulás zajlik, még nem látni a végét – mondja a realista. Reklámja válogatja – mondja az optimista. Mindhárman ugyanarról beszélnek.

Hot stuff az olasz nyugdíjasoktól

Archívum2013.09.09, 19:07

A legtöbb olasz falucskában, akárcsak szerte a világon, a nyugdíjasok naphosszat kint ülnek a padokon, és beszélgetnek. Nem úgy Castrovalvában, ahol szokatlan videoklipet forgattak a turisták becsalogatására.

Nem érti a kínai vásárlót a Tesco

Archívum2013.09.08, 20:08

131 üzletet nyitott, de kénytelen visszakozni: a Tesco Kínában nem tudta a riválisokat megszorongatni, egy marketingprofesszor szerint azért, mert félreismerték a kínai fogyasztót.    

Először az emberek pénztárcáját kéne megtömni

Archívum2013.04.18, 13:35

V betűs logóval, ingyen WIFI-vel és különleges weblappal venné fel a versenyt a belvárosi plázákkal az V. kerületi önkormányzat. A cél a Váci utca forgalmának növelése. Az üzlettulajdonosok szerint a magyarok már rég eltűntek a belváros szívéből, mert méregdrága a parkolás, pénzük sincs rá, és mindent megkapnak a közelben lévő plázákban.

Előtérbe kerül a bor és a gasztronómia

Archívum2012.11.30, 16:02

A Magyar Turizmus Zrt. egy szakmai nap keretében bemutatta a jövő évi nemzeti turisztikai marketingtervet. Ennek alapján 2013-ban kiemelt szerepet kap a bor és gasztronómiai turizmus, továbbra is alappilér marad az egészségturizmus, és remények szerint a Malév-leállás okozta sokk után ismét lendületbe fog jönni a hivatásturizmus is.

Nem is olyan szuper a superfood

Archívum2012.11.27, 10:09

Megvéd mindentől, fogyni lehet a segítségével, erősíti az immunrendszert, és jobb bármilyen vitaminnál - ez a superfood, ami az utóbbi tíz év egyik leggyümölcsözőbb marketinghúzása volt.

Úton-útfélen gyerekekre vadászik a Nesquik-nyuszi

Archívum2012.10.22, 09:02

Hiába vállalták a nagy európai élelmiszergyártók, hogy nem reklámozzák gyerekeknek a töményen cukros, zsíros vagy sós ételeket és üdítőket, az önszabályozás egy jelentés szerint nem sokat ér: kissé visszaszorult ugyan, de több reklámfelületen továbbra is kábítja a gyerekeket a Nesquik-nyuszi, a Hannah Montaná-s fagyi, a Kung Fu pandás Happy Meal menü, a Kinder Meglepetés vagy a jórészt zsírból és cukorból készült Nutella.

Olcsó hamburgerekkel küzd a McDonald's

Archívum2012.10.15, 15:17

A McDonald's kuponokkal és takarékos menükkel próbálja megtartani fogyasztóit legfontosabb európai piacain. A kérdés, hogy a nyereség ezt mennyire sínyli meg.

Micsoda reklám! Emberi testrészeket árulnak egy hentesboltban Londonban

Archívum2012.10.06, 15:21

Egy horror videojáték hatodik része promóciós kampányának részeként egy "emberi testrészeket" forgalmazó hentesboltot nyitottak Londonban. Valójában természetesen nem igazi emberhúsról, hanem csak leszakadt emberi karokat és lábakat formázó nyers állati húsról van szó.  

Vidám tudomány, avagy mikor vegyünk komolyan diétakutatást?

Archívum2012.09.17, 09:08

Naponta legalább három új hírt olvashatunk, amely fantasztikus tudományos áttörésnek állít be valami kísérleti/kutatási eredményt, és amelyet - ha értékén kezelünk, egyáltalán nem kell komolyan venni. Mire figyeljünk oda, ha ilyen, élelmiszeripari kutatásokkal kapcsolatos, csodálatos felfedezések valóságtartalmát szeretnénk megítélni?

Rákaptunk a saját márkás árukra

Archívum2012.10.18, 16:35

Mivel olcsóbb, ezért egyre többen vesznek saját márkás élelmiszerárut - derül ki a Nielsen piackutató cég felméréséből. Kereskedelmi márkás élelmiszerekre 165 milliárd forintot költöttek a fogyasztók az idei első félévben. Értékben a kereskedelmi márkák piaci részesedése az élelmiszereknél 24-ről 25 százalékra nőtt, a háztartási vegyi áruknál pedig 17-ről 18-ra. Élelmiszernél diszkontban és hipermarketben nőtt a saját márkák piaci részesedése, szupermarketben és hazai láncban csökkent.

Már csak esznek és öltözködnek a magyarok

Archívum2012.08.24, 09:24

Éves összehasonlításban továbbra is visszaesésben van a hazai kiskereskedelmi forgalom, igaz, májusról júniusra már megállt a csökkenés. Az adatok szerint csak az élelmiszerek, illatszerek és ruházati termékek eladásai növekedtek, minden más visszaesett vagy stagnált.

Rajzolt szobákkal spórol az IKEA

Archívum2012.08.24, 11:00

A vásárló észre sem veszi, de számos, 3D-s technológiával készült kép került be az IKEA legújabb katalógusába. A svéd bútoróriás a költségeit szeretné csökkenteni, mert eddig a marketingkiadások kétharmada ment el arra, hogy csak a fotó kedvéért berendeztek egy konyhát vagy egy nappalit. Az IKEA 2013-as katalógusából várhatóan kétszer annyit nyomnak majd, mint a Bibliából.

Behúzta a féket a magyar ipar

Archívum2012.08.15, 11:58

Éves szinten ugyan még növekedésben volt a magyar ipar júniusban, de májushoz képest már visszaesett a termelés. A cégek inkább a készleteiket adták el külföldre.

Hajdú Péter féltékeny a feleségére?

Archívum2012.08.13, 14:45

Irigykedve nézi felesége sikereit Hajdú Péter - Sarka Katából ugyanis az utóbbi pár hónapban üzletasszony lett, ráadásul igen sikeres.

Miért lesz drágább a kenyér és a hús?

Archívum2012.08.03, 15:44

Hacsak nem menti meg az Egyesült Államokat és a többi fontos termőterületet az eső nagyon gyorsan, a magasban ragadhat a kukorica, a szójabab és a főbb gabonák ára, ami magával húzná a legtöbb élelmiszerterméket is. Ráadásul az aszály itthon is pusztít, így nemcsak a nemzetközi piac miatt drágulhat itthon a kenyér és a hús. A boltokban már szeptemberben szembesülhetnek a magasabb árakkal - vagy az árcédulákon, vagy a csökkentett adagú termékekben.

Rákaptak a németek a magyar gabonára

Archívum2012.08.01, 09:39

Bővült a külkereskedelmi forgalom májusban, első sorban az élelmiszerek forgalma nőtt meg. A gabonafélékből a németek és hollandok vásároltak sokat, gázból viszont a magyarok vettek többet.

Az IMF előtt minőségi borokról konzultált Orbán

Archívum2012.07.25, 12:28

Orbán Viktor miniszterelnök, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lázár János államtitkár a borászok képviselőivel konzultált kedden délután az IMF-küldöttséggel folytatott találkozó előtt.

Együtt dinnyézik a Tesco és a kormány

Archívum2012.07.18, 17:33

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter részt vett a Tesco magyar dinnyét népszerűsítő akciójában. A kormány az ágazat felfutását reméli, a Tesco pedig nemzetközi beszállítókat faragna a magyar partnereiből. Az állam azért szigorúan fog ellenőrizni a boltokban.

Nem lesz olcsó a lecsó

Archívum2012.07.13, 11:25

A májusi adatok szerint a növények termelői ára csökkent, az állatok és állati termékek ára viszont jelentősen nőtt. A németországi uborkapánik miatt olcsó volt tavaly a zöldség, emiatt az idén jelentős volt a növénycsoportban az áremelkedés. Több mint húsz százalékkal kell többet fizetni a paradicsomért és a paprikáért, mint tavaly.

Vége a csalitejes reklámoknak

Archívum2012.07.12, 09:57

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hat nagy üzletlánc - Auchan, CBA, Coop, Lidl, Spar, Tesco - képviselőivel egyeztetett pénteken Budapesten arról, hogy közösen lépnek fel a kibontakozó tejpiaci válság ellen - közölte a szaktárca az MTI-vel.

A hazudós zenészekkel van a legtöbb gond

Archívum2012.06.26, 20:02

A hírességek pr-osának lenni olyan, mint a curling, de itt nemcsak a jégen csúszó kő előtt kell sepregetni, hanem fel is kell takarítani utána. Egy nagymenő amerikai sportolókat képviselő pr-szakember szerint a szakmájában hazudni megtanulni a legnehezebb. Magyarországon viszont - állították az [origo]-nak a megkérdezett magyar pr-osok - a hazugság kiderül, ezért nincs értelme. És tudnak olyan botrányosan viselkedni a magyar hírességek, hogy azt már ők sem akarják ellapátolni.

Tízből nyolc e-cigaretta-töltő veszélyes

Archívum2012.05.25, 17:55

Nem a szabványnak megfelelő dugó, rossz szigetelés - tíz típusból nyolc elektromoscigaretta-töltő nem felelt meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatán. A töltőket kivonatják a forgalomból.

Este jön el a webáruházak ideje

Archívum2012.05.22, 14:49

Könyvet, élelmiszert és kozmetikai terméket vásárolnak a legszívesebben az interneten a magyarok, akik tavaly mintegy 160 milliárd forintot költöttek el webáruházakban. A Nagy webáruház-felmérés alapján mintegy háromezer vállalkozás létezik ugyan, de a forgalom legnagyobb részét a legnagyobb szereplők bonyolítják le.

Lakóparkot is vitt Orbán Kazahsztánba

Archívum2012.05.08, 15:04

A kormányfő kazahsztáni látogatása során több tucat cég képviseltette magát, hogy üzleti lehetőségekhez jusson a közép-ázsiai országban. Így többek között építőipari megállapodások is születtek, amelyek keretében magyarok építhetnek meg egy lakóparkot Kazahsztánban.

Háború az eperpiacon

Archívum2012.04.20, 16:36

Rosszabb ízű külföldi epret adnak el magyarként egyes kereskedők a FruitVeB szakmai szervezet szerint.

Hová lett Matolcsy György csodabanánja?

Archívum2012.03.23, 10:08

Orbán Viktor az ország jövője szempontjából kulcskérdésnek nevezte tavaly, hogy működik-e a Matolcsy György gazdasági miniszter által kidolgozott növekedési terv. A nagy izgalom mára alábbhagyott, a terv végleges verziója hónapokra eltűnt a gazdasági minisztériumnál, és még most sem látszik, hogy mikor lesz belőle valami. Pedig az idén szükség lesz ötletekre, még a kormány szerint is a visszaesés szélén táncol majd a magyar gazdaság.

A bútorárusok húzták a kereskedelmet karácsonykor

Archívum2012.02.24, 10:33

Erős hónap a december a kereskedők számára, így volt ez idén is a KSH adatai szerint, ugyanakkor a forgalom kismértékű növekedése leginkább az egy évvel korábban tapasztalt mérték alacsony szintje miatt következett be. A növekedésben a bútorok és műszaki cikkek vásárlása játszotta a legnagyobb szerepet.

Több reklám sem javított a cégek karácsonyi forgalmán

Archívum2012.10.24, 11:29

A Marketing Commando kutatása szerint válságban létkérdés a marketing a kis- és középvállalkozások számára, aki nem költ rá, még stagnálást sem tud elérni. Azok a cégek járhatnak jól, akik a közösségi médiát is használva és e-mail kampányokkal hívják fel magukra a figyelmet.

Koronával is lehet majd fizetni a Balatonnál

Archívum2012.01.26, 14:44

Többek között Balatonalmádiban, Balatonfüreden és Várpalotán is lehet majd fizetni a helyi pénzzel, amely az étkezési utalványokhoz hasonlóan használható majd. Nyugat-Magyarországon több helyi pénz is forgalomban van, így a soproni kékfrank és a rábatallér is.

Kétmilliárdos pályázatot írt ki az állam agrármarketingre

Archívum2012.01.03, 18:15

Gyorsított pályázaton, január 9-ig indulhatnak cégek az Agrármarketing Centrum tenderén. A kétmilliárdos pályázat egy keretmegállapodás, amelyben két évig lehet az agrármarketing-tevékenységet szervezni.

Gyomorforgató képek kerülnek a cigis dobozokra

Archívum2011.12.23, 14:47

Megjelent, hogy a dohánytermékek csomagolásán pontosan milyen információkat és milyen méretben kell feltüntetni, többek közt a nevét, gyártóját, származási helyét, valamint a darabszámot vagy a tömeget. A figyelmeztető jelzések mellé a közlönyben megadott elrettentő képekből kell a dohánygyártóknak elhelyezniük egyet-egyet. A képek közt vannak gyomorforgatóak: műtétet, daganatot vagy épp szétrothadt fogakat ábrázoló is.

Az Unió elé került a magyar termék jelölés tervezete

Archívum2011.12.23, 15:32

Szabályozza a magyar termék minősítést a Vidékfejlesztési Minisztérium, mivel a sokféle eddig önkényes jelölés megzavarhatta a vásárlókat. A tárca egyeztetésre elküldte a tervezetet az Európai Uniónak.

Hatvanmilliós bírság a kereskedőknek karácsony előtt

Archívum2011.12.21, 18:02

Hatvan millió forint bírságot osztott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a karácsonyi időszak előtt a kereskedőknek, az üzletek 55 százalékánál találtak problémát.

Mellár: Helyzetbe hozza a válság a magyar mezőgazdaságot

Archívum2011.11.10, 16:46

Mellár Tamás közgazdász szerint jól jár a válsággal a magyar mezőgazdaság, mert a világgazdaság átrendeződése véget vet az élelmiszerek hosszú utaztatásának, vagyis a helyi termelés felértékelődik. A termékek eredete közben már a harmadik legfontosabb szemponttá vált a magyar vásárlók szemében.

Parragh: Rosszul vizsgázott az ország a magyar áruk vásárlásából

Archívum2011.11.03, 12:25

Parragh László szerint a jövőben növelni kell a magyar termékek arányát a boltokban, de ez nem lesz könnyű, mert egyelőre az ár döntő tényező a vásárlói döntéseknél.

"Ne menjenek a rajongók agyára!" - céges kommunikáció közösségi médiában

Archívum2012.10.24, 11:31

Költséghatékony kommunikációs lehetőség, de folyamatosan foglalkozni kell vele - ez derült ki a közösségi médiáról egy vállalkozóknak szóló AmCham-előadáson. A közösségi média üzleti lehetőség, piackutatási, kommunikációs és a vezetői döntéseket támogató eszköz is, amelyet a kis- és középvállalkozások is kihasználhatnak, igaz, a márkaépítéshez a követők számára frissen kell tartani az oldalt.

Deloitte: Komoly adókockázattal járnak a kuponos akciók

Archívum2011.10.06, 13:20

Az egységes szabályozás hiányában komoly adókockázatokat, és utólagos bírságokat rejthetnek magukban a keresekedelmi cégek által meghirdetett vásárlásösztönöző akciók - állítja a Deloitte adótanácsadó cég.

Túlélni Izlandot: egy sikeres országimázsfilm története

Archívum2011.09.30, 12:52

Miután tavaly tavasszal az Eyjafjallajökull vulkán kitört Izlandon, nemcsak a fél világ légiközlekedése bénult meg, de a turisták is elmaradoztak a szigetországból. Ezért egy szervezet kilenc nap alatt elkészítetett egy országimázs videót, amelynek reklámozására egyenesen a miniszterelnök kérte meg az izlandiakat az esti híradó után. A videó megmentette a turizmust és még nemzetközi díjakat is elnyert. Az [origo] Izlandon készített interjút a Promote Iceland kormányzati-civil összefogás vezetőjével, Inga Hlín Pálsdóttirral.

Fél óránál többet csak a nők hajlandók utazni egy plázáért a GfK szerint

Archívum2011.09.27, 14:47

A GfK Hungária felmérése szerint a magyar vásárlók többsége nem hajlandó harminc percnél többet utazni egy bevásárlóközpontba. Az átlagosnál többet utaznának a nők, illetve azok, akik ritkán keresnek fel plázákat.

A vállalkozások többsége még "bénázik" a marketinggel

Archívum2011.09.22, 17:43

A cégek számára már nem drága a marketing, csak a meg kell ismerni a megfelelő eszközöket - állította a KKV Marketing Expo főszervezője. Szerinte a vevők elérése minden vállalkozás számára kifizethető, de kevés még, aki igazán jól teljesít a marketingben, a többség "bénázik".

Üzletet hozhat a válság a külföldre induló magyar cégeknek

Archívum2011.09.16, 12:11

A válság kevésbé hatott az exportáló cégekre, mint a csak hazai piacra termelőkre, ugyanakkor elmarad az uniós átlagtól a külpiacra lépő magyar vállalkozások aránya. Az exportálni vágyó cégeknek szolgáltatásokat nyújtó Export Kooperáció ötletgazdája szerint a válság lehetőség is a külpiacra lépésre.

KSH: Visszaesés várható a magyar iparban

Archívum2011.09.15, 16:24

Alig nőtt júliusban a magyar ipar teljesítménye, a húzóágazat továbbra is export. A korábbi hónapokhoz képest egyre csökken a növekedés üteme, a megrendelési adatok alapján visszaesés várható.

Már növekedésről beszélnek a cégek az SAP szerint

Archívum2011.09.13, 17:55

A válságadók miatt a hazai cégek visszavettek fejlesztésre szánt keretükből, a régióra pedig az jellemző, hogy a vállalatok idén már inkább a növekedésről beszélnek a tavalyi spórolás után - állította az SAP.

VM: A magyar agrárdiplomácia sikere, hogy lesz libamáj a kölni szakvásáron

Archívum2011.08.22, 18:04

A magyar mezőgazdasági információszerzés és érdekérvényesítés feladatával megbízott diplomaták közvetítésével érte el Magyarország, hogy ne tiltsák ki a libamájat a kölni szakvásárról - állította a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A kisboltok népszerűbbek, mint a plázák a GfK felmérése szerint

Archívum2011.08.17, 13:31

Főként a fiatalok, a magas jövedelműek és a diplomások vásárolnak plázákban, a magyar lakosság nagy része azonban nem bevásárlóközpontokban vásárol - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint ötből két magyar inkább mellőzi a plázákat.

Milliókért rendelt szobrokat a közigazgatási tárca

Archívum2011.08.13, 13:09

Több mint hétmillió forintot költött a budapesti Reagan-szobor júniusi avatásának előkészítésére és lebonyolítására, és több mint tízmillió forintért harminc szobrot rendelt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - derül ki a tárca honlapján közzétett szerződésekből. A tárca a legjelentősebb összeget, 480 millió forintot médiakampányra költötte.

Magyar dinnyét visz külföldi áruházaiba a Tesco

Archívum2011.08.10, 16:01

A Magyar Dinnyeszövetség, amely korábban az Aldi és a CBA túl alacsony árai miatt panaszkodott, a Tescóval közös promóciós kampányban népszerűsítette a hazai gyümölcsöt. Az áruházlánc eddig 7000 tonna magyar dinnyét vásárolt, amelyből 2700 tonnát kelet-európai áruházaiba vitt.

Csökkent a hamis terméket vásárlók aránya egy felmérés szerint

Archívum2011.08.09, 13:05

Egy felmérés szerint a lakosság többsége büntetné a hamisítást, de csak kevesen büntetnék a hamis terméket vásárlókat. Eközben kevesebben vásároltak hamis terméket az elmúlt egy évben, mint a korábbi időszakban, leginkább a ruhákat keresték a vásárlók a hamis termékek közül.

Csökken a magyar export ereje

Archívum2011.08.09, 12:19

Az előző hónaphoz képest jelentősen visszaesett a magyar export, ami akár a GDP növekedésének lassulását is előrevetítheti.

Húszmilliót költ a dinnyefogyasztás ösztönzésére a szakszövetség

Archívum2011.07.29, 15:20

A belföldi dinnyefogyasztási szezon meghosszabbítása a célja a dinnyeszövetségnek, amely több mint 20 millió forintot költött a hazai gyümölcs népszerűsítésére.

Napi: Külföldiek egyre nagyobb részt szereznek a hazai lomtalanítási piacból

Archívum2011.08.08, 09:36

A Napi Gazdaság szerint a hazai szereplőktől egyre inkább elhódítják a külföldiek a lomtalanítási piacot.

Két év alatt 38 milliárd forinttal nőtt a magyar webshopok forgalma

Archívum2011.08.04, 10:44

Becslések szerint háromezer webshop működik a magyar piacon, ezek közül mintegy ezerkétszáz foglalkozik komolyan a web-kereskedelemmel. Két cég közös felméréséből kiderült, hogy a webshopokban leginkább órát, ékszert, kozmetikai termékeket és könyvet, vásárolnak. Kiderült az is, hogy a magyar webshopok két év alatt 38 milliárd forinttal növelték a forgalmukat.

Angol-magyar üzleti etikai szótárat készített az amerikai kereskedelmi kamara

Archívum2011.07.14, 17:35

Új üzleti etikai szótárat adott ki az Amerikai Kereskedelmi és Iparkamara (AmCham). A szótár olyan kifejezéseket, üzleti szakzsargonokat tartalmaz, mint "kínai fal", "közérdekű bejelentő" vagy "arany ejtőernyő".

Pénzt bukhatnak a nyertes pályázatuk hirdetéséről megfeledkező cégek

Archívum2011.07.13, 17:46

A társadalmi nyilvánosság biztosítása és a pályázati pénzek útjának folyamatos kommunikációja nélkül akár a teljes támogatási összeget elveszíthetik a pályázók - állította egy szakszövetség.

Nem bírságolta meg a GVH a szoláriumcsöveket megtévesztően reklámozó céget

Archívum2011.07.11, 10:48

A jogsértést megállapította, de nem bírságolta meg a megtévesztő módon reklámozó Sun System Kft.-t a versenyhivatal. A cég nem tudta bebizonyítani, hogy fertőtlenítője véd az egyes vírusok ellen, illetve hogy szoláriumcsövei a legkevésbé károsak a bőrre.

Egy év romló hangulata után bizakodóbbak lettek a vállalkozások egy felmérés szerint

Archívum2011.07.07, 11:44

Bár továbbra is negatív tartományban tartózkodik, egy év csökkenés után újra növekedett a K&H Bank kis- és középvállalkozások üzleti hangulatát mérő bizalmi indexe. A közterhekre és a hitelkamatokra vonatkozó várakozások javulása áll első sorban az index emelkedése mögött, de a gazdaságpolitika megítélése romlott a megkérdezett vállalkozások körében.

Kishitűség akadályozza a magyar cégek külpiacra lépését egy felmérés szerint

Archívum2011.07.06, 17:51

A közép-magyarországi kis- és középvállalkozások többsége nem lát lehetőséget a külpiacra lépésre - derült ki az M27 Absolvo exporttanácsadó felméréséből. Pedig ennek költségei jóval alacsonyabbak annál, mint amit a külföldi értékesítés árbevételi többlete hozhat - állította a felmérést végző cég.

A kkv-szektorban a családi vállalkozások a legbizakodóbbak Magyarországon

Archívum2011.07.06, 17:28

A magyarországi kis- és középvállalkozói szektor üzleti várakozásai továbbra is olyan szinten vannak, mint a gazdasági világválság kirobbanásakor voltak - derül ki a Policy Agenda - Ipsos felméréséből. A kutatás szerint a kkv-k közel fele olyan nehézségekre számít a következő évben, ami megingathatja cégének helyzetét, 57 százalékuk pedig úgy véli, hogy nincs esélye tevékenységének bővítésére a következő fél évben.

A korábbinál kisebb leárazásokat jósolnak nyárra a kereskedők

Archívum2011.07.06, 16:23

Az árzuhanások mértéke és a kiárusított cikkek köre is szűkebb lehet a korábbiaknál idén nyáron - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség szerdai közleményében. Mindezt a kereskedők és beszállítóik egyre nehezebb helyzete okozza.