Marine Le Pen

címke rss

Orbán Viktor: A veszélyek korában is megvédjük nemzeteinket!

Itthon2022.05.27, 12:05

A veszélyek korában is megvédjük nemzeteinket! - írja Orbán Viktor abban a Facebook-bejegyzésében, melyen Marine Le Pen-nel látható párizsi találkozójukon.

A történelmi siker után maga Marine Le Pen lesz a frakcióvezető

Nagyvilág2022.06.20, 13:40

A francia nemzetgyűlési választásokon történelmi sikert elért Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, Marine Le Pen hétfőn bejelentette, hogy a nemzetgyűlésben 89 mandátumot megszerzett RN frakciót személyesen fogja irányítani. Le Pen helyét a párt élén Jordan Bardella veszi át. Bardella már évek óta a párt alelnöke volt, illetve a köztársasági elnökválasztási kampány, majd a parlamenti mandátumokért vívott harc idején is megbízott elnökként látta el a pártirányítási feladatokat - vagyis a gyakorlatban arad ő az elnök, most már véglegesítve. Bardella májusban a CPAC Hungary konferencián is előadást tartott, ami után interjút adott az Origónak.

Így omlott össze Emmanuel Macron országa

Nagyvilág2022.06.20, 17:56

Ahogy arról már beszámoltunk, Emmanuel Macron francia elnök pártja és szövetségeseinek Együtt! elnevezésű hárompárti koalíciója mindössze 245 képviselői helyet szerzett a francia nemzetgyűlési választáson. Ez kisebbségi kormányzást jelent, hiszen 577 hely van a francia nemzetgyűlésben (parlamentben). Ráadásul Macron LREM nevű pártja csak 158 helyet szerzett. Ezzel jelentősen elmarad még a minimális várakozásoktól és közvélemény-kutatói jóslatoktól is. Macron és pártjának bukását érzékelendő érdemes megjegyezni, hogy 2017-ben az LREM egyedül 314 helyet szerzett, jóval többet, mint a nemzetgyűlésben történő jogalkotáshoz szükséges, abbszolút ...

Marine Le Pen az Oroszország elleni szankciók eltörlését kéri - videó

Nagyvilág2022.08.04, 10:39

A jobboldali politikus szerint az Oroszország elleni intézkedéseknek semmi haszna, csak az európai népek szenvednek tőle. Marine Le Pen rámutatott, hogy áprilisi újraválasztása óta Emmanuel Macron semmit nem csinált, pedig ebben az időszakban kellene megalapozni az elkövetkező öt évet - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A francia állam a migránsokat tárt karokkal fogadja, de a fogyatékkal élő diákokat nem segíti

Nagyvilág2022.10.11, 10:32

Az Államtanács döntése értelmében ezentúl a magániskolákban tanuló fogyatékkal élő gyermekek segítők nélkül kénytelenek enni a menzán - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A portál szerint az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus embertelennek nevezte, hogy állami pénzen oktatják az illegális migránsok gyerekeit, a segítségre szoruló francia diákokat viszont magukra hagyja a kormány.

Marine Le Pen helyett új elnöke lett a legnagyobb francia ellenzéki pártnak

Nagyvilág2022.11.05, 12:55

Miután a júniusi francia parlamenti (nemzetgyűlési) választásokon történelmi sikert ért el a radikális jobboldali RN, Marine Le Pen pártja, az elnöknő úgy döntött, hogy lemond a pártelnökségről és parlamenti frakcióvezető lesz. Így új elnököt kellett választania az RN-nek (Nemzeti Tömörülés). A mai választást a kivételesen tehetséges fiatal politikus, az RN európai parlamenti listavezetője, a 27 éves Jordan Bardella nyerte, hihetetlen fölénnyel; 85%-ot kapott.

A francia kormány megtartaná a dolgozni akaró migránsokat, a bűnözőket pedig kitoloncolná - videó

Nagyvilág2022.12.08, 12:53

A V4NA arról ír, hogy megkezdődött a francia parlamentben a kormány migrációs politikájáról szóló törvényjavaslat vitája. A belügyminiszter elmondása alapján az új törvény célja a jobb integráció és a hatékonyabb kitoloncolás, a miniszterelnök ugyanakkor leszögezte, hogy a zéró bevándorlás nem kívánatos és nem is lehetséges. Marine Le Pen jobboldali politikus szerint demokratikus úton, népszavazással kellene a kérdésről dönteni.

A baloldal vandál rohamosztagosai beteges vonzalmat éreznek az erőszak iránt

Nagyvilág2023.03.19, 15:45

„Franciaország nem lenne ennyire a robbanás szélén, ha az egész rendszer nem lenne hosszú távú válságban. Ezt a válságot a legtöbb elemző egyszerűen nem hajlandó komolyan venni"- írja Mathieu Bock-Côté, világhírű kanadai esszéíró, szociológus a Le Figarónak írt elemzésében. Helyzetelemzéséből kiderül: a nyugdíjreformra szükség van, de Macron nagyon rosszul politizál, ebben a helyzetben a jobboldal viselkedik tisztességesen és a radikális baloldal (de nevezhetjük őket a nevükön: a kommunisták) gyújtják fel Franciaországot.

Macron és miniszterelnöke népszerűsége a mélyponton, a franciák közel 70 százaléka menesztené a baloldali kormányt

Nagyvilág2023.03.20, 14:36

Évek óta nem volt olyan népszerűtlen a francia államfő, mint most, a lakosság közel 70 százaléka azt szeretné, hogy fogadják el valamelyik bizalmatlansági indítványt és távozzon a kormány. A jobboldali Marine Le Pen ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy demokráciában nem lehet megkerülni a parlamenti szavazást egy olyan fontos reform esetében, amit a lakosság háromnegyede elutasít – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség összefoglalójában.

Marine Le Pen óriási fölénnyel nyerne, ha ma lennének a francia választások

Nagyvilág2023.04.10, 13:16

A Le Figaro és a Sud Radio számára készített Ifop-Fiducial közvéleménykutatás megerősíti, hogy Marine Le Pen nagy fölénnyel nyerne, ha ma lennének a francia választások. A kutatás arra is rámutat, hogy a többi párt terén milyenek az erőviszonyok.