Marics Peti

címke rss

Borzalmas körülmények között élt Marics Peti

Tévé2023.10.21, 09:40

Marics Peti ma este újra összemérheti tánctudását a Dancing with the Stars többi versenyzõjével, Stana Alexandra oldalán. Úgy tûnik, egyelõre nem aggódik, magabiztosan vág neki a második élõ show-nak is, amirõl a TV2 riporterével beszélgettek. Marics ekkor árulta el egy titkát, amikor borzalmas körülmények között kellett élnie.

Fotóval bukott le Marics Peti barátnõje

Tévé2023.10.18, 13:14

Hivatalosan még sem Marics Peti, sem Kovács Gyopár nem erõsítette meg, hogy együtt vannak – azonban egy újabb fotó is erre utal.

Marics Peti miatt zokogott Stana Alexandra - videó

Tévé2023.10.14, 22:50

A Dancing with the Stars negyedik évadában Stana Alexandra Marics Petit kapta táncpárjának, aminek nagyon megörült. Korábban elárulta, hogy három név volt a fejében, akikkel nagyon szeretett volna táncolni, az egyik a fiatal énekes volt. Az elsõ találkozójuk alkalmával hatalmas meglepetés volt számára, hogy teljesült a vágya és Mariccsal léphet színpadra. Az énekes nagyon zavarba hozta a táncosnõt, aki végül elsírta magát a váratlan helyzetben, de azóta nagyon jól kijönnek egymással.

Összebújva fotózták Marics Petit és Sydney van den Bosch-t

Tévé2023.10.14, 14:24

Ma este indul a TV2 nagyszabású show-mûsora, a Dancing with the Stars, melyre már lassan két hónapja készülnek a sztárok és a profi táncosok. Az idei évadban feltûnik Marics Peti, aki Stana Alexandra oldalán mutatja meg tánctudását, és a válását nemrég bejelentõ Sydney van den Bosch is, aki most egy elég merész közös fotóval jelentkezett a közösségi oldalán.

Meglepõ dolgot árult el Marics Petirõl a partnere - videó

Tévé2023.10.12, 11:32

A TV2 kiadta a Dancing with the Stars páros videóit, amelyekben a táncospárok mesélnek a partnerükrõl és az eddigi munkafolyamatról. Krausz Gábor a kamerák elõtt kért segítséget, amire, úgy tûnik, Marics Peti is rászorulna: "Be tud vadulni a csaj, az tény. Agresszívba is át tud menni, egyszer-kétszer voltak konfliktusok" – mondta Stana Alexandráról, aki viszont az énekes brutális akaraterejét dicsérte, valamint igyekezett cáfolni, hogy Marics Peti mindent elviccelne. Részletek a videóban.

Kiderült, mi a baj Marics Petivel

Tévé2023.10.09, 12:39

Stana Alexandra a Mokkában elmondta, mi a baj Marics Petivel. Mindketten nagyon készülnek a Dancing with the Stars szombati rajtjára.

Kiderült az igazság Marics Petirõl, sokszor nem értik a rajongók

Tévé2023.09.28, 07:17

Van, vannak olyanok, akik mindent megtesznek, hogy lejárassák a ValMart énekesét, és nagyon úgy néz ki, hogy nem válogatnak az eszközökben - írta a Ripost.

Ismert embertõl indulhatott a Marics Petit lejárató pletyka

Tévé2023.09.25, 17:46

Egy ismert influenszer állhat az állítások mögött, amelyekkel az utóbbi idõben Marics Petit próbálták meg lejáratni.

Döbbenetes dolgokat állítanak Marics Petirõl

Tévé2023.09.21, 08:38

Marics Petirõl egyre több történet kering az interneten, amelyek szerint az énekes igen durván bánik a közönséggel, a rajongóit is rendre leszólja.

Itt az újabb bizonyíték, hogy szakított Marics Peti és új barátnõje

Tévé2023.09.20, 13:31

Bár sosem ismerte el Marics Peti és Kovács Gyopár, hogy egy párt alkotnak, de rengeteg jele volt annak, hogy több van közöttük barátságnál. Többen is azt állították, hogy együtt látták õket, nemcsak a ValMar klipforgatásának alkalmával, hiszen a fiatal színésznõ több koncetre is elkísérte Maricsot. Rengeteg kritikát kaptak a titkos szerelem miatt, ugyanis a pletykák szerint a zenész vele csalta meg Tóth Andit, ezért ért véget a kapcsolatuk. Most úgy tûnik, hogy ennek a kapcsolatnak is vége.

Verekedés miatt félbeszakadt Marics Petiék koncertje - videó

Tévé2023.09.16, 14:04

Verekedés tört ki a ValMar zalaegerszegi koncertjén, az énekesek a színpadról próbálták megnyugtatni a "kemény csávókat".

Brutálisan szexin táncolt Stana Alexandra a zenésszel, ebbõl féltékenység lesz - videó

Tévé2023.09.15, 19:41

Stana Alexandra és Marics Peti már gõzerõvel készülnek a Dancing with the Starsra. A TV2 sikeres mûsorának új évada október 14-én indul, így alig egy hónapjuk maradt a versenyzõknek arra, hogy a legjob formájukat hozzák ki magukból. Stana Alexandra mutatott egy kis ízelítõt a zenésszel való közös munkájából a TikTok oldalán.

Tönkreteheti a versengés Marics Petiék barátságát

Tévé2023.09.13, 18:12

Mint írtuk, Marics Peti is vállalta a felkérést, így a Dancing with the Stars idei évadában õ is versenybe száll Stana Alexandra oldalán. Arra azonban nem számított, hogy egy olyan embert veszíthet el emiatt, akivel igencsak közeli barátságot ápoltak egymással.

Stana Alexandra máris lefektette Marics Petit

Tévé2023.09.08, 10:52

"Egy kép többet mond minden szónál" - olvasható a kép mellett, melyen Stana Alexandra éa Marics Perti fekszenek a földön egy táncpróba után. A páros már javában készül a Dancing with the Starsra, ami október közepén tér vissza a TV2-re, úgy tûnik, már most mindent beleadnak, hogy biztos legyen a továbbjutás.

Továbbra sem hallgat az orvosokra Marics Peti

Tévé2023.09.06, 13:32

Október 14-én indul a Dancing with the Stars negyedik évada, ahol Marics Peti is megmutatja, mit tud a parketten. Az énekes nemrég törte el a lábát, de nem áll le, koncertezik és javában készül a TV2 show-jára.

Nagyon durva dolgot állítanak Marics Petirõl és az új barátnõjérõl

Tévé2023.09.03, 20:32

Élesen bírálta az egyik rajongója Marics Petit, mert szerinte Tóth Andihoz nem ér fel Kovács Gyopár.

Megdöbbentõ dolog történt Marics Peti barátnõjével

Tévé2023.09.01, 10:34

Kovács Gyopár neve azóta, hogy Marics Petivel összejöttek, sokaknak ismerõs lehet. Habár most arról szólnak a hírek, hogy a pár szakított, Gyopárt nem felejtették el a követõk. Van, aki a nevében írogat...

Szakíthatott Marics Peti és új barátnõje

Tévé2023.08.28, 13:49

Máris szakíthatott Marics Peti és Kovács Gyopár, legalábbis az interneten ez a pletyka terjed. Az énekest már egy másik nõvel is látták.

Meglepõ dologra készül a durva balesetet szenvedett Marics Peti

Tévé2023.08.18, 10:16

A ValMar lép fel a Magyar Honvédség augusztus 20-i programsorozatán a Városligetben, augusztus 18-án. A részletekrõl Marics Peti beszélt.

Hatalmas dologra készül Marics Peti

Tévé2023.08.17, 15:36

Marics Peti élete tele van izgalommal. Hamarosan ismét meglepi a közönségét valamivel.

Megdöbbentõ felvételek kerültek elõ Marics Petirõl - videó

Tévé2023.08.11, 20:08

Korábban már többször írtunk Marics Peti állapotáról, a zenész ugyanis a Budapest Parkban tartott koncertjükön eltörte a lábát.

Eltûnt Marics Peti barátnõje

Tévé2023.08.09, 13:20

Bár a mai napig nem erõsítették meg a híreszteléseket, hogy egy párt alkotnának, de többen is tudni vélik, hogy együtt van Kovács Gyopár és Marics Peti, akivel a fiatal zenész Tóth Andival való szakítása után ismerkedett össze. A fiatalok igyekeznek óvni magánéletüket, de mégis sokan találgatják, vajon mi lehet közöttük. Most a színésznõ valamiért úgy döntött, hogy teljesen visszavonul a nyilvánosságtól.

Kiderült az igazság Marics Peti szerelmi életérõl

Tévé2023.08.07, 08:06

Tóth Andi után Kovács Gyopárral sem lesz túl hosszú távú Marics Peti kapcsolata, legalábbis a jósnõ szerint, aki úgy látja: a következõ években rengeteg nõ megfordul majd a híresség oldalán - írta a Bors.

Olyan dolog derült ki Marics Petirõl, amiért véget érhet a kapcsolata

Tévé2023.08.06, 21:57

Eseménydús év áll Marics Peti mögött és még mindig nincs vége. Történt vele jó és rossz egyaránt, de talán többségben pozitív dolgok, fõleg a karrierjét illetõen. Év elején még exével, Tóth Andival zsûriztek a Sztárban sztárban, majd szakításukat követõen hamar rátalált a boldogság Kovács Gyopár színésznõ személyében. Azonban kiderült valami a fiatal énekesrõl, amire rámehet a mostani kapcsolata.

Ilyen állapotban van most a koncerten durva balesetet szenvedõ Marics Peti

Tévé2023.08.03, 20:11

Marics Peti csúnya balesetet szenvedett a június végi Budapest Park-koncertjükön, ami után  kényszerpihenõt kellett volna tartania. Most lekerült a gipsz a lábáról, de egy ideig még nem szabad ugrálnia a színpadon.

Egyre gyanúsabban viselkedik Marics Peti, megdöbbentõ dolgokat mondanak róla

Tévé2023.08.02, 20:26

Marics Peti csúnya balesetet szenvedett a június végi Budapest Park-koncertjükön, ami után egy hónap kényszerpihenõt kellene tartania. Az énekes azonban nem hallgat az orvosokra, a nagy nyári koncertszezonban nem hajlandó lemondani a fellépésekrõl, és az orvosok tanácsa ellenére is ugrál és rohangál a színpadon. A ValMar tagja korábban már megmutatta, milyen csúnya lett a lába a sérülés után, a Tóth Andival való szakítása után pedig állítólag már egy új barátnõ gondoskodik róla, aki egyre idegesebb a róluk terjedõ pletykák miatt.

Újabb csavar Valkusz Milán és Marics Peti szerelmi életében

Tévé2023.07.20, 16:46

A Valmar együttes két tagjának szerelmi életétõl már egy jó ideje hangos a sajtó. Marics Peti és Tóth Andi kapcsolata címlapok témája volt hónapokig, az énekesnõt követte a színésznõ, Kovács Gyopár. Árpási Petráról, Valkusz Milán párjáról sem feledkeztek meg azonban a lapok.

Elege lett Marics Peti barátnõjének

Tévé2023.07.18, 14:43

Kiborult Marics Peti barátnõje, Kovács Gyopár, nem szeretné, ha a sajtóban és a közösségi médiában tovább foglalkoznának a magánéletével.

Marics Peti egyre rosszabb állapotban van, nem hallgat az orvosaira

Tévé2023.07.17, 07:00

Nem bírja ki Marics Peti, hogy ne ugráljon a színpadon, de lehet, hogy ennek meglesz még a böjtje...

Rémisztõ videó került elõ Marics Peti barátnõjérõl

Tévé2023.07.14, 12:57

Elõkerült egy felvétel, amin sokan szerint Marics Peti barátnõje van, amint éppen kidõl. Ha még a barátnõje egyáltalán Kovács Gyopár...

Ismeretlen nõt ölelget Marics Peti

Tévé2023.07.14, 08:59

Ismeretlen nõvel tûnt fel az EFOTT Fesztiválon Marics Peti.

Súlyos következménye lehet Marics Peti viselkedésének

Tévé2023.07.12, 14:51

Mint arról korábban beszámotlunk, Marics Peti súlyos bokatörést szenvedett pár héttel ezelõtt a Budapest Park színpadán, amikor az elõadás hevében rosszul lépett, kifordult a bokája és fekvõgipszben gyógyult egészen a múlt hétig. A ValMar rajongókat is aggasztja, hogy Marics járógipsszel is ugrál a színpadon, de nem ez az elsõ eset, hogy a fiatal énekes nem foglalkozik a felépülésével.

Aggasztóan viselkedik Marics Peti

Tévé2023.07.10, 11:15

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Marics Peti a ValMar egyik fellépésén komoly bokasérülést szenvedett, miközben a színpadon ugrált és kibicsaklott a bokája. Hamar kiderült, hogy törést is szenvedett, így ágynyugalomra kötelezték, lábát begipszelték. Marics már úgy érzi, hogy újra képes koncertezni, így visszatért a színpadra, de sokakat aggaszt a viselkedése.

Így néz ki Marics Peti lába a törés után - fotó

Tévé2023.07.09, 14:48

Marics Peti visszatért a színpadra, miután a Budapest Parkban koncert közben törte el a lábát, és pár további fellépését le is kellett mondani a ValMarral. A héten már a negyedik koncertjére készül, és egy Instagram-sztoriban meg is mutatta, hogyan néz ki most a lába. "Egész szép már" – írta a fotóhoz, amelyen azért látszik, hogy nem jött még teljesen rendbe.

Meztelenül mutogatja magát Marics Peti barátnõje - fotó

Tévé2023.07.04, 21:37

Marics Peti nem sokáig szomorkodott Tóth Andival való szakítása után, annak ellenére, hogy azt mondta, legalább öt-tíz évig nem lesz foglalt a szíve. Kovács Gyopár az új barátnõje, aki nemrég az énekes egyik koncertjén is feltûnt. A színésznõ rendszeresen megmutatja magát követõinek közösségi oldalán, így tett most is, csak éppen ruha nélkül...

Marics Peti miatt szakíthatott Valkusz Milán és párja

Tévé2023.07.04, 18:46

Korábban már megírtuk, Curtis, Kabát Péter és még néhány barát meglátogatta Marics Petit, a zenész ugyanis nemrég koncert közben eltörte a lábát. Valkusz Milán támogatja õt mindenben, aki idõközben szingli lett, barátnõjénél ugyanis betelt a pohár. Miután Tóth Andi szakított Marics Petivel, az visszaköltözött Milánhoz, akivel már ott élt párja, Petra, amíg meg nem unta a kialakult helyzetet.

Az ágyban fekvõ Marics Petit magára hagyta a barátnõje

Tévé2023.07.04, 10:08

Míg új szerelme utazgat, az énekes gipszben szomorodik.

Kiderült, ki gondoskodik a törött lábú Marics Petirõl

Tévé2023.07.03, 10:55

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Marics Peti csúnyán megsérült a koncertjükön, a lába is eltört egy rossz ugrásnál. Az énekes szerencsétlen mozdulatáról egy eddig nem látott videó került elõ - itt meg is nézheti, most pedig az is kiderült, hogy ki gondoskodik róla, míg fekvõgipszet visel.

Máris szakíthatott Marics Peti és új barátnõje

Tévé2023.06.28, 19:39

Úgy tûnik, Marics Peti nem túl kitartó a párkapcsolatait illetõen, ugyanis Tóth Andival való gyors szakítását máris egy újabb követte. Bár sokan úgy gondolták, hogy nagyon rövid volt az énekesnõ és az énekes kapcsolata, de Maricsnak sikerült a saját rekordját megdönteni, ugyanis úgy fest, hogy mostani barátnõjével is véget ért a szerelem pár hét után.

Megint megbotránkoztatta az embereket az RTL Klub õrjöngve trágárkodó sztárja

Tévé2023.06.28, 11:46

Manuel körül egyre több a botrány: volt, hogy egy biztonsági õrrel veszett össze, volt hogy trágár szavakat kiabált az õt sértegetõ rajongónak a középsõ ujját mutogatva. Most elõkerült egy kép, amin a viselkedése miatt haragudtak meg rá sokan.

Lábtörése után üzent Marics Peti, kiderült, mi lesz a ValMar nyári koncertjeivel

Tévé2023.06.27, 10:28

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Marics Peti csúnyán megsérült a csütörtöki koncertjükön, a lába is eltört egy rossz ugrásnál. Most üzent a rajongóknak. 

"Lett egy bokatörés..., illetve bokaszalag is szakadt" - Marics Peti sérülése miatt erre számíthatnak a rajongók

Life.hu2023.06.27, 11:49

Ahogy azt a Life is megírta, lendületesen kezdett a Valmar a Budapest Parkban, aminek azonnal sérülés lett a vége: Marics Peti ugrálás közben elesett, a bokája maga alá fordult és eltört. Ugyan a koncertet így is végigénekelte, de jelenleg fekvésre van ítélve. De mi lesz így a nyári bulikkal? 

Sokkolóan fájdalmas közeli felvétel került elõ Marics Peti balesetérõl

Tévé2023.06.25, 08:47

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Marics Peti csúnyán megsérült a csütörtöki koncertjükön, olyannyira, hogy a lába is eltört egy rossz ugrásnál. Az énekes szerencsétlen mozdulatáról egy eddig nem látott videó került elõ.

Döntöttek Marics Petiék a következõ koncertrõl

Tévé2023.06.23, 17:50

Elmarad a ValMar szombati koncertje Gergelyiugornyán, miután Marics Peti eltörte a lábát.

Zenésztársa is megszólalt Marics Peti lábtörésérõl

Tévé2023.06.23, 16:21

A ValMar duó másik tagja, Valkusz Milán is megszólalt, miután Marics Peti a lábát törte a színpadon.

Megszólalt Valkusz Milán Marics Peti balesetérõl: "Onnantól kezdve borult a kártyavár"

Life.hu2023.06.23, 12:23

Marics Peti a Budapest Parkban tartott koncertjükön sérült meg, ráadásul az elsõ szám közben. Valkusz Milán hírt adott Peti állapotáról, és megköszönte a rajongóknak, hogy így is hatalmasat buliztak együtt.

Súlyos balesete után megszólalt Marics Peti

Tévé2023.06.23, 09:28

Ahogyan arról már korábban írtunk, baleset érte a ValMar énekesét. Marics Petit tolószékben kellett levinni a színpadról, aki végül nem hagyta cserben a közönséget, nem sokkal késõbb visszatért a színpadra.

Marics Peti csúnyán megsérült koncert közben: az elsõ szám alatt esett hatalmasat

Life.hu2023.06.23, 07:19

Marics Peti a Budapest Parkban tartott koncertjük elsõ száma alatt esett el és sérült meg.

Súlyosan megsérült Marics Peti, félbeszakadt a koncert - videó

Tévé2023.06.23, 03:57

Marics Peti és Valkusz Milán, azaz a ValMar ma este a Budapest Parkban lépett színpadra, Marics állapota azonban keresztül húzta a duó számításait.

Megint az exeit szidja Tóth Andi

Tévé2023.06.22, 18:38

Tóth Andi nem szokványos módját választotta annak, hogy megsértse volt barátjait, de egyértelmûen Marics Petinek és Szabó Ádámnak is szólt az üzenete.

ValMar koncerten látták együtt a rajongók Marics Petit és Kovács Gyopárt

Life.hu2023.06.20, 18:00

Nyilvánosan mutatkozott együtt Marics Peti és Kovács Gyopárt, legalábbis Valmar rajongók ezt állítják. Egy tatabányai koncerten látták együtt a két fiatalt. 

Tóth Andi elismerte, hogy nagy bajban van

Tévé2023.06.19, 18:49

Mint azt korábban írtuk, Tóth Andi egy interjúban vallott nehéz gyerekkoráról, traumáiról és Marics Petirõl, valamint szakításukról is. A visszavonuló énekesnõ olyan részleteket is elárult, amiket ezelõtt még soha, apjáról és gyerekkoráról is vallomást tett. Többek között azt is elárulta, hogy szakember segítségét kérte, mert érezte, hogy egyedül nem tud megbírkózni a teherrel.

Újabb bizonyíték arra, hogy Marics Peti és Kovács Gyopár együtt vannak

Tévé2023.06.19, 14:34

Az egészen biztos, hogy Kovács Gyopár és Marics Peti között volt valami, errõl már korábban írtunk. Az énekes viszont nem is olyan régen úgy nyilatkozott, Tóth Andi után öt vagy tíz évig nem lesz foglalt a szíve. Erre azonban lehet, hogy már most rácáfol, ugyanis Gyopárral nagyon jól alakulnak a dolgaik.

Folytatódik Tóth Andi és Marics Peti drámája: az énekesnõ durván kritizálja volt barátját

Tévé2023.06.09, 18:02

Habár azt mutatja Tóth Andi, hogy jól megvan exbarátja, Marics Peti nélkül is, most mégis egyértelmûen neki szólt a legutóbbi kritikája. Sem az énekesnõ, sem az énekes nem szólalt meg korábbi szakítása körülményeirõl és okáról, de már kiszivárogtak bizonyos információk arról, hogy Marics megcsalhatta volt párját, így nem megelpõ, ha a mai napig dühös rá.

Hajdú Péter durván rátámadt Marics Petire

Tévé2023.06.03, 16:49

Hajdú Péter keményen bírálta Marics Petit, szerinte nem lett volna helye a Sztárban sztár zsûrijében.

Nem kímélik Tóth Andi rajongói Marics Petit: "Nagyon rossz irányba halad ez a történet"

Life.hu2023.05.31, 14:18

Lejárató kampány indult Marics Peti ellen, a fiatal énekesrõl Tóth Andi rajongói terjesztenek durvábbnál durvább híreket, amelyek már a ValMar zenekar mindennapjait is megnehezítik. 

Tóth Andi rajongói hadjáratot indíthattak Marics Peti ellen

Tévé2023.05.31, 06:41

Az elmúlt napokban óriási botrány bontakozott ki Marics Peti körül, akit egy Facebook-csoportban többen is megvádoltak azzal, hogy illetlen ajánlatokat tett fiatal lányoknak. Szülõk, testvérek és barátok is jelentkeztek, hogy megosszák a történetüket, miszerint a ValMar énekese a koncertek után csapja a szelet a rajongóinak, majd felajánlja, hogy töltsenek egy kis idõt kettesben.

Felháborodtak Marics Peti rajongói, szerintük Tóth Andinak írta legújabb dalát

Tévé2023.05.26, 10:09

Ahogy arról már korábban írtunk, valószínûleg új barátnõje van Marics Petinek. Az énekes és Tóth Andi nemrég szakítottak, de már több bizonyíték is van arra, a ValMar zenésze Kovács Gyopár oldalán találta meg a boldogságot.

Íme Marics Peti és Kovács Gyopár elsõ közös fotója

Tévé2023.05.25, 21:54

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Marics Petinek feltehetõleg új párja van, Kovács Gyopár személyében. A fiatal színésznõ kísértetiesen hasonlít az énekes volt barátnõjére, Tóth Andira.

Kovács Gyopár jóban van Marics Petivel, talán hozzá is megy feleségül, de csakis a videoklipben

Life.hu2023.05.25, 16:40

Marics Peti kereste meg Kovács Gyopárt, hogy szerepeljen a Valmar videoklip-sorozatában, amit a színésznõ el is vállalt.

Tényleg együtt vannak? - Elõször szólalt meg Marics Petirõl Tóth Andi hasonmása

Tévé2023.05.24, 13:54

Álllítólag Marics Peti új választottja nem más, mint Kovács Gyopár. A színésznõ a ValMar legújabb klipjében is szerepel, és pont úgy néz ki, mintha Tóth Andi ikertestvére lenne - itt képet is talál róluk. A színésznõ eddig hallgatott, de most megszólalt a témában.

Árulkodó sorok a ValMar új dalában: Tóth Andinak üzenhet ezzel Marics Peti

Life.hu2023.05.24, 15:37

Márciusban bombaként robbant a hír, hogy Marics Peti és Tóth Andi szakítottak. Peti hamar továbblépett, a hírek szerint összejött Kovács Gyopár színésznõvel, ennek ellenére új dalában mintha Andinak üzent volna.

Egyre nagyobb a botrány, Marics Peti nyilvánosan megalázta Tóth Andit

Tévé2023.05.23, 17:38

Hatalmas szerelemnek indult, mégis elhagyta Tóth Andi a WALMAR énekesét. Ennek már néhány hónapja, de nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnének az emberek még mindig róluk vagy ne éppen õk üzennének egymásnak. Elõször Tóth Andi, majd Marics Peti mondta el dalban érzéseit. Eközben már egy új nõ van az énekes oldalán, Kovács Gyopár személyében, a színésznõ ráadásul kísértetiesen hasonlít a Sztárban Sztár zsûritagjára. Összeszedtük, mi minden történt, mióta kitette közös otthonukból az énekest Tóth Andi.

Durván támadják Tóth Andit legutóbbi videója miatt

Tévé2023.05.23, 11:15

Tóth Andi már hozzászokott, hogy sokat kritizálják õt a közösségi oldalain. A legártatlanabbnak tûnõ bejegyzéseivel is komoly indulatokat képes kiváltani egyesekbõl, most legújabb videója alatt kapott rengeteg kritikát, sokan elítélik a visszavonuló énekesnõ viselkedését.

Marics Peti új barátnõje egy az egyben úgy néz ki, mint Tóth Andi - képek

Tévé2023.05.22, 14:20

Álllítólag Marics Peti új választottja nem más, mint Kovács Gyopár. A színésznõ a ValMar legújabb klipjében is szerepel, és pont úgy néz ki, mintha Tóth Andi ikertestvére lenne.

Marics Petin nevetnek a kommentelõk Tóth Andi miatt

Tévé2023.05.22, 11:16

Tóth Andi nehéz idõszakon van túl, az õt ért nehézségekrõl néhány hónapja részletesen beszámolt. A gondjait tetézte Marics Petivel való kapcsolata, aminek véget is vetett. Azóta úgy tûnik, az élete egyre jobbra fordul, amihez hozzájárul hûséges társa.

Kitálalt Marics Petirõl egy barátja: így áll most a nõkhöz

Life.hu2023.05.20, 10:30

Marics Petit a szakítás óta több lánnyl is hírbe hozták, de az énekes valószínûleg nem mostanában köti le magát. 

Kitálalt Marics Peti ismerõse: az énekes csak szórakozik a nõkkel

Tévé2023.05.20, 11:03

Mint azt korábban írtuk, Marics Peti nagyon úgy tûnik, hogy egy fiatal színésznõhöz, Kovács Gyopárhoz került közel. Bár Tóth Andival nemrég szakítottak, az énekes nem sokáig gyászolta a kapcsolatot, szinte azonnal elkezdte falni a nõket, már a harmadik nõvel hozzák hírbe pár hónap leforgása alatt. Most egy ismerõs elárulta, hogy miért viselkedik így Marics Peti és vajon komolyan gondolja-e a kapcsolatát jelenlegi barátnõjével.

Marics Peti erõs szavakkal üzent Tóth Andinak

Tévé2023.05.19, 14:31

Marics Peti és Tóth Andi szakítása sokakat meglepett, állítólag a féltékenység vetett véget a szerelemnek. Az énekes nem nyilatkozott a témában, de most egy dalszövegében üzent.

Itt a bizonyíték, hogy Marics Petinek új barátnõje van

Tévé2023.05.18, 19:02

Mint azt korábban írtuk, többen is megerõsítették, hogy Marics Peti új barátnõje nem más, mint a fiatal színésznõ, Kovács Gyopár. A 24 éves színésznõ máris együtt dolgozott az énekessel, mivel a ValMar duó legújabb videoklippjében szerepel. A forgatásról kiszivárgott egy felvétel, ami minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Marics Peti és Kovács Gyopár egy párt alkot, bár sokan kifejezték nemtetszésüket ezzel kapcsolatban. 

Együtt forgatott Marics Peti és új szerelme - a lány több Valmar- klipben is szerepet kapott

Life.hu2023.05.18, 22:25

Hogy a barátnõje-e Kovács Gyopár Marics Petinek, hivatalosan még nem derült ki, de nemrégiben a színésznõ egyik barátja és egy kollégája is a fiatalok kapcsolatáról fecsegett ki információkat. Most pedig kiderült, hogy a lány több Valmar-klipben is helyet, azaz szerepet kapott. 

Már együtt is dolgozik Marics Peti és az új barátnõje

Tévé2023.05.18, 08:41

Marics Peti újdonsült barátnõje nemcsak a színházban, de a ValMar új klipjében is szerepet kapott.

Marics Peti új barátnõje mellett jelent meg Tóth Andi

Tévé2023.05.17, 16:43

Kiderült, hogy Marics Peti korábbi és jelenlegi barátnõje, vagyis Tóth Andi és Kovács Gyopár már évek óta ismerik egymást.

Õ lehet Marics Peti új szerelme - egy kollégája buktatta le a lányt

Life.hu2023.05.17, 15:01

Marics Peti állítólagos új szerelmének egy kollégája és egy közeli ismerõse is állítja, dúl a szerelem a fiatalok között, de eddig egyikük sem vállalta fel a másikat. Ha valóban igaz a hír, vajon meddig akarják még titokban tartani, hogy együtt vannak? 

Megszólaltak az ismerõsök Marics Peti új kapcsolatáról

Tévé2023.05.16, 16:31

Nagyon úgy néz ki, hogy igaz a korábbi pletyka, és tényleg egy párt alkot Marics Peti és Kovács Gyopár.

Valkusz Milán kiakadt: szerinte volt helye Marics Petinek a Sztárban sztár zsûrijében

Life.hu2023.05.15, 22:17

A Valmar volt Istenes Bence vendége az IstenEst legújabb felvételén. Természetesen szóba jött az is, hogy Maricsot rengetegen kritizálták, amiért beült a Sztárban sztár zsûrijébe.

Nagyon kínos dolog derült ki Marics Petirõl

Tévé2023.05.14, 14:19

Marics Peti nem fogta vissza magát egy mûsorban, kínos helyzetbe került.

Tóth Andi kibékülne Marics Petivel?

Tévé2023.05.12, 09:58

Tóth Andi rajongói szerint sokatmondó, hogy az énekesnõ a szakítás után sem törölte közösségi oldaláról a közös képeket.

Tóth Andiról mintázott kamuprofillal alázzák Marics Petit és új párját

Life.hu2023.05.11, 15:05

Tóth Andi és Marics Peti szakítása óta eltelt két hónap, de a rajongók még mindig azonnal ráharapnak a szaftos pletykákra.

Tóth Andi nevében támadja valaki Marics Peti csinos új barátnõjét

Tévé2023.05.11, 12:29

Meglepõ kommentek bukkantak fel egy csinos színésznõ fotói alatt, akit már többször is szóba hoztak Marics Petivel.

Tóth Andi nem fékezte az indulatait: "Mutasson már valaki egy k*rva papírt, ami perrõl szól ellenem"

Life.hu2023.05.04, 23:13

Március elején jelentette be visszavonulását Tóth Andi, akkor elmondta, hogy nem vállal fellépéseket és nem ad ki újabb dalokat sem. A fellépések, koncertek szervezõi erre felkapták a fejüket és elterjedt a hír, hogy lekötött koncertjei miatt akár pert is indíthatnak ellene. 

Nem hinné el, ki bukkant fel Marics Peti mellett - fotó

Tévé2023.04.23, 11:02

A ValMar duóhoz, vagyis Valkusz Milánhoz és Marics Petihez csatlakozott T. Danny, hárman együtt valami nagy dobásra készülnek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon egy friss Instagram-bejegyzés szerint. A három srác már találkozott a Sztárban sztár döntõjében is, Valkusz ugyanis Curtist utánozta egy duettben T. Danny oldalán, miközben Marics a zsûriben ült. Hogy most mivel állnak elõ, az április 28-án fog kiderülni.

Erre készül Curtis és Marics Peti

Tévé2023.04.18, 13:53

Az egykori válogatott vízilabdázó, Drávucz Rita kislánya kétoldali dongalábbal született, Charcot-Marie-Tooth rendellenességet állapítottak meg nála. Ez egy nagyon összetett betegség, amelyet számos génhiba okozhat. Nem ez az elsõ alkalom, hogy ismert emberek úgy döntenek, segítenek Flórán. 

Ki az a lány, aki elcsavarhatta Marics Peti fejét? Ezt lehet tudni róla

Life.hu2023.04.17, 14:32

Marics Peti és Tóth Andi kapcsolata véget ért, és habár õk nem nyilatkoztak arról, mi vezetett a szakításhoz, a találgatások elkezdõdtek. Felröppentek pletykák, hogy Peti máris mással vigasztalódik. Ezt lehet tudni arról a lányról. 

Marics Peti új barátnõje Tóth Andit is ismeri

Tévé2023.04.17, 06:19

Egyre több jel utal arra, hogy nem voltak alaptalanok a feltételezések, amelyek szerint a Tóth Andival való szakítása után Marics Peti szívét egy barna szépség rabolhatta el. A szóban forgó hölgy több alkalommal is felbukkant az egyik videóklipjében, így ha hinni lehet a találgatásoknak, kettejük között feltételezhetõen nem most indulhatott el a románc.

Így reagált Marics Peti az új barátnõjérõl szóló pletykákra

Tévé2023.04.16, 13:27

Ahogy korábban írtuk, egy bennfentes információi szerint Marics Peti már nem kesereg a Tóth Andival való szakításán és máris újra szerelmes. Állítólag az új barátnõje egy fiatal modell, akivel már korábban dolgoztak is együtt az egyik videoklip forgatásán. Most Marics Peti sejtelmesen reagált a találgatásokra, hogy valóban van-e új barátnõje.

Marics Peti nem szomorkodott sokáig: ezt lehet tudni a titokzatos lányról, aki állítólag elcsavarta a fejét

Life.hu2023.04.15, 11:30

Marics Peti és Tóth Andi szerelme véget ért, errõl az énekesnõ tájékoztatta a rajongókat. A bejelentés óta terjednek pletykák arról, miért szakíthattak, felmerült az is, hogy megcsalás miatt vetett véget Andi a kapcsolatnak. Most pedig arra derült fény, ki az a lány, akivel az énekes vigasztalódik.

Kiderült, ki csábíthatta el Marics Petit Tóth Anditól

Tévé2023.04.15, 10:31

Marics Peti nem szomorkodott sokáig a Tóth Andival való szakítása után, kiderült, kivel vigasztalódik a ValMar énekese - írta a Blikk.

Megcsalás vezethetett Tóth Andi és Marics Peti szakításához

Life.hu2023.04.13, 14:09

Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata véget ért, sokan azonban továbbra is kíváncsiak arra, miért hunyt ki a szerelem. Felröppent az a pletyka is, hogy megcsalás rombolta le a kapcsolatot.

Komoly alapja lehetett Tóth Andi féltékenységének

Tévé2023.04.13, 06:19

Korábban arról írtak a lapok, hogy Tóth Andi állandó féltékenykedése miatt romlott meg a kapcsolata Marics Petivel. Most úgy tûnik, elképzelhetõ, hogy az énekesnõ megérzett valamit.

Fájdalmas szakításról vallanak Tóth Andi utolsó dalai

Tévé2023.04.12, 10:48

Tóth Andi Instagram oldalán osztott meg néhány felvételt, amelyben legújabb dalainak fájdalmas, szakításra utaló sorait emeli ki.

Két napig megállás nélkül bulizott Marics Peti és Valkusz Milán - fotó

Tévé2023.04.12, 06:33

Nem volt könnyû dolga a két énekesnek, de nemcsak azért, mert egyikük versenyzõ, a másik zsûritag volt a Sztárban Sztár idei évadában - írta a Ripost. 

Mindenki félreértette Tóth Andit

Tévé2023.04.11, 11:26

Mint azt korábban írtuk, véget ért a Sztárban sztár kilencedik évada, melyben Gubik Petra gyõzelmével történelmet írt, ugyanis õ lett a show elsõ nõi gyõztese. A hangulatot fokozta Marics Peti és Tóth Andi szakításának ténye és a kettejük között lévõ feszültség és szurkálódás, fõleg az énekesnõ döntõbeli mondata, ami sokak szerint nagyon provokatív volt.

Marics Peti élõ adásban lökte félre Tóth Andit - videó

Tévé2023.04.10, 15:34

Érdekes pillanatot szúrtak ki a nézõk a Sztárban sztár döntõjében: a végén egy pillanatra lehetett látni, amint Marics Peti félrelökte Tóth Andit az ünneplés során.

Marics Petinek üzenhetett új videójával Tóth Andi

Tévé2023.04.10, 13:33

Tóth Andi a Sztárban sztár döntõje után talán volt szerelmének, Marics Petinek üzent egy Instagram-videóval, amelyben a kocsiban énekli utolsónak szánt lemeze egyik számát. A szöveg sokatmondó: "Hallom, hogy még nem vagy túl rajtam / Az baj, tudod én is rád gondoltam / Mikor kicsikét ittam tegnap / de már elmúlt, nincs para" – hallhatjuk az énekesnõtõl. A felvétel egy darabig még megnézhetõ itt, alább egy kivágott kép látható belõle.

Tóth Andinak nehéz volt, hogy az exe mellett kellett végigcsinálnia a Sztárban sztárt

Life.hu2023.04.09, 20:51

Tilla arról kérdezte a Sztárban Sztár zsûritagját, hogyan érezhetik most magukat a versenyzõk a döntõben, ám ilyen válaszra senkit sem számított.

Tóth Andi élõ adásban tette szóvá, hogy az exe mellett kell ülnie - videó

Tévé2023.04.10, 10:03

Vasárnap este döntõjéhez érkezett a Sztárban sztár, és rögtön az elején volt egy kis pengeváltás a volt szerelmesek, Tóth Andi és Marics Peti között – amikor ugyanis Till Attila végigkérdezte a zsûritagokat, hogy ki hogy érzi magát, Tóth Andi nevetve kérdezte, hogyan érezhetné magát, ha az exe ott ül mellette. Nézze meg videón, hogy mi történt!

Hogyan bír együtt dolgozni a botrányos szakítás után Tóth Andi és Marics Peti?

Tévé2023.04.08, 20:26

Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata sokáig felhõtlennek tûnt, még a Sztárban Sztár kezdetén is izzott köztük a levegõ, és a szüneteket is együtt töltötték. Pár hete azonban feltûnõen ridegek voltak egymással, amire a TV2 nézõi is felfigyeltek, és gyorsan ki is derült, hogy a kapcsolatnak vége, az énekes már el is költözött a közös otthonukból. A magánéleti problémák ellenére is kénytelenek voltak az elõdöntõ alatt együtt ülni a zsûriben, és még lesz egy élõ adás vasárnap este, amikor szintén órákra össze lesznek zárva, kamerákkal körülvéve. Nem õk az egyetlenek a magyar sztárvilágban, akik így jártak, korábban más sztárpárok is kerüültek ...

Tóth Andi fenyegetõzik és feljelentést tervez

Tévé2023.04.08, 13:39

Most lett elege az énekesnõnek, a Sztárban sztár zsûritagjának. 

Elõzõ
Következõ