Marian Cozma

címke rss

Már Cozma megölése előtt vérontást ígért egy vádlott

Itthon2010.06.16, 18:29

Huszonöt ember állt bíróság elé szerdán Veszprémben a Cozma-ügyben, társtettesként elkövetett garázdasággal vádolják őket. A vádirat szerint a csoport már akkor kötekedett és verekedett, mikor megérkezett a klubhoz, ahol Marian Cozma kézilabdázót megölték, és egyikük már akkor megjegyezte, hogy "itt ma vér fog folyni". A gyilkossági ügyet külön perben tárgyalják szeptembertől.

Hét embert vádolnak Cozma megölésével

Itthon2010.04.15, 13:00

Bejelentette az ügyészség, hogy vádat emel a Cozma-gyilkosság feltételezett elkövetői ellen. Összesen 27 vádlott van, közülük hétnek van köze az ügyészség szerint az emberöléshez, a többiek ellen pedig csoportosan elkövetett garázdaság a vád.

Vádemelést javasol a rendőrség a Cozma-ügyben

Itthon2010.04.02, 17:30

Pénteken átszállították az ügyészségre a Cozma-gyilkosság mintegy 17 ezer oldalnyi nyomozati anyagát, a rendőrség vádemelési javaslatta adja át az ügyet. Marian Cozma meggyilkolásával három embert gyanúsítanak, két másikat pedig életveszélyt okozó testi sértéssel. Egy elkülönített ügyben összesen 27 embert gyanúsítanak garázdasággal és más bűncselekményekkel.

Több ezren vettek részt Marian Cozma emlékművének felavatásán

Itthon2010.02.06, 16:20

Szombat délután felavatták a tavaly februárban megölt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma mellszobrát a város sportcsarnoka előtti parkban. Az eseményen több ezren vettek részt, ott volt többek között Debreczenyi János polgármester és Mocsai Lajos, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának vezetőedzője.

Szombaton avatják Cozma veszprémi emlékművét

Archívum2010.02.05, 11:56

Helyére állították pénteken a Cozma-emlékművet a Veszprém Aréna előtti parkban. Az egyelőre még letakart szobor avatását szombaton 14 órakor tartják - tájékoztatott Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke.

Egy sárbogárdi férfi szúrta le Cozmát a rendőrség szerint

Itthon2010.02.04, 16:04

Egy sárbogárdi férfi, R. Sándor szúrta szíven Marian Cozmát 2009 februárjában - közölte a rendőrség, megnevezve a halálos szúrás elkövetőjét. A férfi az ügyvédje szerint tagadja, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. A nyomozás lezárását bejelentő Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján azt is elmondták, hogy a másik kézilabdázót, a horvát Ivan Pesicet N. Győző szúrta vesén.

Az egyik gyanúsított szerint "egy ember felelős" Marian Cozma haláláért

Itthon2010.01.31, 22:25

"Egy ember felelős" Marian Cozma kézilabdázó haláláért - mondta vasárnap a TV2 Napló című műsorában a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja. Mint mondta, lehetséges, hogy kettőjük között kezdődött az incidens és beismerte, hogy az utcán fejbe rúgott valakit.

27 embert gyanúsítanak a Cozma-gyilkossággal

Itthon2010.01.09, 14:36

Összesen 27 embert gyanúsít az ügyészség Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása miatt, közülük hármat gyilkossággal, a többieket egyéb bűncselekményekkel. A nyomozás majdnem egy éve tart, de a szakértői vélemények a megyei főügyész szerint a hatóságokat igazolják. Az ügyészség a korábbi hírekkel ellentétben a büntetés mértékére nem tett javaslatot.

Zárolták a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjainak vagyonát

Itthon2009.11.02, 07:36

Lefoglalták a hatóságok a Marian Cozma meggyilkolásával gyanúsított férfiak vagyonát - írja a Blikk. A vagyon zárolását az elhunyt családja kezdeményezte, mert a későbbiekben polgárjogi pert akarnak indítani kártérítésért. 

Felavatták Marian Cozma emléktábláját Bukarestben

Archívum2009.11.01, 13:05

A román és a magyar népnek hősei, példaképei vannak, akiket tisztelnünk kell, még akkor is, ha a történelem során sokszor egymás ellen harcoltak - mondta vasárnap Bukarestben Szekeres Imre honvédelmi miniszter azon az ünnepségen, amelynek keretében felavatták Marian Cozma emléktábláját a Dinamo-stadion falán.

Csak ősszel kezdték el a szembesítéseket a Cozma-ügyben

Itthon2009.10.22, 08:14

Kifogásolják a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjainak ügyvédei, hogy a rendőrség csak szeptemberben kezdte el bemutatni a gyanúsítottakat a tanúknak. Az ügyvédek szerint a gyilkosság óta eltelt sok idő miatt halványulhatnak az emlékek - írja a Magyar Nemzet.

Rendőröket cibált a Cozma-gyilkosság miatt keresett férfi

Itthon2009.10.22, 13:22

Rátámadt a rendőrökre Székesfehérváron szerda éjjel az az autós, akit a Cozma-ügy miatt keresett a rendőrség. Az őrizetbe vett férfi valószínűleg részt vett a kézilabdázó Marian Cozma megölése előtt kitört verekedésben.

Újabb öt gyanúsítottat hallgattak ki a Cozma-ügyben

Itthon2009.10.01, 16:59

Újabb öt embert gyanúsítottak meg Marian Cozma válogatott kézilabdázó meggyilkolása ügyében szerdán. A meggyanúsított férfiak a gyilkosság idején kialakult verekedésben vettek részt, a gyilkossághoz nincs közük.

Az utolsó másodperc döntött a Cozma-emlékmeccsen

Sport2009.09.19, 22:22

A magyar férfikézilabda-válogatott az utolsó másodpercben kapott góllal 31-30-ra kikapott szombaton a román csapattól a február 8-án meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett nagyváradi mérkőzésen. A találkozón debütált szövetségi kapitányként Csoknyai István.

Újabb hat embert fogtak el Cozma-ügyben

Itthon2009.09.17, 20:57

Újabb hat gyanúsítottat fogtak el a Cozma-gyilkosság ügyében - közölte a rendőrség. Csoportos garázdasággal gyanúsítják őket.

Születésnapján Marian Cozmára emlékeztek

Sport2009.09.08, 22:52

Több százan emlékeztek mécsesek, gyertyák gyújtásával a február 8-án meggyilkolt Marian Cozmára, a román kézilabda-válogatott és az MKB Veszprém játékosára, 27. születésnapján, kedden este Veszprémben.

Ugyanaz szúrhatta meg Cozmát és Pesicet

Itthon2009.08.14, 08:56

Ugyanaz az ember ölte meg Marian Cozmát és sebesítette meg életveszélyesen Ivan Pesicet - állítja a gyilkosság egyik gyanúsítottjának védője. Korábban a nyomozás vezetője azt nyilatkozta, feltárták a bűncselekmény körülményeit és pontosan tudják, ki szúrta le Cozmát, de sem ő, sem az ügyvéd nem árulta el, ki szúrt Veszprémben.

Előzetesben maradhatnak a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjai

Itthon2009.08.12, 10:30

A napokban szabadon kellene engedni a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait, a rendőrség ezért kezdeményezte előzetes letartóztatásuk meghosszabbítását. Már kilencre emelkedett a gyanúsítottak száma az ügyben.

A románok nyerték a Cozma-emlékmeccset

Sport2009.08.13, 00:38

A február 8-án Veszprémben brutálisan meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma emlékére a Puskás Ferenc-stadionban rendezett magyar-román barátságos mérkőzésen 1-0-ra nyertek a vendégek, így ezúttal sem sikerült megtörni az ellenfél 28 éve tartó veretlenségi sorozatát.

Az MLSZ vasszigorral készül a magyar-románra

Sport2009.08.11, 15:23

A magyar és a román labdarúgó-válogatott - a február 8-án, Veszprémben meggyilkolt - Marian Cozma emlékére játszik barátságos mérkőzést szerdán 20 órakor, a Magyar Labdarúgó Szövetség vasszigorral kíván fellépni az esetleges rendbontók ellen. Razvan Lucescu, a hétfő este Újpesten készülő román csapat szövetségi kapitánya abban bízik, hogy a találkozó a sportszerűség jegyében zajlik majd a lelátókon is. A magyar csapat tagjai a telki edzőközpontban találkoztak, ahol Erwin Koeman, a magyarok szakvezetője elmondta: szoros meccset vár, amelyen - lehetőség szerint - minden cserejátékosának lehetőséget kíván adni.

Újabb embert gyanúsítottak meg a Cozma-ügyben

Itthon2009.08.06, 11:19

Újabb embert állítottak elő a Cozma-gyilkosság miatt. Csoportosan elkövetett garázdassággal gyanúsította meg csütörtökön a rendőrség a 35 éves enyingi férfit. Ő a Cozma-ügy kilencedik gyanúsítottja.

Újabb letartóztatás a Cozma-ügyben

Itthon2009.07.22, 16:44

Garázdaság gyanúja miatt újabb embert helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban. Szerdán a bűntett helyszínén, a veszprémi Patrióta lokálnál hallgatták ki az egyik gyanúsítottat. A rendőrök várhatóan újabb szakértői véleményeket kérnek be a nyomozáshoz.

Szerdától árulják a jegyeket a magyar-román emlékmeccsre

Sport2009.06.30, 14:53

Szerdán kezdődik el a jegyárusítás a Budapesten augusztus 12-én sorra kerülő Magyarország-Románia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre.

Marian Cozma bekerült az idény közönségválogatottjába

Archívum2009.05.28, 10:35

A február 8-án meggyilkolt Marian Cozma is bekerült a férfi kézilabda NB I 2008/09-es idényének közönségválogatottjába. A pontvadászat névadó szponzora, a Budapest Bank idén harmadik alkalommal jutalmazza különdíjjal a legjobbakat: az All Star-csapat tagjait, az év felfedezettjét és a legjobb edzőt.

100 milliós kormánytámogatást kaphat az MKB Veszprém

Archívum2009.05.19, 14:16

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága állásfoglalást fogadott el keddi ülésén arról, hogy az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatát ért erőszakos támadás nyomán felmerült többletköltségek miatt a klub támogatást kapjon a kormánytól.

Hirtelen felindulásból elkövetett film

Film2009.05.08, 14:00

Kálomista Gábor annyira sietett, hogy még a rendőrséget is megelőzte. A Marian Cozma-gyilkosságról két hónap alatt dokumentumfilmet készített, a haláleset körülményeit azonban játékfilmes eszközökkel jelenítette meg. A Szíven szúrt országot csütörtök óta vetítik a mozik, tele vitatható állításokkal, elvarratlan szálakkal, célozgatásokkal és könnyekkel. Kritika.

Négyezer néző Veszprémben a Cozma-film vetítésén

Sport2009.05.08, 14:05

A Cozma-gyilkosságról szóló film vetítésére közel 4000-en mentek el a Veszprém Arénába, ami teltházat jelent, ugyanis a filmvetítés miatt a nézőtér egy részét le kellett zárni.

Petre Cozma hazajár Magyarországra

Sport2009.05.06, 12:49

Marian Cozmának, a Veszprém februárban meggyilkolt román válogatott kézilabdázójának édesapja úgy érzi, itthon van Magyarországon, és azt akarja, hogy majdan fiúunokája is Veszprémben játsszon.

Fegyelmit kapott két rendőr a Cozma-gyilkosság miatt

Itthon2009.05.05, 16:58

Nem reagáltak elég gyorsan a Cozma-gyilkosságra a helyszínen lévő szolgálaton kívüli rendőrök - állapította meg a rendőrség fegyelmi vizsgálata. A rendőrség szerint a rendőrök "sok tekintetben mindent megtettek", és nem volt elvárható, hogy a gyilkosság idején közbeavatkozzanak, ennek ellenére fegyelmi büntetést kaptak.

Magyar-román focimeccset rendeznek Cozma emlékére

Sport2009.04.28, 20:24

A magyar labdarúgó-válogatott augusztus 12-én Romániával találkozik a Puskás Ferenc-stadionban barátságos mérkőzésen, melyen az MKB Veszprém február 8-án meggyilkolt román kézilabdázójára, Marian Cozmára emlékeznek.

Két új gyanúsított van a Cozma-ügyben

Itthon2009.04.06, 12:36

Két új gyanúsított került a veszprémi rendőrök látókörébe a Cozma-gyilkosság kapcsán - írja a Népszabadság hétfői száma. Valószínűleg mindketten a veszprémi kézilabdázó gyilkosainak szökésében segédkeztek. Egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség.

Oroszlán Szonja játssza Marian Cozma barátnőjét

Film2009.04.06, 14:54

Mint azt korábban megírtuk, Kálomista Gábor producer (Csak szex és más semmi, Kaméleon) barátai segítségével dokumentumfilmet forgat a meggyilkolt kézilabdázóról, Marian Cozmáról. Az MTI most friss információkat közölt a projektről. A film a Szíven szúrt ország munkacímet kapta, és az alkotók nem csak hagyományos dokumentumfilmes eszközöket alkalmaznak készítése során, hanem színészek segítségével rekonstruálják is a megtörtént eseményeket. Oroszlán Szonja a film forgatásán A veszprémi gyilkosságot egy tapolcai pinceklubban és környékén vették fel. Cozmát Czapkó Antal, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze alakíítja, ...

Nyár végére lezárhatják a Cozma-ügy nyomozását

Itthon2009.04.04, 09:12

Három hónapon belül lezárhatják a Cozma-gyilkosság nyomozását - értesült a Népszabadság. Az ügyben eddig 250 tanút hallgattak ki, és 15 szakértői véleményt kértek be. Mind az öt gyanúsított tagadja, hogy ő késelte volna meg a kézilabdásokat.

Peric: Veszprém már soha nem lesz olyan, mint régen

Sport2009.04.02, 17:16

Harminckilenc évesen is a világ legjobb kapusai közé tartozik Dejan Peric, az MKB Veszprém kézilabdázója. A kétszeres Bajnokok Ligája- és egyszeres KEK-győztes, világ- és Európa-bajnoki bronzéremmel is büszkélkedő Peric hálás Istennek, hogy az életben azt csinálhatja, amit a legjobban szeret. Nem bánta meg, hogy nyugat-európai sztárcsapatok helyett 2006-ban a magyar klubot választotta, ám a Marian Cozma-gyilkosság óta úgy érzi, Veszprémben ugyan továbbra is él a kézilabda - de olyan már soha nem lesz, mint régen.

Mécsestartót helyeztek el a Cozma-gyilkosság helyszínén

Archívum2009.03.26, 17:45

Mécsestartót helyeztek el csütörtökön a veszprémi Patrióta lokál melletti járdánál, a Cozma-gyilkosság helyszínén.

Petre Cozma magyar kitüntetésben részesült

Sport2009.03.14, 19:31

A Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát adta át Petre Cozmának, a február 8-án Veszprémben meggyilkolt Marian Cozma román kézilabdázó édesapjának szombaton Bukarestben Gyenesei István önkormányzati miniszter.

Szóbeszédre alapozta a Cozma-sztorit a román lap

Itthon2009.03.09, 19:15

A konkurens maffia vezetője volt a legfőbb forrása annak a román újságcikknek, amely maffiavezérként és a Cozma-gyilkosság megrendelőjeként nevezett meg egy ismert veszprémi vállalkozót - állította a cikk írója az [origo]-nak. A szerző elismerte, hogy súlyos állításaikat csak szóbeszédekre alapozták, amelyek viszont mind egybevágnak.

Újabb információk a Cozma-gyilkosságról

Itthon2009.03.08, 16:02

Egy veszprémi üzletember küldhette bosszúból a Patrióta bárba azt a 25 fős csoportot, amelynek tagjai provokálni kezdték, majd megkéselték Marian Cozmát - állítja egy román sportlap, a Gazeta Sporturilor. Az újság tényfeltáró riportja szerint a dulakodáshoz és a gyilkossághoz az vezetett, hogy Cozma megpofozott egy nőt, aki a vállalkozó testvérének barátnője volt. A nő, akit a cikk szerint Cozma megütött, vasárnap tagadta a cikk állításait, és rágalmazásért feljelentést tett. A Veszprém megyei rendőrség találgatásnak nevezte az információkat, és nem kommentálta őket.

Állami kitüntetést kap Marian Cozma apja

Archívum2009.03.06, 14:47

A Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát adományozza Petre Cozmának, a február 8-án meggyilkolt Marian Cozma román kézilabdázó édesapjának Gyenesei István önkormányzati miniszter.

Mocsai Lajos lesz a Cozma-emlékjel fővédnöke

Sport2009.03.05, 18:34

A veszprémi kézilabda-szurkolók civil kezdeményezésének keretében - Mocsai Lajos vezetőedző fővédnökségével, s a város önkormányzatával együttműködve - elindult a pénzgyűjtés a "Marian Cozma-emlékjelre". A Veszprém Kézilabda Fan Club újabb felhívással fordult a szurkolókhoz.

Sesum hétfőtől edzésbe állhat Veszprémben

Archívum2009.03.05, 21:00

Hétfőn megkezdheti a könnyített edzéseket Zarko Sesum, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának szerb légiósa, aki a február 8-i Marian Cozma-gyilkosságnál szenvedett súlyos sérüléseket.

Cozma-ügy: a rendőrséget bírálják a lokál üzemeltetői

Itthon2009.03.05, 18:18

Az üzemeltetők szerint jogtalanul adták ki a sajtónak a rendőrök azokat a felvételeket, amelyek a veszprémi Patrióta lokálban készültek Marian Cozma meggyilkolásának éjszakéján, ezért feljelentést tesznek a rendőrfőkapitány ellen. Az üzletemberek bírálták a sajtót is, amiért szerintük hamis színben tüntetették fel a szórakozóhelyet és rontották a hírnevüket.

Nem látta a Cozma-gyilkosságot a szórakozó rendőr

Itthon2009.02.25, 16:32

Valóban voltak szolgálaton kívüli rendőrök Marian Cozma meggyilkolásának éjszakáján a Patrióta lokálban és környékén, de egyikük sem látta magát a bűncselekményt, így nem tudott intézkedni - állította az [origo]-nak a veszprémi rendőrség. Kedd esti közleményében a rendőrség megpróbált több félreértést tisztázni a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban, az azonban ebből sem volt világos, hogy miért nem avatkoztak közbe a civilben a helyszínen tartózkodó és oda megérkező rendőrök.

Magyarországra szállították a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait

Itthon2009.02.20, 16:49

Átadták az osztrákok Veszprémben a magyar hatóságoknak azt a két, a Cozma-gyilkossággal gyanúsított férfit, akiket Ausztriában vettek őrizetbe. A két férfi kihallgatását azonnal megkezdték. Pénteken előzetes letartóztatásba helyezték a Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját.

Emlékművet állítanának Cozmának a szurkolók

Archívum2009.02.20, 17:11

Civil kezdeményezésbe fogott a Veszprém Kézilabda Fan Club, amely felhívással fordult a szurkolók felé, segítsenek ötleteikkel, javaslataikkal egy esetleges Marian Cozma-emlékmű létrehozásában.

Nyert a Veszprém, kitüntették az életmentő Vilovskit

Sport2009.02.18, 23:54

A spanyol León után a Tatabányát is legyőzte a meggyilkolt Marian Cozmát gyászoló Veszprém férfikézilabda-csapata: a szerdai NB I-es összecsapáson a magyar bajnok 39-26-ra diadalmaskodott.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Cozma-ügyben

Itthon2009.02.17, 13:08

Őrizetbe vett a rendőrség Budapesten egy újabb férfit, akit Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban gyanúsítanak. A múlt vasárnap elkövetett támadással összefüggésben most már négy gyanúsítottja van a rendőrségnek, és a megyei rendőrfőkapitány szerint még tovább bővülhet a kör.

Film készül Marian Cozmáról

Archívum2009.02.17, 17:28

Ma több helyen megjelent a hír, hogy Kálomista Gábor producer (Csak szex és más semmi, Kaméleon) filmet forgat a meggyilkolt kézilabdázóról, Marian Cozmáról. Felhívtuk Kálomistát, aki elmondta, hogy személyes érintettsége miatt kezdett el barátai segítségével forgatni majdnem közvetlenül a gyilkosság után. "Régebben Révfülöpön laktam, ez a csapat egy megye, egy ország büszkesége volt. Huszonöt éve utazom velük szurkolóként. Az ügy minden szereplőjét ismerem, Hajnal Csaba nagyon régóta jó barátom" - magyarázta a producer. Marian Cozma temetése Elmondta, hogy dokumentumfilmjének nincsen kidolgozott koncepciója, de kiindulópontja a gyiilkosság ...

BL: Cozmáért is nyertek a veszprémi kézisek

Sport2009.02.16, 09:42

Egy héttel Marian Cozma halála után először lépett pályára az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, amely a Bajnokok Ligája középdöntőjében a spanyol Reale Ademar Leónt látta vendégül. A csapat fantasztikusan küzdött, s végül 28-26-os győzelmet aratott.

Több ezren emlékeznek Marian Cozmára

Sport2009.02.15, 14:02

A meggyilkolt Marian Cozma kézilabdázó tiszteletére rendezett emlékmenet nem sokkal 13 óra után elindult a veszprémi Óváros térről. A gyilkosság helyszínénél sokan megálltak és mécseseket gyújtottak, virágokat helyeztek el. A szórakozóhely előtt legalább ezer mécses van.

Eltemették Marian Cozmát

Sport2009.02.15, 13:58

Pénteken Bukarestben örök nyugalomra helyezték Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves korában meggyilkolt kézilabdázóját. A búcsúztatás a Dinamo Bucuresti csarnokánál kezdődött, ahol több ezren rótták le kegyeletüket a ravatalnál, majd a Doamna Ghica ortodox templomban került sor a gyászszertatásra. A tömeg a koporsót Bukarest utcáin keresztül a Pipera temetőbe kísérte, ahol Cozmát nagyszülei sírja mellé temették.

Előzetes letartóztatásba került Sz. Iván

Itthon2009.02.14, 14:39

Előzetes letartóztatásba került Sz. Iván, akit a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban gyanúsítanak. Az enyingi férfi csütörtökön adta fel magát, ezután hét órán át hallgatták ki a veszprémi bűnténnyel kapcsolatban. Elismerte a garázdaságot, de tagadta bűnösségét a kézilabdázó Marian Cozma meggyilkolásában. Az Ausztriában őrzött két másik gyanúsítottat gyorsított eljárásban adják ki Magyarországnak.

Tagadja bűnösségét a Cozma-gyilkosságban Sz. Iván

Itthon2009.02.14, 08:52

Pénteken kihallgatták a Cozma-gyilkosság két, Ausztriában őrizetben lévő gyanúsítottját. Ha beleegyeznek, akár tíz napon belül hazaszállíthatják őket. Az ügy harmadik gyanúsítottja, Sz. Iván önként jelentkezett a rendőrségen nem sokkal csütörtök éjfél előtt. A férfit közel hét órán keresztül hallgatták ki, és ennek során ő tagadta bűnösségét a gyilkosságban, de azt elismerte, hogy a helyszínen volt, és részt vett garázdaságban.

Cozma tragédiájának terhével várja a Leónt a Veszprém

Sport2009.02.13, 11:03

Először lép pályára a hétvégén a múlt heti tragédia után az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, amely vasárnap a spanyol Ademar Leónt fogadja a Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában.

Szurkolói felvonulás a veszprémi BL-meccs előtt

Sport2009.02.13, 10:58

Az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatának szurkolói csendes vonulást szerveznek a két napja meggyilkolt Marian Cozma emlékére vasárnap, a spanyol Ademar León elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

Sesum elhagyhatja a kórházat, Pesic még kezelésre szorul

Sport2009.02.13, 17:12

Zarko Sesum, az MKB Veszprém kézilabdacsapata és a szerb válogatott vasárnap hajnalban súlyosan megsérült 23 éves játékosa pénteken valószínűen elhagyja a veszprémi kórházat - tájékoztatott Rácz Jenő, az egészségügyi intézmény főigazgatója pénteken.

"Cozma egy jámbor, kedves, nagy gyerek volt"

Sport2009.02.13, 11:02

Egy 26 éves, tehetséges kézilabdázót gyászol a sportvilág, a vasárnap hajnalban meggyilkolt Marian Cozma az MKB Veszprém csapatának elsőszámú beállósa volt, aki a román válogatottnak is rendszeres tagja volt. Igaz, a horvátországi vébé után Cozma lemondta a válogatottságot, mert keveselte a játéklehetőséget, és szóba került az is, hogy a magyar állampolgárság megszerzése után esetleg a mieinket erősítheti majd. Hajnal Csaba, a veszprémi klub ügyvezető igazgatója azt mondta róla, egy végtelenül jámbor, kedves, nagy gyerek volt, aki egy légynek sem tudott volna ártani.

Több százan vettek búcsút Cozmától Romániában

Sport2009.02.13, 10:56

Romániában szerdán hajnal óta már több százan vettek búcsút Marian Cozmától, az MKB Veszprém kézilabdacsapat meggyilkolt beállósától, akit várhatóan pénteken temetnek el Bukarestben.

Elbúcsúztak Cozmától Veszprémben

Sport2009.02.13, 10:59

A Veszprém Aréna zárt előcsarnokában vettek búcsút Marian Cozmától, az MKB Veszprém kézilabda-csapata és a román válogatott tagjától kedden a sportklub és a város vezetői, valamint a sportoló játékostársai. A klubvezetés döntése értelmében többé senki nem viselheti a nyolcas számú mezt a veszprémi csapatban, a település közgyűlése pedig Veszprém város tiszteletbeli polgára címet adományozta a tragikus körülmények között elhunyt kézilabdázónak.

Különgéppel utazik Cozma temetésére a veszprémi kézicsapat

Sport2009.02.13, 10:56

Különgéppel utazik pénteken Marian Cozma temetésére, Bukarestbe az MKB Veszprém KC küldöttsége - adott tájékoztatást Hunyadfalvy Ákos, a sportklub társadalmi elnöke csütörtökön.

A székesfehérvári kórházban keresték a rendőrök Sz. Ivánt

Itthon2009.02.11, 18:21

Átkutattak egy székesfehérvári kórházat a rendőrök, akik a vasárnapi veszprémi gyilkosság miatt körözött Sz. Ivánt keresték az épületben, de nem találták meg. Veszprém Megye Közgyűlése egymillió forintot ajánlott fel Sz. Iván kézre kerítőjének. A rendőrség vagyonosodási vizsgálatot kért a kézilabdásokra támadó csoport vezetői, elsősorban Sz. Iván ellen.

Cozma-gyilkosság: "Vadásztak valakire, akibe bele lehet kötni"

Itthon2009.02.10, 15:05

Az elkövetők pontos motivációi még nem ismertek, de valószínűleg egy szórakozóhelyi konfliktus vezetett a bűncselekményhez - mondta kedden reggel a Marian Cozma veszprémi kézilabdázó meggyilkolásának ügyében nyomozó rendőrök vezetője, Derzsi Péter. Az alezredes szerint vasárnap estére pontos információkkal rendelkeztek az Ausztriában elfogott gyanúsítottakról, és arról is vannak híreik, hol lehet a harmadik gyanúsított, akinek a fejére kedden egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.

Elfogták Cozma két feltételezett gyilkosát

Itthon2009.02.09, 12:39

A korábbi kettő mellett egy harmadik embert is meggyanúsított a rendőrség Marian Cozma, az MKB Veszprém kézilabdázójának meggyilkolásával. Két gyanúsítottat vasárnap este Ausztriában tartóztattak fel a rendőrök. Hetekig is eltarthat, mire kiadják őket a magyar rendőrségnek. Cozma és játékostársai vasárnap hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen keveredtek összetűzésbe egy másik társaság tagjaival. A támadók kést rántottak, Cozma meghalt, megsérült a csapat irányítója és kapusa is. A rendőrség egyelőre nem tudja, mi volt a pontos indíték.

A rendőrség szerint megvan, ki szúrt Veszprémben

Itthon2009.02.09, 22:33

A grazi igazságügyi szervek döntenek annak a két férfinak a kiadatásáról, akiket Marian Cozma, az MKB Veszprém kézilabdázójának meggyilkolásával gyanúsít a magyar rendőrség. A rendőrség szerint egyikük, R. Sándor szúrt szíven a sportolót. A gyanúsítottak lakóhelyén vasárnap a készenléti rendőrség bevetésére volt szükség, hogy megelőzzék az önbíráskodásra készülő csoportokat.

Gyurcsány: a legkeményebben kell fellépni a Cozma-ügyben

Itthon2009.02.09, 12:33

Marian Cozma meggyilkolása még tovább szíthatja az előítéleteket - írta blogjában Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki szerint a leghatározottabban kell fellépni az erőszak ellen, különben kezelhetetlen társadalmi jelenségek jönnek létre. Gyurcsány szerint a rendőrség gyors volt és eredményes.

Kézi-vb: Matic elégedett, Cozma nem

Archívum2009.02.03, 19:37

Elégedett a horvátországi férfikézilabda-világbajnokságon elért eredménnyel Vladan Matic, a Pick Szeged edzője, aki a magyar válogatott másodedzőjeként ott lehetett Eszéken és Zágrábban is.

A nap sportvideója: Sinka szerint honosított kéziseink példamutatóak

Sport2008.01.08, 08:41

Az óév utolsó napjaiban a román sajtó megszellőztette a hírt, miszerint Marian Cozma, az MKB Veszprém beállósa lehet a magyar férfikézilabda-válogatott újabb honosított játékosa. Az [origo] kamerája a hír nyomába eredt.

Román beállóst honosítana férfikézilabda-válogatottunk

Sport2008.01.03, 07:04

Érdekes hírt szellőztetett meg az óév utolsó napjaiban a román ProSport. A sportnapilap szerint ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség azt tervezi, megpróbálja honosítani az MKB Veszprém beállósát, Marian Cozmát.

Román beállós érkezik Veszprémbe

Archívum2005.11.02, 13:26

Román és magyar információk szerint a 2006-2007-es idényben újabb légióssal bővül az MKB Veszprém KC férfikézilabda-csapata. A magyar bajnok ugyanis szerződteti a Dinamo Baumit Bucuresti 23 esztendős beállósát, Marian Cozmát.

Előző
  • 1
  • 2
Következő