Marco Rossi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar fociválogatott
- labdarúgás
- foci
- Nemzetek Ligája
- magyar foci
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, melyik csapat ellen készülhet az Eb-re a magyar fociválogatott
A magyar labdarúgó-válogatott Törökországgal csaphat össze márciusban, felkészülési mérkőzésen. A bejelentés még nem hivatalos, de Marco Rossi már mindenben megegyezett a török válogatott ugyancsak olasz szakvezetőjével, Vincenzo Montellával.
Eldőlt, hol folytatja Marco Rossi legfontosabb focistája
A 77-szeres magyar válogatott Nagy Ádám az őszi szezonban kevés lehetőséget kapott az olasz másodosztályban szereplő Pisa csapatában, így a közelgő Európa-bajnokság miatt arról is lehetett hallani, hogy a több játéklehetőség reményében a 28 éves középpályás klubot vált a téli átigazolási időszakban. A Nemzeti Sport megkereste Kövesdi Viktort, a játékos menedzserét, aki elárulta, hol folytatja a pályafutását a magyar válogatott egyik legfontosabb játékosa.
Szoboszlai Dominik szomorkodhatott, még Messi szerint is Haaland volt a legjobb
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és Szoboszlai Dominik csapatkapitány is Erling Haalandot tette az első helyre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Év játékosa-szavazásán.
Az MLSZ reagált arra, hogy magyar válogatott lesz-e az angol csapat gólkirálya
Az ír Irish Examiner szerint Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya újabb játékosra vetette ki a hálóját. A portál kész tényként közölte, hogy az olasz szakember meghívta a válogatottba az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers gólkirályjelöltjét, az ír Sammie Szmodicsot. A hír kapcsán a Nemzeti Sport megkereste a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ), amely így reagált a focista esetleges behívására.
Magyar válogatott lehet a népszerű angol focicsapat gólkirályjelöltje
Egy ír lap szerint a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi újabb játékosra vetette ki a hálóját. A portál kész tényként közölte, hogy az olasz-magyar szakember meghívta a magyar nemzeti csapatba az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers gólkirályjelöltjét, az ír Sammie Szmodicsot.
Megerőszakolták a 15 éves sportolónőt, fegyveres támadás, Dárdait sztárcsapatok vinnék
A múlt hét utolsó napja sem telt eseménytelenül a sportvilágban. Számos érdekesség történt, ezek közül a legfontosabbakat szedtük egy csokorba, ha véletlenül valaki lemaradt volna a vasárnapi történésekről. Visszapillantó:
Ki érti, hogy miért beszél összevissza Marco Rossi?
Egészen furcsa kommunikációt folytat a magyar labdarúgó-válogatottal fantasztikus eredményeket elérő szövetségi kapitány, Marco Rossi - de csak akkor, amikor hazamegy Olaszországba. Többnyire olyan médiumoknak nyilvánul meg, amelyet sem idehaza, sem a világon nem ismer senki. A legutóbb arról beszélt, hogy egy Premier League csapat kereste meg, de ő visszautasította ezeket az ajánlatokat. De miért van az, hogy mindig csak Rossi mesél ezekről? Miért nem hallunk-olvasunk olyan nyilatkozatokat Angliából vagy Németországból, amely arról szól, hogy az ottani csapatok Marco Rossit hívják? Erről szól az Origo Sport legújabb podcast műsora.
- címkék:
- Olaszország
- Marco Rossi
- podcast
- Címkefelhő »
Elképesztő indulatokat kelt Szoboszlai Dominik és a magyar válogatott sikere
471 magyar sportújságíró szavazata alapján dőlt el, hogy 2023-ban az év férfi sportolója Szoboszlai Dominik, az év csapata a magyar labdarúgó-válogatott, az év edzője Marco Rossi lett. A végeredmény kihirdetése után azonnal fellángolt a vita, hogyan történhetett meg mindez? Pedig a válasz egyszerű: a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportága, amivel semmi sem vetekedhet. Még egy vízilabda világbajnoki arany sem.
Marco Rossi korábbi kedvencét leírták, de visszaverekedné magát a válogatottba
Legutóbb 2018-ban volt válogatott Eppel Márton, pedig a Honvéd bajnokcsapatában ő volt Marco Rossi nyerőembere, az NB I gólkirálya. A 32 éves csatár tavaly dicstelenül távozott a DVTK-tól, szerinte itthon leírták, hónapokig nem volt klubja, majd a lengyel élvonalban kapott lehetőséget. Eppel a Magyar Nemzetnek adott interjújában a fiatalkori kilengéseiről is vallott, és abban bízik, hogy visszalopakodhat Rossi kegyeibe, egyúttal az Európa-bajnokságra készülő válogatottba is.
- címkék:
- interjú
- Marco Rossi
- Eppel Márton
- Címkefelhő »
Egy fontos döntést már meghozott a Marco Rossi által kiszemelt Dárdai fiú
Heteken belül el kell annak dőlnie, hogy Dárdai Márton a jövőben melyik fociválogatottat erősítse. Ha a fociban még nem is döntött Dárdai Pál fia, szerelmének egy magyar lányt választott.
Marco Rossi: Kaptam egy ajánlatot a Premier League-ből
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya egyik játékosa, az olasz másodosztályú Parmában futballozó Balogh Botond kapcsán adott exkluzív interjút a parmatoday.it nevű honlapnak. Az olasz szakember elsősorban a 21 éves védő helyzetéről beszélt, de megemlítette azt is, hogy a nemrég visszautasított egy újabb ajánlatot a Premier League-ből.
Még sosem védett a válogatottban, de ott akar lenni a foci-Eb-n a magyar kapus
Demjén Patrik, az MTK labdarúgócsapatának válogatott kerettag kapusa be szeretne kerülni Marco Rossi szövetségi kapitány Európa-bajnoki keretébe.
Marco Rossi: Egy család vagyunk. Mi vagyunk a magyarok!
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a közösségi oldalán kívánt boldog új évet a magyar szurkolóknak. Az olasz szakember bízik benne, hogy a 2024-es év sikeresebb lesz, mint az előző, pedig a 2023-as sem volt akármilyen.
Marco Rossi megtalálta Szoboszlai Dominik utódait
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi részletes interjút adott a 2023-as év végén, amelyben többek között arról is beszélt, hogy szerinte kik érhetnek fel a keretből hamarosan Szoboszlai Dominik szintjére.
"Megvédjük nemzeti színeinket” - üzente Marco Rossi karácsonykor
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Olaszországban tölti a karácsonyt a családja társaságában. A magyar állampolgárságot nemrég megkapó olasz szakember feleségével, Mariellával, valamint gyermekivel, Simone és Gaia társaságában üzent a magyar fociszurkolóknak.
Marco Rossi fia elképesztő dolgot mondott a magyar válogatottról
Simone Rossi, a Genesys-OSC Újbuda vízilabdázója egyszer szívesen csatlakozna édesapja, a magyar labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi szakmai stábjához.
Gyilkos harc a németekkel a Dárdai-gyerekek magyar válogatottságáért
A nyári labdarúgó Európa-bajnokság előtt a magyar válogatottal kapcsolatos egyik legnagyobb kérdés az, hogy melyik 23 focista utazhat majd Németországba. Rengetegen pályáznak arra, hogy bekerüljenek Marco Rossi keretébe, az utóbbi időszakban pedig az is felvetődött, hogy hány Dárdai lesz ott a csapatban. A német Hertha BSC-ben játszó három testvér közül aktuálisan csak egyiküknek van erre lehetősége, de Dárdai Palkó két öccsének is minden esélye megvan arra, hogy pályára lépjenek az Eb-n – viszont nem feltétlenül Rossi együttesében. Mit gondol erről Marco Rossi és a német szurkolótábor, és hogyan látja a helyzetet a Dárdai család? AA ...
Marco Rossi döntött Dárdai és Nanasi magyar válogatottságáról
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elárulta, hogyan zajlott a beszélgetése Dárdai Mártonnal, illetve megszólalt Sebastian Nanasi esetleges magyar válogatottbeli szerepléséről is.
Marco Rossi fontos dolgot mondott Orbán Viktorról, meghalt a hokiedzésen egy 11 éves kisfiú
Elképesztő izgalmakat hozott a sportvilágban a szombati nap, szinte lehetetlenség összefoglalni a legfontosabb híreket, annyi minden történt. Mégis megpróbálkoztunk a lehetetlennel, hogy aki esetleg lemaradt volna, az most pótolhassa.
Marco Rossi megszólalt Orbán Viktorral való kapcsolatáról
„Orbán Viktor sokkal jobban ért a focihoz, mint én a politikához" – mondta Marco Rossi a Mandinernek adott interjújában. A magyar válogatott szövetségi kapitánya Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról és a magyar állampolgárság felvételéről is beszélt.
Dárdai csapata most szenvedett, de a Hertha elképesztő sorozatban van
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 0-0-s döntetlent játszott a VfL Osnabrück csapatával a berlini Olimpiai Stadionban.
A Parma magyar focistája szerint élt a bizalommal a válogatottban
Balogh Botond saját bevallása szerint feldobott állapotban van és ez részben annak is köszönhető, hogy a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzésén élni tudott a bizalommal.
Marco Rossi Dárdai Pál fiával tárgyalt a magyar válogatottságról
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal, a másodosztályú Hertha BSC labdarúgójával, számolt be róla a Bild című német napilap.
Itt van a pontos Eb-menetrend: ezekben az időpontokban fog pályára lépni a magyar válogatott
Szombaton Hamburgban kisorsolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztását, így a magyar labdarúgó-válogatott is megkapta ellenfeleit. Mostanra elkészült a csoportkör pontos menetrendje is, vagyis kiderült, hogy a Marco Rossi csapata pontosan milyen időpontokban fog pályára lépni a kontinenstornán.
Ezt várja Csányi Sándor a magyar válogatottól a foci Eb-n
Szombat este hat órától Hamburgban kisorsolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait. A magyar válogatott kiegyensúlyozott négyesbe került, ahol a házigazda Németország, valamint Skócia és Svájc lesznek az ellenfelei. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor elmondta a véleményét a sorsolásról és azt is elárulta, mit vár Marco Rossi csapatától a németországi kontinenstornán.
- címkék:
- MLSZ
- Csányi Sándor
- Marco Rossi
- eb
- Címkefelhő »
Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után
Szombat este hat órától Hamburgban kisorsolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait. A magyar válogatott erős négyesbe, az A csoportba került, ahol a házigazda Németország, valamint Skócia és Svájc lesznek az ellenfelei. A nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi a sorsolás után elmondta, mit vár a németországi Eb-től és mire számít a csoportellenfelektől.
Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n
Fél évvel a jövő nyári németországi labdarúgó Európa-bajnokság rajtja előtt Hamburgban kisorsolták a 24 csapatos döntő csoportjait. A Marco Rossi vezette magyar válogatott a második kalapból várhatta a sorsolást, és Szoboszlai Dominikék végül a házigazda Németországgal, Skóciával és Svájccal kerültek egy csoportba. A mieink június 15-én Kölnben kezdenek Svájc ellen, további két csoportmeccsüket pedig Stuttgartban fogják lejátszani.
Jöjjön, amire mindenki vár: Szoboszlaiék ellenfeleket kapnak az Európa-bajnokságra
Szombat este hat órától Hamburgban sorsolják ki a jövő évi, Németországban sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait. Marco Rossi csapata csoportgyőztesként jutott ki az Eb-re, ezzel a jelenlegi kvalifikációs rendszer bevezetése óta először vívta ki egyenes ágon a kontinenstornán való szereplés jogát. A magyar válogatott a második kalapból várhatja a sorsolást, amit élő élőben közvetítünk. Kövessék velünk az eseményeket!
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
A labdarúgó Európa-bajnokság szombat esti sorsolását az olaszok is izgatottan várják. Luciano Spalletti, az olasz válogatott szövetségi kapitánya exkluzív interjút adott a Hír TV-nek, amiben Marco Rossiról és Szoboszlai Dominikról is beszélt.
Simone Rossi megkönnyezi az édesapja által dirigált magyar válogatott sikereit
A labdarúgás iránt fogékonyakat gyakran keríti hatalmába az a bizonyos de ja vu (mintha már láttam volna valahol) érzés egy magas, tüskehajú, szakállas fiatalember láttán. Nem véletlenül, hiszen le sem tagadhatná, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a fia. Nem mintha valami ilyesmiben mesterkedne, hiszen végtelenül büszke rá, hogy édesapja olyan kiváló munkát végez a csapattal, hogy az elfogultabb szurkolók szerint Marco már most rászolgált egy szoborra Budapesten.
- címkék:
- család
- Budapest
- Marco Rossi
- labdarúgás
- Címkefelhő »
Szexbotrány és dögös gazdag focistafeleségek, Szoboszlai új munkahelye, Rossi jövője kérdéses
A szerdai napi is számos érdekességet tartogatott a sport világában, így érdemes visszatekinteni, melyek voltak a legérdekesebb hírek. Ezek közül válogattunk, ha véletlenül valaki lemaradt volna.
Aggódniuk kell a magyar szurkolóknak? Íme, az okok Marco Rossi maradására
Sokkolta a magyar fociszurkolókat az az olasz sajtóinformáció, mely szerint Marco Rossi jövő nyáron a bajnoki címvédő Napoli edzője lehet. A magyar foicválogatott immár magyar-olasz állampolgárságú szövetségi kapitányának a távozására azonban nem sok esély van jelen állás szerint.
Marco Rossi sztárcsapat edzője lehet, Hosszú Katinka megdöbbentő bejelentést tett, meghalt a magyar atléta
Elképesztő mennyiségű érdekességet hozott november utolsó hetének első napja, így érdemes visszatekinteni, melyek voltak a legfontosabbak hétfőn. Ezek közül válogattunk, ha véletlenül valaki lemaradt volna ezekről a hírekről.
Marco Rossi lehet nyártól az olasz sztárcsapat edzője?
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi lehet az idényt követően a Serie A-ban címvédő Napoli edzője. Marco Rossi reagált is a lehetőségre.
Mezey György az Origónak: Sosem láttam még olyan zseniális gólt, mint amit Szoboszlai lőtt
Dr. Mezey György eddig az utolsó olyan fociedző, akivel a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon játszott. Azok után, hogy a nemzeti csapat csoportelsőként jutott ki a 2024-es németországi Európa-bajnokságra, a mester az Origónak írta meg gondolatait.
Marco Rossi elárulta, hogy mi a legnagyobb álma a magyar válogatott élén
Marco Rossi másodjára csoportelsőként vezette ki az Európa-bajnokságra a tavaly ősz óta veretlen magyar labdarúgó-válogatottat, amely a második kalapba kerül a jövő szombati sorsoláson. Nem csoda, hogy a címvédő létére csak az utolsó, negyedik kalapba sorolt olaszoknál is felfigyeltek a sokáig levegőnek nézett edző magyarországi sikereire.
A magyarok sokat vártak arra, hogy hasonló ikonjuk legyen, mint Puskás Ferenc
A Premier League történetek legújabb epizódjának Szoboszlai Dominik a főszereplője. Az adásban megszólal a Liverpool focistája mellett édesapja, korábbi edzői közül pedig Marco Rose és Jesse Marsch, valamint a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp és persze a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is.
Marco Rossi csodát tett a magyar válogatottal, már a vb-szereplés sem álom
Marco Rossi több mint öt éve vezeti a magyar labdarúgó-válogatottat. Az olasz szakember vezetésével a nemzeti csapat mostanra eljutott arra a szintre, hogy a mérkőzések nagy részben esélyesként lép pályára, a sikerek pedig olyan magasra tették a lécet, hogy a szurkolók számára már korántsem jelentett bravúrt az Eb-szereplés kiharcolása. Ami ezúttal - sorozatban harmadszor - sikerült a válogatottnak. Arra kerestük a választ, hogy hogyan jutott el idáig, és meddig juthat el a közel- és a nem túl távoli jövőben a nemzeti csapat.
A győzelem mellett dedikált könyvével is örömet szerzett Marco Rossi a székelyföldi szurkolóknak
Kis híján 800 kilométer autózott Budapestre a vasárnapi Magyarország-Montenegró mérkőzés kedvéért Gruer László és fia, valamint régi barátjuk, Forgács Szabolcs. A 888-nak érdeklődésére elárulták, hogy egy ilyen meccsért, és egy ilyen látványos győzelemért akár kétszer ennyi utazást is vállaltak volna. Ráadásként, Marco Rossi is dedikálta nekik most megjelent könyvét.
- címkék:
- Marco Rossi
- könyv
- meccs
- Mammut
- Címkefelhő »
Csúcson a magyar válogatott: a legnagyobb sztárcsapatokat is megelőzi - mutatjuk!
Kedden késő éjjel véget értek a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői, melyeket fantasztikusan zárt a magyar válogatott, hiszen Marco Rossi csapata azon kevés együttes közé tartozik, amelyik veretlenül jutott ki a németországi tornára. Ugyanezt nem mondhatják el magukról olyan csapatok, mint a spanyolok, a hollandok, vagy éppen a címvédő olaszok. Utóbbiaknak ráadásul a kijutása is csak hajszálon múlt.
Marco Rossi lehetetlen küldetésre vágyik az Eb-n: ezzel a sztárcsapattal szeretne találkozni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségki kapitánya, Marco Rossi érthető módon nagyon boldog az újabb magyar focicsoda után. A nemzeti együttesünk ugyanis csoportelsőként jutott ki kutott a 2024-es németországi Európa-bajnokságra, többek között olyan csapatokkal osztozva a dicsőségen, mint Franciaország, Anglia, Spanyolország, Belgium, Portugália. Az olasz-magyar szakember a most már évek óta az elitklubba tartozó magyar csapatról és a világklasszis játékosunkról, Szoboszlai Dominikról is beszélt.
Marco Rossi Magyarország legjobb edzője, Szoboszlai Dominik világklasszis
A korábbi magyar válogatott focista, Kabát Péter Szoboszlai Dominikről, Marco Rossiról is beszélt, aki leginkább az Újpest FC sportkoordinátoraként szeretne maradandót alkotni.
Hatalmas erősítést kaphat a magyar válogatott a védelemben a nyári Európa-bajnokság előtt
Egyelőre nem döntött, de nem kizárt, hogy Dárdai Pál fia, Márton, a Hertha BSC védője a magyar válogatottat választja a felnőttek között.
Marco Rossi elmondta, szerinte mi a titka
Marco Rossi szövetségi kapitány kulcsfontosságúnak nevezte a magyar labdarúgó-válogatott lelki tartását abban, hogy sikerrel vívta meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.
Itt van Marco Rossi újabb üzenete a magyaroknak
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap 3-1-re nyert Montenegró ellen 65 ezer szurkoló előtt a Puskás Arénában. Marco Rossi együttese ezzel veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi Európa-bajnokságra, és a szövetségi kapitány a meccs másnapján a közösségi oldalán is köszönetet mondott a magyaroknak.
Szoboszlai hatalmas dicséretet kapott Marco Rossitól és a válogatott tagjaitól
Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményt nyújtott a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn, ahol a magyar válogatott győzelméből két góllal vette ki a részét. A találkozó után Marco Rossi és a csapattársak is a válogatott csapatkapitányát dicsérték.
Marco Rossi: Talán már nem is vagyok külföldi edző
Vasárnap délután az Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában a magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a montenegrói csapatot a Puskás Arénában, ezzel Marco Rossi együttese veretlenül, csoportgyőztesként jutott ki a jövő nyári Európa-bajnokságra. A találkozó után Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport kamerája előtt köszönte meg a szurkolók támogatását, és szót ejtett Szoboszlai Dominik klasszisáról is.
Szoboszlai pálinkázott és énekelt, Rossit szétszedték a szurkolók
Ezt mondta Szoboszlai a meccs után, elképesztő ígéretet tett
Vasárnap délután az Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában a magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a montenegrói csapatot a Puskás Arénában, ezzel Marco Rossi együttese veretlenül, csoportgyőztesként jutott ki a jövő nyári Európa-bajnokságra. A találkozó után a világklasszis teljesítményt nyújtó Szoboszlai Dominik kiment a szurkolóhoz, megkapta a mikrofont és elmondta, hogy jövő nyáron történelmet szeretnének írni a válogatottal.
Sallai Roland az Origónak: A célegyenesben vagyok
Vasárnap délután három órától az Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában a már biztos Eb-résztvevő magyar válogatott a telt házas Puskás Arénában fogadja a montenegrói csapatot. Sallai Roland, a válogatott egyik legfontosabb játékosa sérülés miatt nem játszhat a selejtező-sorozat utolsó meccsén, de az Origónak elárulta, hogy jól halad a rehabilitációja és hamarosan visszatérhet a pályára.