március 15.

címke rss

Simicska Lajos a Fideszt is megsemmisítheti

Itthon2015.03.23, 12:24

Ellentétesen látja a fideszes parlamenti képviselõk egy része és a kabinet azt, hogy a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti konfliktus mennyire veszélyes a kormánypártokra. Egyesek attól félnek, hogy a két fél összecsapására a párt is rámehet, míg a kabinetben nem tartanak negatív hatásoktól.

Nem õk lesznek a 21. század Fidesze

Itthon2015.03.19, 14:13

Bár még csak a múlt hét végén választották meg Böröcz Lászlót a Fidelitas új elnökének, elsõ országos kezdeményezésével máris vihart kavart. A március 15-i események után a politikus közölte, akciót indítanak a baloldali provokátorok kiszûrésére. A Facebook azóta eltávolította a provokátorfigyelõ oldalt.

Kálmán Olga férjét kirúgták az M1-tõl

Itthon2015.03.19, 09:04

Kirúgták az MTVA-tól Hoffmann Györgyöt. A rendezõ nem értett egyet az M1 új struktúrájával, a döntés állítólag nincs összefüggésben a március 15-ei napon történt M1-összeomlással.  

Elárulta a Klik, hány diák volt ott az Orbán-beszéden

Itthon2015.03.18, 15:11

A fõváros és Pest, illetve Fejér megye 307 iskoláját kereste meg a Klik, hogy a március 15-i központi, budapesti rendezvényekre invitálja a diákokat, végül a várt háromezer helyett 522 tanuló érkezett. A Klik megígérte, hogy a programot visszautasítóknak nem kell retorzióktól tartaniuk.

Lánczi Tamás a Fidesznél is merészebbet gondolt

Itthon2015.03.16, 15:09

Az M1-en vasárnap a március 15-i eseményeket szakértõ Lánczi Tamás a baloldal tehetetlenségébõl következõ pótcselekvésnek tudja be az állami ünnepség megzavarását, amelyet õ ugyanúgy provokációnak tart, mint a Fidesz, csak tovább megy, kizárólag baloldali rendzavarásról beszél.

Beköltözött a freestyle az Erkel Színházba

Kultúra2015.03.16, 11:47

Minden eddiginél látványosabb produkcióval jelentkezett március 15-én a Red Bull Pilvaker, a Szavak Forradalmát dupla telt ház fogadta.

Március 15-e mérlege: ez így kevés lesz

Itthon2015.03.16, 11:17

Petõfiék után 167 évvel elfáradtak a mai forradalmárok, március 15-én nem tudott átütõ sikert elérni egyik politikai oldal sem. Elemzõk vonták meg az ünnep kormánypárti és ellenzéki üzeneteinek mérlegét.

Március 15-i megemlékezések az Egyesült Államokban

Nagyvilág2015.03.15, 23:32

A keleti partvidéktõl a Csendes-óceánig az Egyesült Államok számos nagyvárosában emlékeztek meg közösen a magyar szervezetek és képviseletek az 1848-as forradalom 167. évfordulójáról.

Ki buktatja meg Orbán Viktort?

Itthon2015.03.15, 21:01

A március 15-i civildemonstráció tüntetõit kérdeztük arról, hogy szerintük nyújthatnak-e alternatívát a jelenlegi ellenzéki pártok.

Varga Mihály: Új korszakba lépett a magyar nemzet

Itthon2015.03.15, 20:34

A magyar nemzet egy új korszakba lépett, amely az utóbbi évek közös erõfeszítésével valósult meg – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Szabadkán.

Kitüntettek március 15-én egy Windischgraetzet is

Itthon2015.03.15, 20:16

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Mariano Hugo Windisch-Graetz a keresztény hit és értékek megõrzését, illetve a magyar érdekek támogatásáért kapta meg. Éppen március 15-én.

Népszavazás-cunamival söpörnék el Orbán rendszerét

Itthon2015.03.16, 08:11

Tizenkilenc népszavazási kérdéssel torpedóznák meg az orbáni rendszert az ellenzéki civilek – korrupcióellenes, gazdasági, oktatási és társadalmi témakörökben. Az Astoriánál tartott tüntetésen Parti Nagy Lajos csirkefogózott, Kulka János énekelt, közben pedig zúgott az „Orbán, takarodj!". Néhány órával korábban, onnan nem messze, Orbán Viktor mondott harcias hangú beszédet, miközben hívei az ellene tüntetõkkel dulakodtak.

A kormány leváltására buzdítottak Pécsen

Itthon2015.03.15, 19:51

A kormány leváltására buzdítottak a Talpra Pécs! elnevezésû tüntetés szónokai a baranyai megyeszékhelyen. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a civilek által a Facebook közösségi portálon szervezett demonstráción azt mondta: a kormány ellenzõinek nincs más dolga, mint alulról szervezõdni és nem elhinni, hogy a hatalmon lévõk megállíthatatlanok, legyõzhetetlenek. 

A demonstráción bejelentett népszavazás tervezett kérdései

Itthon2015.03.15, 18:28

A március 15-i ellenzéki civiltüntetés szónokai rendszerbontó népszavazást hirdettek 19 kérdéssel.

Hende: Megméretik a kormány Tapolcán

Itthon2015.03.15, 17:29

Új nemzet született 1848-ban, amely átélte, hogy a hazában mindenki összetartozik - jelentette ki a honvédelmi miniszter Sümegen.

Szigetvári: El kell söpörni Orbán rendszerét

Itthon2015.03.15, 17:53

Az Együtt elnöke szerint a Nemzeti Együttmûködés Rendszerét el kell söpörni, vagy le kell gyõzni, és meg kell állapodni a parlamentben a teljes, folytonosság nélküli lebontásáról.

Latorcai: Nemtelen támadások kereszttüzében élünk

Itthon2015.03.15, 17:06

Sem 1848-ban, sem ma nem könnyû magyarnak lenni, mert meg kell küzdenünk saját utunkért - mondta az Országgyûlés KDNP-s alelnöke Csornán.

Trócsányi: A szabadságért folyamatosan küzdeni kell

Itthon2015.03.15, 16:59

A szabadságért való küzdelemnek folyamatosnak kell lennie, annak folyamatosan új célokra kell összpontosítani, mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Torontóban. 

Tízezrek szavalták egy idõben a Nemzeti dalt

Itthon2015.03.15, 17:20

Országszerte több száz településen tízezrek szavalták el egy idõben Petõfi Sándor Nemzeti dal címû költeményét az 1848. március 15-ei forradalom 167. évfordulóján, vasárnap.

Káosz! El kellett sötétíteni a ma indult nemzeti hírcsatorna képernyõjét

Life.hu2015.03.15, 18:02

Ma délután fél háromkor már akkora volt a káosz a ma indult, M1-bõl lett nemzeti hírcsatornán, hogy el kellett sötétíteni a képernyõt. Tanácstalanul magára hagyott mûsorvezetõk, mûszaki felkészületlenség, súlyos rendezõi és szerkesztõi hibák. 

Fodor Gábor: A forradalom nyugatról jött, keletrõl verték le

Itthon2015.03.15, 15:43

Magyarország a Nyugathoz tartozik, és az ország három legfontosabb ünnepe a Nyugat választásának szimbóluma, jelentette ki a Magyar Liberális Párt elnöke a budapesti Pilvax kávéháznál tartott beszédében 

Orbán hívei és ellenfelei összecsaptak a Múzeum körúton

Itthon2015.03.15, 16:54

A hivatalos március 15-i ünnepségek a Kossuth téren kezdõdtek. Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeumnál beszélt. A kiskörúton hívei és ellenfelei háborúztak szóban és néha tettlegesen is. Az Origo riporterét megakadályozták abban, hogy kérdéseket tegyen fel a meghívott diákoknak.

Áder János: Az új világot a munka hozta el

Itthon2015.03.15, 15:44

Keveset beszélünk a forradalom utáni napok döntéseirõl és szinte sohasem a hétköznapokról, pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítõ szónoklatok hozták el - hangsúlyozta Áder János pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.

Szélsõséges provokációról beszél a Fidesz

Itthon2015.03.15, 14:52

Szélsõséges provokátorok akarták megzavarni több tízezer ember békés ünnepét - reagált a Fidesz arra, hogy Orbán Viktor múzeumkerti beszéde alatt demonstrálók kiabáltak és fütyültek. A tiltakozók és az ünneplõk között többször is dulakodás alakult ki, volt, amikor a rendõröknek kellett közbelépniük.

Tõkés: A nagyváradi magyarok nem másodrendû polgárok

Nagyvilág2015.03.15, 13:56

A jelképes politizálás fontosságáról beszélt a magyar nemzeti ünnep alkalmából tartott nagyváradi ünnepségen Tõkés László európai parlamenti képviselõ, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Lázár: Csak a legkiválóbb nemzet boldogul

Itthon2015.03.15, 14:25

Minden magyarnak meg kell értenie, hogy a 21. században csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legjobb vagy a legkiválóbb lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter az 1848-as forradalom évfordulóján tartott hódmezõvásárhelyi díszközgyûlésen.

Habonyt Metternichhez hasonlította az LMP

Itthon2015.03.15, 11:26

Az LMP társelnöke szerint 2015. március 15-én három figyelmeztetést kell küldeni a kormánynak, elsõként azt, hogy egyik függõség nem szünteti meg a másikat, hanem végzetessé teszi az ország kiszolgáltatottságát.

Forgalomkorlátozás március 15-én - Ezeket a helyeket kerüld el autóval

Life.hu2015.03.15, 11:18

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell számítani. 

Ünnepi rendezvények március 15-én - Ezekre látogathatsz el

Life.hu2015.03.15, 11:17

Országszerte tartanak ünnepi rendezvényeket, családi programokat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A fõvárosban a Parlament elõtti Kossuth Lajos téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdõdnek meg a központi ünnepségek. 

Így ünnepli március 15-ét az ország - Az Origo percrõl percre tudósít az eseményekrõl

Life.hu2015.03.15, 11:22

A több helyszínen tartó rendezvényeket az Origó percrõl percre követi. Ha kíváncsi vagy, mi történik a Múzeum kertben, a Parlament elõtt vagy éppen a televízióban, figyeld a tudósítást. 

Lengyel zászló a tömegben

Itthon2015.03.15, 10:43

Lengyel zászló is lobog a Múzeumkertnél a tömegben.

Rendszerbontó népszavazást indítanak

Itthon2015.03.15, 19:09

Március 15. eseményei percrõl percre.

Felvonták a nemzeti lobogót

Itthon2015.03.15, 10:11

Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából vasárnap reggel Budapesten, az Országház elõtt.

Orbán Viktor ezt üzente

Itthon2015.03.15, 08:41

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén levélben köszöntötte a határainkon túl élõ magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtófõnöke.

Megemlékezések világszerte

Nagyvilág2015.03.15, 07:38

A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetõinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.

Tilos, nem szabad, kerülje el

Itthon2015.03.15, 07:34

A március 15-ei ünnepi rendezvények miatt a fõvárosban és több vidéki településen is forgalomkorlátozásokra kell számítani. Budapesten az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjármûforgalom elõtt. A fõvárosi rendezvények miatt jelentõsen változik a közösségi közlekedés menetrendje is.

Vásárlás helyett hallgasson pártszónokokat

Itthon2015.03.15, 07:29

Országszerte tartanak ünnepi rendezvényeket, családi programokat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A fõvárosban a Parlament elõtti Kossuth Lajos téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdõdnek meg a központi ünnepségek. Orbán Viktor miniszterelnök a Múzeumkertben mond beszédet, s számos kormánytag és ellenzéki politikus is felszólal egy-egy rendezvényen. Délután 3 órakor az ország több száz településén tízezrek szavalják el egy idõben a Nemzeti dalt. Budapestre délutánra civilek tüntetést szerveztek.

A kokárda is kikérné magának

Kultúra2015.03.15, 01:21

Gyerekkora óta rajong március 15-ért, de nagyon zavarja, mikor kisajátítják a nemzeti jelképeket. Horváth Kristóf, alias Színész Bob szerint a slam nem az utókornak, hanem a kortársaknak szól. 

Rendõrségi ügy lett a Klik március 15-i diáktoborzásából

Itthon2015.03.14, 20:59

Bejelentést tett a váci rendõrkapitányságon a sorozatos fel- illetve bejelentéseirõl ismert Tényi István, aki szerint az elhíresült március 15-i diáktoborzás ügyében felvetõdik hivatali visszaélés gyanúja, amit a rendõrségnek vizsgálni kellene.

Rogán: 12 pont nélkül nincs kormányváltás

Itthon2015.03.14, 19:10

A Fidesz frakcióvezetõje szerint az 1848-as forradalmi követelések listája, a márciusi 12 pont "a polgári Magyarország alapköve", és a 2010 óta tartó nemzeti, polgári kormányzás iránytûje is.

Szlovákia és Magyarország közös sikereirõl beszélt a Fidesz

Itthon2015.03.14, 18:21

A jólétrõl, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentõségérõl, Magyarország és Szlovákia sikereirõl beszélt Németh Zsolt Kassán a március 15-i ünnepségen. 

Lázár: Mi magyarok csak magunkra számíthatunk

Itthon2015.03.14, 17:49

Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk – mondta a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Várkert Bazárban, ahol állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.

Semjén Zsolt alkotmányos acélabroncsról beszélt

Nagyvilág2015.03.14, 13:38

A történelem igazságszolgáltatásának nevezte a külhoni magyarok honosítását Semjén Zsolt, aki részt vett Nagy-Britanniában élõ magyarok honosítási ünnepségén. A londoni magyar nagykövetségen március 15-e alkalmából ünnepi külsõségek közepette nyújtották át 34, Nagy-Britanniában élõ magyarnak a honosítási okiratot.

Forgalomkorlátozások az ünnep miatt

Itthon2015.03.14, 11:47

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell számítani. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjármûforgalom elõtt. Emellett számos vidéki településen is változik a forgalmi rend a helyi rendezvények miatt.

Már feltûzheti a kokárdát

Itthon2015.03.14, 11:35

Országszerte több helyen már szombaton is tartanak ünnepi rendezvényeket, megemlékezéseket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az állami ünnepségsorozat is megkezdõdik.

Mivel alapoztak Petõfiék a Pilvaxban?

[origo] Gasztro2015.03.15, 11:36

Március 16-án a Pilvaxban kérdi a pincér: „Petõfi úr, óhajt egy sört és Unicumot?” A költõ karikás szemmel felnéz: „Ah, hagyjuk, lám tegnap is mi lett belõle!” 

Forgalomkorlátozások lesznek a fõvárosban

Itthon2015.03.11, 18:45

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjármûforgalom elõtt - közölte honlapján a rendõrség.

Ezt kínálják a pártok március 15-én

Itthon2015.03.11, 15:11

Az állami megemlékezések mellett pártrendezvények is lesznek a március 15-iki ünnep alkalmából.Orbán Viktor vasárnap a múzeumkertben mond beszédet, Semjén Zsolt Londonban lesz, Tóbiás József MSZP elnök a tapolcai jelöltjükkel Ajkán koszorúz, a Jobbik a Március 15 téren tart megemlékezést, az LMP a Pilvax kávéjázba megy, a Demokratikus Koalíció pedig tüntetni megy.

Több száz településen szavalják egy idõben a Nemzeti dalt

Itthon2015.03.10, 15:02

Szombaton a Parlament, március 15-én, vasárnap a Várkert Bazár és a Táncsics-börtön is ingyenesen látogatható lesz az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségsorozaton. Vasárnap délután több száz településen várhatóan tízezrek egy idõben szavalják el a Nemzeti dalt.

A Keletitõl az Astoriáig vonul majd az Orbán-ellenes menet

Itthon2015.03.10, 09:57

Március 15-én Új magyar köztársaságot! címmel szervez demonstrációt a 60 ezren a magánnyugdíjukért és a Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport. A megmozdulás a Baross téren, a Keleti pályaudvarnál kezdõdik 15 órakor, majd a tömeg az Astoriához vonul, ahol további politikai beszédek és versek hangzanak el.

Tarlós István az M1 híradósa után beszél a CÖF-rendezvényen

Itthon2015.03.10, 08:49

Az ezeréves lengyel-magyar barátságról és a szabadságharc lengyel hõseirõl szól majd a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány március 15-i ünnepsége.a Bem József téren.

Mit keres egy rocker a Pilvakeren?

Archívum2015.02.27, 10:00

Pazar meglepetéseket tartogat az idén dupla elõadással jelentkezõ Pilvaker, hiszen a rapperek mellett színészek és egy rocker is csatlakozott a fellépõk csapatához.

Engedjék a miniszterelnök-jelölt urat felállni!

Archívum2014.03.16, 08:58

Kishuszárok, kokárdák és piros-fehér-zöld lufik között mindenkinek április 6-a jutott eszébe az idei március 15-rõl. Miközben a szónokok kampányoltak, a hallgatók zászlókkal, szórólapokkal és mobiltelefonnal küzdöttek meg egymással. Ilyen volt március 15-e a kampány árnyékában.

Büszkén álltak az esõben a jobbikosok

Itthon2014.03.16, 11:07

A Jobbik a rossz idõ ellenére is megtartotta március 15-i ünnepségét. Bár a párt igyekszik szelídebb képet kialakítani magáról, a hívei továbbra is a radikális hangot keresik benne.

Ki a kedvenc forradalmára?

Archívum2014.03.15, 19:42

Petõfi, Széchenyi és Kossuth az élen az ünneplõk között végzett körkérdésünkben.

Nem láttátok a Ferit?

Itthon2014.03.15, 16:20

Mesterházy Attila együtt akart koszorúzni a többi baloldali párt vezetõjével, de Gyurcsány Ferencnek hirtelen nyoma veszett, hiába szólongatta Mesterházy.

Foglaljanak le egy nyomdagépet!

Archívum2014.03.15, 15:33

1848. március 15. egyik fontos szereplõje Landerer Lajos nyomdaipari vállalkozó volt, az õ nevéhez kötõdik a szabad sajtó elsõ termékeinek kinyomtatása. Saját korában is sokszor vádolták õt azzal, hogy a bécsi kormány besúgója, pedig a forradalomban még a Kossuth-bankók nyomtatását is rá bízták. A legjobban az üzlettársa, Heckenast Gusztáv járt, aki március 15-én nem ment be a nyomdába.

Egy kaotikus március 15-e története

Tévé2014.03.15, 15:17

Egy évvel ezelõtt soha nem látott március 15-ét élt át az ország, amikor mindenkit meglepett egy váratlanul érkezõ, erõs széllel kísért havazás. Több mint tízezer ember rekedt az utakon, sok településen akadozott az áramellátás, a katasztrófavédelem lassan kapcsolt. Az OzonNetwork dokumentumfilmet készített a hókáoszról.

Mi volt az a vérfagyasztó hang Orbán elõtt? Itt meghallgathatja

Itthon2014.03.15, 15:35

A múzeumkerti állami ünnepségen Orbán Viktor beszéde elõtt egy férfi félelmetes hangon szavalt el egy Petõfi-verset. Tudósítónk szerint a helyszínen nemcsak a gyerekeket, hanem a kutyákat is megijesztette a hang. Ezen a videón lehet õt hallani, miközben látható, hogy a nagy tömeg miatt bezárják a Múzeumkert kapuját.

Az öt legsúlyosabb átok, ami eddig sújtotta a baloldalt

Itthon2014.03.15, 14:44

Lehet, hogy a baloldali összefogásnak nem sok esélye van a választások megnyerésére, de a legszerencsétlenebb politikai erõ címét valószínûleg ki fogja érdemelni. A veszekedõs tárgyalásokat szerencsétlen névváltozás követte, miközben politikai botrányokkal is meg kell küzdeniük. Most pedig itt ez a vihar is, amely miatt le kellett mondani nagyszabásúra hirdetett választási rendezvényüket. Nem mondjuk, hogy ezek összefüggenek egymással, de így együtt elég sötét árnyékot vetnek a választási szövetségre.

Orbán a rezsicsökkentést hasonlítja március 15-éhez

Itthon2014.03.15, 14:05

Orbán egyszer sem mondta azt, hogy a Fideszre kell szavazni a választáson, de lényegében errõl szólt az ünnepi beszéde. A rezsicsökkentést az 1848-as forradalom céljaihoz hasonlította, és szerinte az elmúlt négy évben sikerült bebizonyítani a világnak, hogy Magyarország bátor és erõs.

Orbánnak jutott a fény, az ellenzéknek a ború

Itthon2014.03.15, 16:56

Egy napba sûrûsödött a választási kampány. A felmérések szerint fölényesen vezetõ kormányoldal vezére, Orbán Viktor még verõfényes napsütésben mondta el beszédét, délutánra azonban elromlott az idõ, így a baloldali ellenzék lefújta a gyûlését, a Jobbik pedig zuhogó esõben ünnepelt. Mesterházy és Vona is vitára hívta ki Orbánt, aki ünnepi beszédében párhuzamot vont a rezsicsökkentés és az 1848-as forradalom között. A Kormányváltók március 30-ra tolták el a megemlékezést, egy nappal a Békemenet gyûlése után A Jobbik dacol a viharral A Kormányváltók lemondták az ünnepi rendezvényt a szél miatt Az egység neve április 6. - összeefoglaló ...

Így úszhatja meg, hogy elrontsák a kedvét március 15-én

Itthon2014.03.14, 18:07

Holnap lesz március 15., a délelõtti idõ egész szépnek ígérkezik, aztán valószínûleg elfújja a meleget egy hidegfront. Ezzel együtt egy csomó jobbnál jobb ünnepi rendezvényt tartanak országszerte, Budapest pedig dugig lesz különbözõ programokkal. Egyetlen bökkenõ van csak. Három hét múlva parlamenti választást tartanak, utcára vonul az ellenzék, lesz egy csomó állami program, tele lesz a város orbánozó és (bár a Fidesz két hét múlva tartja csak a nagygyûlését, valószínûleg) gyurcsányozó tüntetõkkel, úgyhogy könnyen olyan eseménybe futhat bele, amit esetleg szeretne elkerülni. Szeretnénk segíteni azoknak, akiket nem érdekel a politikka, ...

Viharos ünnep lesz március 15-én

Life.hu2014.03.14, 13:07

Az idõjárás ismét bekeményít az ünnepre. Tavaly hatalmas hóvihar volt március 15-én, idén erõs szél lobogtatja majd a zászlókat.

Se erõszak, se odamondás

Itthon2014.03.14, 11:32

Tizenegy slammer, azaz szabadverselõ eredeti tervével ellentétben nem vesz részt a Red Bull március 15-i elõadásán. Az a bajuk, hogy nem foglalkozhatnak aktuális társadalmi problémákkal, bár a szervezõk szerint eleve tisztázták, hogy a politikát a kampány miatt kerülni fogják. A maradók megértik a távozókat, mert a mûfaj nagyon intim, senki sem akarja megerõszakolni a saját szövegét. Viszont az elõadást jó ötletnek tartják, a cél szerintük, hogy életet leheljenek a szabadságharcos versekbe és gondolatokba.

Geszti Péter kálváriája a márciusi katasztrófában

Archívum2014.03.14, 09:47

A hatalmas szélvihar és havazás több ezer ember életét keserítette meg egy évvel ezelõtt. A kreatív szakember az OzoneNetworknek beszélt a drámai napról.

Viharos szél fúj a hétvégén

Idõjárás2014.03.14, 12:50

Egy gyors hidegfront vet véget a szép, napos idõjárásnak szombaton esõvel és 60-70 kilométer/órás széllel. Átmenetileg jópár fokkal visszaesik a hõmérséklet, változékonyra fordul az idõ. Akinek magas a vérnyomása, fokozottan figyeljen a gyógyszerszedésre.

Porviharokat okozhat a március 15-i hidegfront

Idõjárás2014.03.13, 09:33

Nagyon ritkán fordul elõ Magyarországon, hogy ennyire száraz legyen a levegõ, mint most. A porviharok kellemetlen meglepetést okozhatnak az utakon, a szárazság miatt könnyebben kigyulladhat az erdõ.

Viharos szél fúj március 15-én

Idõjárás2014.03.12, 11:28

Egy idõre vége lesz a tavasznak a hétvégén, vasárnap itt-ott hózápor is lehet. Március 15-én eleinte még 20 fok lesz, aztán egy hidegfront érkezik.

Havazhat a hétvégén

Life.hu2014.03.11, 16:21

Az idõkép jelentése szerint szombaton egy hidegfront érkezik, vasárnap pedig hózáporok is várhatók Magyarországon.

Visszalépett 11 slamelõadó a március 15-i mûsortól

Itthon2014.03.09, 12:50

Sajnálják, hogy nem mondhatják el az Erkel Színházban, hogy mit gondolnak a sajtó- és szólásszabadságról - többek közt ezzel indokolta a március 15-i Red Bull Pilvaker rendezvény 11 elõadója, hogy miért mondja le a fellépést.

Öt hosszú hétvége lesz idén

Archívum2014.01.02, 13:31

A január elsejével hatályos NGM-rendelet szerint idén csupán öt hosszú hétvégében lesz részünk. 

Ombudsman: Nem készítették fel a lakosságot a március 15-i hóviharra

Itthon2013.04.15, 18:10

Szabó Máté szerint nem készítették fel a lakosságot kellõképpen a március 15-i hóhelyzet kezelésére, és a kommunikáció is hiányos volt.

Simicska csapata járt jól a túlköltekezõ kormánnyal

Itthon2013.03.25, 10:56

A Miniszterelnökség közel egymilliárd forintot fizetett ki nyolc hónap alatt önmaga reklámozására az IMG médiaügynökségnek, kétszázmillió forinttal többet, mint amennyit egy évre terveztek. A kampányok elszámolása alapján a cég piaci áron dolgozik, de az átlagosnál jóval többet hirdet köztéren a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési felületeken, valamint a kormányhoz közeli médiában.

Ezt üzente a hatalmas vihar március 15-én

Life.hu2013.03.23, 18:30

Az idei, március 15. környéki események mellett nem mehetünk el szó nélkül. 2006-ban is épp a nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án tombolt hatalmas vihar. A Life.hu utánajárt, vajon van-e bármiféle kapcsolat a két esemény között, és mi az, amire megtanítottak bennünket az elmúlt idõszak eseményei.

Román nemzetiszínû hajpánt miatt feszültek be Kovásznán

Nagyvilág2013.03.21, 14:40

Néhány diák román nemzetiszínû hajpántban ment iskolába a magyar nemzeti ünnepen, március 15-én a romániai Kovásznán. A román oktatási minisztérium vizsgálóbizottságra bízta a történtek feltárását.

Hóhelyzet testközelbõl: "Teljesen egyedül vagyok"

Life.hu2013.03.16, 12:26

Csütörtök estére katasztrófahelyzet alakult ki az országban, ezrek éjszakáztak az autójukban utakon. A mentés egész pénteken zajlott. Az Y diagnózis csapatából Gerzson két kamerával felszerelkezve, a tûzoltók segítségével nekivágott az autópályáknak, hogy megmutassa, milyen a hóhelyzet testközelbõl. A megszólalók között voltak olyanok, akik akkor - azaz péntek délután - már 24 órája ültek az autójukban.

Népmesék mindenkor: 2013-ban divat a magyar

Life.hu2013.03.15, 22:28

Vissza a gyökerekhez! - akár ez is lehetne a közös szlogenje az idei, hazai tavaszi-nyári kollekcióknak. 2013-ban többek között Nanushka, Abodi Dóra és a Sugarbird lányok is a kollektív múlthoz nyúltak vissza: a trendi ruhadarabokról híres történelmi személyiségek és népmesei motívumok köszönnek vissza. Che Guevara után talán Kossuth Lajos lesz a következõ pólónyomott politikus?

Orbán Viktor szerint ketten haltak meg a hó miatt

Life.hu2013.03.15, 19:35

Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatót tartott péntek kora este a hóhelyzet miatt. A miniszterelnök arra kérte a lakosságot, hogy tegyenek eleget a hatóságok kérésének - írja az [origo] hírportál. A katasztrófavédelem szerint még ma is lesznek olyanok, akik kénytelenek az autójukban éjszakázni.

Ünneplõ tömeg és hóbuckák - ünnepi helyszínek 2012-ben és most

Fotó2013.03.15, 16:31

Katasztrófahelyzet alakult ki az országban, a belügyminiszter riadót rendelt el. Az ítéletidõ miatt elmaradt az összes állami ünnepség március 15-én, és a pártok is lemondták szabadtéri programjaikat. Összegyûjtöttük, hogyan néztek ki a fontosabb ünnepi helyszínek 2012-ben, és mi látható ott az idén.

Akinek nincs kint, nem igazi magyar

Itthon2013.03.15, 15:30

Valaki otthon hímezte, vagy gyöngybõl fûzöttre vadászott, más az utcán kétszázért vásárolta a kokárdáját, de mindannyian fontosnak tartották, hogy napokkal március 15. elõtt kitûzzék, egy férfi még a lámpájára is kiakasztotta. Olyan budapestiekkel beszéltünk, akik az ünnepek elõtt már büszkén a kabátjukra tûzték a kokárdájukat, és a legtöbben azt mondták, hogy így élik meg a magyarságukat. A kokárda kitûzést sokan magánügynek tartják, de akadtak olyanok is, akik nem tekintik igazi magyarnak azt, aki nem díszeleg a piros-fehér-zöld.

Menetrend szerint megérkeztek a lengyelek

Itthon2013.03.15, 11:30

A lengyel civilek ünnepelni jöttek, de csak itt szembesültek az ítéletidõvel és azzal, hogy lefújták a programokat.

A forradalom legjobb férfi mellékszereplõi

Archívum2013.03.15, 08:55

Magyarországon 1848 márciusában egyrészt reformokra, másrészt forradalomra hasonlító folyamatok zajlottak. A kortársak ezt talán nem érzékelték ennyire összetetten: egyeztettek egymással, és a döntéselõkészítõ tárgyalásokban sok olyan szereplõ vett részt, akikre ma már csak egy-egy utcanév, vagy még annyi sem emlékeztet.

A zimankó miatt elmarad március 15.

Itthon2013.03.15, 15:22

Katasztrófahelyzet alakult ki az országban, a belügyminiszter riadót rendelt el. Az ítéletidõ miatt elmarad az összes állami ünnepség március 15-én, nem tartja meg rendezvényét Budapesten a Jobbik sem, reggelre pedig az Együtt 2014 is lemondta a programját, és az LMP sem biciklizik Petõfire emlékezve. A hó miatt nyolc megyében van piros riasztás. Az M1-es autópálya megbénult, ezrek éjszakáztak az autópályán. Sok települést elzárt a külvilágtól a hó, több száz településen nincs áram, méteres hótorlaszokat emel a szél országszerte.

Elmaradnak a szabadtéri állami rendezvények

Life.hu2013.03.15, 11:39

Elmaradnak a március 15-i szabadtéri állami rendezvények a rendkívüli idõjárás miatt, csak a zászlófelvonást tartják meg. Az MTI értesülései szerint a veszélyes idõjárási jelenségek délután kezdhetnek mérséklõdni. A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy ne induljon útnak.

Másfél nap után mindenki kiszabadult - havazás percrõl percre

Itthon2013.03.16, 01:38

Katasztrófahelyzet alakult ki az országban a csütörtök hajnal óta tartó havazás miatt. Péntek este még mindig 70 ezren voltak áram nélkül, 13 megyében vannak járhatatlan utak, sokan több mint egy napig vesztegeltek az autójukban, és több tucat települést elzárt a hó. A március 15-i ünnepségek elmaradtak, Pintér Sándor riadót hirdetett, majd az állampolgárokat és a szabálytalan autósokat hibáztatta, a Belügyminisztérium SMS-eket küldött, a hadsereg tankokkal vonult az utakra. Így temette be a hó március 15-ét.

Lefújta a kormány a szabadtéri állami ünnepségeket

Itthon2013.03.15, 09:46

Az emberek testi épsége érdekében a kormány nem vesz részt szabadtéri állami ünnepségen - közölték rendkívüli közleményben. Áder sem fog beszédet tartani a Nemzeti Múzeumnál.

Balog nem tudta, kinek adja a Táncsics-díjat

Itthon2013.03.15, 11:16

"Csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt" - írta közleményében Balog Zoltán miniszter, aki csütörtökön Szaniszló Ferencnek is odaítélte az újságíróknak járó Táncsics Mihály-díjat. Azt állította, úgy írta alá a díj adományozását, hogy nem volt tisztában Szaniszló szélsõséges gondolataival.

Hófúvás, mínuszok lesznek március 15-én

Idõjárás2013.03.14, 18:53

A nemzeti ünnepen is marad a havazás és a viharos szél. Szombaton és vasárnap -12 fok is lehet.

Orbán a szabadság hangjáról írt a magyaroknak

Itthon2013.03.15, 11:08

"A szabadság azoké, akik elég bátrak, hogy kivívják" - Orbán Viktor szerint ezt üzeni a szabadság hangja, amelyet az egész világ hallhat március 15-én. Mivel Brüsszelben lesz az ünnepen, levélben szólt a magyarokhoz.

Fekete György feleségét is díjazták

Itthon2013.03.14, 16:05

Miniszterelnöki fõtanácsadó, a Médiatanács által elmarasztalt újságíró, és a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) elnökének felesége is kapott mûvészeti elismerést március 15-e alkalmából.

Tizenöt centi hóval tér vissza a tél

Idõjárás2013.03.14, 13:35

Elõbb eláztatja az országot az esõ, a 100 kilométer/órás szél péntek délután kezd lecsendesedni. A Balatonnál és a Bakonyban kell a legerõsebb széllökésekre számítani. Egy hete még 20 fok volt, most lehet örülni a 2-nek is.

Az ellenzéké lesz a fõváros március 15-én

Itthon2013.03.13, 14:17

Orbán Viktor Brüsszelben tölti a március 15-ét, az állami ünnepségen vagy Kövér László, vagy Áder János beszél majd helyette. A Fidesz nem tart külön rendezvényt, az MSZP Miskolcra megy, így a fõvárosban csak a kisebb ellenzéki pártok és mozgalmak ünnepelnek majd.

Úti tippek az ünnepre: 48-as emlékek nyomában

Life.hu2013.03.13, 11:06

A március 15-i hosszú hétvége a lassanként érkezõ tavasz élvezetén kívül egy kis "élõ történelemleckére" is alkalmat adhat. Érdemes felkerekedni, és a fõvárosban, illetve vidéken is felkeresni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékeit. Íme a Life.hu tippjei.

Kisajátította március 15-ét a Republic

Life.hu2013.03.15, 09:56

Tizenhét év után ez lesz az elsõ március 15-e a Republic fellépése nélkül, ugyanis az együttes legfontosabb koncertje évek óta ehhez a dátumhoz volt köthetõ.