Marc Priestley

címke rss
A Ferrarit elrettentő példaként emlegető egykori szerelő szerint félelem uralkodik a csapatnál

A Ferrarit elrettentő példaként emlegető egykori szerelő szerint félelem uralkodik a csapatnál

A korábban szerelőként a McLarennél dolgozó Marc Priestley elárulta, a Mercedest és a Red Bullt pozitív, a Ferrarit negatív példaként szokta használni. A manapság televíziós szakértőként és előadóként tevékenykedő szakember tudni véli, hogy mi a csapat problémája, de szerinte nincs rá rövid távú megoldás.

Senki sem akart Hamilton autóján dolgozni az első szezonjában

Gphírek2022.05.17, 20:13

Visszarepített minket 2007-be a McLaren korábbi szerelője, és felelevenítette, milyen hangulat uralkodott a csapatnál az emlékezetes Fernando Alonso-Lewis Hamilton viszály évében. Elmondta, hogy az istállónál nem számítottak kiemelkedő bemutatkozó szezonra a brittől.

Alonso ezért a 2007-es húzásért neheztel ma is Hamiltonra

Gphírek2021.02.02, 01:28

Még manapság is kísért a 2007-es Magyar Nagydíj emléke, a visszatérésre készülő Fernando Alonso továbbra is emlegeti az időmérő ominózus pillanatait. A McLaren egykori szerelője felidézte, hogyan élték meg a történteket.

Räikkönen szenzációs győzelme után jött az országokon átívelő bulizás

Gphírek2021.01.25, 20:26

Pályafutása egyik, ha nem a legszebb győzelmét Kimi Räikkönen a 2005-ös Japán Nagydíjon érte el. Egykori szerelője felidézte, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, mielőtt jött a jól megérdemelt lazítás.

Sufnituning és füllentés tartotta fenn Hamilton töretlen rajtsorozatát

Gphírek2021.01.19, 00:47

A koronavírus miatt kihagyott Szahíri Nagydíjig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton egyetlen F1-es nagydíjat sem hagyott ki a bemutatkozása óta. Egykori szerelője viszont elárulta, hogy egyszer csupán másodpercekre voltak ettől.

Dobogós lett, majd pusztító buli kerekedett Räikkönen lakosztályában

Gphírek2021.01.12, 00:43

A Forma-1-es pilóták kicsapongásairól gyakran pletykálnak, de Kimi Räikkönen egykori szerelője fel is idézett egy bulit, amely során teljesen romba döntöttek egy luxuslakosztályt. Olyannyira, hogy Ron Dennis haragja is majdnem utolérte a tetteseket.

Hamilton így tanította móresre a mezőnyt a Forma-1 megdöbbenésére

Gphírek2020.11.17, 15:09

Eleinte még az F1 előszobájában sem figyeltek oda Lewis Hamiltonra, de az F2 elődjének számító GP2 török fordulóján minden megváltozott: a szerelőktől a hétszeres világbajnok Michael Schumacherig mindenki elkönyvelte, hogy a brit tehetség előtt nagy jövő áll a sportág csúcskategóriájában.

Nem látott rendesen, de Räikkönen versenyezni akart nagy bukása előtt

Gphírek2020.05.28, 01:45

Pályafutása egyik legveszélyesebb balesetét élte át Kimi Räikkönen a 2005-ös Európa Nagydíjon, néhány kilométerrel azelőtt, hogy megnyerte volna a versenyt. Egykori szerelője idézte fel a történteket.

Nicole Scherzinger túlkiabálta a rádiót Hamilton elképesztő győzelmekor

Gphírek2020.05.08, 16:19

Folytatta élménybeszámoló-sorozatát a McLaren volt szerelője, Marc Priestley. Ezúttal Lewis Hamilton első világbajnoki győzelmének emlékezetes körülményeit idézte fel.

Räikkönen dühösen veszekedett Dennisszel a 2005-ös USA Nagydíj előtt

Gphírek2020.04.27, 16:33

Újabb történetet idézett fel a McLaren egykori szerelője, Marc Priestley. Ezúttal a botrányos USA Nagydíj került terítékre, amikor Kimi Räikkönen fejben legyőzte Ron Dennist is.

Törpapát csinált Räikkönenből, majdnem kirúgták érte a McLarentől

Gphírek2020.04.21, 00:41

Az F1-es kényszerszünet apropóján mulatságos sztorit osztott meg Marc Priestley, a McLaren egyik volt szerelője Kimi Räikkönenről, akit ugyanúgy akart elbúcsúztatni, ahogy a csapat többi távozó tagját szokták. A terve „borzasztó ötlet volt, jól kivitelezve, abszolút briliáns eredménnyel."

Hamilton magára haragította a McLarent első F1-es szezonjában

Gphírek2020.03.28, 11:26

Lewis Hamilton hiába vette fel újoncként a versenyt a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval 2007-ben, a McLarenen belül többeknek nem tetszett, hogy eközben a sajtóban folytatott játszmáihoz a csapatot használja. Neki legyen mondva, a wokingiak korábbi első számú szerelője szerint később pozitív irányba változott.

Fura figura, de Räikkönen lázba hozza a szerelőket

Gphírek2018.02.17, 09:20

Nagyra tartja Kimi Räikkönent a McLaren egyik korábbi szerelője, pedig a finn pilóta végül a Ferrarival legyőzte őket. Marc Priestley szerint Räikkönenért szívesen túlóráztak.

Előző
  • 1
Következő