manipuláció

címke rss

Lejárató e-mailkeről vitázik az MSZP és a Fidesz

Az MSZP magánlevelek ellopásával és manipulációjával vádolja a Fideszt. Az ellenzéki pár viszont állítja: a szocialisták le akarták járatni őket. Az ügy előzménye, hogy Tarlós István csütörtökön nyilvánosságra hozta azokat az e-maileket, amiket a BKV egyik vezetője és az egyik főpolgármester-helyettes váltott egymással.

Tovább nőhet a tavalyi görög hiány

Archívum2010.10.11, 13:40

Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya, a deficit akár 15 százalék felett is lehetett. A kérdést hétfőtől tíz napig az Eurostat uniós statisztikai hivatal szakértői vizsgálják Athénban.

VV4: Anikón átlátnak villatársai

Archívum2011.03.09, 10:15

Több villalakónak is feltűnt végre Anikó számító, manipulatív, bomlasztó és kétszínű személyisége: többek között Éva, Béci és Alekosz is rátámadt a rosszkislányra.  

Népszabadság: Gyanúsítottként hallgatták ki az Eclipse-ügy korábbi nyomozóit

Archívum2011.07.15, 10:44

Titokban lecserélték az Eclipse-ügy nyomozását korábban felügyelő ügyészt, a nyomozás kezdeti szakaszában részt vevő nyomozókat pedig azzal gyanúsítják, hogy el nem hangzott beszélgetések lehallgatási jegyzőkönyvei kerültek a nyomozati anyagok közé - írja a Népszabadság.

Mikor finomabb a kínai csoki, mint a svájci?

Archívum2011.07.15, 15:40

Amikor a fogyasztókkal olyan csokoládét kóstoltattak, amelyről azt hitték svájci, jobban ízlett nekik, mint amelyről azt mondták nekik, hogy kínai. Ha viszont csak a kóstolás után mondták meg nekik a csoki származási helyét, akkor a kínai csokoládét tartották jobbnak, holott mindkét esetben ugyanazt a terméket kóstolták.

Nem kedveli és elítéli Seherezádét Dukai Regina

Archívum2011.10.07, 16:01

Regina testvére, Gergő a ValóVilág 5 Alfahíme - a szép modell természetesen aggódik bátyjáért, főképp azért, mert szerinte nem tisztességes nőkkel van körülvéve...  

Kiretusált luxusóra miatt magyarázkodik az orosz pátriárka

Archívum2012.04.06, 08:39

Elnézést kért az orosz ortodox egyház Kirill pátriárka manipulált fényképéért, amelyről eltüntették az egyházi vezető - a bloggerek szerint méregdrága - karóráját. A pátriárka szerint "oroszellenes erők" akarják aláásni a tekintélyét, amiért Vlagyimir Putyint támogatja.

Téged is átvertek? Így néznek ki a sztárok a valóságban!

Archívum2012.06.29, 22:01

Íme a bizonyíték, hogy a sztárok sem tökéletesek. Képmanipulációval kisebb-nagyobb hibákat egyaránt el lehet palástolni, legyen az súlyfelesleg, vaskos derék, kicsi mell, karikák a szem alatt, pattanások vagy bőrhibák. Többek között most Justin Timberlake, Eva Longoria, Kelly Clarkson is megmutatja igazi arcát.

Dagad a globális kamatbotrány

Archívum2012.08.16, 16:54

Hét nagybankot is beidéztek abban az ügyben, amely még június végén pattant ki a brit Barclays körül a referenciakamatok manipulálásának gyanúja miatt - számolt be a BBC és a CNN is a vizsgálatokra rálátó forrásokra hivatkozva.

Így manipulálják az x-faktorosok megjelenését

Archívum2012.10.26, 20:09

Ha valaki sztár akar lenni, annak a külseje is legyen olyan, mint egy sztáré!  A bronzosítóval festett izmok csak az egyik olyan dolog, amivel az X-Faktor versenyzőinek produkcióit még hatásosabbá teszik, hogy növeljék egy-egy versenyző rajongótáborát. Az új James Bond-film díszbemutatóján a Life.hu szemfüles riportere nemcsak a kockahas-botrányba keveredett Szabó Dávid izmait csekkolta le, hanem még egy sztárcsináló trükkre derített fényt.

Előző
Következő