mangroveerdő

címke rss

Kipusztult a mangroveerdők fele

Műholdképekről derült ki, hogy az eddig becsültnél 12 százalékkal kisebb a világ mangroveerdőinek területe. A korábbi mangroveterületeknek mintegy felén már kipusztult az erdő az emberi beavatkozás és a viharok miatt.

Majdnem végük lett Pesten. Aztán nyertek egy nemzetközi díjat

Itthon2013.12.21, 08:23

Az ormótlan vasbetonszörnyek kora lejárt, a növekvő tengerszinttel szemben már a folyódeltákba telepített fákkal is védekezhetünk. A magyar ötlet hatékony, olcsó és a helyi élővilágot sem terheli annyira, mint egy hagyományos gát, ráadásul új földeket is művelhetővé tehet. Az elgondolás egy nemzetközi építészeti pályázaton fődíjat és 10 ezer eurót ért, de mire elég ennyi pénz ma Magyarországon?

Mangrove-erdő az elrozsdásodott hajóroncs fedélzetén

Archívum2014.12.10, 12:43

Az Ausztrál Hajózási Társaság 1966-ban megvásárolta a Sydneyben található Homebush-öböl egy részét, hogy hajóroncstemetőt alakítson ki benne. Több roncs is található itt, de egyik sem hasonlítható az egykori SS Ayrfield maradványaihoz.

Mangrove múzeumot építenek Dél-Kínában

Tudomány2018.01.23, 15:34

A mangrove növénynemzetségnek szentelt múzeum nyílik a dél-kínai Sencsen városában - jelentette be a tartományi erdészeti hatóság.

Öt gyakorlati megoldás a klímaváltozással szemben

Tudomány2019.09.10, 18:21

A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (541 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz - mutatott rá jelentésében egy globális bizottság.

Gyors ütemben emelkedik az ausztrál folyótorkolatok vízhőmérséklete

Tudomány2020.04.14, 19:40

Tizenkét év alatt 2,16 Celsius-fokkal emelkedett a folyótorkolatok vízének hőmérséklete a délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales állam partvonala mentén - derült ki a Sydney-i Egyetem kutatóinak tanulmányából.

Harminc év alatt 100 millió mangrovefát ültetnek Mozambikban

Tudomány2022.02.12, 12:11

Afrika legambiciózusabb mangrove-újraerdősítési programját valósítja Mozambik, amelyneknek tengerpartját megviselték a közelmúlt heves trópusi viharai. A projekt során akkora területet telepítenek be mangrovéval, mint London, Párizs és Manhattan területe együttvéve.

A parti ökoszisztémák létfontosságú üvegházgáz tartályok

Tudomány2023.05.28, 10:16

A parti ökoszisztémék elnyelik vagy kibocsátják a 3 fő üvegházgázt: a szén-dioxidot, a metánt és nitrogén-oxidot. De globálisan létfontosságú üvegházgáz tartályok. A kutatók megvizsgálták, hogy a világ 10 régiójának tengerpartjai hogy térnek el az üvegházgázok felvételében és kibocsátásában. Kutatásukat a Nature Climate Change magazinban publikálták. - írja a phys.org.

Előző
  • 1
  • 2
Következő