Manchester
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- Manchester United FC
- angol foci
- Anglia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A hét világválogatottja (2004. október 11-17.).
A hétközi világbajnoki selejtezők után a figyelem ismét a nemzeti bajnokságok felé fordult, és bizony kevés olyan focista akadt, aki a válogatott után klubcsapatában is kiemelkedő teljesítményt tudott nyújtani. Így aztán elsősorban a bajnokik alapján válogattuk ki a hét álomtizenegyét, de persze a nemzeti csapatban nyújtott jó teljesítményt is számításba vettük.
- címkék:
- foci
- Manchester
- Címkefelhő »
MU-Arsenal rangadó vezeti be az angol idényt
A bajnok Arsenal és a kupagyőztes Manchester United vasárnapi mérkőzésével kezdődik Angliában a 2004/2005-ös labdarúgóidény.
Szabics Imrével erősítene a Lazio
Szabics Imre az elmúlt időszakban kevés lehetőséget kapott Stuttgartban, ám a Bajnokok Ligájában nyújtott tavalyi teljesítményére - például a Manchester ellen szerzett góljára - felfigyelt az egyik legpatinásabb olasz egyesület, az SS Lazio. Szabics nem tagadta, hogy az olaszok érdeklődnek iránta, sőt leszögezte: régi vágya teljesülne, ha Spanyolországba vagy Olaszországba szerződhetne.
Le Pent majdnem megverték Manchesterben
Brit tüntetők kis híján kirángatták a kocsijából vasárnap a francia szélsőjobb vezérét, Jean-Marie Le Pent, aki a hétvégén Nagy-Britanniában személyes fellépésével igyekezett segíteni az ő mozgalmánál jóval kisebb befolyású Brit Nemzeti Párt (BNP) európai parlamenti választási kampányát.
Merényletet terveztek az Old Traffordban
Lapértesülés szerint a szombati, Manchester United-FC Liverpool labdarúgó bajnoki rangadón készült öngyilkos merényletre az a tíz személy, akit hétfőn vett őrizetbe a brit rendőrség.
Eddigi legnehezebb csatája vár Kótaira
Kótai Mihály bizakodva várja a szombat esti, manchesteri címvédő mérkőzését, amelyen a Boksz Világalapítvány (WBF) nagyváltósúlyú bajnoki övét teszi kockára Derek Roche ellen. Veres László menedzser-edző szerint Kótai egészséges önbizalommal tekint az összecsapás elé.
Kótai Derek Roche-csal bokszol áprilisban
Kótai Mihály az ír származású Derek Roche ellen védheti meg a Boksz Világalapítvány (WBF) nagyváltósúlyú bajnoki övét április 10-én Manchesterben.
Honosítana az ír futballválogatott is
A FIFA nemrégiben bevezetett új szabályát, amely szerint a kettős állampolgársággal rendelkező focisták egészen felnőttkorukig megváltoztathatják, hogy melyik "hazájuk" válogatottjában akarnak szerepelni, eddig elsősorban az afrikai együttesek használták ki, amint azt láthattuk a CAN-kupán. A lehetőséget azonban máshol sem akarják eltékozolni, és különösen az írek terveznek komolyan a dologgal.
- címkék:
- foci
- FIFA
- Manchester
- Címkefelhő »